Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)
1972-12-10 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó
U gy éreztem, mintha villamos áram járna át. De olyan jóféle villamosság, mely éltet, serkent, meggyorsítja az érverést, kellemes boldogságérzetet vált kl. Néztem az esketési teremben ülő, kissé félszegen, kicsit elfogódottan várakozó házastársakat. Hárman arany-, tizenhármán pedig ezüstlakodalmat ünnepeltek Zemianská Olőán. Fél- és negyedszázad egymás melletti Nem kis dologról van szó! Scsipacsov írja egyik versében, hogy a házasság nemcsak holdfényes esti sétákból áll. Igaza van. Két embert ötven, illetve huszonöt éven át sok megpróbáltatás ér, és jóban-rosszban kitartani, segíteni egymást... szóval, itt már olyan emberi tulajdonságokra van szükség, melyek tiszteletet érdemelnek. Vannak, akik „tudományt" csinálnak a házasságból. Hirdetik, hogy a férjnek lényegében mindennap meg kell hódítania a feleségét, az asszonynak pedig — ilyen vagy olyan ügyeskedéssel — állandóan fiatalnak, üdének kell látszania. Ki tudna pontos és megbízható receptet adni ahhoz, hogy két — a vérrokonságot tekintve, lényegében idegen — ember a sok-sok „bogarával", kikutathatatlan pszichikumával huszonöt vagy ötven át egymás mellett éljen?! A szerelem? Igen, a szerelem forró és szoros kapocs, de az A Zemianská Olča-i [Nemesócsaj Helyi Nemzeti Bizottság új épülete évek sodrában megkopik. Tiszavirágéletű táltos. Több a problémás vagy szürke hétköznap, mint a röpke ideig tartó csók, ölelés. S hogy mi tartja össze mégis az embereket fél és negyed évszázadon át? Egészen leegyszerűsítve, Ady szavaival válaszolhatunk: emberek tudnak maradni az embertelenségben, néha fogcsikorgatva, olykor bölcs megértéssel, de mindig és mindenkor emberiességgel kerülik el a hétköznapok hínáros buktatóit. Persze előfordulhat az is, hogy: nincs tovább. Pattan és elszakad a húr. A házasság nemes és szép kapcsolatot teremthet két ember között, de ehhez — ahogy mondani szokás — ketten kellenek. Mind a két félnek tudnia kell, mivel tartozik a másiknak. Egymáson uralkodni nem lehet, de az alázatosság se jó. Tapintattal, megértésre-törekvéssel, és persze szeretettel, sok-sok szeretettelérthetik meg egymás mellett a házastársak az ezüst- és aranylakodalmat. A helyi nemzeti bizottság első emeletén levő díszteremben éreztem azt a bizonyos elektromosságot, amikor fejkendős nénikék, fekete ruhába öltözött bácsik könnyezve hallgatták a Nászindulót, és néhány perc alatt átvillant rajtuk az egész életük. Az együtt töltött ötven év alatt bombák robbantak, géppuskák kattogtak, békés otthonok dőltek romba, gyermekek születtek, nősültek meg, mentek férjhez, voltak idők, amikor puszta kenyér alig került az asztalra. Fenyegetett árvíz, járvány, de sütött a béke arany napja is, elkészült az új ház, új bútor került a lakásba, rádió, televízió. Ahogy a költő írta: Az évek jöttek, mentek ... És ők kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. háborúban, békében, ha talán nem is mindig békésségben. Sárközi Sándor és Horváth Julianna 1922. december 3-án esküdött egymásnak örök hűséget, Nemesőcsán. Itt mondták ki meghatódottan a boldogító igent. Megérte? — Meg, és kimondanám ma ls — mondotta Sárközi bácsi, és a kedves, jó élettárs is kissé elpirulva, szaporán bólogatott. — Nem volt könnyű az életem — folytatta a 73 éves ember. — Apánk fiatalon meghalt, hatan voltunk testvérek. Hatéves koromban már szolgáltam az uraságnál. Aztán jött a háború, először az idősebb testvéreim vonultak be, később elvittek engem is. 1946. december 28-én tértem végleg haza. Mi volt életemben a legszebb? Amikor családommal beköltöztünk a kétszoba-konyhás, saját házunkba. Nyolcszáz korona nyugdíjat kapok. Beosztjuk az asszonnyal, és semmiben sem szenvedünk hiányt. Fő, hogy egészség legyen ... Lám, milyen egyszerűnek tűnik, ötven év közös életútját néhány soťba is be lehet préselni, de ahhoz, hogyan telt el fél évszázad minden derűs-borús napja, már egy többkötetes regény kellene. Derekasan kitartottak. Biztosan sor ke. rült kisebb-nagyobb nézeteltérésekre is, de ők nem futottak rögtön a bíróságra Volt elég erejük, emberségük ahhoz, hogy közösen rendezzék közös dolgaikat. Vendégh László és Tóth Mária szintén Ne mesőcsán esküdött, ötven évvel ezelőtt. Vendégh bácsi 1891-ben kedves felesége — ma ezzel már nem árulunk el intim női titkot — 1898-ban született. Az életük sem volt „színültig tejfel". — A múltban baloldali politikai nézeteiért sokat üldözték az uramat — mondta Vendégh Lászlóné. — Állandóan rettegtünk, mikor viszik el. Ennek a szörnyű állapotnak a felszabadulás vetett véget. Most együtt élünk a lányunkkal, vejünkkel ... — Ha ma kérné meg Vendégh bácsi a kezét, igent mondana? — Persze, hogy igent mondanék ... Vendégh László 18 évig aratógazda volt. Békés, nyugodt, öregségben él. Molnár Lajos 1895-ben született. Csicsón vette feleségül Král Annát, kereken ötven évvel ezelőtt. — Saját házunk van — mondja —, jól élünk egymással, anyagi gondjaink nincsenek. A 900 koronás nyugdíjat beosztjuk. Gyermekeink eljárnak hozzánk, nem panaszkodhatunk. Ez a három aranylakodalmas pár nem amolyan fehér holló. Bakos Imre, a hnb elnöke elmondta, hogy a 2637 lakosú faluban a hnb polgári ügyekkel foglalkozó aktívája évente rendez ilyen ünnepségeket. 1974-ben például 39 ezüstlakodalmat rendeznek. Nemcsak a házastársak, a falu vezetői is komolyan veszik a házasságot. Íme, néhány gondolat Bakos elvtársnak, a jubilánsokhoz Intézett beszédéből: — Az elmúlt 50. illetve 25 év nagy része harcban, emberi helytállásban telt el. Keményen meg kellett dolgozni a mindennapi kenyérért. Az aranylakodalmasok élete különösen nehéz volt, mert életük első felét a kapitalista társadalmi Molnár Lajos és életpárja (Németh István felvételei J rendszerben élték le, mely nem biztosított számukra társadalmi és anyagi jólétet. Az önök élete példaképül szolgál mindannyiunknak. Gyermekeiket, odaadó szeretettel becsületes polgárokká nevelték... Ezután megható eseményre került sor: feltettek a gramofonra egy lemezt. Kovács Erzsi énekelte halkan, átéléssel, érzéssel a „Megszerettelek, megtaláltalak ..kezdetű, lassú táncdalt, és egy kislány Ady-verset szavalt: „Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet, már vénülő szememmel őrizem a szemedet ..." Az ünnepség idős és fiatal részvevői szaporán törölgették a szemüket. Milyen kevés kell néha a boldogsághoz! De milyen sokat kell tenni azért, hogy néhány napsugaras perc megérdemelten ragyogja be életünket! A helyi üzemek, intézmények vezetői ajándékokkal kedveskedtek az ünnepelteknek, akik ezután felmentek az újonnan épült hnb második emeleti termébe, ahol megvendégelték őket. Mit mondjunk végezetül? Csak a dicséret és elismerés hangján szólhatunk a helyi nemzeti bizottság munkájáról. A falu vezetői a mindennapi, sokrétű, legtöbbször sürgős és Igényes munka mellett sem feledkeznek meg az idős emberekről, megbecsülik és példaképül állítják őket a fiatalok elé. így kell -ezt tenni, mert az idősebb emberek életútja sokkal nehezebb volt, mint a maiaké, és — valljuk be őszintén — sokat tanulhatunk tőlük. Főleg emberséget, becsületességet. KOMLÚSI LAJOS
