Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-28 / 306. szám, csütörtök

MIKSZÁTH K Ä L M Ä N: A Petôfi-legenda Selmecen A szegény öreget még én is ösmertem. Nagyon össze volt már esve, siket ls volt egy kicsit, de nem is látott valami nagyon. Csak Horatiusnak élt már és a vörösbornak. Ez volt a legutolsó szerelme. Ki nem nézte volna belőle senki, hogy ez pónálta valamikor szekundéba Petőfi Sándort. Pedig ez volt az egyedüli nevezetessége szegénynek. Azoknak a millióknak, akik elösmerték nagynak a költőt, nem maradt fenn a neve, mert igazuk volt, csak az övé maradt fenn, hogy el nem ismerte. Mégis csak kisebb virtus nem tévedni! Még én akkor nsm jártam a „Kammon"-ba, ahol valóságos eleven poéták szürcsölik mellettem a kapucinert, s akiket senki se tart („már" vagy „még") nagyoknak, mert mindenki megszokja őket. Csak úgy látszik, ők maguk nem szokják meg önmagukat sohasem. Ha leszállt az est a sajtszerű városra, ha elnyelte a homály az óriási köveket, s kitöltötte a borzadályos szakadékokat, ha fekete róna lett a girbe-gurba púpos földből, suttogó árnyak inogtak, a fák lombja röpülni kezdett, s képzelt zsongással telt meg az éj: akkor én sokszor látni véltem a költőt, amint elsuhan köpönyegben, a hóna alatt vive lantját. [Mert úgy képzeltem a poétákat, ahogy a szobrok mutatják. Mit tudhattam még én azt akkor, hogy azok úgy a legboldogabbak, ha fokhagymás rostélyost esznek a „Kis pip"-ban?) Az öreg kamarai hajdú, akinél Petrovics Sándor lakott diákkorában, sokat beszélt nekünk felőle, persze fumigative. Sehogy sem ment a fejébe, hogy miért dicsőítjük annyira. Hát mit tett, hogy annyira nagyra vonnak vele? Verseket írt? Hát olyan nagy dolog az, amiről érdemes annyit beszélni? Azt tette volna, amit ő tett egyszer huszár korában, hogy húsz ember közül szabadította k.i főhadnagyát. Az volt az igazi virtus. Szurina Jánosnak hítták a hajdút. Ott a hegyen lakott, a gimnázium fölött. Tömérdek diák volt nála elszállásolva mindig, s leginkább csak úgy nagyban emlékezett vissza rájuk, mint ahogy a juhász a birkáira, hogy az a csulya, az a kajlaszarvú, a tarka, a fehér, a ráncos. Szurina János uram úgy emlékezett vissza Petrovicsra, hogy a „savanyúképű". Már ő csak így nevezte. Elmondta, hogy olyan komédiás hajlamú fiú volt az biz az, vad és modortalan. De minden komorsága mellett rájött néha a pajkosság ördöge is. Egyszer például egy kis fúróra tett szert valahol, hát az volt a legelső dolga, hogy kifúrta vele a Szurináné asszony összes cintányérjait, amik ékességül fényeskedtek szépen egymásra rakva a tálas polcon. Valami érdekes irodalmi adatot nem mondott Szurina János. Csak arra emlékezett, hogy métákkor is versifikátor vala a fiú. No de ezt magunk is tudtuk. Hiszen ott voltak az önképzőkör összes jegyzőkönyvei és az évkönyv is, melybe tulajdon kezével írta be a költő „A hűtlenhez" címzett fiatalkori költeményét. Könyv nélkül tudta azt minden jóravaló diákember. Azután tudott még többet is, tudta, hogy kihez írta Petőfi ezt a keserű hargú verset, melybe már megláts zik a tűz és az erő, szóval az oroszlán! körmök nyomai, tudtuk azt mindnyájan, nemzedékről nemzedékre szállott a Petőfi-legenda, minden diákgeneráció megőrizte azt a következő számára, annyi bizonyos, hogy el nem veszett belőle egy morzsányi sem, h i cv hozzá nsm toldták. Hát az öreg tanárna': volt egy igen csinos kis huga. S ... a Mariska. Ez volt az „esküszegte lyánka". Nagy, kék szemei voltak, gyönyörű szőke haja, így beszélik ezt a selmeci öregasszonyok. De mikor volt az! Én már csak egy Lengenádfalvay Z rzabellát találtam benne! Sovány, kiaszott, beteges teremtést, kinek csak a szemében volt bizonyos érzés éi ' lem. Ez volt a Petőfi fiatalkori Szerelme. A derék tanárnak korábban Horatiuson és a vörösboron kívül volt még egy harmadik szenvedélye is, a botanika. Néha az egész klasszist elvitte magával a délutáni lecke helyett botanizálni, sőt húgát is. A leányka költői kedélyű volt, s ez magyarázza meg előszeretetét a virágok és a füvek iránt, s ez magyarázza meg azt is, hogy a két rokoniélek közt e botanizálási kirándulások alatt némi vonzalom keletkezett, mely egyetlen alkalommal szavakban is nyilvánult. Ez volt Petőfi ifjúságának a legboldogabb, a legédesebb szaka — ez okozta sorsának ily fordulatát is. Mariska nagynénjével minden színielőadást megnézett, és Sándor is ott akart lenni, noha az iskolai törvény erősen tiltotta a színházba járást. De micsoda a szerelemnek az iskolai törvény? A mi Sándorunk előtt nem volt korlát, mindennapos volt a színházban, ruháit eladogatta, hogy a színházba mehessen, sőt a szülői által küldött tandíjat is Tháliának áldozta fel. Helyzete egyre nyomasztóbbá lett, midőn egy napon azt a hírt hallotta, hogy S ... a Mariska el van jegyezve Kachel erdészszel. A fiatal Petrovich őrült fájdalmakat érzett erre a hírre, s mint a „falu rossza", még egyszer látni akarta a hite szerint hűtlen leányt. Eddig sohasem szólította meg a színházban, csak egy szögletből nézte elmerülve kéjittasan, mint egy álomképet, most azonban alig várta a felvonás végét, vakmerően odalépett a leányhoz, ki nagynénje mellett ült. — Kisasszony, ön engem megcsalt! — Én önt? — kérdi a kis Mariska csodálkozva. — ön azt mondta nekem, hogy senkit sem szeret és sóhajtott. ön megengedte, hogy ezt a sóhajt én magam mellett magyarázzam, ön megcsalt, én önt megvetem. S ezzel elrohant. A szcéna, mely közbotrányt okozott azon este, a nagynénje útján tudomására jutott a tanár uraknak is. Petrovich Sándor helyzete mindinkább nyomasztóbbá kezdett válni Selmecen; anyagi viszonyai, épp úgy, mint lelke, fel voltak dúlva. Ekkor írta a költeményét „A hűtlenhez". Mindenki tudta, hogy az a Mariskának szólt, s azután is sokáig beszélték, ahogy egy napon nyomtalanul eltűnt a városból, hogy soha oda többé vissza ne térjen. Emlékezett-e még sokáig Mariskáról, vagy pedig nemsokára kiszorította szívéből selmeci ideálját az alföldi Zsuzska, nem tudni, hanem annyi bizonyos, hogy a Mariska mindig megtartotta emlékében a nagy költőt. Házassága szerencsétlenül ütött ki, férjétől elvált, s magános életet folytatott, fiatalkori emlékeinek élve. Engem kétszer hozott össze vele a sors, mind a kétszer szóba hoztuk az ő híres udvarlóját. Legutóbb, mikor már nagyon beteg volt, így szólt hozzám egyszer reszketeg hangon, amint éppen az volt szőnyegen, hogy Petőfi meghalt-e vagy nem. (A sajtó is ezzel foglalkozott, a „Vasárnapi Ojság"-ban Pákh Albert indítván ez irányban nagy kutatást). — Olvasta ön a Petőfi hozzám írt versét? — Igen, olvastam. — Nos, ha olvasta ön, emlékszik-e a végére? — Természetesen: „Megleled hű múzsafid porát!" — Ez az! — szólt, s szemei csillogtak. — Nekem egy idő óta az a rögeszmém van, hogy én, egyedül csak én lelhetem meg az ő sírját. Mit gondol? — kérdé hozzám fordulva, bánatos hangon. — Mit gondolnék? Hiszek az előérzetekben. — Petőfi nemcsak költő, ő több, ő próféta volt! — mondá félkönyökére emelkedve ágyában, s halvány, síri arca kipirult. — Ö, aki megjósolta a forradalmat, a saját halálát leírta, ő megírta, neki meg kellett írnia azt is, ki leli meg a porait. — Igaza lehet, asszonyom. — Ha bírnék, ha gyenge nem volnék, ha még egyszer erőhöz jutok, én meg fogom keresni őt... ön mosolyog ... ön nem hisz.. . pedig okvetlenül fel fogom keresni. Föl is kereste nemsokára, valahol a másvilágon. ii.l: iíUn.í'ľ! Ilii! •mm lllll! Illlll! 11 A „Körök" című ciklusból (Molnár János felvétele) mmmmmmaBamaűm Az ifjúsági mozgalom feladatai _____ • HM . >m&*> ŕI , „iá m mm IÄ ikiaft i .* $ * :ü Pavol Haško felvétele A közelmúltban két jelentős, az ifjúságot közvetlenül érintő esemény tanúi voltunk. Az egyik a Szocialista Ifjúsági Szövetség I. kongresszusa, a másik pedig a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának ülése volt. Mindkét fórum mélyrehatóan foglalkozott ifjúságunk jövőjével és ezzel kapcsolatban számos fontos javaslatot tett és feladatot tűzött kl, ezért fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk erre a szülők és nevelők figyelmét is. Ľ. Pezlár elvtárs, az SZLKP KB titkára a párt szlovákiai Központi Bizottsága ideológiai ülésén többek között rámutatott arra, hogy „a művelődési rendszer az ifjúságnak az életre való sokoldalú előkészítésében teljesíti küldetését. Megvan a feltétele, hogy az iskola újra a szocializmus öntudatos építőit nevelje. Elmélyült az ifjúságnak a marxizmus-leninizmus, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus szellemében történő nevelése." Az idézett mondatok azokat a vitathatatlan sikereket méltatják, amelyeket a közoktatás konszolidálása terén az 1968—69-es válságos évek óta értünk el. Jelenleg újabb, rendkívül komoly feladatok várnak ránk, amelyek a szülők és a nevelők, s a lelkes fiatalokat tömőrítő egységes ifjúsági szervezet segítsége nélkül nem teljesíthetők. Melyek a legfontosabb feladatok, amelyeket az Ifjúsági és pionírszervezet az elkövetkező időszakra kitűzött? A feladatok közt első helyen szerepel az eszmei nevelőmunka, amelyet a kommunista nevelés keretében kell megvalósítani. Az olvasók számára talán felesleges megemlíteni, hogy a párt Központi Bizottságának ülése tulajdonképpen az ideológiai munka sokoldalú fejlesztésével, tökéletesítésével és elmélyítésével foglalkozott. A társadalmunk számára rendkívül fontos feladatok megvalósításáért száll síkra ifjúsági szervezetünk is. Ha nevelésről beszélünk, akkor azt valakinek meg is kell valósítania. Emellett az ideológiai nevelés tudást, jó képességeket, ügyszeretetet és nem utolsó sorban pedagógiai adottságot is feltételez. Ezek olyan feltételek és követelmények, amelyeket az egyre fejlődő ifjúsági szervezet valószínűleg még nem tud majd mindig és minden téren megfelelően teljesíteni. Ezért a SZISZ és a pionírszervezet vezetői az eszmei-politikai nevelési feladatok teljesítésénél elsősorban a tanítóktól és a nevelőktől várnak segítséget. A párt Központi Bizottságának ülésén bizonyára ezért szenteltek megkülönböztetett figyelmet a tanító személyiségének. Talán nem lesz felesleges ezzel kapcsolatban ! megemlíteni, hogy a tanítóknak a társadalom további fejlődéséért viselt mérhetetlen felelősségéről van szó, mert a nevelőmunka sikere a pedagógusok céltudatos eszmei-nevelő hatásától függ. Igy, ilyen szellemben viszont csak az a tanító nevelhet, aki mélyen meg van győ ződve a párt politikájának helyességéről. A tanító kötelessége, hogy a fiatalokat széleskörű Ismeretekkel vértezze fel, s meggyőzze őket ezen ismeretek helyességéről, hogy ily módon megnyerje őket az öntudatos I

építőmunkának. A legfelsőbb szervek annak érdekében, hogy iskoláinkon sokoldalúan képzett pedagógusok működjenek, különféle intézkedéseket foganatosítanak s ugyanakkor lehetővé teszik számukra, hogy állandóan művelődhessenek és gyarapíthassák ismereteiket. Szükségesnek bizonyul, hogy szakképzett nevelők működjenek az iskolán kívüli intézményekben, hisz ezen a téren a pionír- és ifúsági szervezet, valamint az iskola céljai ma már találkoznak. Bár a tanítók sokoldalú segítsége nélkülözhetetlen az eszmei-politikai nevelés feladatainak megvalósításában, ennek ellenére az egyes pionír- és ifjúsági alapszervezeteknek szüntelenül keresniük kell az eszmei-politikai nevelés leghatékonyabb formáit, olyan módszereket, melyek közel állnak a fiatalokhoz. A célkitűzések további fontos feladata, hogy az ifjúsági szervezet segítse az iskolai oktatónevelőmunka színvonalának javítását. Az iskolát és az oktatást ugyanis még közelebb kell vinni az élethez, a köznapok problémáihoz, a társadalom építési programjához. Ezért a pionír- és SZISZ-szervezeteknek új alapokra kell helyezniök a szakkörök és a nyári kollektív brigádok egész rendszerét. Ennek az új alapnak elsősorban minőségi tartalmat kell nyernie. Iránytűként szolgálhat az az irányvonal, amelyet a főiskolák mellett működő ifjúsági szervezetek követnek, ami azt célozza, hogy az oktatást összehangolják népgazdaságunk szükségleteivel, s ezzel javítsák az oktató-nevelőmunkát. Ennek érdekében a hallgatók tudományos szakköröket alakítanak és évente tanszéki értekezletet tartanak, amelyen értékelik a legjobb tudományos munkát. Ezenkívül a SZISZ a műszaki főiskolákon hozzájárul az ún. fiatal szakemberek tanácsának megalapításához, amely a hallgatók körében megszervezi a legjobb műszaki ötletért, újításért indított mozgalmat, serkenti a hallgatók alkotó tevékenységét. Az alacsonyabb fokú Iskolákon jelenleg még csak keresik a legkedvezőbb formákat, amelyekkel az ifjúsági szervezet hozzájárulhatna az említett feladatok megvalósításához. Ám kétségkívül fontos lesz megszervezni a szakköröket, hogy a tanulók a gyakorlatban ls alkalmazhassák a fizikában, a matematikában, a kémiában és más természettudományi tantárgyban tanultakat. Ezenkívül számos lehetőség van a polgári nevelés során szerzett ismeretek elmélyítésére is. Fontos feladat a szocialista országok fiataljaival való internacionalista kötelékek további, rendszeres elmélyítése is. E feladat látszólag a legvonzóbb, mert magában foglalja az utazás, az új kapcsolatok, a barátság lehetőségét. Ifjúsági szervezetünk azonban ezen a téren is új módszerekre, új formákra törekszik. Ezért csakis pozitívumként könyvelhetjük el, hogy a szocialista országok fiataljai közti kapcsolatokat, a szövetséget az alkotó munka szolgálatába kívánja állítani. A már megszokott nyaraláson, tanulmányi cserelátogatáson kívül egyre több fiatalt vonnak be a nemzetközi nyári ifjúsági építőtáborok munkájába. A Szovejtunióból 1973 nyarán több mint 1500 fiatalt várunk hazánkba brigádmunkára. Dr. CZAKÖ MÄTYÁS