Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-17 / 14. szám, szerda

A színházak régi íratlan törvénye: a bemutató előtti hetekben még a színfalak között aránylag otthonosan mozgó újságíró se zavarja jelenlétével a próbákat. A próbák a színházban a művészi érés, az alkotás napjait jelentik. Sok örömmel, gonddal, nem kevés problémával járnak. A színész tízszer, százszor próbál el egy- egy mozdulatot. hangsúlyoz kifejezést, mondatot, nappal és éjszaka, színházon és színházon kívül ismerkedik, gyakran küzd a figurával, amelyet majd megjelenít. A rendező önmagában már aprólékosan kidolgozta az előadást, benne már „kész“ ez a bemutató. Ám ez még nem elegendő: mozdulatokba, képekbe, jelenetekbe, előadásba kell formáni az elképzeléseket. Mindez jórészt a próbákon történik. S közben készül a díszletterv, a jelmez, a színház műszaki dolgozói sem tétlenkednek, hiszen ilyenkor szinte felgyorsul az idő, órák., napok szinte repülnek. Közel van, egyre közelebb kerül a bemutató időpontja.

Talán már ebből is kitűnik, hogy társalgásra, baráti beszélgetésre ilyenkor alig jut idő, mégis az a bizonyos kíváncsiság minden logikusnak ható érvelés ellenére odavitt a próbára ...

A Magyar Területi Színház jubileumra készül. Madách Az ember tragédiájának díszelőMielőtt felgördül a függöny

MADÁCH TRAGÉDIÁJÁT PRÓBÁLJÁK A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN

adásával ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. Amint lábujjhegyen beosonok a nézőtérre és körülnézek a próbateremben, szimbólumokat fedezek fel: múlt, jelen és jövő kavarog előttem. Húsz évvel ezelőtt ebben a teremben várta a közönség, hogy a hőn óhajtott vágyból, erős akaratból végre valóság legyen. Aztán felgördült a függöny és lényegében akkor kezdte meg művészi tevékenységét a Magyar Területi Színház.

Húsz esztendő ... Sikerekkel, eredményekkel, problémákkal és megpróbáltatásokkal teli két évtized. Most nincs helye a részletezésnek, a lényeg a legfontosabb a színház működik, alapvető feladatait eredményesen teljesíti. A társulatnak eredményekben nem szűkölködő jelene és bíztató perspektívája van. Képességeinek egyik bizonyítéka, hogy a jubileumra egy szintén nem újkeletű tervet valósítanak meg a Tragédia színrevitelével.

Madách halhatatlan szavai, gondolatai már itt lüktetnek a teremben: a rendező és a színészek munkájának eredményeképpen formálódnak művészi szóvá. A színpadon most a bizánci szín beállítását ismétlik, délután a két prágai szín következik.

A szünetben Dráfi Mátyás, Lucifer alakítója szerepéről ezeket mondta:

— Lucifer szerepe nemcsak roppant igényes, hanem megtisztelő feladat és felemelő érzés minden színész számára, Mondanom sem kell, jómagam is hasonló érzésekkel készülök a próbára. Boldog vagyok, mert tudom és érzem Lucifer már bennem él, ismerem őt, méghozzá aprólékosan. Célkitűzésem az, hogy nem sátánt, nem földöntúli lényt formálok majd, hanem egy racionálisan gondolkodó típust, akit nem ragadtatnak el az érzelmek, minden helyzetben tud következtetni, előrelátó, reálisan értékel.

Ropog József (aki Ádámot játssza az első szereposztásban) figyelmesen hallgatja beszélgetésünket, azután ő is megszólal:

— Csodálatos érzés Madá- chot próbálni. Elmélyedni gondolataiba, megérteni szavainak, színműveinek az értelmét. Sokan dicsérték, elemezték lelkes szavakkal a Tragédiát, s úgy érzem mégsem mondtak el

mindent erről a remekműről, amelynek minden színe külön- külön egy nagyszerűen megírt színdarab. Leírhatatlan érzés Ádámot játszani, megjeleníteni azt, ami a legemberibb: a bukás, megtorpanás ellenére, tovább menni, hinni, bízni.

Beszélgetésünket h rendező hívó szavai szakítja meg. Folytatódik a próba. S bizony már jócskán elmúlt két óra, amikor a társulat tagjai „ebédszünetet“ tartanak. Ekkor sikerült Várady Györggyel, a győri Kisfaludy Színház igazgatójával a Tragédia vendégrendezőjével is beszélgetnem.

— Dicséretes és helyes volt a Magyar Területi Színház művészeti vezetőségének elhatározása, hogy a jubileumra a Tragédiát viszik színre — mondja.

— Mondhatnám úgy is, hogy minden társulatnak két évtizedes művészi munkája során szinte kötelessége bemutatni Madách remekművét. Megtisztelő feladat számomra, hogy én rendezhetem a komáromi Tragédiát. Kár, hogy a járvány miatt elrendelt határzárlat részben módosította és nehezítette az eredetileg kitűzött munkatempót. Meggyőződésem,

hogy ez a gátló körülmény nem hagy majd semmilyen nyomot az előadáson.

Lélegzetvételnyi szünet után folytatja:

— Nem akarok úgynevezett protokoll-előadást rendezni. Szeretnénk Madách alkotásával is megtalálni az utat a délszlovákiai közönséghez. Ezért arra törekszünk, hogy előadásunk mindvégig érdekes és hatásos legyen. Ebből adódik, hogy nagy figyelmet szentelünk a színészek biztos és érthető szövegmondásának. Platzner Tibor díszlettervei véleményem szerint kitűnően segítik elő rendezői koncepcióm érvényesítését. Rendezésem természetesen figyelembe veszi a Magyar Területi Színház lehetőségeit, elsősorban a színművészek létszámát. Ezek ismeretében a színpadon — úgy ahogy azt Madách eredetileg megjelölte — hatásos drámai költeményt láthatunk majd.

... Hat órát mutatott az Euró- pa-szálló órája, amikor a ködös, neonok által megvilágított utcán színészismerősömmel találkoztam.

— Fél héttől a Tragédiát próbáljuk — mondta és sietett a színház felé. — Nincs megállás, nincs pihenés, mert közel a premier napja — hallom szavait.

Valóban: február elsejétől, a bemutató időpontjától már csak néhány nap választ el.

SZILVÄSSY JÓZSEF

Száztíz éve született

Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij

1863. január 17-én született a kiváló rendező, színész, színigazgató, színészpedagógus és színházteoretikus, a Szovjetunió népművésze. Már ez a néhány meghatározás is világosan mutatja, milyen fontos szerepet játszott Sztanyiszlavszkij az orosz, illetőleg a szovjet színházkultúra fejlesztésében. Ö volt az alapítója 1898-ban V. I. Nyemirovics-Dancsenkovai együtt a Moszkvai Művész Színháznak, a nemrégiben hazánkban járt híres MHAT-nak, és vezetője a Moszkvai Nagyszínház operacsoportjának, a későbbi Sztanyiszlavszkij Operaszínháznak.

Különösen nagy jelentőségű színészpedagógiai és rendezői elmélete és gyakorlata, amelynek alaptanítása a színészi munkában az író mondanivalójával, a megformálandó figurával való tudatos, tökéletes azonosulás.

Ennek illusztrálására idéznék egy részletet „Életem a művészet“ c. könyvéből, mert ezek a szinte naplószerű feljegyzések éppen Csehov „Három nővér" című drámája első színpadi megformálódásáról adnak hiteles dokumentumot:

„A színészek szorgalmasan dolgoztak, ezért a próbákkal elég gyorsan odáig jutottunk, hogy minden világos, érthető és helyes volt. A darabnak azonban ennek ellenére sem volt kicsengése, unalmasnak és hosszadalmasnak tűnt. Valami hiányzott belőle. De nagyon nehéz megkeresni ezt a valamit, ha nem tudjuk, mi az. Mindennel elkészültünk, bejelenthettük volna az előadást, de ha ebben a holtpontra jutott állapotban indítottuk volna útjára az előadást, nem lett volna sikere. Közben azonban valamennyien éreztük, hogy a siker kulcsa kezünkben van, készenK. Sz. Sztanyiszlavszkij (ČSTK—TASZSZ felvétel)

létben vár, hogy minden jeltétel megvan hozzá, de egyre hiányzik az a mágikus valami. A színészekkel állandóan összejöttünk. Szorgalmasan próbáltunk, kétségbeesetten széledtünk szét, és másnap mindez meg- ismétlődött, ismét eredménytelenül.

— Uraim, mindez azért van, mert túl sokat okoskodunk — jelentette ki egyszer valaki. — Unalmasan játsszuk Csehovot, húzzuk, pedig erőteljesebb, gyorsabb, vaudeville-i tempóra lenne szükség.

Így azután gyorsabban kezdtünk játszani. Tulajdonképpen gyorsan igyekeztünk beszélni és mozogni, amivel azonban annyira elkapkodtuk a cselekményt, hogy szavak, sőt egész mondatok sikkadtak el. Általános hajsza állt be, amely még szomorúbb hatást keltett. Nehézzé vált annak a megértése, miről beszélnek a szereplők, és mi történik a színpadon.

Az egyik ilyen kínos próba közben érdekes dolog történt, amit szívesen elmesélnék. Este volt. A munkánk megint akadozott. A színészek a szó közepén elhallgattak, sőt abbahagyták a játékot, mivel nem látták a próba értelmét. A rendező iránti bizalom, sőt a színészek egymás iránti bizalma is megingott. Az energia ilyen ellanyhulása a bomlás előjele. Valamennyien a szoba sarkaiba húzódtunk és hallgattunk. Csak két-három lámpa világított homályosan. 'Zbben a félhomályban kuporogtunk. Elégedetlenek és kétségbeesettek voltunk. Valaki a körmével idegesen kaparászott a pádon, ami kapargáló egér neszét idézte. Nem tudom, miért idézte fel bennem ez a hang a családi fészek képét. A szívem körül melegség árait el, egyszerre az igazság és az élet szele érintett meg, és képzelőerőm dolgozni kezdett. Lehet, hogy az egérkapirgálásnak a sötétséggel és a kétségbeeséssel együttesen valami szerepe volt az életemben, amiről magam sem tudtam. Ki képes meghatározni az alkotás tudatalatti útjait!

Akár így volt, akár úgy, egyszerre felfogtam az annyiszor próbált jelenet igazi értelmét. Egyszerre otthonos légkör támadt a színpadon. Csehov emberei megéledtek. Kiderült, hogy egyáltalán nem szenvednek bánataik miatt, sőt, az örömöt, a nevetést, a vidámságot keresik. Élni akarnak, nem pedig szenve- legni. Megéreztem az igazságot, amt felserkentett és ösztönösen megéreztem, mit kell tenni. És a munkánk ismét erőtől duzzadt."

Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij rendezői módszereivel és azzal a nézetével, hogy „a színház a legjobb eszköz a nemzetek közeledéséhez és kölcsönös megismeréséhez“ nemzetközi viszonylatban, sőt mondhatjuk világszerte közismertté lett és követőkre talált.

—igo—

1973.

I. 17.

TÖRTÉNELMI KORBAN élünk, nagyon sűrített pillanatokban. Minden megtett és elmulasztott mozdulatunk jelképes és maradandó. Különösen érvéL nyes ez olyan kisvárosban, mint Šahy (Ipolyság), mert itt arról van sző, hogy ma már nem elegendő a történelmi múltra hivatkozni — valamikor megyei székhely volt, később járási székhely — hanem tenni kell, alkotni, építeni, mert jövőt szab minden megtett, vagy elmulasztott mozdulat.

Valamikor a Honti Kaszinó volt a társadalmi élet gócpontja ebben a városban. Valamikor, régen... így vall erről a századfordulón kiadott monográfia: „A káptalan segítségével alapították 1834-ben, a nagy vendégfogadó tőszomszédságában ... Amikor a vendégfogadó más kézre került, akkortájt vásárolták meg az államtól a régi sóház épületének a főűtra eső részét és annak telkén építették fel a díszes Kaszinóhelyiséget. (Ma a magyar gimnázium épülete.) A szabadságharc éveit erősen megsínylette, mind a magyar, mind pedig az osztrák hadak laktanyául foglalták le, a termeit feldúlták, bútorait megrongálták. Könyvtárának 1500 kötete abban az időben kallódott el.“

így volt. Valamikor régen .. .És ma?

A HELY VARÁZSA, a gyakran emlegetett „genius loci“, de a kor is megköveteli, hogy a művelődési otthon, a népművelés ügye, a társadalmi élet méltó helyet, igazi otthont kapjon. Húsz évvel ezelőtt még megfelelt, bizarrul tetszetős is volt, hogy a valamikori megyeház dísztermét, emeleti helyiségeit birtokolta a művelődési otthon. Húsz évvel ezelőtt... Azóta azonban történt egy 8 más. A népművelés terén megindult valami mozgás, külső-belső igény, a méltó kiviteltől, a méltó alkalomtól a méltó adottságok, lehetőségek irányába. Egyértelmű követelményként megfogalmazódott a kívánság: új, méltó otthont kell adni a művelődési otthonnak.

A kívánság után tervezgetni kezdett a városi nemzeti bizottság tanácsa: Ott áll üresen, elhagyottan, majdnem a váA kíváncsiság mögött megbúvó lélek tagadhatatlan örömmel veszi számba az eredményt: Balkonos nagyterem. Olyan, melyben egyszerre 700 látogató kap helyet, ha hangversenyre, konferenciára, évzáró közgyűlésre jön. Az épület központi fűtéses. Földszinten irodahelyiségek, ruhatárak, szociális helyiségek. Az emeleten két önálló klubhelyiség,

Kapunyitás

ros szívében, a Rózsa utcában egy volt imaház ... Megvásároljuk, átépítjük ...

Amint ilyenkor szokás, sokan csak legyintettek: Nem lesz abból semmi! Mások okoskodtak: Előnyösebb volna újat építeni, mert az átépítés többe kerül. Néhányan kételkedtek: Szép elképzelés, de mikor lesz valósággá?

Azután következtek a tettek.

EGYlR TUDÓSÍTÓNK két héttel ezelőtt jelezte: „Január 15-én adják át rendeltetésének... 1 millió 200 ezer koronás költséggel alakították át... A munkálatokat határidőre végezték el a Bolgár István mester vezetésével a szolgáltatási vállalat építőcsoportja.“

Most, kapunyitás után Horniak János elvtárssal a művelődési otthon igazgatójával közösen vissza és előre tekintünk, hogy pontosan meghatározhassuk: Hogyan jutottak eddig?

Az átépítés jó ütemben, a tervek szerint haladt. Farkas Károly elvtárs, a városi nemzeti bizottság építési ügyosztályának vezetője szívügyének tekintette a feladatot.

egy tágas tanterem. A berendezés is méltó. Nem pazar, de csinos, célszerű. Kétszázezer koronát költöttek rá. Szógel István elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke külön gondot fordított arra, hogy méltó legyen a berendezés az új épülethez.

TÍZ FALU tartozik ezentúl a művelődési otthon hatáskörébe. A korszerű követelményeknek megfelelően tehát ötről hétre növelték a művelődési dolgozók számát. Valent Valéria az egyik új dolgozó. A klubtevékenység szervezése, irányítása a munkaköre. Koszorú Mária pedig mint módszertani dolgozó, a környező falvak számára megfelelő irányítást, segítséget ad majd.

Bővül Kovács Anna munkaköre is, hisz módszertani útmutatásra, segítségre várnak az öntevékeny klubok. Molnár Tibor számára is bővülő feladatot jelent a kapunyitás. A képzőművészeti munkákon kívül, a szakkör tevékenységének megszervezésén kívül, neki kell a cigány lakosok problémáival foglalkoznia majd.

A kapunyitást azonban leginkább az öntevékeny klubok várták. Turczi László vezetésévei a sakkozók, dr. Adolf Gusztáv vezetésével a fotósok, Kiss Lajos vezetésével az amatőr csillagászok. Otthont kap már az irodalmi színpad, melynek Fass Ottó a vezetője. Két tánccsoport. Bállová Margita, illetve Vass Ottóné vezetésével.

A HONTI NAPOKRA való felkészülés minőségileg jobb, különb lesz, mint eddig volt. Sokkal jobban kidomborítják majd ezeknek a napoknak a népművészeti jellegét. A két nép, a szlovák és a magyar, művészeti életének kapcsolatait bemutatják, ápolják.

Túlságosan elvontan, absztraktúl hangzik ez a két utóbbi mondat. Megkérdezem: Nem lehetne ezt egyszerűen, a tények nyelvén elmondani? Felelet: Meglepetés lesz, de elmondjuk, hogy az idén fellépnek majd Kuzma Anna és Kuzma Zsuzsanna, akik annak idején, 19, illetve 11 éves korukban Bartók Béla gyűjtőútja alkalmával Kostolná Moravce községben szlovák nyelvű népdalokat énekeltek. Most ugyanazokat előadják majd.

SOK EGYÉB is említést érdemelne még. Az is, hogy ifjúsági klub működik majd az új művelődési otthonban. Nem is egy, hanem kettő. Minden nap nyitva tart majd délutánonként este 7 óráig a 18 éven aluliak számára, este 9 óráig a 18 éven felüliek számára. Említést érdemelne az is, hogy az emeleten levő tantermet a különféle nyelvtanfolyamok számára már korszerűbben felszerelhetik majd. És sok egyéb apróság is méltatást érdemelne még. De ez már azok feladata, akiket szolgálni fog az új művelődési otthon. HAJDÚ ANDRÁS