Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-18 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó
f" ■ i jr.— T’ iýro*' 11 i I i i Im8 iiiiĽii • r ■ w -■ -\vý.;' Y>\ 1 KUinivy^iH El van ázva... ... be van zárva Szabad-e mondani; az ajtó be van zárva, az ajtó be fan csukva? Ez a kérdés már több embert serkentett levélírásra. Voltak akik megírták határozottan a véleményüket: egyik sem helyes, mert mind a kettő sylt németesség; mások meg csak kételyeikkel álltak elő: úgy emlékeznek, hogy az ilyenfajta kifejezéseket helyteleníteni szokták a szakértők, szeretnék hát tudni a mi véleményünket. Mi a probléma? Az, hogy helyes-e a magyar nyelvben a van. volt, lesz igével kapcsolatban a határozói Igenév használata, tehát: be van csukva, meg volt írva, el van látva és így tovább. Tapasztalatunk szerint ettől a szerkezettől Igen sokan félnek; ha lehet, kerülik, nehogy a germanizmus vétségébe essenek. Hogyan, hogyan se, de ennek a babonának — mert az — tömegével vannak hívei az egész országban. Nemcsak a nyelvileg képzetlenek, hanem sokszor az írás hivatásos, sőt talán még hivatott művelői is gyakran úgy kikerülik mint a harapós kutyát. Olvashattunk például már ilyen mondatokat is: „a fák feliek bimbóval“, „most adottak ennek a feltételei“, stb. Ezeket a fura, magyartalan mondatokat azért izzadták ki a szerzők, hogy elkerüljék a szerintük németes szerkezeteket: telve vagy tele vannak, adva vannak. Pedig hát éppen így lett volna helyes. Az valóban igaz, hogy egyik-másik ilyen szerkezet a német nyelv hatására keletkezett, nem teljesen jogtalan tehát a germanizmustól való félelem. Az általános alanynak németes kifejezése van például ebben a gyakori mondatban: ételekről és italokról gondoskodva van. A német Ibin ichI verstanden? a szülőanyja ennek az ízléstelenségnek is: meg vagyok értve? De térjünk vissza a kiindulóponthoz. Azt írta a minap az egyik olvasó: „Azon, hogy be van csukva, be van zárva, valószínűleg ön is érzi a germanizmust. így kell mondani: becsuktuk, bezártuk“. Abban igaza van olvasónknak s a többi hasonló módon gondolkozó levélírónak is, hogy a becsuktuk, be zártuk teljesen kifogástalan. Csak az a baj, hogy nem azonos azzal, amit helyettesíteni akarnak vele. Más a bezártuk, és más a be van zárva. Az elsővel a cselekvést végrehajtó személyt emeltük ki: mi elvégeztük a munkát. A másodikkal — attól függetlenül, hogy ki végezte el a cselekvést, ki zárta be az ajtót, mi vagy más — az ajtó bezárt állapotát hangsúlyozzuk. Ha egy zárt ajtó előtt állunk, azt is mondhatjuk: „Bezárták, pedig mondtuk, hogy hagyják nyitva, mert jövünk.“ De így is szólhatunk: „Ne rángasd azt az ajtót! Nem látod, hogy be van zárva?“ Szükség van tehát erre a szerkezetre, semmi okunk sincs rá. hogy féljünk tőle. Éltek már vele a régi magyarok is, megtaláljuk legjobb íróinknál, költőinknél. Népdalainkban is sűrűn előfordul. Ki helytelenítené például ezeket: „Temető kapuja sarkig ki van nyitva„A Vargáék ablaka rózsával van kirakva“; „A horgost csárda ki van festve14; „Be van az én szűröm ujja kötve“ stb.? Vannak, akik a kérdéses szerkezet használatára vonatkozólag azt a szabályt ismerik, hogy a tárgyas igék határozói igenevét használhatjuk a létigével kapcsolatban, a tárgyatlanokét nem. Ez sem egészén így van. Nem minden tárgyas ige alkalmas jelentésénél fogva arra, hogy ílyer. szerkezetet képezzünk vele. Tárgyas ige például a dicsér, kíván, tanul, mégis furcsa lenne, ha így beszélnénk; a gyerek meg van dicsérve; meg van kívánva ez az édesség; a mai lecke teljesen meg van tanulva. E mondatokban ugyanis nem a gyerek megdicsért állapotát, az édesség megkívánt állapotát, a lecke megtanult áll ap ot át akarjuk kifejezni, nem a tárgyra irányuló cselekvés eredményét, hanem magát a cselekvést. Helyesen tehát csak azt mondhatjuk: a gyereket megdicsérték, megkívántam az édességet, megtanultam a leckét. A tárgyas igéből képzett igenév általában akkor helyén valóbb, ha a tárgyra irányuló cselekvés érzékelhető nyomot hagy a tárgyon. Vizsgáljuk meg például az ír és az olvas Igét: „Itt a levél, meg van írva“. Ez kifogástalan, hiszen látom a levelet, megírt állapotban. „Visszaadom a könyvedet, el van olvasva" — ez bizony már szokatlan. Nyilván azért, mert az elolvasott könyv — általában — nem különbözik az elolvasatlantól. De ezt már mondhatjuk, amikor hetek múltán egy kissé viharvert állapotban visszakapjuk a kölcsönadott könyvet: teljesen agyon van olvasva. Ugyanígy jelentéséből következően rossz ’enne a tárgyatlan igével alkotott el van menve, át van szaladva, le van ülve, meg van haragudva, de kifogástalan a be van borulva, meg van hűlve, meg van fázva, el van ázva stb. Persze még sok csínja-bínja van ennek r kérdésnek, s Itt egy kissé egyszerűsítve mondtuk el róla a legfontosabbakat. KAROLY SÁNDOR ÜTIJEGYZETEK A MADÁCH KÖNYVKIADÓ ÚJDONSÁGAI 1973 II. 18. MIROSLAV VÄLEK: NYULAK TAGLÓZÁSA Vasárnap reggeli utón, mikor a lehelet csoknem megfagy, a kéményben egerek vékony fuvolái sipítanak, vasárnap reggeli után friss hóban lépkedünk a ketrecek felé Kesztyűnk lehúzzuk a rózsaszín ünnephez, rátűzzük a kerítésre, akár a tőből épp lecsapott kezet, s a ketrecojtón befújtuk a füstöt. Aztán már becsúsztatjuk matató kezünk, s fogunk közt füstöt szűrve, hízelgő, becéző szavakat ejtünk, egy kicsit sajnálkozunk még, aztán jól megmarkoljuk a bőrét, s c meleg szalmából kiemeljük a nyulat. Vasárnap reggeli utón az ommóniabüz orrunkba csap. Egy percig bol kézzel tartjuk feijel lefelé, s nézzük, mint barnállik a füle, gyengéden simogatjuk a nyaka szirtjét, megfújjuk egy kicsit a szőrét, s visszük, hogy jobb kézzel hirtelen tarkón üssük. Még egyszer érezzük tenyerünkben a meddő elrugaszkodást, kezünk elnehezedik, nyelvünk alatt édes íz, halljuk, ahogy a nyúlok ege megnyílt, s hull a szőr, teli morékkal. Bécsi kék, belga óriás, francia kosorrú vagy cseh tarka, vagy akármilyen fajta keverék, mind egyforma gyorson pusztul s szótlanul. Hétfőn hallgatunk, kék a szemünk alja, kedden foglalkoztat a világ sorsa, szerdán és csütörtökön feltaláljuk a gőzgépet, és felfedezünk néhány csillagot, pénteken más jár az eszünkben, főként a kék szemek, egész héten sajnáljuk az árvákat, é^ bámuljuk a virágokat, szomboton rózsásra fürösztjük a bőrünk, és egy nő száján elpihenünk. Vasárnap reggeli után nyulat ölünk. Cselényi László fordítása IVÓ ŠTUKA: A JÁRDÁN A KIRAKAT ELŐTT A járdán a kirakat előtt, partján latyoknok, autók búgásának, arravitorláző feltűrt gallérok árnyékában gyerekkocsi állott. A sírás hánykódó csónakja. A házak szurdokai közt a szél tépett felhőket kergetett,. feltűrt gallérok vitorláztak arra, s a gyermeksírás csupán önmagán hintázott, fel-le, hullám hullám után. Arra jött egy aszony. Béna lábbal Négy többlet-lépést nyikorgott mankója Azt a kocsihoz támasztotta, majd ringatta a gyermeket. Szegény kis hajós megrettent a mankókopogástól, még jobban sírt S könny gördült a furcsa dada szeméből, a szél tépett szürke felhőket hajtott, s már alvásba hajlott a rekedt sírás, feltűrt gaNérok vitorláztak arra, gyermekterhével a csónak álomban horgonyzott ismét. A földön az emberek fanyar szépsége fénylett legott. Mankószárnyával az őrangyal lassan tovakopogott. Fordította: Fügedi Elek E. B. LUKÄČ: A SZERELEM KÖTELÉN A szakadék fölé feszítettük szerelmünk vékonyka kötelét mi szomorú táncosok. És egymásba fonódik kezünk, vak vezet világtalant, keskeny kötélen lépkedünk, szánkon borzalom és nevetés. Ég és föld között mogosan táncolunk a szakadék fölött, robajos folyó zúg alottunk, fölöttünk hallgatag csillagok. A kötél cérnaként remeg a kettős súly alatt, az egyik teher is nehéz, kétszerte súlyosabb a másik. Ha csak egy kis lépést vétünk, ha csak egy hajszál megpottan, kit ölel akkor lent az ár, s ki marad életben? Dénes György fordítása REGÉNY ELBESZÉLÉSEK REGÉNY ÖNÉLETRAJZ
