Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-14 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
Az eddigi eredmények biztatóak A legfontosabb tényező a megelőzés és a nevelés Jogszabályok és erkölcsi-etikai törvények Dr. Anton Hambálek, a Nyugatszlovákiai Kerületi Bíróság elnöke optimista, kiegyensúlyozott ember, pedig naponta 12—13 órát dolgozik, hiszen hivatásán kívül különböző funkciói vannak, de mint kommunista, mint az egykori szegényparaszt fia, megszokta, hogy minden kötelességét következetesen és maradéktalanul teljesítse. Reggel van, 6 óra 30 perc, és már hivatali szobájában vitatkozunk, elemezzük a bűntevékenység alakulását, keressük, hogyan lehet harcolni a rossz ellen, minden ellen, ami fékezi társadalmunk fejlődését. # Milyen a kerületben a bűn- tevékenység tendenciája? Az utóbbi években ezen a téren — a jogerősen elítéltek számát tekintve — jelentős ingadozás volt érezhető. Míg 1965-^ 1967-ben a delikvencia nem emelkedett, az 1968—1969-es válságos években nagymértékben csökkent a bűnözők bírói felelősségre vonása. Ezt kétségtelenül az akkori társadaľmipolitikai helyzet idézte elő, amit a destruktív tendenciák jellemeztek. Egyrészt lazult az állampolgári fegyelem, nőtt a törvénysértések szama, csökkent a szocialista jogrend tisztelete, másrészt az illetékes szervek nem torolhatták meg a durva? és kíméletlen törvénysértéseket. A párt és az állam új vezetőségének konszolidációs törekvései fokozatosan megerősítették a közrendet is, sikerült felszámolni a társadalom ellen irányuló ártó tevékenységet, és a bűnüldöző szervek is szigorúbban vonták felelősségre azokat, akik törvénybe ütköző cselekményt követtek el. Ezért 1970-ben és 1971-ben kifejezetten emelkedett a jogerősen elítélt személyek száma. A legutóbbi adatok viszont azt bizonyítják, hogy 1972-ben a bűnözési görbe nem emelkedett, számbelileg stabilizálódott, ami végül is megfelel az államunkban kialakult társadalmi-politikai helyzetnek. # Hol és hogyan kell harcolni a bűnözés eilen? A harc formái és eszközei különfélék. Alapvető eszköze a bűn törvényes pönalizálása. Ez hivatott megakadályozni a tettest bűntevékenysége folytatásában, védeni a társadalom érdekeit, nevelni, jó útra terelni a törvénysértőt, és ugyanakkor, az őltalá- nos megelőzés keretében, nevelő hatást gyakorolni a társadalom többi tagjára. Tehát a legfontosabb a megelőzés és a nevelés. Természetesen ezen nem csupán a jogrend népszerűsítését értjük. Mindenekelőtt az a feladat, hogy felszámoljuk a bűntevékenységet elősegítő okokat és feltételeket. Például a szocialista köztulajdon terhére elkövetett fosztogatás bűntettét a fogyatékos nyilvántartás, a felületes ellenőrzés, a készletgazdálkodási intézkedések mellőzése teszi lehetővé. Tehát olyan objektív feltételek, amelyeket az egyes szervezetek saját hatáskörükben felszámolhatnak, és ezzel a minimumra csökkenthetik a tett elkövetésének lehetőségeit. A fiatalkorúak bűntevékenységének okai és tényezői között a leggyakoribb Bűnüldöző szerveink jó eredményeket értek el a bűnözés elleni harcban. De ezt a harcot minden becsületes állampolgárnak segítenie kell, mert a törvénysértő nemcsak jogrendünk, hanem egész szocialista társadalmi rendünk ellensége! PÉTERFI GYULA az, hogy a fiatalokat hiányosan nevelik a szülői házban, az iskolában éfe a társadalom egyéb területein is, holott ifjúságvédelmi jogszabályaink világviszonylatban is a leghaladóbbak közé tartoznak. Tehát a hatékony megelőzés megköveteli, hogy ne csak a fiatalkorú tetteseket vonjuk felelősségre, hanem azokat is, akik a nevelés területén dolgoznak, de nem teljesítik a törvényben előírt kötelességeiket. 0 Milyen — íratlan — erkölcsi-etikai törvények szabályozzák a szocialista állampolgár magatartását és tetteit? — Ez nemcsak jogi, hanem széles körű szociológiai kérdés. Jogrendünkben csak az emberi tevékenység és magatartás legalapvetőbb szabályait rögzítettük, és ezeket minden állampolgárnak meg kell tartania. A szocialista társadalom lényegéből, jellegéből és céljaiból eredő általánosan elismert szokásjognak kell érvényesülnie. Azonban a társadalmi tudatban még mindig élnek és hatnak a burzsoá és a kispolgári múlt csökevé- nyei, tehát elsősorban ezeket kell véglegesen kiiktatni, hatástalanítani. # Megjelelnek jogszabályaink a mai követelményeknek? — A jogi normák az általános társadalmi és emberi viszonyok szabályozásának jelentős, de nem egyedüli eszközei. Fontos követelmény, hogy megfeleljenek a dolgozó nép jogérzékének, valamint a szocialista társadalom céljainak és szükségleteinek. Igaz, hogy egyes jogszabályok a társadalmi fejlődés bizonyos fokán már fékezhetik a társadalom további fejlődését. Másrészt viszont a jogszabályok progresszivitása soha nem előzheti meg az anyagi-műszaki és a társadalmi alapépítmény fejlődését. A jogszabály-alkotás bonyolult törvényhozó tevékenység, amely megköveteli a társadalmi-politikai, gazdasági és egyéb körülmények érzékeny mérlegelését. Ezért egy ilyen rövid beszélgetés keretében nem sorolhatom fel, hogy vannak-e úgynevezett elavult jogszabályaink és melyek ezek, mert ez csak az én szubjektív véleményem lenne. H orná Potôňhoz (Felsőpatony) közigazgatásilag négy település: Lögér, Benke, Csécsény és Patonyrét tartozik, ahol együttesen kétezer ember él. A kanyarokkal szegélyezett aszfaltút két oldalán csinos, átalakított lakóházak és az új épületek sokasága látható. A község lakosságának többsége a jól működő helybeli efsz-ben keresi kenyerét, ahol megtalálja számítását. A 29 tagú képviselőtestület tagjai közül 17-en az efsz-ben dolgoznak. Az ifjúság 14, nők pedig nyolc taggal képviseltetik magukat a község irányításában. TÖTH VINCE, a hnb elnöke múlt évi munkájukról és az idei terveikről így nyilatkozott: — Képviselőtestületünk jó munkát végzett az elmúlt évben, mely foie« az eredményes falufej- lesztési akciókban jutott kifejezésre. Ebben nagy érdeme van a hnb tanácsa jó szervező és irányító munkájának. Az ügyintézés megkönnyítése céljából Patonyréten polgári bizottságot hoztunk létre, hogy az ottani lakosság helyben tudja elintézni az olyan ügyeket, melyekhez nem szükséges a tanács döntése. Kéthavonként összehívtuk a hnb — A hnb képviselőinek eredményes munkáját az elmúlt évben konkrét tettek bizonyítják — mondotta az elnök. — A Z-akcióban Csécsénypa- tonyban 1,4 millió koronás költséggel vendéglátóipari és élelmiszeripari üzletet építettünk. Községünkben rosszak a közutak, ezért a választási program összeállításakor nagy gondot fordítunk e problémák megoldására. Tavaly nyolcszáz méter hosszú utat portalanítottunk, a szövetkezet környékét parkosítottuk, cserjéket és díszfákat ültettünk az efsz-szel karöltve. Benkepatonyban befejeztük a ravatalozó építését, mely szintén önsegélyes alapon épült. A község büszkesége az októberben átadott hatmillió korona ráfordítással épült kultúrház. melynek munkálataiban a lakosság is bekapcsolódott. A színház- és mozihelyiséget — mely négyszáz személy befogadására alkalmas — 630 000 koronás költséggel már az efsz segítségével berendezték. Található itt táncterem, fotoklub, gyülésterem, klubhelyiség és könyvtár, melyet ezekben a napokban rendeznek be. A hnb és az efsz úttörömungációs és agitációs tevékenységre, mely munkánk nélkülözhetetlen velejárója. Ez évi programtervünk megvalósításában az eddiginél nagyobb mér tékben számítunk a lakosság és a tömegszervezetek társadalmi munkájára, mivel falufejlesztési akcióink többségét Z-akcióban szándékozzuk elvégezni. Ebben az évben berendezzük a kultúrházat és környékét is rendezzük. Ugyanitt gyermekpark és játszótér létesítésére kerül sor, és díszfákat is ültetünk. Horná Potôňban is egyre több az olyan háztartás. ahol mindkét szülő munkaviszonyban van. A hnb programterve szerint az idén társadalmi munkával megkezdik a napközi otthon és az óvoda építését, mellyel egy égető problémát oldanak meg. A községi utaknak mindössze 26 százaléka pormentes. Ebben az évben két utcát portalaníta- nak. Mivel az ivóvíz minősége állandóan romlik, mielőbb szükséges a vízvezetékhálózat kiépítése. Az idén elkészülnek a tervrajzok. A sportpályán lelátót építenek, közelében pedig játszótér felépítését tervezik. Patonyréten bekerítik a labdarúgó V is s z a p i 11 a n t a s és wő retekintés plénumgyűlését, melyeken megvitattuk a teendőket, szétosztottuk a feladatokat. Ezeket az összejöveteleket az őszinte hangnem, az élénk vita és az önzetlen segítőkészség jellemezte. Valamennyiünk előtt egy cél lebegett: a választási program teljesítése. A legutolsó értékelő plenáris gyűlésünkön több mint 220 polgár vett részt, ami azt bizonyítja, hogy a lakosságot érdekli a hnb munkája, a község fejlesztése. Felsőpatonyban az elmúlt választási évben nagy gondot fordítottak a képviselők ideológiai továbbképzésére: politikai iskolázást szerveztek. Ketten közülük — a hnb elnöke is — magasabb fórumon, a Dun. Stredai-i (szerdahelyi) Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hallgatóiként végzik tanulmányaikat. Az iskolázás színvonalának emelését ebben az évben is szorgalmazzák. Ez többek között azért is szükséges, hogy valamennyien az eddiginél mindinkább eleget tehessenek igényes megbízatásuknak, hogy ily módon a hnb végrehajtó szerepét minden szakaszon biztosítani tudják. Ehhez elvhű, munkában kitartó és személyesen is példát mutató polgárokra van szükség. A képviselők személyes példamutatása és kezdeményezése különösen a községfejlesztésben serkenti a lakosságot. káját dicséri a < iltúrházban berendezett emlékszoba, mely a község munkásmozgalmi történetével, a szövetkezet és a község fejlődésével, termelési eredményeivel foglalkozik. Az anyaggyűjtést jelenleg is folytatják. Céljuk, hugy egy minden tekintetben kielégítő, jól felszerelt falumúzeumot hozzanak létre, mely átfogó képet nyújt a község múltjáról és jelenéről. Kávéházat és vendéglátóipari létesítményt is elhelyeztek itt, mely kulturált körülmények között biztosítja a polgárok szórakozását. A Jednota szolgáltatja a zenét és a frissítőket. A hnb mellett működő helyi gazdálkodási üzem fő célja, hogy a lakosságnak a szolgáltatásokban segítsen. Ezenkívül részt vállal a faluszépftési akcióban, ahol szakemberei a község számára közérdekű munkákat végeznek. — Milyen elképzelésekkel és célkitűzésekkel kezdik az új évet? — A hnb munkájában ebben az évben is következetesen kívánjuk megvalósítani a választási programot. A képviselői és az irányító munka színvonalának további emelésével kezdeményezően fogunk hozzá ez évi feladataink megvalósításához. Nagyobb gondot fordítunk a felvilágosító, prepapályát, öltözőt építenek, valamint elkészül a ravatalozó, ugyancsak társadalmi munkával. A hnb a múlt évben saját forrásaiból 1,2 millió koronát fordított községfejlesztésre. Sokat segített az efsz is főleg a kultúrház építésénél és felszerelésénél. A tömegszervezetek közül a legtöbb társadalmi munkát a Nőszövetség, a SZISZ és a Jednota tagsága végezte. A hnb képviselőtestülete csak a lakossággal karöltve érhetett el ilyen eredményeket. Erre az együttműködésre a jövőben is szükség lesz. Elvárják, hogy az eredmények láttán a község lakossága még lelkesebben és aktívabban kapcsolódik majd be a hnb választási programjának teljesítésébe. Az új évben nagyobb lehetőség kínálkozik az agitációs tevékenység és a tömegszervezeti munka fellendítésére is. A közelmúltban átadott kultúr- házban helyezik el az agitációs központot, mely elősegíti majd a lakossággal végzett munka színvonalának emelését és a választási programterv maradéktalan teljesítését. SVINGER ISTVÁN