Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-22 / 302. szám, péntek

Megtaláljak számításukat Esős, sáros időben jártunk Maié Ludincén és kíváncsian kérdeztük meg Suba Lajos efsz elnököt, mit csinálnak ilyenkor. Kissé furcsa választ kaptunk: — Szántunk. Később aztán mindent megértettünk, annál is inkább, mivel tudomásunkra jutott, hogy még 30 hektár földterület vár szántásra, s ilyenkor nem ismernek esőt, sarat, fagyot, de nappalt, éjszakát és ünnepnapot sem. Göbölös Sándorra és Veszelei Andrásra, a lánctalpasok kezelőire nem mindennapi feladat vár. — Suba Lajos elvtárs, hogyan tekintenek vissza a lassan már lezáruló gazdasági évre? — Bár az aratás nem úgy sikerült, mint gondoltuk, a növénytermesztés területén elért eredményekkel meg vagyunk elégedve — kezdi az elnök. — Kukoricából sikerült elérni a 40 mázsás hektáronkénti átlaghozamot, a cukorrépából pedig 476 mázsás átlag terméshozammal dicsekedhetünk, melyből 20 hektár földterületről 94 vagon termést adtunk be. A ciroktermésből az idén nem értük el a tervezettet, mivel korán megfagyott, így súlyra kelesebb lett. Silótakarmányunk van bőven, hiszen 20 hektárról 86 vagon silókukoricát vágtunk le, tavasszal pedig 30 vagon lucernát silóztunk be. —~ A takarmány biztosítva van, mi tehát az oka, hogy a szövetkezet az idén sem teljesíti tejeladás tervét? — Valóban, tejből csak 220 ezer litert tudunk beadni, ami 30 ezer literrel kevesebb a tervezettnél. A takarmányadag mennyiségével és összetételével nincs baj. Sajnos, nagyon rossz tehénfajtákkal rendelkezünk, melyeknél inkább a súlygyarapodás a jelentősebb. A sertéseknél napi 0,50—0,60 kg-os súlygyarapodást érünk el. Marhahúsból a 360 mázsás évi eladási tervet már 60 mázsával túlléptük, úgyszintén teljesítettük a sertéshús 650 mázsás eladási tervét is. A malacelválasztás anyánként átlagban 15 darab. Az állattenyésztési részlegben Vicencz Arpád és Szúnyogh Erzsébet szorgalmát kell elsősorban megdicsérni. A szövetkezet vezetősége egyébként mindent megtesz annak érdekében, hogy minden egyes munkaszakaszon a legjobb munkafeltételeket biztosítsák. A munkások ingyenesen jutnak hozzá a munkaruhához és gumicsizmákat is kapnak. Jövőre szociális épületet szeretnénk építeni. A napokban a szövetkezet új televíziós készüléket vásárolt, hogy a tagság közösen nézze a „Haladó tapasztalatok iskolája" című mezőgazdasági sorozatot. Ezek a megállapítások mind arról tanúskodnak, hogy a vezetőség és a tagság viszonya a lehető legjobb. A jövőről érdeklődve megtudjuk, hogy már 130 hektár föld van bevetve Mironoszkája és Jubilejnaja búzafajtákkal. Az őszi munkák rendkívüli erőfeszítéseket igényeltek. A szövetkezet kötött vörös és fekete talajjal rendelkezik, melyet jövőre mésziszappal szeretnének könnyíteni, illetve termékenyebbé tenni. Ezen kívül az elkövetkező évben szeretnének 22 hektár szőlőt felújítani. A Maié Ludinceiek az idén is jól gazdálkodtak, lesz mit szétosztaniok az évzáró gyűlésen. A tagság átlagos havi jövedelme meghaladja az 1800 koronát, ezért a fiatalok sem idegenkednek a szövetkezettől. Az idén is hárman jelentkeztek munkára, s az egész tagsággal együtt remélik, hogy u jövőben is megtalálják majd számításukat. ÁBEL GÁBOR Vetőmag a Szovjetunióból (CSTK) — A Szovjetunióból az idén az eredeti hosszú lejáratú egyezmény keretéaen 1200 tonna vetőbúzát kellett volna behoznunk. Eddig egy külön szerződés alapján 6852 tonnát hoztunk be. A szovjet búzafajták bizonyultak a legjobbnak az idei nehéz időjárási feltételek mellett, amikor mezőgazdasági dolgozóink már a lábon álló gabonában is rendkívüli veszteségeket jegyeztek fel. Az idei aratásból a mezőgazlasági dolgozók okultak, hogy a hektárhozamok állandó növekedése és stabilizálása érdekében még sokat kell tenni a betakarítási veszteségek megakadályozására. SzlováHazánkon kívül még hat ország gyermekeinek okoznak örömet a pohorelái Strojsmalt üzemben gyártott játékok — kisautók, elemre működő traktorok, rakéták, tqvábbá játékfegyverek. E játékokat az üzem bádoglemezekből állítja elő. Ez évben körülbelül 2 és fél millió korona értékű játékot szállítottak exportra. Felvételünkön: M. Malecká, a szocialista munkabrigád tagja, játékjegyver szerelése közben. (Felvétel: P. Babjak — CSTK) ' - ' I HMM IMHiÉMM kia mezőgazdasági dolgozói ez év őszén már megtették az első intézkedéseket éppen azáltal, hogy új. nagyhozamú szovjet búzát, az Aurórát, a Kaukazt és a Jubilejnaját vetették el a vetésterület mintegy 50 százalékán. Biztosítva lesz a jó minőségű vetőmag a tavaszi vetés számára A százhalombattai Dunai Ásványolaj Finomító Kombinát építésének második szakasza a magyar ötéves terv építkezései közé tartozik. Az építést tavaly kezdték és 1975-ben fejezik be. A gyártmányok választékát az eddigi 20-ról 40-re bővítik. Az évi 3 millió tonna kapacitású úf olajfinomító a Szovjetunióból a Barátság 11.Kőolajvezetéken továbbított nyersanyagot dolgozza fel. Még ebben az ötéves tervben megkezdik egy további hasonló kapacitású olajfinomító építését. Ezzel az üzem évi kapacitása 10 millió tonna ásványolaj feldolgozása lesz. Felvételünk az új finomító építésén készült. Felvétel: CSTK — MTI EGYÜTTÉLÉS, DE HOGYAN? Ki iner türelmetlenkedni, gorombáskodni a főnökével? Kevesen. Hozzáfűz bennünket az érdek, hisz ő, illetve rajta keresztül a munkahely adja az életlehetőségeket biztosító fizetést, s apró pénzre váltva ebből jégszekrény, televízió, új ruha válik. Feljebbvalóinkkal szembeni viselkedésünket tehát rendszerint a türelem jellemzi, így érvényesül a szocialista együttélés munkahelyünkön ... a feljebbvalókkal szemben. S hogy állunk a szocialista együttélés terén a munkatársakkal? Ez a téma már hoszszabb fejtegetést igényel. Mert hiszen a munkatárstól már nem függ a prémium, sőt — ebből a szempontból — a munkatárs esetleg vetélytárs is lehet. Tehát itt már alkalmazhatjuk az emberi gonoszság legszélesebb skáláját. Kezdve a fúrástól, a pletykától a névtelen levélig. És ez — erről az idegorvosok és a pszichológusok beszélhetnének a legtöbbet — már sok ember életét tette tönkre. Fájó pont ez a szocialista együttélés ideális megvalósítása terén. De hát nyugodjunk bele abba, hogy ez volt, van és lesz is mindig? Emberek vagyunk, gyarlóságokkal, rossz és jó tulajdonságokkal vegyítve. Azt sem állítom, hogy a szocializmusban csakis jó, tökéletes emberek vannak, vagy legalábbis lesznek. Mert ez — az emberi természet rendkívüli bonyolultsága következtében — hazugság lenne. A hazugság pedig, állítom, soha nem festi rózsaszínűre a világot. Viszont azzal is vitába szállok, aki azt állítja, hogy a szocialista együttélés jobbá tétele terén a munkahelyeken nem lehet többet tenni. Lehet és kell is, mert mint írásom elején említettem, a gyakorlat azt mutatja, hogy türelmünk, alkalmazkodásunk csak a főnökig terjed, míg a kollegával szemben már azt a bizonyos széles skálát végig lehet játszani. Ha a kolléga hibát követ el, nosza röpködnek a megjegyzések — a legtöbbször a háta mögött —, ha történetesen nő az illető, itt aztán ez a skála szinte kimeríthetetlen. És most nemcsak a női szolidaritás szól belőlem, bár tagadhatatlanul nagy szerepe van ennek is hozzászólásomban. A nők, állítom, érzékenyebben reagálnak minden bántó, sértő szóra, pletykára — ezt bizonyítja az idegorvosok előszobájában egyre sokasodó nők száma is. Ami nekem nem esik jól, az valószínűleg a másiknak is álmatlan éjszakát okoz, s ha férfi az illető, sokszor az italba feledkezést jelenti. Ez már egy külön téma, amire most nem kívánok kitérni. Csak annyit, hogy ez olyan óriási károkat jelent nemcsak a társadalom, hanem a legkisebb társadalmi közösség, a család keretén belül is, amivel, azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk. Tehát mérhetetlen jelentősége van annak, hogy együttélésünk jobbá, szebbé, bensőségesebbé tétele érdekében mindent megtegyünk, mindenki a maga posztján, a maga munkahelyén, kis közösségén belül, mert nem mindegy, hogy azt a 7—8 órát kellemes munkakörnyezetben, baráti légkörben örömmel töltjük el, vagy pedig Seduxenekkel, Mepromabatokkal csillapítva idegességünket, türelmetlenül várva a munkaidő végét. Közeledik az új esztendő, szerte az országban szaporodnak a kötelezettségvállalások, hogy jobbá, szebbé, gondtalanabbá tegyük az életünket. Ogy érzem, hogy egy ilyen saját magunkban feltett kötelezettségvállalás valóban egy jobb, emberibb, megelégedettebb légkört eredményezhetne munkahelyeinken. GOMBOS ANNA Az egészség magazinja Rendkívül érdekes és hasznos olvasmányt rendelhetnek meg az érdeklődők ezekben a napokban a Szlovák Vöröskereszt járási bizottságain: Az egészség magazinját. — Ára: 18 korona. A 227 oldalas szlovák nyelvű kiadványban szinte mindenki találhat magának valami érdekességet. Ennek bizonyítására hadd álljon itt néhány cím a magazinból: „Száz évig fogunk élni? Önök kérdeztek, mi válaszolunk, A rákgyógyítás jelenlegi eredményei, Mit mondjunk a lányunknak? A szépség titka, Mikor halott az ember?... Ételreceptek, általánosan hasznos egészségügyi, háztartási tanácsok, találós kérdések, keresztrejtvények, humor — mindez megtalálható a fotókkal és rajzokkal llusztrált kiadványban. A helyes táplálkozásról szóló írásból azt is megtudhatjuk, milyen az egyes ételek kalóriaértéke. Egy, a reneszánszát élő gyógymódról, a pszichoterápiáról s a jó szó gyógyító hatásáról is olvashatunk a magazinból. —fii— Ceruzajegyzetek Kényelmes ülőhely Nemegyszer tapasztaltam, ha az ifjúság megszállja az autóbuszt, vagy a villamost, akkor ott hatalomra jutnak, birtokukba veszik az összes ülőhelyeket és nagyban tárgyalnak egymással, vagy olvasnak, de eszükbe sem jut, hogy az ülőhelyeket átadják az idősebb utasoknak. Elég azonban, ha csak egy van köztük, aki fonáknak tartja ezt a magatartást, és elégedetlenségének kifejezést is ad, hogy a helyzet nyomban megváltozzék. Ilyen változásnak magam is tanúja voltam. Egy idős aszszony szállt fel az autóbuszba és megállt egy ülőhely előtt, ahol egy diáklány ült, aki elmerülten olvasott. Erre hozzálépett a kollégája és súgva, de szigorú hangon rászólt: — Nem szégyelled magad, te kényelmesen ülsz, az Idősebb asszony pedig áll? A lány azonnal abbahagyta az olvasást s udvariasan átengedte az idősebb asszonynak a helyét, aki elégedetten, bólintva leült. Amint ez megtörtént, a szomszéd fiatalok is felálltak és udvariasan átadták az idősebbeknek a helyüket. A diáklány látva a történteket, elmosolyodott, és enyhe gúnnyal ezt mondta a fiúnak: — Lám, valóságos forradalmat vittél véghez az autóbuszban. — Nem forradalom ez, hanem tapintat. Csak gondold meg, egyszer te is leszel hatvan éves. A lány hangosan felkacagott: — Ugyan ne beszélj, én hatvan éves? ... Hihetetlen ... Erre még sosem gondoltam. És ahogy ránéztem, valóban hihetetlennek tűnt, hogy ennek a vidám ragyogó arcnak valaha is köze lesz a hatvan éves ráncokhoz. A fiatalember azonban már más nézeten volt. — Ha hosszú életet akarsz, akkor vállalnod kell az öregséget is. — Én ezt tudom — nevetett a lány —, de az öregséggel mégsem tudok érdemben foglalkozni, és különösen nem úgy, hogy magamat az ő helyébe elképzeljem. — Jó, ne képzeld ... — válaszolta a fiú —, de az ülőhelyet azért átadhatod. Ez tapintat dolga. — Ogy beszélsz, — szólTmost ingerülten a lány —, mintha az összes öregasszonyok szentek lennének. Pedig ismerek olyat is köztük, aki válogat, aki nem hajlandó bárhová leülni. — Az olyan lehetett, mint te — nevetett most a fiú —, ifjúkorában azért maradt ülve, mert kímélte magát, gyűjtötte az erejét, öreg korában pedig azért lett igényes, mert úgy véli, hogy mint öregasszony megérdemli. — Kíméletlen vagy ma. — Nem, csak megmondom neked az igazat. Sorbanállás Sokan felkeresik Bratislavában a Széplak-utcai boltot, ahol a város legjobb és legszebb ropogós süteményt árulják. Vevői* nagyrészt nyugdíjasok, ezért én a helyiséget nyugdíjasok boltjának nevezem. A kitűnő süteményes boltnak az a hátránya, hogy a vevőknek, különösen szombaton, hosszú sorba kell állniok. De mert a bolthelyiség kicsi, és a két pulthoz vezető két" sor kacskaringósan kanyarog, nehezen lehet a sorokat áttekinteni és a végüket megtalálni. Az egyik tapasztalt kis öregasszony is nehezen találja meg a sor végét, de azt hiszem nem is nagyon keresi, hanem valahol a sor közepén egy rést keres, ott beépíti magát és csendesen vár, nehogy valaki rápirftson, hogy másokat akar megelőzni. Isten őriz, már az első percben úgy viselkedik, mintha legalább tíz perce várna a szűk kis résben, és ezért úgy tesz, mintha nem is hallaná a szomszédai megjegyzéseit, hogyhát: „Asszonyom, Ön most érkezett, tessék a sor végére állni." A kis öreg nő úgy viselkedik, mintha nem értene szlovákul. És hiába mondják neki aztán ugyanezt magyarul és németül, ő nem érti. Fényes, mohó szeme pislog, a sorhoz tapadva előre megy, és természetesen hamarabb megkapja a ropogós süteményt, mint más. Nagy az öreg nő öröme, el is dicsekszik egy őszhajú barátnőjének, hogyan babrált kl a rendteremtőkkel. Az öreg őszhajú barátnő erre restelkedve magasra húzza a szemöldökét, és a nagy dicsekvésre a következőket válaszolja: — Melánia, te mindig ügyes voltál. Emlékszem, már az iskolában is ... — Ha ... ha, — nevet hangosan és fiatalosan a kis öreg nő —, hogy te erre is emlékszel. Ekkor a sorból egy asszony megjegyzi: — Most persze már nem siet, van ideje pletykálni. Az ügyes kis nő erre a megjegyzésre jónak látja gyorsan távozni. Amikor végre elhagyta a boltot, a várakozók közül megszólal egy férfi: — Hát csak képzeljék el, ha ez a nő most, öreg korában csal, el lehet képzelni, hogy ifjúkorában mennyit csalt. Hangos, fiatalos nevetés volt rá a válasz. A sorbanálló öregek néhány pillanatra mintha megfeledkeztek volna csontfájdító korukról. ,,Ez rám nem vonatkozik" A fenti mondat jár a fejemben, amikor egyik ismerősöm temetéséről hazafelé tartottam. Valami makacs konoksággal minduntalan vissza-visszatért ez a gondolat, amely lényegében azt fejezte ki, hogy a halál idegen számomra. Nem értem. Hiába járok temetésekre és nézem a temetők sűrű, domborodó virágos sírjait, azzal a türelmetlenséggel rázom le magamról a lehangoltságot, a gyászt, hogy a sírhely, sírkő vagy urna rám nem vonatkozik. És nyilván ezért van az is, hogy eddig még nem írtam meg a végrendeletemet. Valahogy mindig elodázom, mint olyasvalamit, ami nem sürgős, nem fontos. Kedvem sincs hozzá. Ezt is azzal magyarázom, hogy nem hiszek a halálban. Persze mindez nevetségesen hangzik, hisz nem egy ismerősöm, barátom temetéséről kapok hírt, és naponta olvasom a gyászjelentések és a balesetek híreit. De mindez nem hoz közelebb a kérdéshez, ellenkezőleg, eltávolít. Az egész kínos ügy egy kicsit hasonlít ama autótulajdonos magatartására, akinek fivére autószerencsétlenségnek esett áldozatul, ő azonban habozás nélkül autót vásárolt és gyönyörködik vonalaiban, szép színeiben és zajtalan, elegáns mozgásában. Mindezt pedig azért, mert eszébe sem jut, hogy őt is érheti baleset. így vagyok én is a halállal. Mindezek ellenére azt határozottan érzem, hogy életemben már folyik a nagy alkudozás, amely az érelmeszesedésben, a szedimentáciő ingadozásában és más hasonló kellemetlen jelenségekben jut kifejezésre. Mi tagadás, nem kellemes, és semmiképp sem felemelő ügyintézés ez az alkudozás. Én lennék a világ legudvariasabb embere, szívesen átengedném a villamoson ülőhelyemet a fiataloknak is, csak ezt az alkudozást elkerülhetném. Az udvarias sofőr Szólnom kell végül arról is, hogy december 11-én reggel nyolc órakor a 17-es trolibusz sofőrje megállt a régi megállóhelyen és udvariasan felvette az utasokat. A sofőrnek ez bizonyára nem volt a kötelessége, — mert hiszen az új megálló már közel egy hónapja létezik, — de mert látta, hogy emberek várakoznak ott, akik nem tudnak a megálló változásáról, megállt... Tettét helyesnek, sőt példásnak tartom. SZABÚ BELA 1972 XII.