Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-03 / 2. szám, szerda
Diadalmas fél évszázad KIÁLLÍTÁS a művészet házában Bratislavában a Művészet Házának falragaszai ezzel a címmel hirdetik a földkerekség első szocialista állama 50 éves fennállásának jubileumát. A nagy teremben hatalmas térkép érzékelteti a Vlagyivosztoktól Jerevánig s Murmanszk- tól Dusanbéig terjedő 22,4 millió négyzetkilométeres óriás területet. Itt 200 millió, 100-nál több nemzetiségű ember él. Lenin nemzetiségi politikája forrasztotta őket egyetlen testvéri egységbe. Elévülhetetlen érdeme, hogy szívósan és eredményesen küzdött a régi világ nemzetiségi és társadalmi elnyomatása ellen. Győzedelmes harca tette lehetővé, hogy a dolgozók új, egységes világa felépülhessen. A háborúban elpusztult életekért érzett mélységes gyászt és fájdalmat egy barázdált arcú, kiégett szemű, elcsukló -sírásó, minden anyák szenvedését jelképező parasztasszony nagyított portréja jelzi. A fasizmussal vívott harc közben romba dőlt szovjet városok ragyogó villanyfényben úszó utcasorait hatalmas fényképek vetítik elénk. Felsorakoznak az egyes köztársaságok tipikus arcú, különböző népviseletű lakói. Nemcsak a pihenés és szórakozás vidám óráiban látjuk őket. De meggyőződhetünk arról is, hogy bámulatos társadalmi fejlődésüknek az alapja a tudomány. Kiterjedt, sokrétű iskolahálózatukról csak ennyit: minden tízezer lakos közül 188 főiskolás, míg Angliában 86, ahol eddig a legmagasabb volt az egyetemi hallgatók arányszáma. Kitűnően képzett szakemberek a vezetői és dolgozói az ember munkáját megkönnyítő gépeket és anyagokat előállító gyáraknak. Ők működnek a tervhivatalokban és kutató- intézetekben, melyek Földünk, a tenger, az égitestek eddig ismeretlen titkainak megismerésére törekszenek. Tehát október szelleme tovább él, sőt fokozottabban ösztönzi tevékenységre a Szovjetunió népeit. Megtermékenyítették az eddig meddő, szikkadt pusztaságokat, ahol emberek millióit tápláló növények adnak áldást hozó termést. Szervezetten, lelkesen dolgozó szak. értelemmel rendelkező munkások tenyésztik az emlősök, madarak és halak minden hasznos fajtáját. A komoly munkában elfáradt emberek s a fejlődő gyermekek egészségéről a tenger és hegyvidék gyönyörű fürdőhelyei, ifjúsági táborai és sportintézményei nagyvonalúan gondoskodnak. A gyors ütemű élet ünnepi pillanataiban sem feledkeztek meg a művészetről. Az üveg- szekrényekben kiállított derűs színű és rajzú szőttesek s hímzések, a tarkamintás és tompa tónusú kerámiai termékek, a fából és háncsból ötletesen formált bábuk, s az aprólékos miniatűr festéssel ékes dobozok egy-egy nemzet sajátos ízléséről vallanak. Az örök hó or szágának rozmáragyarokat díszítő mozgalmas életképszerű jelenetei, az eszkimók zsírkő- ből faragott, környezetüket megelevenítő szobrocskái a tevékeny és játékos kedvű ember, a homo faber és a homo lu- dens jellegzetes megnyilvánulásai. Grafikai lapok visszhangozzák a mindennapok gondjait, vágyait, beteljesülésüket- A plakátok harsány híradói a grúz lovasversenyeknek, az északiak korcsolyaversenyeinek, a kulturális falragaszok a Nagy Színház előadásaira, a nemzetközi balettversenyre s egy népi gyökerű, finom művészi megoldású plakát a baskír táncegyüttesre hívja fel a figyelmet. Ennek a csodálatos fejlődésnek és folytatódásának egyetlen feltétele és biztosítéka van: Bakkhülidész hajdani felismert igazságának további értékelése és követése: hogy „Minden jó maqvat a Béke hint”. RÁRKÁNY JENÖNÉ Határidő előtt A bratislavai Vasútépítő Vállalat dolgozói 1972-ben határidő előtt teljesítették feladataikat, és terven felül 5 millió 700 ezer korona értékű munkát végeztek. Számos épületet, építkezést adtak át. A vasúti építkezési vállalat ez évben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ez alatt az idő alatt majdnem 7 milliárd korona értékű építkezést végzett el. A vállalat eredményesen együttműködik a Magyar Népköztársaság építőipari dolgozóival a Breclav — Bratislava — Nové Zámky — Štúrovo—Szob és a Nové Zámky—Komárno—Komárom vasútvonal villamosításánál. —1 Janik — TÍZ PERC PODZBÁN Podzba község büszkesége, a kilencéves alapiskola épülete. (Könözsi István felvétele) Podzba kis község a Nové Zámky-i (Érsekújvár) járásban, mégis központi szerepe van. Három szomszédfalu: Bardofto- vo, Dedinka, Hurbanovce fiataljai is a podzbai modern kilencéves alapiskolában sajátítják el az alapvető ismereteket. Amint azt Tóth Ernő, a hnb titkára megjegyezte, az ifjú nemzedék nevelése terén a pedagógusok értékes és eredményes munkát végeznek, ugyanis ennek az iskolának padjaiból kikerülő diákok csaknem mindnyájan középiskolai végzettséget szereznek. A tanftók pedagógiai tevékenységük mellett aktívan kiveszik részüket a falu kulturális életének irányításából is. A hnb titkára elmondotta, hogy nincs kultúrházuk és a közeljövőben sem oldódik meg ez a problémájuk. A község lakossága igényli a kultúrát, ezt bizonyítja az a tény Is, hogy az iskola tantermében egy-egy egy rendezvény alkalmával a falu apraja-nagyja megjelenik. Bálik János, a hnb elnöke elmondotta, hogy a többi községekhez hasonlóan az utóbbi pár évtized alatt községük arculata nagyban megváltozott, de ez még nem jelenti azt, hogy ma már minden tökéletes. Elsőrendű feladatuknak tekintik az üzlethálózat kiszélesítését, annak korszerűsítését annál is inkább, mivel a szomszédos községekből is ide Járnak a lakosok bevásárolni. —szák A MŰVÉGTAGOK TÖRTÉNETÉBŐL Az elvesztett végtag pótlására irányuló törekvésekről már az ókori történetírók is beszámolnak, azonban szinte bizonyos, hogy már a történetírás kezdetei előtt is voltak ilyen próbálkozások. A művégtagról említést tevő legrégibb írott szöveg Hérodotosztól, az ókori görög történetírótól származik. Hérodotosz, a „történet- írás atyja“, i. e. V. században alkotta meg ki- lenckötetes történelmi munkáját, s ebben érdekes esetről számol be. Egy Hegisztratosz nevű, Eliszből származó ember a spártaiak fogságába került. A spártaiak börtönbe vetették, és megbilincselték Hegisztratoszt: a bilincset a lábszárára kovácsolták. A fogoly levágta lábfejét, s így ki tudta húzni lábát a bilincsből — és megszökött. A krónika továbbá arról beszél, hogy a szabadulás után Hegisztratosz falábat készíttetett, és újból harcképessé vált. Arisztophanész, a híres görög vígjátékíró is körülbelül ebben az időben élt (i. e. 444—388 j. Egyik munkájában arról számol be, hogy az egyik színésznek falába volt. Az Atharva Vedában az ókori hindu, illetve indiai gyógyításról beszámoló egyik könyvben többször is megemlékeznek művégtagokról. A párizsi Louvre őrzi egy művégtag — faláb — legrégibb ábrázolását. Egy vázatöredéken található alak képe az i. e. IV. században készült. A rajzoló ugyan nem valami pontosan ábrázolta a művégtagot, az azonban ebből is kétségtelenül kitűnik, hogy a megcsonkított ember úgy pótolta elvesztett bal lábfejét, hogy lábszárcsonkját egy — valószínűleg fából készített — tokba dugta, és erre támaszkodott a bal lábával. A jobb lábát — a rajz szerint — a térd felett csonkolták. A legrégibb művégtaglelet az i. e. III. századból származik. Az olaszországi Casuában 1885- ben egy római korabeli sírban egy műlábtokot találtak a csontvázon kívül. A csontváznak az egyik lábszára hiányzott, annak helyén volt a művégtag. Maga a művégtag fából készült, és bronzzal borították be. Elvesztett kar pótlásáról elsőnek az idősebb Plinius (i. sz. 23—79) írt. „História naturalis“ c. művében megemlékezik egy Marcus Sergius Silusról (Catilina dédapja volt ez a Sergius). Plinius így ír róla: „Második hadjáratában elvesztette a jobb kezét. A két hadjáratban 23- szor sebesült meg, így azután sem tudta már sem a kezét, sem a lábát jól használni. Mégis, nyomorékként is részt vett későbbi hadjáratokban — mindig egy rabszolga kísérte. Hannibál kétszer fogta el, és mindkétszer megszökött. Egy ízben 20 hónapig állandóan bilincsbe volt verve. Bal kezével vívott a csatákban és két lovat öltek meg alatta. Vasból készíttetett magának jobb kezet, azt a karjára erősítette és azzal is harcolt.“ Ha hitelesnek is fogadjuk le Plinius késői leírását — az események a mű megírása előtt 250 évvel történtek vagy történhettek, mert a leírás a második pun háborúról szól (i. e. 218—201) — akkor is csak következtetni tudunk a mükéz használatának módjára. Plinius azt írja, hogy Marcus Sergius lovon harcolt. Abban a korban a lovasok harci módszere az volt, hogy közelharcban rövid karddal küzdöttek egymással. Harc közben elengedték a zablát, és bal karjukkal fémpajzsot tartottak, azzal fogták fel az ellenfél csapásait. E harcmodorhoz tehát két kézre volt szükség: az egyikben a kard, a másikban a pajzs. Ha Marcus Sergius története igaz, akkor csak úgy küzdhetett, hogy a bal kezébe vette a kardot, és vagy nem használt pajzsot, vagy ha igen, akkor azt vasból készített mű jobb kezében kellett tartania. Ebben az esetben azonban a műkezet már bizonyos szerkezettel kellett ellátni, hogy az ujjak teljes biztonsággal meg is tudják fogni a pajzs alsó bőrhevederét. Érdekes és említésre méltó, hogy a nagy ókori görög orvosok és a Római Birodalom híres orvosai terjedelmes orvosi műveikben egyetlen szót sem ejtenek a végtagok pótlásáról vagy a mű- vég tagokról. Az ókori első próbálkozások után hosszú szünet következik, legalábbis nem tudunk arról — mert semmiféle nyoma sincs —, hogy egészen a XV. századig valaki is foglalkozott volna mfivég- tagkészítéssel, vagy valamit is tudtak volna az elvesztett végtagok pótlásának lehetőségéről. Csak a XV.—XVI. században tesznek ismét említést művégtagokról. Végül is a manapság használatos művégtagok történetének szerény kezde- teit tulajdonképpen ezektől az időktől számíthatjuk, mert a korai újkortól már folyamatosan nyomon követhetjük a végtagok pótlására irányuló fáradozások fejlődését. Az első orvos, aki amputáltak végtagjának pótlásával foglalkozott Ambroisé Páré, híres francia sebész (1510—1590) volt. 1560-ban egy párizsi lakatossal, kinek, sajnos, nem tudjuk a nevét, mert Páré csak ,,a kis lotharingiaiként“ említi, több művégtagot készített a‘ saját tervei alapján. A művégtagok kezek, illetve lábak pótlására szolgáltak, és a maguk korában valósággal technikai csodaszámban mentek. Páré készű- lékei a végtag anatómiai felépítését utánozták, vasból és bronzból készültek, mindenesetre hát* rányuk az volt, hogy elég súlyosak voltak: mintegy 7 kilogrammot nyomtak. Sajnos, arról sem maradtak feljegyzések, hogy kik hordták e mű* végtagokat, és miképpen használták őket, hogyan váltak be a gyakorlatban. A híres olasz anatómus, Fabracius ad Aquapen- dente „Opera chirurgica“ c. műve 1605-ben jelent meg. Ebben a könyvben van egy rajz, amely „az ember műtagjait“ ábrázolja. Az ábrából az tűnik ki, hogy Aquapendente acélszalagokból szerkesztette meg a művégtagokat, mozgatható ízületekkel. Rugós szerkezetet nem Iá* tunk a rajzon, és kétségtelenül a fegyverkovácsok technikájának felel meg a konstrukció, hiszen — elsősorban a váll- és a könyökízület táján — a szerkezet pontosan olyan, mint a pán* célok lovagok páncélzatán Is alkalmazott ízületi megoldások. A rajzból arra következtethetünk, hogy Aquapendente elgondolása elsősorban az volt, hogy támasztó szerkezetet konstruáljon, amely bénulások esetén hasznos, nem pedig az. hogy elvesztett végtagot pótoljon. Ez a szerkezet — Páré elgondolásaihoz képest — nem jelent fejlődést. Az eddig említett művégtagok egyszerűek és kezdetlegesek. Ámbár megkísérelték, hogy egyes esetekben utánozzák veltik a végtag formáját, működésüket illetően azonban legfeljebb arra voltak alkalmasak, hogy a passzív fogást, markolást, meglámaszkodást szolgálják. Az eleven kéz lényeges feladatkörét, az akaratlagos mozgást ezekkel a szerkezetekkel nem valósíthatták meg. Az első akaratlagosan mozgatható műkezet 1835-ben szerkesztette meg P. Ballif berlini fogorvos, aki sokat foglalkozott a sebészet technikájával is. Szerkezete azon az elgondoláson ala- pul, hogy a váll és a törzs mozgását használják fel a kar és az ujjak mozgatására. Az erőátviteli szerkezetet azok a bőrszíjak és húrok képezték, amelyek a vállon át a mellkast átfogó hevederhez vezettek az alkarról és az ujjakról. Az ujjakat erős rúgó tartotta behajlított állapotban, a törzs mozgásával azonban a rúgok feszítőerejét leküzdhették, és az ujjakat kinyújthatták. A törzsizomzat ellazításakor az ujjak ismét fogó állásba hajoltak össze. Így tehát ezzel a műkézzel akaratlagosan megfoghatták, illetőleg elengedhették a tárgyat. A Ballif által feltalált módszert, vagyis a váll és a törzs mozgásának felhasználását a mflkéz mozgatására azután többen és különféle módon fejlesztették tovább ... A bratislavai J. Dimitrov Vegyipari Müvek azonnali belépéssel, kedvező fizetési feltételekkel nagyobb számban felvesz: lakatosokat-hegesztöket, gépberendezés-karbantartókat, esztergályosokat, villanyszerelőket, darukezelőket, kőműveseket, ácsokat, samottozókat, asztalosokat, segédmunkásokat műszakmunkára vegyi és segédüzemeltetéshez, továbbá áru és anyag ki- és berakásához, építőipari munkásokat, 17 éven felüli leányokat kétmüszakos üzemeltetéshez. Hajadonok és nőtlenek számára elszállásolást biztosítunk. Étkezés az üzem éttermében. Bővebb felvilágosítást üzemünk személyzeti osztálya nyújt. Telefon: 177, 2041-es és 2476-os mellékállomás. OF-2O0 1973. I. 3. 6
