Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)
1972-12-03 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
ÉÜIÉ Példát mutattak Új hagyomány A szövetkezeti demokrácia érvényesítése jegyében érdekes szokást vezettek be a Kéméndi Garamvölgye Efsz-ben. Minden év decemberében névre szóló meghívóval külön taggyűlésre hívják össze a szövetkezet nyugdíjasait. Ilyenkor a kortársak egymás között bátrabban adják íel a vezetőkhöz szóló kérdéseket: Hol tart a közös gazdaság? Hogyan sáfárkodtak a vezetők a közösbe adott és a szerzett vagyonnal? A tanácskozás után rendszerint napirendre kerül a borkóstolás is. Poharazgatás közben gyakran elhangzik a jóváhagyás: Bizony, érdemes volt a szövetkezeti és a háztáji szőlőkben az otellót Leánykára és más nemes fajtákra cserélni, még ha annak idején az „enyémtől" való megválást olykor nehezményeztük is... Persze más észrevételek, megjegyzések és tanácsok is elhangzanak Ilyenkor. Meggyőzik egymást a vezetők és a nyugdíjasok. Tanácskozásuknak pedig hasznát veszi a szövetkezet dolgozó tagsága. Ilyen érdekes és hasznos új hagyomány ebben a szövetkezetben a nyugdíjasok és a vezetők évente rendszeresen megtartott közös taggyűlése. Követésre méltó. Gábris József Újabb brigád A csehszlovák—szovjet barátság hónapjában Lučenecen (Losonc j, a Békebútorgyárban új, 22 tagú, nőkből álló munkabrigád alakult, mely benevezett a szocialista munkaversenybe. Szeretnék mielőbb elnyerni a szocialista munkabrigád címet. Ha megkapják, Lenin nevét viselik majd. Benevezésükkel egyidőben három dolgozó kérte a párt tagjelöltjeinek soraiba való felvételét. Az újabban alakult munkabrigád Így ünnepelte meg a barátsági hónapot. Kanizsa István Bábolna BI-15 Átadták rendeltetésének azt a terményszárítót, melyet Čalovón (Nagymegyerj a felvásárló üzem telepén építettek. A magyarországi Bábolnai Állami Gazdaság kőművesei a helyi építővállalat, valamint a meliorációs üzem dolgozóival közösen építették. A szárító 24 óra alatti teljesítménye 25 vagon termény. Ezzel a nagy teljesítményű berendezéssel a kifogástalan minőségű szárítás kevés költséggel és emberi munkaráfordítással érhető el. A szárító a kukoricán kívül más termény — árpa, búza, napraforgó, szójabab — szárítására is alkalmas. A szárítóban á termény hőmérséklete nem éri el a felhevített levegő hőmérsékletét, Igy nem veszíti el természetes olaj-, fehérje-, vitamintartalmát. A torony felső kétharmadában történik a szárítás, alsó harmadában pedig a hűtés. Falai, légcsatornái horganyzott lemezből készültek. A szellőzőnyílásokat lebegő pajzsok védik. A szárítóberendezés éjjel-nappal, megállás nél kül üzemel. Két szakmunkás kezeli. Hodosi Sándor és Soóky Jenő. Napi 12 órát dolgoznak felváltva. A kezelésnél főleg az ellenőrzést kell gyakorolni, ha már megkezdődött a folyamatos üzemeltetés. A szárítóból a kukorica, vagy a gabona raktárba kerül, ahol osztályozzák, majd vagonokba rakják. Két munkás látja el ezt a munkát. Kelemen János és Domonkos László. A sürgős munka miatt mostanában ők is felváltva 12 órát dolgoznak naponta. Kelemen Gabriella Még ma is Virág Zsuzsanna, a košicei nyugdíjasok klubjának tagja a naiv festőművésznő nemrégiben töltötte be életének 87. évét. Hajlott kora ellenére ls vidám, életkedve, alkotókedve töretlen. Még ma is alkot. Legutóbb az Észak-városrészben megnyitott, új nyugdíjasok klubját ajándékozta meg egyik festményével. Jetovit Jozef Naponta negyvenen Sávoly községben a tömegszervezetek közül legeredményesebben a Rokkantak Szövetségének helyi szervezete működik. Varga P. István elnök és Varga Gyula titkár vezetésével a vállalt 300 brigádóra helyett 1086 órát dolgoztak. A mezőgazdasági munkákban vállalt 500 óra helyett pedig 18 629 munkaórát dolgoztak. Sőt, a fiataloknak példát mutatva, Varga Gyula kezdeményezésére, Bálint Lafos tanító vezetésével színes esztrádműsort tanultak be. Néhány szomszédos községbe is meghívták őket vendégszerepelni. A műsorból és a brigádmunkákból nyert bevételen kétnapos magyarországi kirándulást szerveztek. A szervezetnek jelenleg 114 tagja van. Nagyszerű tervek megvalósítására készülnek. Brigádmunkák, kirándulások szervezésén kívül most azzal foglalkoznak, hogy új esztrádműsor előadására készülnek, s megalakítják az öregek kórusát. Rácz ftllia Papírgyári hírek 0j szakiskolát, mellé internátust, tanműhelyeket építenek Veiké Kapušanyban (Nagykapos). Az iskola felépítése 3,5 millió koronába kerül. 12 millió koronát fordítanak az Internátus felépítésére. Ugyanennyibe kerülnek a tanműhelyek. Természetes ez, hisz a város közelében már évek óta üzemel a vajáni hőerőmű, épül második részlege is, sőt, már a harmadik, s a negyedik részleg építésének terveit kezdik összeállítani. A hőerőműnek egyre több szakképzett munkásra, képzett szakemberre van szüksége. Probléma ez, de majd megoldódik, ha felépül a szakiskola, mellette az internátus, és a szükséges tanműhelyek. Fontos, hogy már építik. Amint felvételünk is bizonyítja: jól halad a munka, az internátus már majdnem lakható. Január óta Vafo Milán építész és Sakala fán mester irányítja a munkálatokat. Ogy mondják, hogy hazánk egyik legmodernebb szakiskoláját építik. Eddig a žilinai szakiskola épületét tartották a legmodernebbnek, de ez különb lesz. A következő évben a tervezett költségvetésből 8 millió 200 ezer korona értékű munkát végeznek majd el. Igy remélhető, hogy nemcsak a legmodernebb lesz ez az iskola, hanem hogy hamar fel is épül. Diószegi Lajos Futóverseny A barátság hónapja alkalmából Naszvad községben a Nemzeti Front helyi bizottsága és a TE-Slávia nagyszabású futóversenyt rendezett. A járásból több iskolát és sportszervezetet is meghívtak. Rajthoz állt a kétszeres országos futőbajnoknő, Lednlczky Eva is. Ezúttal is bizonyított. De a többi versenyző csoportban is nagyszerű eredményeket értek el. A helyi iskola tanulói közül Pinke Erzsébet, Tóth Gyöngyi, Lengyel Éva, Bódis Lívia, Maráz Mária és Ledntczky Zsuzsa ért el kimagasló eredményt. Nagyon jól sikerült a barátsági futóverseny. Miskovics fózsefné Veiké Kapušanyban (Nagykapos) a városi könyvtár 19 045 kötettel rendelkezik. A szlovák és a magyar könyvek aránya megközelítőleg egyforma. Közel ezer a rendszeres olvasók száma. A könyvtár vezetője Papp Ilona. A kölcsönzésről Komonyi Edit könyvtárosnő adott tájékoztatást. Naponta negyvenen keresik fel a könyvtárat. A leggyakoribb látogató Király Hilda, aki egyben a legfiatalabb olvasója a könyvtárnak. Szinte naponta belátogat ez az első osztályos kislány egyegy meséskönyvért. A legszorgalmasabb olvasók közé tartoznak Stašková Gabriella és Kiss András. Az olvasók zöme a szépirodalmi könyveket keresi. Nemcsak a könyvtár legidősebb tagja, Laitl Etel, hanem a fiatalok is. A napi 40 olvasó közül 36 rendszerint szépirodalmi könyvet olvas. Diószeqi Lafos Szívesen segítenek Az idén árvíz sújtotta a trenčíni járás Drietoma községét. Jelenleg teljes erővel folynak az újjáépítési munkálatok. A komáromi járás 17 üzeme 20 családi ház felépítését vállalta. Szorgalmasan dolgozik az árvíz által sújtott faluban többek között az Izsai Efsz építőcsoportja. Szívesen segítenek újjáépítésében, szorgalmas munkával viszonozzák azt a baráti segítséget, melyet a trenčíni járás nyújtott községüknek az 1965-ös árvíz idején. Rajtuk kívül a Stelner Gábor Hajógyár, a HYDROSTAV vállalat, a JEDNOTA fogyasztási szövetkezet, az állami gazdaságok és több efsz építőcsoportjai ls derekasan dolgoznak. A község lakosai már az Idén beköltözhetnek azokba az új családi házakba, melyeket ezek az építőcsoportok építenek. Puskár Milán A barátság jegyében A CSSZBSZ szervezetei Stará Túrában Jól felkészültek a barátság hónapjának megünneplésére. Bizonyítják ezt az események. Már a megnyitás is nagyszerű volt. Az ifjúság lampionokkal vonult fel, a téren manifesztációi rendeztek, majd az IFJÜ SZÍVEK Dal- és Táncegyüttes fellépése következett, melyre a Szakszervezetek Házában került sor. A közönség gyakori tapssal jutalmazta az együttes műsorát. A CHIRANA üzemben szovjet könyvkiállítást rendeztek. Később a leningrádi „Krasznogvargyejec" üzem dolgozóinak életét, munkáját bemutató, fényképekből összeállított kiállítást szerveztek. A -Szakszervezetek Házában sok érdekes rendezvényre • került sor. Táncdalénekesek fellépése, kiállítások. A CSSZBSZ heľyi szervezeteinek vezetőségei a könyvtárakban vetélkedőket rendeztek az Ifjú olvasók körében a szovjet Irodalomról. Bekapcsolódtak a faliújságok szerkesztésének járási versenyébe ls. Társasutazásokat szerveztek a prágai kiállítás megtekintésére, kirándulást Bratislavába, ahol meglátogatták a Lenin Múzeumot ôs a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házát. Mató Pál A Gömörhorkai Papírgyárban most építenek egy magasnyomású főzősavtárolót. Ha felépül, jobb öszszetételű lesz a főzősav, erősebb lesz, csökkenni fog a főzési idő, többet termelhetnek majd. Ugyancsak a főzéssel kapcsolatos probléma, hogy a főzőházban a munkások körében sok a kimaradás. Ezt túlórázással kell pótolni, minek következménye, hogy romlik a gazdálkodás, drágul a termelés. Ezen a munkahelyen azonbah vannak olyanok is, akik számára ismeretlen fogalom az Igazolatlan mulasztás. Ilyenek: Ferko Barna és Radics József favágőmester, valamint Horváth Lajos főző. A termelési eredményekről Székely Dénes osztályvezető elvtárs adott tájékoztatást. Tavaly 14 800 tonna fehérített cellulózt gyártottak. Számításaik szerint az idén év végéig 15 000 tonnát gyártanak. A z NOSZF évfordulója tiszteletére, azaz az év negyedik negyedévére tett vállalásuk értéke 6/4 000 korona. Teljesítik. Hogyne, hiszen csak egyetlen rendkívüli. önként vállalt munkanapon 108 tonna cellulózt gyártottak. Prihradsky Lajos