Új Szó, 1973. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-13 / 11. szám, szombat
Igor Grossmann felvétele RENDŐRKÉZRE KERÜLTEK Naponta számos jelentés érkezik a rendőrségre az üzletekbe, vendéglőkbe, iskolákba, bölcsődékbe, raktárakba, lakóházakba való betörésekről, személygépkocsik kifosztásáról, el lopásáról és egyéb kihágásokról. A különböző bűncselekményeken kívül az állampolgárokat, de főleg a rendőrséget leginkább a betöréses lopások aggasztják és mindent megtesznek a tettesek kézre kerítéséért, hogy elnyerjék megérdemelt büntetésüket. A statisztika bizonyítja, hogy ezeket a bűntetteket leginkább visszaeső bűnözők, munkahelyüket gyakran változtató személyek és munkakerülők követik el. A tettesek a bűncselekmény elkövetésié után rendszerint nem tartózkodnak otthon. Elrejtőznek a törvény sújtó keze elől, állandóan változtatják lakóhelyüket. Rendszerint törvényellenes módon tartják fenn magukat, útjukat különböző bűncselekmények, leggyakrabban betöréses lopások jelzik. Az itt felsorolt és a további okok arra késztették a rendőrség dolgozóit, hogy különféle megelőző intézkedéseket foganatosítsanak. Az utóbbi napokban tanúi lehettünk a vendéglőkben, a várótermekben, a lakásokban és más helyeken tartott ellenőrzéseknek, ahol feltételezhető volt, hogy asszociá- l'is elemek, a rendőrség által körözött vagy gyanús személyek tartózkodnak. Szlovákiában ennek az ellenőrzésnek az eredményei bizonyítják, hogy az ellenőrzés valóban indokolt volt. Körülbelül 2500 különböző kihágásra derült fény. Nyolcvan személyt őrizetbe vettek — mindnyájan keresett személyek voltak. Az őrizetbe vett, vagy előállított személyekre 570 bűncselekményt bizonyítottak rá. Őrizetbe vettek 118 élősködőt is, akik bár teljesen egészségesek, kerülik a becsületes munkát és a társadalom rovására tartják fenn magukat. 105 őrizetbe vett személy egyenesen börtönbe került. Bernolá- kovón például négy tettest vettek őrizetbe, akikre rábizonyítottak 13 betöréses lopást. Az általuk okozott kár 70 ezer korona volt. Čadcán őrizetbe vették a 48 éves Emil B.-t, akit négyszeri betöréses lopással vádolnak. Milán R. 25 éves bratislavai lakos betört egy lakásba, ahonnan 4000 koronát és kb. 16 000 korona értékű ékszert lopott. 3000 koronát megtaláltak nála. Ugyancsak Bratislavában vették őrizetbe Jifí B. 27 éves jeseniki lakost, aki barátságot kötött Kamil V. 43 éves Ivánka pri Nitre-1 lakossal, és a bratislavai Dimitrov Vegyi művek munkásszállóján megloptak 21 dolgozót. Az őrizetbe vett személyektől 150 ezer korona értékű holmit koboztak el. (gabriska) MIT CSINÁL A CSIMPÁNZ AZ ERDŐBEN? űrre a kérdésre keresett nemrégiben választ a Natural History c. lap egyik cikke. Közismert ugyanis, hogy a csim pánzokkal sokat foglalkoztak már írásban is, képben is. Tudjuk, hogy vannak jól nevelt csimpánzok, ezek teniszeznek és motoroznak. ■ Az a nőstény csimpánz, amelyről most szó lesz, nem ismer Ilyen trükköket. Úgy nevelték őt, mint egy kisgyermeket szokás. Kanállal evett, babával és labdával játszott, s ügyesen használt néhány szerszámot is. Nevelője — tudományos dolgozó lévén — gyakran eltűnődött azon: hogyan töltené az idejét a szabadban — teljesen szabadjára engedve. Christine, a kísérlet „hőse“ valódi csimpánz volt. A civilizáció még nem fertőzte meg, pedig már ötéves volt, és ez a csimpánz hölgyeknél már a legszebb kort jelenti. „Legkedvesebb sportja a mászás és az ugrás“ — jegyezte fel tudományos kutatója. — „Minden olyan fára felmászik, amelyet át tud ölelni. Talpát a fatörzsnek feszíti és villámgyorsan felszalad a fa csúcsára. Rendszerint úgy ugrik át az egyik fáról a másikra, hogy csak fél kézzel kapaszkodik. De néha azt Is megcsinálja, hogy csak a lábának egyetlen egy ujjával tartja magát az ágon ... Az erdőben játszadozva kifejezetten romboló hajlamokat árul el. El tudom képzelni, hogy egy csimpánzfalka milyen pusztítást végezhet az őserdőbenl Az jóformán alig okoz kárt, hogy lombot eszik. Annál károsabb az a szokása, hogy a fiatal fák kérgét lehántja. Egy kevés gyenge íakérget meg is eszik, nagy részét azonban eldobálja. Szemmel láthatólag szórakoztatja,, ha hosszú fakéregcsíko- kat hasogat le, és olykor még maga köré is tekeri a hajlékony fakérget, mint valami sálat. Mindenfélét összeeszik: falevelet, páfrányt, fűféléket stb. Különösen a fiatal hajtásokat szereti. Még a fenyőfa hajtásait is elfogyasztja, sőt a kerti virágok sincsenek biztonságban előtte. Szereti a gyümölcsöt. Az erdőben idejének nagy részét azzal tölti, hogy egyik fáról a másikra ugrál. Egymástól 5 méter távolságra álló fák között is átugrik. Tud ugrani oldalvást. hátrafelé, felülről lefelé, olykor még felfelé is ugrik. A lábaival löki el magát, karjait pedig széttárja. Ha erdei sétánk során egy kis patakocskához érünk, megáll és egy darabig eljátszik. Egy bottal felkavarja a víz fenekét, és kíváncsian nézi, vajon felbukkan-e béka vagy hal. Óvatosan kipróbálja a vizet is: egyik lábát beledugja. Ha nem nagyon hideg, megáztatja benne a lábát. Ha nagyon meleg van, meg is fürdik. Christine rendszerint négy lábon jár, de néha felegyenesedik és hátsó lábain megy. Ilyenkor olyan a testtartása, mint valami fáradt öregemberé. Igaz, nagyon hamar elfárad. Akkor leül, kavicsokat szed a markába, és játszik. Azután teleszedi az ölét száraz fűvel, avarral, lehullott fenyőtűvel — és ide- oda gurul vele, mint valami nagy labdával — míg végül is vissza nem vezetem a civilizációba.“ (dj) A baromfifeldolgozó ipar feladatai A vágóbaromfi és a tojás fel- vásárlási tervének teljesítésé* a baromfifeldolgozó ipar válla, latai már ez évben a CSSZSZK kormánya határozatának alapján biztosítják. A népgazdaságnak ezen a szakaszán dolgozó munkásokat az idén további, jelentős feladatok várják. Ezekről nyilatkozott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának Štefan Studený, a baromfifeldolgozó ipar szlovákiai szakmai igazgatóságának vezérigazgatója. Az idei terv szerint feltételezhető, hogy a tavalyi évhez viszonyítva 10 százalékkal emelkedik a vágóbaromfival és tojással való piaci ellátás. A teljes hozam itt több mint 3000 tonnát jelent. 30 000 tonna vágóbaromfit fognak szállítani. Az itt említett tobábbi feladatok teljesítése érdekében teljes üzembe kell helyezni a košl- cei, a levicei (Léva) új üzemet, a Podunajské Blskupice-i (Po- zsonypüspöki) lüdfarmot, a bud- mericei és a šalgovíki tyúkfa rmot. Ez évben újfajta gyártmányokra számíthatunk. Ilyen lesz például a baromfihúsból készített fasírozott, néhány fajta új konzerv, pulykahúsból készített ételek, mint például a pulykaszeletek, pulykából készített göngyölt hús, és ezenkívül még további félkészáruk. E feladatokat kevesebb dolgozóval, a termelés hatékonyságának fokozásával, főleg a komplex szocialista racionalizáció programjának megvalósításával szeretnénk teljesíteni. Schulz, Lammel, Teplický sógorai és sógornői. , Ú 1451 ■ A MATESZ Thál la Színpada Košice, Tajovského 12, azonnali belépéssel felvesz színpadtechnikusokat és öltöztetőnőt. Jelentkezni a fenti címen és a 258-80-os telefonszámon lehet. ŰF 2 ■ Bratislavához közel ház kerttel olcsón eladó. Cím a hirdető- irodában. 0-22 ■ Eladó első ablaküveg )MV, valamint 1202-re. Zelenina, Komárno, Bašta II. 0-24 ■ Olcsón eladó Jó állapotban levő WARTBURG (1000 ccm). Ing. Barabás Vojtech, Veiké Ofany. 0-31 ■ Eladó új, heverős hálószobabútor és egy hűtőgép. Telefon: Bratislava 629 944. 0134 ■ 34/166 tanítónő társaság hiányában megismerkedne hozzáillő férfival. Jelige: Egyenes jellem. Ü-20 ■ 46/175 legényember szeretne megismerkedni 35—40 éves nővel házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. Házam, autóm van, munkahelyem jó. Jelige: Szeretet- re vágyom. 0-35 ■ Zsipbe Erdélyi Sándornak 93. születésnapja alkalmából szeretettel köszöntik és jó egészséget kívánnak fial, menyei és unokái. 0-27 ■ Schwarz Józsefnek 80. szüle tésnapja alkalmából szívből gra tulál, hosszú, boldog életet kíván szerető felesége, valamint Schmidt, RaJ-IGAZGATÖK! BOROZÓK VEZETŐI! BÁROK VEZETŐI! KÁVÉHÁZAK VEZETŐI! Akarják növelni a látogatottságot? A vendégek számára hozzanak létre kellemes környezetet! A „FON ICA" nevű elegáns zeneautomata könnyen szerelhető és kezelhető. Foglalatában 50 gramofonlemez tárolható, ami 100 zeneművet jelent, s ezeket bármikor ki lehet cserélni. A készülék ára 21 200,— korona. Ez nem vonatkozik csupán a RaJ vállalataira, hanem minden szocialista szervezetre, üzemi klubra, kulturális és népművelési intézményre stb. is. Megrendeléseiket vagy részletesebb felvilágosítást kérő leveleiket — beleértve a zeneautomata vételkényszer nélküli bemutatását — a következő címre küldjék: TESLA — obchodní podnik, odbor Multiservis, Praha 8 — Karlin, Sokolovská 95. Telefon: 640-41, linka 005. ÜF-208 ■ Keressük lányunkat. Fehér R 6 z 11 k á t, aklt 1944-ben cse-- csemőkorában beadtunk a kassai menhelybe. Ha életben van, adjon életjelt magáról. Nagyon nagy szeretettel várják szülei. Cím a hirdetőtrodában. 0 291 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak, akik 1973. január 4-én elkísérték utolsó útjára drága halottunkat, szeretett bátyánkat, SZABÚ IENŰ peredi esperes-plébánost a deák! temetőbe, és koszorúikkal, vlrágadományalkkal, részvétükkel enyhítették mély fájdalmunkat. A gyászoló testvérek és családjaik Ú-20 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, be- teglátogatóknak és azoknak, akik szerették felejthetetlen drága feleségemet, édesanyánkat, nagymamánkat, CZANIK FERENCNÉT. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a komáromi temetőbe 1972. december 7 én. Köszönetét mondunk a sok koszorúért, virágadományért és a részvétnyilvánításokért. Nagyon szépen köszönjük Alžbeta Bara- neková doktornőnek, Gizella Vö- rôšová nővérnek, hogy drága feleségemet és édesanyánkat az utolsó percig hűségesen kezelték és enyhítették nagy fájdalmait. A gyászoló család 0-28 ■ Ezúton mondunk hálás köszönetét azoknak a rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, a falu lakosságának, valamint az Ismerősöknek, akik hirtelen elhunyt drága jó édesapánkat, SOMOGYI NÁNDORT 1972. december 31-én elkísérték utolsó útjára a peredi temetSbe, és részvétükkel, koszorúikkal, virágadományaikkal igyekeztek enyhíteni kimondhatatlan nagy fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-1459 Hi rde ssen Ön is a z ÚJ SZÓ-ban A bratislavai J. Dimitrov Vegyipari Művek azonnali belépéssel, kedvező fizetési fettételekkel nagyobb számban felvesz: lakatosokat-hegesztőket, gépberendezés-karbantartókat, esztergályosokat, villanyszerelőket, darukezelőket, kőműveseket, ácsokat, samottozókat, asztalosokat, segédmunkásokat műszakmunkára vegyi és segédüzemeltetéshez, továbbá áru és anyag ki- és berakásához, építőipari munkásokat, 17 éven felüli leányokat kétműszakos üzemeltetéshez. Hajadonok és nőtlenek számára elszállásolást biztosítunk. Étkezés az üzem éttermében. Bővebb felvilágosítást özemünk személyzeti osztálya nyújt Telefon: 177, 2041-es és 2476-os mellékállomás. OF-208 1973. I. 13. 6 KOS Z a N T O Ismerkedés ■fflffTTTTfWffl