Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-11 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó
JÁSZ DEZSŐ: A HARCBAN NEM SZABAD MEGÁLLNI Részlet a szerző új könyvéből. (Jász Dezső 1920- 22-ben o ,.Kassai Munkás*1 belső munkatársa volt, és részt vett Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakításában.) 1973. II. 11. L e Vernet apró kis község Dél-Franciaországban (Sa- verdun és Pamiers között.) Mindössze három utcából áll. akár a többi ariége-i falu. A második világháború idején Le Vernet vasútállomása közelében. az országút mentén barakkok sorakoztak amelyeket háromszoros szögesdrót kerítés vett körül. A drótsövényen kívül éjjel-nappal fegyveres őrök sétáltak. Ez volt a Le Vernet-i gyűjtőtábor, amely annyiban különbözött a többi franciaországi koncentrációs tábortól, hogy camp spécial: büntetőtábor volt. Amikor a furcsa háború kitört, az országút mentén még semmi sem volt, csak gyér fű aszalódott a naptól. Három hónap múlva már állt a tábor. Ma is magam előtt látom a víztornyot, amely a bejáratot őrizte ... a Le Vernet be sok út vezetett. Én a perpignani német katonai fogházból kerültem oda. A rend kedvéért sietek hozzátenni, hogy a németek nem azért fogtak el, mert tudomást szereztek a francia ellenállási mozgalommal való kapcsolataimról, hanem azzal vádoltak, hogy én voltam Kun Béla jobb keze Spanyolországban. Kun Béla nagyon sok helyen megfordult a Tanácsköztársaság leverése után, de Spanyol- országban nem járt. A vádnak semmi alapja nem volt. Erre — két hónap elteltével — a németek rá is jöttek, mégsem bocsátottak szabadon, hanem átadtak a francia csendőröknek. A franciáknak szintén nem voltak ellenem bizonyítékaik, attól eltekintve, hogy felfedezték a nevemet a Liste S-ben: a „gyanús elemek“ névjegyzékében. Ezen az alapon küldtek Le Vernet-be, hat hónappal azután, hogy a német csapatok, fegyverszüneti megállapodások ellenére, Franciaország déli részét, Philippe Pétain királyságát is elözönlöt- ték. Az első ismerős, akivel a táborban találkoztam, Haász Árpád volt. Később még sok régi ismerősre leltem a foglyok sorában, köztük Jósé Gutierrez- re, akit még Spanyolországból ismertem Haász Árpáddal az első világháború idején hozott össze a törvényszerű sors. Ű akkor a Galilei-kör főtitkára volt, én a császár kabátját hordtam. A Tanácsköztársaság leverése után gyakran voltunk együtt Bécs- ben. Haász Árpád később Moszkvába költözött. Onnan került Franciaországba. A második világháború kitörése Párizsban érte. A németek elől Lyonba menekült, ahol — éppúgy, mint Párizsban — illegális megbízatást teljesített. 1941-ben letartóztatták, és két évre ítélték. Büntetésének kitöltése után a vernet-i gyűjtőtáborba szállították. A táborban megalakított nemzetközi pártbizottság tevékenysége — akkoriban — sok kívánnivalót hagyott hátra, mivel a bizottság tagjai hajlottak arra, hogy alárendeljék a politikai tömegmunkát az elővigyázatosságnak. Amikor azonban Philippe Hecht került a nemzetközi pártbizottság élére, lassan-las- san változni kezdett a helyzet. Jelentős szerepe volt ebben Haász Árpádnak is faki az „agit- prop-osztályt“ vezette a táborban). Jósé Gutierrez három héttel korábban került a táborba, mint én, tehát már volt alkalma körülnézni. Az ő segítségével találtam meg a kapcsolatot a spanyol pártcsoporttal. Mivel 1936- ban — a madridi csata Idején — átigazoltak a Spanyol Kommunista Pártba, a vernet-i gyűjtőtáborban is a spanyol pártcsoporthoz tartoztam. Ezt azért szögezem le, mert a spanyol kommunisták vetették fel elsőként a tábor felszabadításának gondolatát. A spanyol pártcsoporttól indult el a kezdeményezés annak az illegális katonai szervezetnek a létrehozására is, amely 1943—1944-ben — vezetésemmel — a táborban működött. Hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy jóllehet, hatásköröm csak a vernet-i gyűjtőtáborra terjedt ki, mégis az első perctől szoros kapcsolatot tartottunk fenn a 3. Spanyol Partizán Dandárral, amely 1942- ben alakult meg Ariége-ben, ahol a helyzet rendkívül kedvező a partizán tevékenység számára: erdős, hegyes a vidék, sok tekintetben az Erdős-Kárpátokra emlékeztet. Pár kilométerre Foix-tól - a megye székhelyétől — már érezni lehet a Pireneusok közelségét. Alapvető tényező a partizánhadviselés szempontjából a lakosság magatartása. Ariége-ben ebben a tekintetben is nagyon kedvező volt a helyzet. A vernet-i gyűjtőtábor az ellenállási mozgalom szempontjából azért is jelentős lett, mert több mint egy éven át a 3. Partizán Dandár támaszpontja volt. e Haász Árpád tanácsára Bárdos Gézát is bevontam a táborban működő katonai szervezetbe. Amikor én a táborba kerültem, Bárdos Géza már több mint három éve „vernet-i lakos“ A szökések előkészítése egész sereg problémát vetett fel. Ahányszor hiányzott valaki a reggeli névsorolvasásnál. a rendőrség az egész tábort a leje tetejére állította, hogy tisztázza a szökés körülményeit. A nyomozás minden alkalommal holtvágányra futott. Ennek megvolt a maga oka: a bűnjeleket, amelyeket a rendőrök — esetenként — lefoglaltak, mi magunk hagytuk hátra azzal a szándékkal, hogy félrevezessük őket. Ezek a „helyszíni szemlék“ mégis sok zavart okoztak, mivel újabb és újabb biztonsági rendszabályokat vontak maguk után, ami viszont egyre több akadályt gördített a tábor felszabadítása elé. Ezért csak olyan elvtársakat szöktettünk meg, akikre künn szükség volt. A szökevények helyzetében csak annyiban állt be változás, hogy a vernet-i tartalékállásból a tűz- vonalba kerültek. Mellékesen megjegyezve: a szökés sok kockázattal járt. A tábort háromszoros drótakadály vette körül, az őrség fényszórókkal is fel volt szerelve. A tábort környező előterep mindenütt teljesen nyitott, áttekinthető volt. Természetesen, az őrök, akiket beavattunk a dologba, segítségünkre voltak, de csak annyiban, hogy néhány percre „behúnyták a szemüket“. A körülmények olyanok voltak hogy ennél többet nem tehettek. Óránként váltották őket s állandóan számolniuk kellett a lehetőséggel, hogy ellenőrzés érkezik. Aki — ilyen körülmények között — vállalkozott arra, hogy megszökjék, az életével játszott. A besúgók ellenőrzése szintén a katonai szervezet felada tai közé tartozott. Kétfélekép pen védekeztünk ellenük: vagy elszigeltük őket, vagy módját ejtettük, hogy aláássuk „erkölHivatalos német jelentés a Le Vernet-i gyűjtótábor felszámolásáról volt. Ennek ellenére nem „áb rándult ki“: minden rábízott feladatot lelkiismeretesen teljesített. Kitűnő, cegíteni kész embernek ismerte mindenki. Rövid idő múlva a gépezet egyik legfontosabb kereke lett. 0 derítette ki azt is, hogy Gaston Delache, a táborőrség parancsnoka, az Armée Secréte — a Titkos Hadsereg — kötelékébe tartozik. Gaston Delache időnként szolgálati helyiségében fogadta az internáltakat. Bárdos Géza kieszközölt számomra egy „kihallgatást“, amelynek során tisztáztuk a további együttműködés kérdéseit. A kapcsolat Gaston Delache- sal gyümölcsözőnek bizonyult. Bár a francia ellenállási csoportnak — rajta kívül — csak hat tagja volt, több mint harminc elvtársat szöktettünk meg — egy év leforgása alatt — a hat őr segítségével a táborból. esi hitelüket“ a táborparancsnokság szemében. 0 Mondanom sem kell: ezek a „mindennapi gondok“ nem terelték el figyelmünket a fő feladatról: a tábor felszabadításáról. A cél az volt, hogy a második front megnyitása esetén közvetlenül is bekapcsolódjunk a partizánharcokba. Ezért tartottuk legfontosabbnak a tábor felszabadítását. A támadási tervnek Plan L volt a fedőneve. A tervet én dolgoztam ki. Csatoltam hozzá a tábor alaprajzát is. A terv szerint a támadás során a fő szerepet a 3. Partizán Dandár alakulatai játszották volna; a mi szerepünk — a forgatókönyv szerint — lényegében arra szorítkozott hogy üzemen kívül helyezzük a fényszórókat, és elfoglaljuk a telefonközpontot. A feladat megoldása azon fordult meg: sikerül e semlegesítenünk a tábor belterületén szolgálatot teljesítő őröket. A németeket a Le Vernet-1 körzet katonailag nem érdekelte. Volt ugyan Varilhes ben, a tábortól huszonöt kilométerre, egy hamincfőnyi német vasútbiztosító osztag, ez azonban annál kevésbé aggasztott bennünket, mivel tudtuk, hogy az osztag tagjai éjjel-nappal járőr- szolgálatot teljesítenek. A sa- verduni francia csendőröktől sem kellett tartanunk mivel együttműködtek az ellenállási mozgalommal. Ezzel szemben számolnunk kellett a Pamiers- ben összevont csendőralakulatok beavatkozásával. A partizánok ezért arra is utasítást kaptak, hogy a táborhoz vezető utakat — már előzetesen — zárják le. A támadást június 17-re tűztük ki. A németek azonban három nappal előbb — megszállták a táborit Mi történt? A kérdést csak a felszabadulás után sikerült tisztáznom. A megállapodások szerint a partizánoknak kötelességük lett volna megsemmisíteni — áttanulmányozás után — a támadási tervet. Ezt azonban elmulasztották (jóllehet a lelkűkre kötöttem, hogy legyenek elővigyázatosak). A németek június 7-én, Loubens mellett, körülzárták a 3. Partizán Dandár harcálláspontját. A partizánoknak sikerült ugyan kibújniuk az egérfogóból, de a Le Vernet-i tábor felszabadításának terve a németek kezébe került. Nekünk erről sejtelmünk sem volt, ezért a tábor megszállása úgy ért bennünket, mint derült égből a villámcsapás. A pillanat, amikor a németek körülzárták a tábort, életre szóló emlékem marad. Q A vernet-i dráma további felvonásai gyorsan követték egymást. Az őröket a németek június 29-én szabadon bocsátották. minket azonban Toulouse- ba vittek. Itt két napot töltöttünk a Caserne Caffarelli ben (a tűzérlaktanyában). A következő felvonás a tou- louse-i teherpályaudvaron zajlott le, ahol — egy német tá- boricsendőr-század ellenőrzésével — bevagoníroztak bennünket. Velünk együtt vagonokba gyömöszölték a németek a tou- louse-i katonai fogház foglyait is. A szállítmány rendeltetési célja Dachau volt, ahová sikerült nem eljutnom ... a történetet már többen megírták: Bertalan István, Esztergomi László, Illés Béla és Kékesdi Gyula. így csak a következőket szeretném — a rend kedvéért — leszögezni. A szökés terve már a táborban felvetődött. A pártbizottság engem bízott meg a terv végrehajtásával. Nincs olyan sűrű háló, amely ne volna lyukacsos. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy a feladattal meg fogunk birkózni. Az eredmény — mindenekelőtt — attól függött: sikerül-e együtt maradnunk. Ez nem okozott különösebb gondot; utasítást adtam, hogy a csoport tagjai — sorakozó esetén — álljanak a sor végére. így sikerült elérnünk, hogy közös vagonba kerüljünk. Ezzel megnyertük az első fordulót. A körülmények — általában — kedvezően alakultak. A vasúti forgalom fenntartása akkor már sok akadályba ütközött, mivel a közlekedési csomópontok zöme romokban hevert. Az angolszász légitámadások során semmisültek meg. Ép híd se igen volt már Francia- országban. A bataille du rail — a közlekedési csata — mind nagyobb méreteket öltött. A vasutasok szétszéledtek. A vonat többet vesztegelt, mint haladt. Az út ľoulouse-tól Angouléme-ig négy napig tartott. Útközben — július negyedikén — Parcoul-Me- dilhacnál az amerikai repülök tévedésből géppuskatűzzel árasztották el a szerelvényt. A tévedés a foglyok körül hét áldozatot szedett. Angouléme-ből — a gyors amerikai előnyomulás miatt — a németek kénytelenek voltak visszafordítani a vonatot. Bor- deaux-ban négy hetet rostokoltunk. A Fort du Hä: a katonai fogház zsúfolva volt, ezért a zsinagógában szállásoltak el bennünket. Itt ünnepeltük meg július 14-én, a francia foglyok társaságában, a Bastille ostromának százötvenötödik évfordulóját. Két hét múlva a németek a francia foglyok közül tizenegyet agyonlőttek. Bordeaux-ból Valence-be irányítottak bennünket. Augusztus 19-én Pierrelatte-nál (ahol egész nap nyílt pályán vesztegeltünk! három légitámadást éltünk át üt óra leforgása alatt ... A bombák a pályatest közelében csapódtak be; a vagon újból és ú|- ból megremegett a légnyomástól. Az út, amelyet i németek két napra terveztek, már hét here tartott. Csak az alkalmas pillanatra vártunk hogy kereket oldjunk. Augusztus 27-én a lyoni pályaudvaron tudomásunkra jutott, hogy az amerikaiak — akik időközben Marseille-nél is partra szálltak — kétnapi menettávolságra állnak a várostól. Legfőbb ideje volt, hogy megszökjünk. A megoldás kézenfekvő volt. Kilencvenheten szorongtunk a vagonban. Másfél napi megfeszített munkával sikerült el- távolítanunk négy szál deszkát a vagon padlózatából s az ígv támadt résen át — az éjszaka beálltával — sorra leereszkedtünk a sínek közé. A vonat ekkor Merry környékén vágtatott (amit csak százötven kilométer választ el légvonalban a német határtól). Sorshúzás útján döntöttük el, milyen sorrendben hajtjuk vég- re a szökést. Én a hetes számot húztam. Ma már nem tudnám megmondani: hány vagon robogott át fölöttem. Legalább húsz! Amikor a sínek közé i talpfákra zuhantam, teljesen elveszítettem az időérzékemet: nem tudtam, percek múltak-e el vagy órák. Aztán hirtelen megpillantottam magam fölött a csillagos eget. Szabad voltam! Úgy látszik, szerencsés csillagzat alatt születtem: az első ház, amelybe benyitottam, a környékén működő francia partizánok támaszpontja volt. öt hétig egy spanyolokból, franciákból és lengyelekből álló partizánosztagnak voltam a parancsnoka, amelynek működési területe — kezdetben — Montigny-le-Roi volt. Az osztag harcálláspontját szeptember 13- án, az Essy-les-Eaux környékén lezajlott ütközet után. Cuves be tettük át (pár kilométerre Co- lombey-les-deux-Eglisestől, Charles de Gaulle szűkebb hazájától.) Amikor sikerült megtisztítanunk a németektől a langres-i fennsíkot, újból felcseréltem az uniformist a civil ruhával. Az Ariége-ben összevont német csapatok 1944. augusztus 23-án — több napon át tartó védekezés után — megadták magukat. Több mint ezer német katona esett fogságba a La Bastide-i fegyverletétel alkalmával. A Le Vernet-i gyűjtőtáborban helyezték el őket. Idekerültek: a 726. Landes- schützenbataillon — 726. Népfölkelő Lövészzászlóalj — katonái Is, akik — négy héttel korábban — megszállták a tábort...
