Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-02 / 1. szám, kedd

P

onna és öccse, Kira, fejüket behúzva léptek ki a zsúptetős, pat'ics falú, alacsony hunyhóböl. A föld ňed vés volt az éjszakai eső után, és sár nyomult a lábujjaik közé. Ásítottak, nagyokat szippantottak a levegőből Felső testük meztelen volt, mezítláb ballagtak a falubői a dom- cldal felé kanyargó úton.

Kira kihúztia a jobb csípőjére akasztott, gömbölyű fonott kosárból a kést, egy kókusz- héjból élénk narancsszínű, kó- kusz-sambollal meghintett főtt rizst szedett. A rizst gombócként adagolta, egy gombócot Ponnának, egyet magának, s egyformán osztotta el.

A hármas számú mérföldkőnél, ahol mindig az enyészet szaga lengedezett, balra tértek, hogy felmásszanak egy közös gyalogösvényen. Teacserjék kuporogtak a hegyoldalon. Pir- kadt a hajnal az égen, amikor elérték a hegytetőt. Míg lefelé ereszkedtek a túlsó oldalon, lent a völgyben a lépcsőzetes rizsföldek és a dzsungel a tiszte ég fényözönében fürdött. Félúton lefelé megpihentek és arcukat Kelet felé fordították. Az Adámcsúcs magányosan állt; ködkoszorú övezte, abból emelkedett ki szabályos méltóságában a Csúcs. Legmagasabb pont. Ján szentély őrizte a helyet, alhová a Mindenható egyszer leszállt, és otthagyta a lábnyomát.

A Csúcs uralkodott a falu és a testvérek élete fölött. Az esőzések és az árvíztől való rettegés idején a Csúcs biztatta őket: „Minden élet szent, ne bánts élőt, és te is élni fogsz.“

Aszály idején és ha éhínség vagy pusztító járvány követte, alázatosan adták meg magukat, amikor a Csúcs ezt suttogta: *Karma“.

A jólét idején elgondolkoztak, a Csúcs ilyenkor ezt hirdette: „Az életben kevés az

öröm, lei kell élveznetek; s hogy kiélvezhessétek, meg kell osztanotok.“

Ezt a szózatot intézte a két testvérhez a Csúcs, és ma reggel, amint nézték, ugyanaz a gondolat ébredt fel mindkettőjükben: egyszer majd, ha gazdag lesz az aratás, elzarándokolnak a Csúcshoz, hogy megtisztuljanak, hogy tökéletesebbé váljanak! Megegyeztek, hogy az idén, aratás után zarándokolnak el a Csúcshoz.

— Késő van — szólt Ponna, és Kira tovább indult; Ponna mögötte kullogott. Amint elérték a lépcsőzetes rizsföldeket, egy rtiadt dzsungelmadár röppent fel a száraz fűcsomók közül; mielőtt magukhoz tértek volna, a párja is felrepült nyomában. Kira a száraz fű közé ugrott.

— Fészek 1 —- szólt vissza Ponnának. — Négy tojássall

„ Az ujjal közé fogta a tojásokat, a Nap felé tartatta és aprólékos figyelemmel vizsgálta meg őket: — Kettő csibés, kettő záp — állapította meg.

Ponna fogta a megtermékenyített tojásokat, az egyiket ki- hörpintette, a másikat odaadta Kirának. Kira nem volt ilyen ügyes^ A tojás sárgája fogaira tajSaat, és nyúlós fehérjeszál

íőgotf až als? ajkáról. Fölszippantotta és a csírás tojások felé indult.

— Ha el akarunk Jutni a Csúcsra, úgy kell élnünk, hogy elmondhassuk „éltem és másokat is hagytam élni“ — mondta Ponna. Kira még egy utolsó pillantást vetett a Csúcsra, és követte Tonnát a lépcsőzetes rizsföldeikre.

Egy ideig együtt dologztak a dombbal szemben levő földeken. Az esőtől felázott talaj engedelmesen simult a kezük alá.

RAJA PROCTOR:*

Testvérek

— Kira — szólalt meg Ponna, kiegyenesítve izzadságtól csöpögő testét, menj el Hend- rickhez, vedd bérbe tőle a bivalyokat holnapra.

Kira átvágott a teraszos rizs- földeken. Egy hegyi pataknál megmosdott és a csobogó patak mentén folytatta az útját lefelé. A sziklahasadékokból bokrokban tört elő a lándzsás hegyű takarmányfű; piros hi- buzskusz és széles levelű, zöld calladium nőtt a kavics- és homokszigetecskéken. A patak a bozót és páfrány természetes gátja közé szorult. A gáttól hosszú, sárga bambuszok vezettek a hat méternél mélyebben fekvő tavacskához. Kira közeledtére egy zöld béka ugrott el a szikláról, és beletoccsant a vízmedencébe. Csalódott kócsag emelkedett fel csapkodó szárnyakkal és ellebegett.

— Kira! Kira! — a hívásaiig volt erősebb, mint a szél leheleté a tavacska fölött.

—- MaillkaI — tátotta el száját Kira örvendező meglepetéssel. A lány fölötte állt a sziklán, fején földszínű vizeskorsó. Domborodó, formás melle, egyenes válla, és karcsú nyaka tökéletes egyensúlyban tartotta a korsót. Lement a fiúhoz. Felső teste ingerlően egyenes növésű volt, alsó teste macska-kecsességgel hullámzott. A tónál felhúzta a derekától lábfejéig érő csíkos camboyt. Kicsiny, keskeny lába a vízbe csusszant. Térdig belelábalt; az áttetsző zöld víz körülvette kerek lábszárát, egészen gödröcskés térdéig, és erős, bronzszínű combja húsát simogatta.

—■ Esett múlt éjjel — mondta Kira.

A lány elengedte a füle mellett a megjegyzést, és lehajolt, hogy megtöltse a korsót.

— Jó lesz az aratás — folytatta a fiú.

— Igen?

— Akár jó lesz, akár nem —• figyelte, amint a lány felegyenesedett, jobb csípőjére támasztotta a korsót, és kényelmesen lépkedett ki a vízből, feléje —, akár jő lesz az aratás, akár nem ... — könyörgőre halkult a hangja —, megkérem

DÉNES GYÖRGY:

Egy mosoly leszakadt a szádról

Egy mosoly leszakadt a szódról, egy ólom elsötétedett, hozzdd indultam hallgatag világból s futottam ezredéveket,

feléd sodort az elrendeltetés,

Kharón folyójón űzött sejtelem, tenger halói és tenger ölelés kínjából hoztam életem,

hogy rád fonódjon s vad gyönyör hevében a végzetemmel végzeted beteljék, a sejtjeinket gyötrő szenvedésben vörös sziromként lüktessen az elménk,

s a boldog percek nyers kábulatában már átadjuk magunk az elmúlásnak, s míg bontjuk kelyhét új élet-virágnak, bennünk recsegve törnek össze ágak,

s a vérünkből friss vérfolyók erednek és benne úszunk öntudatlan, árván, szétkapkodják árnyékát szemednek, kik ringatóztak elsugárzó lángján,

s egy forró mosoly leszakad a szádról és végtelenből végtelenbe árad, egy forró mosoly leszakad a számról s a halhatatlan csillagok megállnak.

Ponnát, és hazavlszleít Koz- zánk.

A lány nagy, tiszta szeme tág. ra nyílt. Fekete szembogara megjátszott riadalommal forgott. Hosszú ajkának nyílhegy formájú sarka meg reszketett, amint igyekezett visszatartani a nyílt mosolyt.

Hátravetette a fejét.

— Ügyis nemet fog mondani

— és figyelte, hogy erre mit szól a fiú.

— Nem, nem! — tiltakozott az, és a lányhoz lépett. — Tudja és nem szólt semmit!

A lány letette a korsót, és lábait egymáshoz dörzsölve morzsolta az agyagot. Kira megérintette a vállát; az érintés gyöngéd simogatássá alakult.

A lány olyan hevesen fordult meg, mint a feszülő íjról elszálló nyíl. Vadul, nyögve tapadtak egymáshoz. Tűzben égtek, ahogyan egész életükben; a vadságban találták meg a kielégülést, mint az állatok, amelyekkel együtt dolgoztak, mint a természet erői, amelyek közepette éltek.

A lány hirtelen elhúzódott, heves mozdulattal felkapta a korsót és elsietett. Kira felrohant az emelkedőn, letépett egy virágzó rózsaszín gallyacskát a csenevész oleandert fojtogató kúszónövényről, és a lány után szaladt.

— Ne, ne! — duzzogott Mal- lika, és a vállát húzogatta, amikor a fiú ujjai koszorút fontak a kontyába. — Ne csinálj belőlem bohócot! Már úgyis mindenki örökös menyasszonynak hív. Ne!

De a fiú csökönyös volt.

— Az ilyen hajba, mint a tiéd, virág való.

— Mozdulatainak gyöngédsége elütött az előző pillanatok hevességétől. A lány tovább ment, a korsót a fején egyensúlyozta, magas csípője himbálózott. Kira a rózsaszín virág- koszorún felejtette a szemét.

Megmerevedett, amint a lány hátranyúlt a Virágért, egy ideig húzgálta, aztán földre dobta.

Kira egy óra múlva tért visz- sza Ponnához, a lépcsős rizs- földekre. A Nap fehér korongja égette vállukat, mert megállás nélkül dolgoztak.

— Ponna — szólalt meg Kira, amikor szünetet tartottak, és egy bo-fa árnyékába húzódtak. — Maliikéval találkoztam a tónál. Haza akarom hozni aratás után.

— Aratás után zarándokúira indulunk — válaszolta Ponna, és vágyakozva bámult a Csúcsra. Csipkés sziklapereme most napfényben fürdött.

— De Ponna!

— Tudom, tudom — mondta Ponna. — Mindenki tud Maliikéról, rólad meg a tóról.

— Mi... mi... együtt élünk

— vallotta be Kira.

Ponna kuncogott.

Kira megsértődött.

— Kék anyajegy van a jobb mellén — jegyezte meg Ponna mellékesen.

Kira sziszegve kapkodott levegő után; Ponna feléje fordult. Kira a derekánál levő kést markolászta.

Szemük találkozott.

— Meddő — mondta Ponna szelíden —, különben már tavaly hazahoztam volna. Tavalyelőtt Jinorisszal élt.

A harag bizonytalanná vált Kirában. Úgy nézett a Csúcsra, ahogyan akkor szokott, ha nem értett valamit.

— Még sosem láttam ilyen tisztának a Csúcsot — szólt Ponna és hozzátette: — Hazahozhatod aratás után, ha mind a ketten úgy akarjátok. Dolgozhat mindkettőnkre.

A Csúcs hívogatólag intett, hogy zarándokoljanak el hozzá.

— Beleegyezik ebbe Mallika?

— Kira kérdőn nézett a Csúcsra.

— Ez az ő Karmája! Bele fog egyezni, mert tudja, hogy meddő, és hogy mivel jár a meddőség a mi falunkban.

A falu felé fordultak, és elindultak haza.

A Csúcs engedelmes tanítványai elhatározták, hogy még egy aratással halasztják el zarándokújukat, mint ahogy — egyetlen szó nélkül megegyeztek abban Is, hogy megosztják életük kevés örömét.

Fordította: Kvetzoi Miklósné

• Ceyloni író, az egyszerű emberek, a társadalom szám- kivetettjeinek életéről ír.

Gy. Szabó Bélo: Foltok a Holdon

LASSI NUMMI:

A LOVAS

A víz zúgása egy pillanat óta már egyenletesen és egyre mélyebben hallatszott, amikor a síkság hirtelen véget ért. és a két meredek part közt a folyó elterpeszkedett, s kirajzolódott a felhők mögül előtűnő hold fényében.

A paripa riadtan megtorpant a meredek part szélén, lassan kezdett aláereszkedni a lejtőn. Az alacsony, dús levelű bokrok a lába köré fonódtak, akadályozták a lépteit. Néhány kisebb kő és kavics csendesen legurult. Lejjebb, ahol nem érződött a szél, nyirkosabb volt a levegő, és a harmattól tapadó leveleket összetiporták a lópaták. Ahol az ereszkedő véget ért, keskeny fűpászta kezdődött, mögötte kavicsos partszegély és víz húzódott.

A lejtő ailján a paripa egy pillanatra megállt, és a nedves fű után kapkodott; izmai lassanként meglazultak a vágta után, és pihenőre ernyedtek. Aztán, parancsra sem várva, egyenesen a folyó felé fordult. Egy pillanatig mozdulatlanul állt, emelt fejjel, mint valami homályos árnyék a sötéten csillogó víz fölött. Az ár zúgása kitartóan mindent betöltött. A kavics csikorgott, amikor a ló a folyóba gázolt.

Az ár nyomta, a víznek újszerű hangja volt, komor és sistergő. A víz felületét sötét, csillogó fény borította. Az első örvények magukba szívták, a mélybe húzták; minden erejét meg kellett feszítenie — miután ezekkel megbirkózott, zavartalanul lökhette magát előre, a folyó most szélesen, egyenletesen hömpölygött alá. Az ár közepe táján jártak: a víz fáradhatatlan fekete nyomát érezte minden oldalról.

Az ár nyomta, amikor előre tört, a víz színén hideg, tompa fényű villódzások váltakoztak. Jött a sodró ár és magával ragadta, néhányszor megforgatta, és a víz alá húzta. Küzdeni kellett, a szédítő zúgás állandósult, az ár szörnyű súlya szorongatta mindenfelől. A tajté- kozva száguldó vízben csak úgy haladhatott előre, hogy minden erejét megfeszítette, egy pilKULTURÁLIS hírek

□ A MAGYAR FORDÍTÁSOKBÓL is ismert Gabriel Garcia Marquez a 24 000 dollár értékű Rómulo Gallegos- díjat a Venezuelai Kommunista Pártnak adományozta.

□ A DOMB CÍMÖ ANGOL FILMBEN a hazai közönség is megismerhette Sean Connery-t, aki ezúttal sergeant Johnson, azaz Johnson őrmester lett a Valami, ami hasonlít az igazsághoz című filmben. Sean Conlanatra szabadjára engedte tel. jes szilajságát... csendesen a víz fölé emelkedett a paripa feje. A víz legerősebb sodrán már túljutott, most egy pillanat alatt kiszabadult az utolsó örvényből, amely magával hívta a mélység felé.

... Az ár nyomta, már közeli járt a szemközti parthoz, csak~ nem az árnyékában volt. Ezen a szakaszon a magas part me- redekebbnek és magasabbnak látszott. A víz forgói itt mind egyformák voltak, kicsik, mozgásuk éles és gyorsan tovasik- ló. Az ár egész rövid idő alatt a hátára kapta, és magával ragadta, a part pedig tova suhant. Felhagyott az erőlködéssel, a magas part meredek volt, alacsony füvet nevelt csak, és nem lehetett tudni, mi van mö-- götte. Az ár addig vitte magával, amíg tekintete árnyékba nem került. — Felpillantott, š tekintete az előtte magasodó erdőre esett, amelynek egyenes fái a lejtő közepe táján sűrűsödni kezdtek. Néhány erőteljes mozdulat: a ló remegve taF- lajt ért, halk csobbanással lábra állt, és a vízbe gázolt.

• A parton, a cserjenevelő erdős lejtő előtt, kis öböl vök tele kagylóhéjjal és egészen finom fehér homokkal.

Az ágak ropogva nyíltak meg előtte, a paripa a sűrű bozót- szegélyen át benyomult a szálerdőbe. Itt gondtalanul szabadjára engedhette a sebes iramot, a fák ritkásan álltak és nem fogytak el: alattuk a szilárd

föld rugalmas volt, de nem puha és nem hepehupás. A fák igen sudárak és egyenesek voltak, szinte alig akadt rajtuk ág. Alattuk súlyos, szürkés féný terjengett. A fény mozdulatlan volt: a hold eltűnt. A paták puha dobaja volt az egyetlen hang az üres, ólomfényű levegőben. A fák egyre jobban ritkulni kezdtek.

A reggeli derengésben teljes vágtában lovagoltak keresztül a halott falun, ahol az ónszínű visszhang panaszosan ébredt az utcák és o falak kövein.

Fordította: Schütz István

nery, a szerep szerint, hirtelen felindulásában úgy megüt egy gyermekkínzással gyanúsított bűnözőt, hogy az belehal sérülésébe. Az őrmestert vád alá helyezik...

□ 1970 DECEMBERE ÖTÄ

változatlanul telt házakat vonz a Metropol Theaterben Michael Stewart és Jerry Herman zenés komédiája — csakhogy Berlinben nem „Hello“, hanem Halló, Dolly a címe. Főszerepét Gisela May játssza és énekli; partnere Hans-Joachim Blochw-itz.

1973

I. 2.