Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-15 / 12. szám, hétfő
Leghőbb kívánságuk a béke (Folytatás az 1. oldalról] A vietnami nép leghőbb kívánsága a béke — mondotta befejezésül Le Thang Nghi, a vietnami gazdasági kormány- küldöttség vezetője, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK kormányának alelnöke. Ám ez a béke egy igazi, független és szabad béke legyen. Amíg az amerikai imperialisták nem vetnek véget a Vietnam ellen folytatott agresszív háborúnak, az egész vietnami nép egyem- berként, szilárd elhatározással kész teljesíteni Ho Csi Minh elnök üzenetét és Laosz, Kambodzsa testvéri népével együtt erősíteni a harcot katonai, politikai és diplomáciai téren egyaránt, és ezt a harcot győzelemre vinni. A vietnami kormányküldöttség vezetőinek szavait megerősítik azok a tiltakozó táviratok, amelyeket a CSSZSZK különböző városaiból küldtek az Amerikai Egyesült Államok prágai nagykövetségére a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázásának azonnali beszüntetését követelve. Szüntessék be a háborút Vietnamban! Tiltakozások országszerte (ČSTK) — Az USA felelős intézményainek emberségére, józanságára számítva követeljük, hogy azonnal szüntessék be az igazságtalan háborút, amely főleg az ifjú nemzedékben hatalmas károkat okoz“ — áll a Szlovákiai Nőszövetség tagjainak határozatában — akik Bratislavában a Szlovák Kisipari Termelőszövetkezetek Szövetségében dolgoznak. Ugyancsak tiltakozó határozatot fogadtak el a seredi nikkelkohó dolgozói. Az AHSZ lomnei (svidníki járás) szervezetének tagjai tiltakozó határozatukban többek között azt írják: „A vietnami városok és községek bombázása és pusztítása az amari- kaiak barbarizmusáról tanúskodik. Fegyverrel a kézben harcoltunk a fasiszták ellen, és továbbra is helytelenítjük az imperialisták magatartását“. A CSSZSZK-ban főiskolai tanulmányait végző indonéz diák- szövetség tiltakozó táviratot küldött az USA prágai nagykövetségének, amelyben elítélik az amerikai légitámadásokat és követelik a vietnami városok bombázásának azonnali beszüntetését. Óvatosan a hegyekben! (CSTK) — A CSSZSZK hegyi mentőszolgálatának tanácsa Jasná pod Chopokban szombaton ülést tartott, amelyen értékelte a hegyi mentőszolgálatok elmúlt évi tevékenységének eredményeit. A hegyi mentőszolgálat évről évre bővíti és tökéletesíti a turisták és a látogatók biztonságának fokozására irányuló intézkedéseket. A hegyek csúcsain, gerincein és oldalain ennek ellenére tavaly Szlovákiában 27 ember lelte halálát, ebből 16 a Magas-Tátrában, 4 pedig az Alacsony-Tátrában. A halálos kimenetelű baleseteket a sziklás hegyoldalakról vagy a hegyi utakról való lezuhanás okozta. Évente egyre több a szívinfarktusban meghalt áldozatok száma. A múlt évben például 7 ilyen eset történt. Az áldozatok között legtöbb — 20 — turista, 5 hegymászó és 2 diák volt. A hegyekben a legelővigyázatlanabbul a férfiak viselkednek, míg 23 férfi halt meg, addig a nők közül csak 4. A hegyi mentőszolgálat minden irányú mentési munkája nélkül el sem képzelhető a turisztika. Tavaly például 725 súlyos, 1195 könnyebb sérültet kellett leszállítani a völgybe. 3417 esetben részesítették a sérülteket első segélyben, és az utolsó percben mentették meg 15 ember életét a Magas-Tátrában. A hegyekben történt tragikus szerencsétlenségek és balesetek száma akkora méreteket öltött, hogy fontos lesz kiépíteni a helikopter mentőszolgálatot. Tiszta számlával Bakulár Gyulával, a Nyugat- szlovákiai Energetikai Vállalat komárnói (komáromi) részlegének munkájáról és az 1972-es évben elért eredményeiről beszélgettünk. — Az új villanyhálózatok építésére és a regiek kicserélésére előirányzott tervet a múlt évben túlteljesítettük. Tapasztalatból tudjuk, hogy nem elég az év utolsó hónapjaiban jól dolgozni, hanem folyamatosan, rendszeresen kell teljesítenünk havi a tervet. December 3-án üzembe helyeztük az újonnan épült elosztó és kapcsolóállomást, s ezáltal megjavult járásunk és a velünk szomszédos járások egyes községeinek villanyárammal való ellátása. Elért eredményeinket főleg a Nagy, Lajos vezette Calovói (Nagymegyer) körzet dolgozóinak, Farkas Pál csoportjának, Ölveczky Béla szerelőcsoportjának, és a Szlamenka István vezette csoport jó munkájának köszönhetjük. Reméljük, az 1973-as év végén is ilyen jó eredményekről számolhatunk be. Holczer László PIONÍRTALÁLKOZ0 KELET-SZLOVÁKIÁBAN (CSTK) — Košicén szombaton a kelet-szlovákiai kerület mintegy 150 legjobb pionírja találkozott a hagyományos újévi összejövetelen a párt-, állami és társadalmi szervek képviselőivel, élükön Ján Pirč elvtárssal, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titká rával. Branislav Bíroš, a Keletszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke mondott beszédet, amelyben köszönetét fejezte ki a pioníroknak az elmúlt évben végzett szorgalmas munkájukért azért, hogy a kelet- szlovákiai pionírok a vietnami nép küzdelmével való szolidaritási alapba több mint 80 ezer koronát gyűjtöttek. Ezenkívül mintegy 3 millió korona értékben 900 ezer brigádórát dolgoztak le, több ezer kilogramm papírt, vasat, textilt, gesztenyét gyűjtöttek. Ugyanakkor sok sikert kívánt a pioníroknak az új évben és a Februári Győzelem 25. évfordulójának tiszteletére rendezett akciók megszervezésében. A találkozón fellépett a Čar- nlca népi ének- és táncegyüttes. Az újévi találkozót a pionírok vidám hangulatban fejezték be. Vasárnap az átrakó állomáson (ČSTK) — Tegnap a Čierna nad Tisou-i (Tiszacsernő) átrakóállomáson ugyan fagyos volt az Idő, a rakodómunkások, a szerelvénytolatók, kocsijavítók teljes gőzzel dolgoztak. A fagyos vasércet előbb fel kellett melegíteniük, csak azután tudták kiszórni a vagonokból. Ilyen módon az ércrakodókon 21 munkás Tóth János mester vezetésével terven felül ezer tonna vasérccel többet rakott ki. Hasonlóan dolgoztak a cseppfolyós anyagok átrakásánál, Gönczy Béla mester vezetésével terven felül 400 tonna cseppfolyós anyagot szivattyúztak. Jó munkaeredményeket értek el a fekete fémek átrakásánál is, ahol a tervet 800 tonnával túlteljesítették. Az átrakodó állomáson sokkal nagyobb teljesítményt érhettek volna el, ha elegendő csehszlovák fedett vagon áll a rendelkezésükre a különböző áruk és a gabona továbbítására. — VISSZATÉRT Prágába az a csehszlovák kormányküldöttség, amely ]indrich Zahrariníknak, a szövetségi kormány alelnökének vezetésével részt vett Moszkvában a CSSZSZK és a Szovjetunió közti tudományos műszaki együttműködési egyezmény aláírása 25. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségen. — HATNAPOS látogatásra tegnap Prágába érkezett a Német Szocialista Egységpárt potsdami kerületi bizottságának küldöttsége élén Werner Wittiggel, az NSZEP KB tagjával, a kerületi bizottság vezető titkárával. A vendégeket Václav Hájek, a CSKP prágai kerületi bizottságának vezető titkára és más személyiségek fogadták. — A FINN Szakszervezeti Szövetség hivatalos küldöttsége, élén Niilo Hämäläinennel, a szövetség elnökével, szombaton Plzeiíbe, inajd vasárnap Karlovy Varyba látogatott. A finn vendégeket Viliam Kožík, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára és az FSZM más személyiségei kísérték. 30 millió átépítésié (ČSTK) — A bardejovi fürdő építésére az idén több mint 30 millió koronát fordítanak. Tavaly itt több mint 11 ezer ember gyógykezeltette magát. Február végén befejezik az építőipari dolgozók a Minerál nevű 120 férőhelyes szállodát. A már meglevő szanatóriumok- rjan a befogadó képességet 30 hellyel bővítették, de a nagy keresletet ez évben ez sem tudja kielégíteni. A gyógykezelés javítására az idén új műszereket; olasz inhalátort és diatront helyeznek üzembe. Folyami közlekedés nehézségekkel (ČSTK) — A Dunán — unnak ellenére, hogy szombaton csak 155 cm-nyi volt a vízállás — nem szünetel a forgalom. A víz alacsony szintje miatt a hajók nehezített körülmények között közlekednek. Dunaújvárosnál a Dukla motoros hajó segítségére sietett az Ipeľ teherszállító hajó, amely a Nosice teherszállító hajónak is segítséget nyújtott. Mindkét hajóból ki kellett rakni az árut, csak így indulhattak el szombaton délelőtt Komáromba. Jugoszláv részen ugyancsak hasonló helyzetben találta magát a Kriváň ércszállító hajó. Ha a Duna szintje nem emelkedik, akkor ezt a hajót is tehermentesíteni kell. Jó eredmények a Slovnaítban (ČSTK) — A bratislavai Slovnaft vállalatban szombaton és vasárnap is dolgoztak. Szombaton feldolgozták az ásványolaj előirányzott mennyiségét, 20 ezer tonna anyagot raktak be a vagonokba, többek között fűtőolajat, benzint, gépolajat, polietilént, bralent stb. Az ásványolaj megszabott fel- dolgozási normáinak teljesítése és a gyártmányok bevagoníro- zása január első két hetében jó indulást jelent az új évben, amelyben a Slovnaft dolgozóira igényes feldatok várnak. A terv szerint az idén a vállalat a bruttó termelést 480, az árutermelést pedig 460 millió koronával emeli. Új autóbuszjáratok (ČSTK) — A Csehszlovák Autóbuszközlekedési Vállalat autóbuszai az idén kb. 262 millió utast szállítanak, ami a tavalyi évhez viszonyítva 2 százalékkal több. Az 1973—1974. évi menetrend szerint új autóbuszjáratokat létesítenek, főleg a távolsági szakaszokon — Bratislavából Komárnóba, Brnóba, Košicére, Bánovce nad Bebravouba, Levi- cére (Lévára), továbbá a Malacky—Komárno, Komárno—Trnava, Zlaté Moravce—Bratislava, Galanta—Piešťany, Vráble (Ve- rebély)— Modra vonalon és éjszakai járatot a Piešťany—Praha távolsági útszakaszon. A távolsági járatokon több új, korszerű, 47 férőhelyes autóbusz közlekedik majd. A mártírok emlékére Békenagygyülés Karl Liebknecht és Róza Luxemburg emlékművénél Berlin — A német munkásosztály két kiváló fiának, Kari Liebnicht és Róza Luxemburg meggyilkolásának 54. évfordu« lója alkalmából — mint minden évben ilyenkor — tegnap a berlini dolgozók békenagy- gyülést és felvonulást tartottak a mártírok emlék művénél. A menet élén, amely a berlini Frankfurter Allee sugárútról indult el, ott voltak az NDK pártós állami vezetői is, élükön Erich Honeckerrel, az NSZEP KB első titkárával. Ünnepi beszédet a párt politikai bizottságának tagja, Werner Jaro- winszkig mondott, aki kiemelte a német proletariátus kiváló képviselőinek a munkásosztály győzelméért, az imperializmus vereségéért folytatott harcának jelentőségét. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a szocializmus és a kapitalizmus osztályérdékei azóta sem változtak. Külpolitikai kérdésekről szólva kitért az amerikai imperialisták vietnami agressziójura és hangoztatta, hogy a békeszere tő német nép követeli az agresszió azonnali beszüntetését és a fegyverszüneti egyezmény aláírását. Majnafrankfurtban ugyanennek az eseménynek kapcsán megnyílt a „Német Kommunista Párt hete". Az NSZK kommunistáinak találkozója egyben a párt múlt évi tevékenységének értékelésére is módot adott. Ezzel kapcsolatban Kurt Bachmann, a párt elnöke beszédet mondott és foglalkozott a nyugatnémet munkásosztály jelenlegi harcának fő célkitűzéseivel. Megemlékezett a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójáról is, ós külön kiemelte a szovjet rJé- kepolitika nagy jelentőségét az európai biztonság megteremtése érdekében. Az évforduló alkalmából a párt elnöke kitüntetéseket nyújtott át a párt régi harcosainak. TANÁCSKOZTAK A DÁN KOMMUNISTÁK Koppenhága — A ián fővárosban 24. kongresszusát tartja a Dán Kommunista Párt. A főbeszámoló után szombaton és vasárnap a küldöttek vitával folytatták tanácskozásukat. 1b Nürlond, a párt Központi Bizottságának titkára felszólalásában részletesen foglalkozott Dánia közös piaci tagságának következményeivel, amely szerinte tovább mélyíti az ország társadalmi és gazdasági válságát. Egy ilyen kis ország gazdaságának kiszolgáltatása a nemzetközi monopoltőkének — hangoztatta — önkéntelenül az osztályharc kiéleződéséhez vezet. Felhívta Dánia dolgozóit, hogy alakítsák meg az imperialista-ellenes erők egységes frontját. A dokkmunkások nevében a dániai kikötőmunkások szak- szervezetének elnöke felszólalásában kijelentette, hogy az ország dolgozói nem hagyják abba a harcukat a Közös Piac hoz csatlakozott Dánia gazdasági reformjaiért. Hangoztatta, önmagában a belépés azt eredményezte, hogy megnőtt a lakosság politikai aktivitása, erő södött a kommunista párt és a szakszervezetek befolyása. A vita tegnap Jespersen pártelnök zárszavával ért. véget, aki többek között hangsúlyozta, hogy Dánia Kommunista Pártja továbbra is hű marad a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség eszméihez. A külföldi felszólalók között volt Ivan Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, a szovjet küldöttség vezetője, aki átadta a szovjet kommunisták és az egész szovjet nép őszinte elvtársi üdvözletét a dán dolgozóknak. Befejeződött a Szocialista Internacionále konferenciája Párizs — A Luxemburg-palo- tában szombaton kezdődött és tegnap véget ért az úgynevezett Szocialista Internacionálé konferenciája, amelyen e nemzetközi szervezet 18 tagállamának képviselői, köztük 5 kormányfő: Kreisky osztrák, Sorsa fi-nn, Jorgensön dán, Palme svéd és Golda Maier izraeli miniszterelnök vett részt. A konferenciát Fransois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt főtitkára nyitotta meg. A szociáldemokraták párizsi találkozóját több körülmény s zavarta. Azzal kezdődött, hogy maga Pompidou elnök nyílt nemtetszésének adott hangot a konferencia megrendezése miatt, mondván, hogy két hónappal a francia parlamenti választások előtt ez a lépés a francia szocialisták egyik választási propagandafogása. A Szíria tiltakozása az ENSZ-ben Damaszkusz — Szíria éles- hangú tiltakozást jelentett be Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár- nál a múlt heti izraeli légitámadások ellen. A levél, amelyet Szíria nagykövete juttatott el, a többi között kormányának sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a Biztonsági Tanács mindeddig képtelen volt hatékony intézkedéseket foganatosítani a Szíria elleni izraeli agresszió megfékezésére. Mint ismeretes, az izraeli légierő a múlt hét folyamán számos incidenst provokált a szíriai—izraeli légitérben. Egy legújabb jelentés elmondja, hogy a támadások során 125 polgári személy, köztük sok nő és gyermek vesztette életét. Egy szíriai lapjelentés arról számol be, hogy Szíria javaslatot terjesztett az egyiptomi és líbiai kormány elé abból a célból, hogy a három kormány hadereje fokozza erőfeszítéseit az izraeli támadások esetleges megismétlődése ellen. francia rendőrség a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket foganatosított, ennek ellenére a konferencia színhelyének közelében több esetben tiltakozó megmozdulásokra került sor. Fenyegetések érkeztek különösen Golda Maier címére, akinek képmását a francia tüntető fiatalok nyilvánosan elégették. A Szocialista Internacionálé napirendjén elsősorban az európai helyzet és az indokínai háború ügye szerepelt, részletekről azonban még nem érkezett jelentés. mmrn bW:lsF±1i!!l PÁRIZSBAN szombaton megbeszélésre került sor Xuan Thuy, a vietnami küldöttség vezetője és Palme svéd miniszter- elnök között. A VDK küldötte köszönetat mondott Svédországnak a vietnami nép igazságos harca iránt tanúsított magatartásáért OEBRÉ francia hadügyminiszter a fiata’ gaullisták egyik értekezletén hangoztatta, hogy a második világháború után kialakult európai határok bárminemű megváltoztatása beláthatatlan következményekkel járna. AZ OLASZ dolgozók múlt heti általános sztrájkja elítélte a kormány gazdasági és szociális politikáját. A sztrájkbizottság felhívással fordult az olasz dolgozók minden rétegéhez, hogy folytassák béremelési követelésüket. JAROSEWICZ, lengyel miniszterelnök befejezte megbeszéléseit Indira Gandhi Indiai miniszterelnökkel, amelynek során lengyel—indiai kareskedel- mi egyezményt írtak alá. FELAKASZTOTTA magát bonni börtöncellájában Ľuboš Ada- mica, aki múlt év júniusában 9 társával együtt eltérített egy csehszlovák repülőgépet és megölte a gép pilótáját, Ján Mičicát. 1973. I. 15, KÖZÉLET