Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-06 / 288. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1972, december 6. SZERDA BRATISLAVA • XXV. ÉVFOLYAM 288. szám Ára 50 fillér Minden alapszervezet és tag aktivitásáért MEGKEZDŐDÖTT A SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI TANÄCSÄNAK ÜLÉSE (ČSTK) — Prágában tegnap megkezdődött a Szakszerveze­tek Központi Tanácsának kétna­pos plenáris ülése, amely konk­retizálja az 1973. évi feladato­kat. A tanácskozást Josef Hlavič­ka, az SZKT alelnöke, a Cseh Szakszervezeti Tanács elnöke nyitotta meg. Mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a plenáris ülést olyan időszakban tartják, amikor a szakszervezeti szövet­ségek országos kongresszusokon vitatják meg a tennivalókat, és ezek a kongresszusok nemcsak a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szervezeti felépítésé­nek betetőzését, hanem egysé­gének megszilárdítását is jelen­tik. A VIII. szakszervezeti kong­resszus óta kialakultak a felté­telek arra — mondotta J. Hla­vička —, hogy az FSZM 1973 kezdetén hozzálásson a kong­resszus határozatának további feldolgozásához és komplex megvalósításához. A plenáris ülés további feladata meghatá­rozni, hogyan kell realizálni a CSKP KB ideológiai határozatát a szakszervezeti szervekben. Az 1973. évi aktivitás terve kidolgozásával az SZKT teljesíti a szakszervezeti kongresszus egyik igen fontos határozatát, amely kimondja, hogy az egész Földművesek tanácskozása (ČSTK) — Bratislavában tegnap kezdődött meg a Szlovákiai Szö­vetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának kétnapos tanácskozása, amelyen megvitat­ják a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége 1972—1973 téli Idősza­kában kifejtendő eszmei-nevelő és tömegpolitikai munkáját, valamint a következő évi népgazdasági terv mezőgazdasági vonatkozású kérdé­seit. Az filésen az ötéves terv harmadik évi mezőgazdasági fel­adntairól Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere számolt be. A 24 OLDALAS m/upi GAZDAG TARTALMÁBÓL: Az internacionalizmus a kommunista ideológia és politika szerves része — P. Ny. Fedoszejev cikke Kölcsönös barátság — Kardos Márta interjúja Juraj Mlynárik mérnökkel, a prágai November 17. Egyetem prorektorával Az Ipoly völgye felé — Ordódy Katalin riportja Rezsó a pohárszéken — Tarczal Zsuzsa novellája Barátság és együttműködés — Irta Miloslav Hruškovič, a CSKP KB titkára Ünnep előtt — Balogh P. Imre moszkvai riportja Család — társadalom Fiatalokról, fiataloknak Motorosok, stop! "Humor szakszervezeti mozgalom tevé­kenységének éves terveivel tel­jesíteni kell a határozatokban kijelölt "feladatokat — mondot­ta Karel Hoffmann elvtárs, az SZKT elnöke a fő beszámoló bevezető részében. Hangsúlyoz­ta, hogy a szakszervezetek fő munkaterülete a jövő évben már nem a belső problémák megoldása, hanem az, hogy a belső konszolidációról áttérje­nek az össztársadalmi feladatok teljesítésére, ahogy azt az FSZM tevékenységének alapve­tő Irányelvei megkövetelik, hogy ezáltal teljesítsék küldeté­süket a szocializmusban, és megnyerjék a dolgozókat, hogy elkötelezetten vegyenek részt a CSKP politikájának megvalósí­tásában. Megállapíthatjuk — hangsú­lyozta Hoffmann elvtárs —, hogy javul a szakszervezetek­nek a dolgozókról való gondos­kodása. Azonban jelentős kü­lönbség áll fenn a CSKP cél­tudatos, sokoldalú országos szociálpolitikája — amely lé­pésről lépésre javítja a dolgo­zók létfeltételeit és emeli élet­színvonalukat —, valamint az FSZM és egyes szervezetei kam­pányszerű, egyoldalú és követ­kezetlen tevékenysége között a dolgozókról való gondoskodás és törvényes jogaik védelme területén. Eddigi ilyen irányú tevékenységünkkel nem lehe­tünk elégedettek. Ahhoz, hogy az FSZM telje­síthesse valamennyi funkcióját, el kell érnie valamennyi üzemi szervezet tartós aktivitását nemcsak a döntő .fontosságú nagy üzemekben, hanem a leg­kisebbekben is. Ha az elmúlt időszakban a feladatok eljutot­tak valamennyi üzemi bizott­sághoz, akkor most el kell jut­niuk az FSZM valamennyi tag­jához. Egyidejűleg meg kell ol­dani a belső problémákat és állandóan tökéletesíteni kell a szakszervezetek munkastílusát és munkamódszerelt. A tegnapi tanácskozás máso­dik részében Bedfich Kačírek, az SZKT titkára felszólalásában a CSKP KB plenáris ülése ideo­lógiai határozatának teljesíté­sével foglalkozott. Ezután meg­kezdődött a vita. Sikeresen halad a távolsági gázvezeték építése a nyugat-cseh­országi kerületben is. A pardubicei Plynostav 13-as számú üze­mének dolgozói a Bor u Tachova—Rozvadov szakaszon csaknem 16 km csövet készítettek elő, s már össze is hegesztették. Felvé­telünk a Soumér melletti munkálatokról készült, ahol a hegesz­tők az MSQ 15/2 típusú NDK gyártmányú berendezéssel dolgoztak. (Felvétel: ČSTK) Helsinkiben befejeződött az általános vita Helsinki — Kedden befejező­dik az általános politikai vita az európai biztonsági konferen­cia előkészítésével foglalkozó nagyköveti tanácskozáson Hel­sinkiben. Hatan kértek szót a vita utolsó napján, s így immár a jelenlévő 34 ország mind­egyike kifejtette véleményét az előkészítő tanácskozás felada­tairól. Az általános vitában a Szov­jetunió és más szocialista or­szágok javasolták: a jelenlegi tanácskozás határozza meg a biztonsági konferencia összehí­vásának helyét és idejét, dol­gozza ki ügyrendjét és általá­ban napirendjét is. A, napi­rendre vonatkozóan a szocialis­ta országok javaslata az, hogy a biztonsági konferencia vitassa meg a biztonság alapelveit, az együttműködés gyakorlati kér­déseit és hozzon létre állandó szervet, amely a két kérdéssel foglalkozik. A nyugati országok általában azt javasolják, hogy előbb a napirenddel foglalkoz­zanak, s csak azután döntse­nek a konferencia helyéről és idejéről. A napirendi kérdések tárgyalása során olyan részlete­ket is meg kívánnak többen vi­tatni, amely a tanácskozás résztvevőinek jelentős csoport­ja szerint magának a biztonsági konferenciának feladata lenne. A nézetkülönbségeket azon­ban általában nem tekintik egyik oldalon sem áthidalhatat­lannak a jelenlegi szakaszban s derűlátóan ítélik meg a nagy­követi előkészítő tanácskozás esélyeit. Az általános vita befejeztével a nagyköveti tanácskozás szer­dán — a finn nemzeti ünnep miatt — nem tart ülést. Megkezdődtek A CSEHSZLOVÁK—ROMÁN TÁRGYALÁSOK Bukarest — Bohuslav Chňou­pek csehszlovák külügyminisz­ter Bukarestbe érkezése után hivatalos látogatást tett Gheor­ghe Macovescu román külügy­miniszternél. A baráti találko­zón Miroslav Sulek bukaresti csehszlovák nagykövet éfs Teo­dor Has prágai román nagykö­vet is részt vett. A román külügyminiszter hét­fő este díszvacsorát adott cseh­szlovák kollegája tiszteletére. A vacsorán pohárköszöntők han­goztak el. A miniszterek a nemzetközi helyzet, főként az európai helyzet időszerű kérdé­seivel és a két ország kölcsö­nös kapcsolatainak fejlesztésé, vei foglalkoztak. Tegnap Bukarestben megkez­dődött a két külügyminiszter hi­vatalos tárgyalása. Chňoupek miniszter tegnap megkoszorúzta a nép ée a ha­za szabadságáért és a szocializ­musért vívott harcban elesett hősök emlékművét. Parlamenti képviselőink Lengyelországban Varsó — Alois Indra és Dali­bor Hanes, a csehszlovák parla­ment tisztségviselői tegnap el­látogattak a Varsó melletti fa­lenicei ipari automatizálási üzembe. A vendégeket Andrzej Werblan a szejm alelnöke és Jan Mušal varsói ^csehszlovák nagykövet kalauzolta. A lengyel vállalat együtt­működik hasonló irányzatú prá­gai üzemekkel. Segített mintegy 30 csehszlovák cukorgyár kor­szerűsítésében. Jelenleg a Slov­naftnak szállít szabályozó be­rendezést. Boleslav Držak az üzem igazgatója elismerően nyilatko­zott a csehszlovák—lengyel együttműködés fejlődéséről. A vállalat elégedett a csehszlo­vák üzemektől kapott - berende­zéssel. A lengyel üzem legered­ményesebb terméke egy nyo­másváltó, amely pontosságával túlszárnyalja a hasonló nyugati gyártmányokat. A SZISZ és a Csehszlovák­Szovjet Baráti Szövetség KB meghívására a barátság vona­ton 650 Komszomol-tag, számos fiatal szovjet művész és több kiváló sportoló látogatott el hazánkba. Csehszlovákiai bará­taikkal együtt akarják megün­nepelni a Szovjetunió megala­kulásának 50. évfordulóját. Fogadtatásuk a bratislavai és a prágai pályaudvaron ünnepé­lyes, közvetlen és szívélyes volt. Olyan volt ez a találko­zás — és Miroslav Spánielnek, a SZISZ KB titkárának a sza­vai szerint minden bizonnyal ez jellemzi majd a fiatalok tíz­napos együttélését is —, mint amikor a közös úton haladó, közös célok felé törekvő bará­tok hosszú idő után ismét meg­ölelik egymást. Ezt az inter­nacionális testvéri kapcsolatot hivatottak kifejezni a barátság vonatai, melyeknek célja egy­más közelebbi megismerése, megbecsülése és természetesen a felbecsülhetetlen értékű ta­pasztalatcsere. Hasonló találkozásra ifjúsá­gunk körében eddig kétszer került sor. Először 1967-ben a szovjet—csehszlovák ifjúság fesztiválján Lvovban lehettünk Szívélyesen köszöntjük a barátság követeit tanúi barátságunk szimbolikus alapkő-letételének. Másodszor 1968 júniusában Nitrán rendez­tünk hasonló fesztivált, amely azonban a szovjet- és a szocia­listaellenes erők áskálődása kö­vetkeztében nem teljesítette küldetését. Szerencsére ezekre a zavaró momentumokra ma már senki sem gondol... Azóta a SZISZ új funkcioná­riusainak százai keresték fel a Szovjetuniót. Lelkesedéssel be­szélnek ottani élményeikről, szovjet társaikról, akikkel be­barangolták a világ első szo­cialista országát. Mély benyo­mást tettek Moszkva, Lenin­grád új lakótelepei, korszerű áruházai, az árubőség, az NOSZF évfordulójának ünnep­ségei. Szeretettel emlékeznek vissza találkozásaikra a szov­jet diákokkal és a Szovjetunió­ban tanulmányaikat folytató külföldi főiskolásokkal, akik­nek társaságában oly otthono­san érezték magukat — A Komszomol-tagoknak ezt a vendégszeretetét igyek­szünk viszonozni — jelentette ki M. Španiel. — Azt akarjuk, hogy jól érezzék magukat ná­lunk, és tájékoztassák ifjúsá­gunkat munkájukról, örömeik­ről, sőt problémáikról is. Ezeken a minden formaliz­mustól mentes összejövetele­ken — a kerületekben, járá­sokban, üzemekben — számos alkalmuk nyílik arra is, hogy megismerkedjenek a mi fiatal­jaink munkaeredményeivel, gondjaival és hogy minél több szoros barátságot kössenek. Ezt a Komszomol-tagok elszálláso­lása is lehetővé teszi az egyes családoknál. A szovjet fiatalok csehszlo­vákiai programjáról nagyjában lapunk hasábjain már beszá­moltunk. A részletekről Spá­niel elvtárs így nyilatkozott: — Vendégeinkkel: a munka hő­seivel, a fiatal tudósokkal, diá­kokkal, sportolókkal, művé­szekkel érdekes beszélgetéseket folytatunk majd a nemzeteink közti internacionális kapcsola­tok megszilárdításáról, a köl­csönös segélynyújtási szerződés gyakorlati jelentőségéről. A szovjet hadsereg és a mi had­seregünk tagjaival pedig a honvédelmi kérdéseket, a Var­sói Szerződés jelentőségét vitat­juk meg. Rámutatunk az osz­tályharc problémáira és az ide­ológiai diverzió veszélyére is. Meggyőződésünk, hogy tanul­ságos lesz ifjúságunk részére ez a találkozás a Komszomol­tagjaival, akiknek nagy része a törvényhozó és a népképvise­leti szervekben, az üzemek és iskolák Irányításában ís tevé­kenykedve értékes tapasztala­tokkal rendelkezik. A barátság napjai sikerében nincs okunk kételkedni. Meg­szilárdul a SZISZ és a Komszo. mol közti kapcsolat, elmélyül együttműködésünk és ami ép­pen ilyen fontos: a fiúk és a lányok egymásban hűséges, igaz barátokra találnak, olyanokra, akikre jóban-rosszban számít­hatnak. KARDOS MÁRTA

Next

/
Thumbnails
Contents