Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-09 / 291. szám, szombat

Néhány gondolat az ismeretterjesztésről Napjainkban lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy körülöttünk változik a természet, az emberek gondolkodásmódja, életszemlélete. Nyilván feltehetjük a kérést, mi ezeknek a változásoknak az oka, mozgatója? Ez a fejlődés igen szembeötlő a természettudományok és a műszaki tudományok terén. Az ember szeretné megismerni a körülötte található gépek működési elvét, a különböző vegyszerek hatásának okait, megismerni a természeti jelenségeket. Folytathatnánk e kérdések és problémák felsorolását. Gyakran azt tapasztalhatjuk, hogy elszigetelődünk egyegy tudományágban, és keveset tudunk mások munkájáról. Nyomban feltehetjük a kérdést, hogyan lehetne áthidalni az egyre növekvő szakadékot? Van erre megoldás, mégpedig az, hogy a legújabb tudományos felfedezéseket, ipari újításokat népszerű előadásokkal tesszük közérthetővé mindenki számára. Joggal kérdezhetjük, hogy a természettudományokban tevékenykedő kutatók, mérnökök, orvosok, matematikusok csillagászok stb. elkövetnek-e mindent a tudományos ismeretek népszerűsítése terén. A tapasztalatok azt mutatják, hogy hazai viszonylatban és ezen belül a csehszlovákiai magyarság viszonylatában itt még Igen sok a tennivaló a munkások, a diákok, a szövetkezeti dolgozók, az Irodai alkalmazottak szemléletformálása tekintetében. Az iskola nem adhat annyi ismeretet, hogy azokkal az ember élete végéig a felmerülő kérdésekre, problémákra minden tekintetben megfelelő választ tudjon adni. A megoldás kulcsa csak az lehet, ha szüntelenül tovább képezzük magunkat és gondoskodunk a felnőttek továbbképzéséről. Erre azért van szükség, mert a valaha élt tudósoknak és kutatóknak 90 százaléka ma él és alkot, újabb ismeretekkel gazdagítják az emberiség egyetemes kultúráját. Eredményeiket a sajtó, a rádió, a televízió, a könyvek és a folyóiratok népszerűsítik. Azonban mégis más az, amikor személyesen meghallgathatjuk az érdekelt tudományág aktív művelőjét és a felmerülő problémákkal kapcsolatban kérdéseket tehetünk fel. Szocialista társadalmunkban az emberek olyan anyagi javakkal rendelkeznek hogy itt már a további felemelkedés célja a kulturális igény egyre jobb kielégítése lehet. Az emberek között járva azt tapasztalhatjuk, hogy sokszor eléggé hiányosak az ismereteik a tudományok legújabb vívmányairól. fppen ezért kell hatékonyabbá tenni a természettudományos ismeretterjesztést is. A lehetőségek nagyok. Ennek biztosítására a magyarországi tanulmányaim során szerzett tapasztalatok közül említek meg néhányat. Győrben, Esztergomban láttam és tapasztaltam, hogy a lelkes helyi vezetők elhagyott épületeket újítóttak fel és korszerűen rendezték be a technika házaivá, melyekben rendszeres összejöveteleket, konferenciákat tartanak, tudo-, mányos ismeretterjesztő munka folyik. Egerben a Gárdonyi Géza Gimnáziumban például azt tapasztaltam, hogy a természettudományok köréből novembertől—márciusig kéthetenként kétórás előadások hangzanak el ismert kutatók, tudósok, gazdasági szakemberek közreműködésével az érdeklődő diákok számára. Hazai viszonylatban mennyire megváltozna e téren a helyzet, ha még több tanító, tanár kapcsolódna be a falu, a város dolgozói helyes szemléletének formálásába a természettudományokon keresztül is. Az előadások színvonalát illetően gyakran hallunk megjegyzéseket arra vonatkozólag is, hogy az előadott téma a hallgatóságnak csak egy töredékét érdekelte. Ezzel kapcsolatban egy érdekes kísérletről szeretnék beszámolni. A budapesti Tudományos Ismeretterjesztő Társulat természettudományos ismeretek terjesztésével foglalkozó csoportja az elmúlt évben a Kossuth Klubban két óra alatt öt-hat előadót szólaltatott meg a különböző tudományterületeik művelői közül, akik például az űrhajózásról, a számítógépekről, a mikroelemek mezőgazdasági kutatásairól tartottak előadásokat. Az illetékesek arra keresnek választ, hogy az ismeretterjesztés ezen formája a gyakorlatban mennyire válik be. Sokan feltehetik a kérdést, hogyan lehet 15—20 perc alatt színvonalas előadást tartani? Véleményem szerint ennek biztosítéka a jó szakmai tudás és a jó előadóképesség. Vajon nálunk hasonló módszerekkel nem lehetne kísérletezni? Ha nem is ilyen nagy mértékben, de mindenképpen keresni kellene a természettudományos ismeretterjesztés korszerűbb formáit. A nagy felfedezések, felismerések sokszor személyes Indítékok hatására születtek és születnek. A jó előadók mondanivalójukat gyakran közérthető anekdotákkal tarkítják. így például, ha valamely szerves vegyületcsoport felhasználásáról van sző, ajánlatos az előadást KEKULE német vegyész gondolataival tarkítani, melyekkel a szerves kémiában oly nagy forradalmat idézett elő: „De nem jutottam sokra; más dolgokon járt az eszem. A kandallóhoz toltam a székemet és félálomba merültem. Szemem előtt röpködtek az atomok. Hosszú, lazábban vagy szorosabban összekapcsolódó sorok; valamennyi vonaglik, gyűrűzik mint a kígyó. És egyszer csak ... hát ez mi? Az egyik kígyó bekapja a saját farkát, s a kép gúnyosan pörög szemem előtt. Ügy ugrottam fel, mintha villám csapott , volna be mellettem; az egész éjszakát munkában tölíöttem: kidolgoztam a hipotézis következményeit ... Tanuljunk meg álmodni, uraim, akkor talán közelebb kerülünk az igazsághoz." A személyes tapasztalatok élményszerű előadása mindig magával ragadja a hallgatóságot. A Szocialista Akadémia keretén belül működő természettudományos ismeretterjesztő társaságok munkáját ilyen módon mind szlovák, mind magyar viszonylatban még hatékonyabbá tehetnénk. Mindehhez olyan elgondolások célszerű kidolgozása látszik szükségesnek, amelyekben érvényt kapnának társadalmunk célkitűzései és alapelvei. Azok az emberek, akikben ilyen igény felmerül, már nemcsak egyszerűen élvezik korunk vívmányait, hanem az első lépést teszik meg ahhoz, hogy az adott munkaterületen maguk is alkotó módon tevékenykedjenek. A már működő természettudományos ismeretterjesztő körök több életjelt adhatnának munkájukról. Jó lenne tudni, hogyan indultak, hol tartanak ma, milyen problémák foglalkoztatják őket, milyen segítségre lenne szükségük. Bátran állíthatjuk, hogy m-a már a feltételek adva vannak, és természettudományos ismeretterjesztő társaságok munkája felettes szerveink irányításával még hatékonyabbá tehető. Az emberek ezáltal további művelődési lehetőséghez jutnának, és a dolgozók még közelebbről ismernék meg a természettudományos és műszaki fejlődés vívmányait. SIMON LÁSZLÓ A nehézipar a Szovjetunió műszaki fejlődésének és gazdasági erejének alapja. A szovjet gépipar terjedelme a jelenlegi 9. ötéves terv időszakában 70 százalékkal, vagyis 60 milliárd rubel értékkel nő. A nehézipar egyik legnagyobb — szverdlovszki — vállalatát mutatja be képünk. Felvétel CSTK — APN) OK Ä MUNKAKERÜLŐ A közép-szlovákiai kerület pártszervei, nemzeti bizottságai, valamint az ipari és mezőgazdasági üzemek szakszervezeti bizottságai már huzamosabb ideje különös gondot fordítanak a cigányszármazású polgárok életkörülményeinek megjavítására. A kerület városaiban és falvaiban jelenleg több mint 37 ezer cigány él. Bár a nemzeti bizottságok dolgozói az utóbbi időszakban mindenfelé szép eredményeket értek el a higiéniai és egyéb szempontokból sem megfelelő viskótelepek felszámolásában, még sok családnak nincs rendes lakása. Szinte semmivel sem kevesebb azonban az olyan fiatalok és középkorúak száma, akik semmiféle hajlandóságot nem tanúsítanak a rendszeres munka iránt. A képviselők és a szakszervezeti bizottságok munkáját nagyban nehezíti az a körülmény, hogy az egyes járási nemzeti bizottságok dolgozói több mint 4600 megrögzött munkakerülőt tartanak nyilván. Azt a mintegy 700 alapfokú műveltséggel rendelkező, többnyire húsz éven aluli fiatalt is beleszámítva, akit a közelmúltban sikerült meggyőzni a becsületes munka fontosságáról, a kerület cigányszármazású munkabíróinak mindössze egyharmada van hosszabb ideje állandó munkaviszonyban. —ly— 200 ezer karácsonyfa Több mint 200 ezer karácsonyfát szállít e napokban a Zilinai Állami - Erdőigazgatőság a Jednota fogyasztási szövetkezet és a zöldségértékesítő vállalat boltjainak. Ebből csaknem 130 ezer darabot Bratislavába és a nyugat-szlovákiai kerület városaiba szállítanak. Hitler főhadiszállására 1944 nyarán vendég érkezett. Magabiztosan haladt végig a folyosókon, hóna alatt tömött aktatáskát szorongatott. Az SS-ek futó pillantást vetve igazolványába, mindenütt tovább engedték. Jól tudták, miként tekint a Führer erre az emberre, akit a harmadik birodalom páncélos csapatainál tiszteletteljesen „Panzervater'-nak — a harckocsik atyjának titulálták. Páncél) — Ez a szó Hitler szótárában különleges helyet foglalt el. A Führer valósággal rajongott az erős és minél erősebb páncélzatú harckocsikért. A Wehrmacht tábornokai jól ismerték Hitler e gyengéjét, s igyekeztek minél több páncélos éket berajzolni a hadműveleti térképekbe. Doktor Porsche azonban még a tábornokok között is kiemelkedő helyet foglalt el. Hiszen övé volt a birodalom legnagyobb harckocsigyára, a „Porsche és tsa." cég. A Führer kitárta előtte lázálmai ajtaját, remélve, hogy Porsche képes lesz e lázálmokat életre hívni. Hitler egyik agyszüleménye egy rendkívül nagy erejű löveggel ellátott, igen vastag páncélzatú gigantikus szuperharckocsi volt. „Készüljön mindöszsze ötven darab belőle. Bizonyos vagyok benne, hogy ez elegendő az oroszok támadásának feltartóztatásához" bíztatta e beszélgetésen is vendégét. Porsche felügyelete alatt a szakemberek egész csoportja hozzákezdett a „Porcshe-205" fedőnevű tervdokumentáció kidolgozásához. A megszabott időre el is készült a hatalmas, jól felfegyverzett nehéz harckocsi. Minőségileg messze felülmúlta a jól ismert „Tigris" és „Párduc" típusokat. Porsche az ünnepélyesen hangzó, s mégis félelmetesnek tűnő „Királytigris" névre keresztelte legújabb szüleményét. Mi történt a „Királytigrisekkel?" Hová tűntek, s miért nem váltották be Hitler reményeit? A TITOKZATOS „KIRÁLYTIGRIS" A rejtélyre választ ad a „Krasznaja Zvezdában", a szovjet hadsereg központi lapjában megjelent írás. Megtudhatjuk, hogy a „Királytigris" kipróbálására hitlerék a szandomiri hídfőt szemelték ki. Itt, a Visztula nyugati partján ekkor már a szovjet hadosztályok előrevetett osztagai küzdöttek. Hitler engedélyezte a „Királytigris" főkonstruktőrének, hogy maga is kiutazzék a frontra és irányítsa e nehéz harckocsi kipróbálását. A szovjet felderítésnek tudomására jutott, hogy a hitleristák új, különleges harckocsit szándékoznak bevetni. Pontos adataik azonban nem voltak. A szandomiri hídfő felderítő főnöke csupán ennyit jegyzett füzetébe: „Üj fegyver. Harckocsik." Utána zárójelben két kérdőjel. Az e térségben küzdő egyik T-34-es szovjet harckocsi személyzete öt főből állt: a parancsnok Alekszander Oszkin alhadnagy, a harckocsivezető Alekszander Sztyecenko őrmester, az irányzó Abubakir Merhajdanov szakaszvezető, a rádiós Alekszander Grugyinyin, a töltőkezelő pedig Alekszej Halicsev tizedes. Sejtelmük sem volt doktor Porschéről, sem dédelgetett „Királytigriséről", amellyel Hitler szerette volna megállítani a szovjet csapatokat. Oszkinék T-34-ese a kapott parancsnak megfelelően nyugat felé tartott. S egy falu előtt németekbe Ptköztek, akik annyira el voltak foglalva valamivel, hogy nem nyitottak tüzet a szovjet harckocsira. Oszkin rádión jelentette az észlelteket. Parancsot kapott, hogy húzódjon figyelőállásba és vária meg a fejleményeket. A falutól mély szakadék választotta el a harckocsit, amelyet fenyőgallyakkal álcáztak. És e faluban már ott várakozott a fasiszták 501. nehéz harckocsi zászlóalja, amely csupa „Királytigris"-ből állt. Negyven vadonatúj kocsi, egyenesen a Porsche-gyárból. A fasiszta főparancsnokság úgy tervezte, hogy az új harckocsikat rázúdítja a szovjet csapatokra, vonalukat szétszabdalja és visszaveti őket a Visztula mögé. Virradt. Nyugatról előbukkant egy kissé esetlen formájú, nehéz harckocsikból álló menetoszlop. — A „Tigrisekhez" hasonlítanak, de mégis mások — tűnődött Merhajdanov szakaszvezető. — Inkább mintha „Párducok" lennének — vélekedett Sztyecenko őrmester. — Nem mindegy? — intette le őket Oszkin. — Kilövünk belőlük néhányat és kész. Az oszlop közeledett. Már tisztán látszottak a fekete keresztek a páncélzaton. Oszkin nyugalomra intette katonáit. A közeledő harckocsik méreteiből arra következtetett, hogy a homlokpáncélt nem tudják átlőni, várniuk kell, amíg oldalról tüzelhetnek rájuk. Amikor a menetoszlop egészen közel haladt mellettük, Oszkin tűzparancsot adott: — Az élharckocsira, tűzi Az élen haladó „Királytigris" testéből szökőkútként freccsent ki a robbanás lángja. A torony alatt érte a lövés. — Irányzékot lejjebb! — vezényelt Oszkin. — Tűz! A második találat oldalba kapta a harckocsit. Széttörte páncélzatát és felgyújtotta az üzemanyagtartályt. Hatalmas lángnyelvek borították az acélszörnyet. Az első „Királytigris" saját főkonstruktőrének koporsója lett. Oszkin, akinek sejtelme sem volt arról, hogy milyen csapást mértek a hitlerista harckocsiiparra, belelkesedett: A másodikra, tűz! A fenyőgallyakkal takart szakadék túlsó oldalán újabb fáklya gyulladt ki. A hitleristák között kitört a pánik. Az oszlop végén megtorpanó harckocsik igyekeztek megfordulni és a községbe, Oglendurba visszamenekülni. Az ellenállást meg sem kísérelték. Csupán a harmadik szörny készült felvenni a harcot. Elfordította páncéltornyát éc óriási lövegcsövét a szovjet harckocsira szegezte. Minden a következő pillanatokon múlott. — Gyorsabban! — sürgatte Oszkin az irányzót. — Nem látom a célt! — kiáltott Idegesen Merhajdanov. Az álcázásra használt ágak egyike ugyanis eltakarta az irányzékot. Oszkin erre derékig kibújt a toronyból. Lehajolt a csőhöz, úgy ellenőrizte, hová tekint a löveg, majd vezényelt. — Kicsit lejjebb! Tűz! A hajnali pirkadatban kigyulladt a harmadik acélszörny. A „Királytigris" tervezőjének halálát és az 501. nehéz harcokcsi zászlóalj szétverését nem merték azonnal jelenteni a Führernek. A Porsche-cég laboratóriumait tovább őrizték az SS-őrök. A titkos tervrajzokat változatlanul az elmés zárakkal és automatikus jelzőberendezésekkel ellátott páncélszekrényekben tartották. Pedig a nagyreményű acélszörny az első bemutatkozáson súlyosan megbukott. S az Oszkinék által zsákmányolt teljesen új harckocsit hamarosan kiállították a moszkvai Gorkij parkban. Alekszander Petrovics Oszkin megkapta a „Szovjetunió Hőse" kitüntetést. Sokan ismerik őt A háború után katonai akadémiát végzett, s jelenleg az egyik katonai főiskola tanára. Harcászatot tanít. B. I.