Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-18 / 298. szám, hétfő

Ai ISU elnökének látogatása Bratislavában Jacques Favart, a Nemzetközi Műkorcsolyázó Szövetség (ISU) elnöke látogatást tett Bratisla­vában, az 1973-as műkorcsolyá­zó világbajnokság színhelyén. A sportpályák és a szervező munka jelenlegi helyzetéről így nyilatkozott: — Immár harmadszor vagyok Bratislavában. Gyönyörű váro­suk mindig nagyszerű benyo­mással van rám. A mostani lá­togatásom során nagyon megle­pett a város rohamos fejlődése. A műkorcsolyázás szempontjá­ból a téli stadion melletti nyílt pálya befedése és az új nyitott pálya építése rendkívül fontos. Természetesen, ezek a munkák nemcsak az elkövetkező világ­bajnokság sikerét szolgálják, hanem bizonyosan fontos segít­séget nyújtanak majd a sport­ágban működő szakemberek­nek, hogy minél jobban kihasz­nálják az ifjúság számára. Tu­dom, Csehszlovákiában nagy munka vár az edzőkre, hogy Ondrej Nepela visszavonulása után felneveljék az utánpótlást. — A jégpályák látogatása al­kalmából kitűnő benyomást tett bennem a nyílt jégpálya befe­désénél alkalmazott merész megoldás. A fa-fém kombináció kitűnő és hogyha a fából ké­szült mennyezetet alulról meg­világítják, impozáns hatást nyújt majd. Tehát nemcsak hasznos, hanem gyönyörű dolgok is ké­szülnek Bratislavában. Már most el lehet mondani, hogy Szlovákia fővárosában a két fedett és az új nyitott pálya biz. tosíték arra, hogy a világbaj­nokságon minden résztvevő szá­mára elegendő edzéslehetőség kínálkozik. — Arról, hogy a verseny pon­tosan és kitűnő szervezés mel­lett zajlik, meg vagyok győződ­ve. Láttam mindkét Európa-baj­nokságot, melyet Bratislavában rendeztek, és semmilyen vi­szonylatban sem tudok róluk negatív irányban nyilatkozni. Mint aktív versenyző, eddig öt világbajnokságon és mint funk­cionárius további 20 világver­senyen vettem részt. Az eddi­giek közül mind szervezési, mind sportszempontból a leg­jobban a prágai, a genfi és a davosi világbajnokság tetszett. — El vagyok ragadtatva Szlo­vákia fővárosának polgármeste­rénél tett látogatástól. Meggyő­ződtem, hogy éppúgy mint ő, az egész városi nemzeti bizottság minden irányban segítséget nyújt a világbajnokság szerve­zőinek. Már most meg vagyok győződve arról, hogy ha sem­mi váratlan akadály nem jön közbe, ismét tökéletes világver­seny színhelye lesz Bratislava. — Befejezésként meg szeret­ném köszönni a Csehszlovák Műkorcsolyázó Szövetség lelkes önfeláldozó szervező munkáját, mely megelőzi a világbajnoksá­got. Dr. Terták Elemér, aki mint az ISU küldötte négy héttel ez­előtt tett látogatást Bratislavá­ban, ezúttal Jacques Favarttal, mint az ISU hivatalos tagja, is­mét Bratislavában Járt. Arra a kérdésre, mit észlelt az utolsó bratislavai . tartózkodása óta, így felelt: — Óriási haladás látható a sportlétesítmények építése te­rén. A téli stadion melletti jég­pálya befedése már nem tart soká. Éppúgy, mint az első lá­togatásom során, most is mind a három jégpálya mellett szor­galmasan dolgozó embereket láttam, fis ez biztosíték arra, hogy minden időben készen lesz. Smeikal második ieit Jan Smejkal nagymester a második helyen végzett a Pal­ma de Mallorca-i nemzetközi sakktorna 16 főnyi mezőnyé­ben. A győzelmet Panno sze­rezte meg, jobb koeficiensével Smejkal és Korcsnoj előtt. Pan­no koeficiense 69,75, Smejkalé 69,25 és Korcsnojé 67,50 volt. A sorrend: 1. Panno (argentin) 10, 2. Smejkal (csehszlovák) 10, 3. Korcsnoj (szovjet) 10, 4. An­dersson (svéd) 9,5, 5.-7. Aver­bah (szovjet), Polugajevszkij (szovjet) és Gheorghiu (román) 9—9 ponttal. Az utolsó fordu­lóban Smejkal döntetlenül ját­szott Pannoval, Bílek Gheorg­hiúval, Hug Anderssonnal, Korcsnoj Polugajevszkíjjel, Iv­kov legyőzte Robatschot, Ljubo­jevics Pomart, Calvo Averbahot és Bellon Medinát. • Vlastimil Hort nagymester holtversenyben a 4. helyen vég­zett a Mexikó városban rende­zett villámtornán. A győzelmet a 21 éves szovjet nagymester, Anatolij Karpov szerezte meg, 12,5 ponttal, miután 12 győzel­met aratott és csak a mexikói Gardával játszott döntetlenül. A további sorrend: 2. Larsen (dán) 11,5, 3. Keres (szovjet) 11, 4—5. Hort és Suttles (kana­dai) 9—9 ponttal. • A jugoszláviai Vrnjacka Bán­ján befejeződött a női sakkozók Európa Kupája. Kveta Eretová a jugoszláv Pihajliccsal holtver­senyben a 6—7. helyen végzett. A verseny végállása: 1. Gap­rindasvili (szovjet) 9, 2—4. Ve­rőczi (magyar), Alekszandrija (szovjet) és Ivánka (magyar) 8—8, 5. Polihroniade (román) 6,5 ponttal. • Bakuban a ázovjet sakkbaj­nokság 9. fordulójában Bron­stejn győzött Alburt és Kuzmin Lejn ellen. Döntetlenül végző­dött a Furman—Szavon, Muhin —Raskovszkij, Tukmakov— Dzsindzsihasvili, Zsidkov—Gu­feld, Vaszjukov—Tal, Kapen­gut—Grigorjan és a Holmov— Bagirov játszma. Továbbra is Tal vezet 13 ponttal. si VILÄG KUPA Svájci győzelem a lesiklásban A Sí Világ Kupa újabb versenyeinek színhelye ezúttal Olasz­ország volt. Szombaton Val Gardenában az 1970-es világbajnok­ság színhelyén került sor a férfi lesiklásra, A 3750 m hosszú, 839 m szintkülönbségű pályán Roland Collombin 21 éves svájci versenyző, a sapporói olimpia ezüstérmese szerezte meg a győzelmet 2:05,67 perces idővel, ami 107,03 km/Ara átlagse­bességnek felel meg. Kitűnően szerepeltek az oszt­rák versenyzők ls, akik közül négyen végeztek az első hat között. A franciák ismét, épp­úgy mint Val d'Iserben, kataszt­rofálisan végeztek, — egy ver­senyzőjük sem került az első tíz közé. A lesiklás eredménye: 1. Collombin (svájci) 2:05,67, 2. Cordin 2:06,13, 3. Zwilling (mindkettő osztrák) 2:06,15, 4. Sprecher (svájci) 2:06,89, 5. Klammer 2:07,24, 6. Engstler (mindkettő osztrák) 2:07,30, 7. Russi (svájci) 2:07,37. Tegnap Madonna di Cam­piglioban, a Világ Kupába szá­mító férfi műlesikló-versenyre került sor. A győzelmet óriási meglepetésre a 42-es rajtszám­mal induló 18 éves olasz Pierro Gros szerezte meg. Ez a ver­senyző egy héttel ezelőtt Val d'Iserben teljesen ismeretlen sízőként az óriás műlesiklásban győzött. A második helyen hon­fitársa, Gustavo Thöni, a Világ Kupa kétszeres győztese, vég­zett Neureuther (nyugatnémet) előtt, aki az első futamban biz­tosan vezetett. A győztes Gros a második futamban kápráztat­ta el technikájával a szakembe­reket. A Világ Kupában Gros vezet 50 ponttal, Zwilling 38, Collom­bin 36, Cordin és Fischer 28— 28, G. Thöni 24 pont előtt. A műlesiklás eredménye: 1. Gros (olasz) 1:40,41, 2. G. Thö­ni 1:40,48, 3. Neureuther 1:40,68, 4. B. Cochran (amerikai) 1:41,27, 5. Perrot (francia) 1:41,69, B. P. Govanno (olasz) 1:42,29, 7. Ochoa (spanyol), 8. Zwilling, 9. Tresch (svájci), 10. Rieger (nyugatnémet). - n a Ferencváros nyerte 1 a Kénes Snnrt Kunát Nagy küzdelem jellemezte az Inter— Svit találkozót, amiről fel­vételünk is tanúskodik. (Alexy felvétele) Meglepetések az országos asztalitenisz-bajnokságon A 19 éves Milan Orlowski (prágai Dukla) és Milena Po­láčková (Vlašim) szerezték meg a bajnoki címet a Havírov­ban megrendezett országos bajnokságon. A bajnoki címek sorsa kétna­pos küzdelemben dőlt el. Az idei országos bajnokság nagyon magas színvonalú volt, és egész sor meglepetéssel szolgált. A tavalyi győztesek közül csak Voštovának és Orlowskinak si­került megvédenie bajnoki cí­mét a vegyes párosban. Kitűnő formában játszott Ha­víŕovban Milan Orlowski, aki a legszebb mérkőzést az elő­döntőben játszotta Štépánekkal. Kár, hogy a döntőben a haví­fovi Turai nem nyújtott olyan teljesítményt, mint a tavalyi bajnokságon Topolčanyban. A havíŕovi játékos 20:15-re és 18:13-ra vezetett, mégis kika­pott. A döntő mindkét résztve­vője három versenyszámban volt érdekelve, és 13 mérkőzést játszott, ami alaposan próbára tette erőnlétüket. Vívók karácsonyi tornája A Žižka Bratislava vívó-szak­osztálya ismét megrendezte a már hagyományossá vált és mindig december közepén sor­ra kerülő karácsonyi ifjúsági vívóversenyt. Az idei torna iránt eddig még nem tapasztalt érdeklődés nyilvánult meg. összesen 34 nevezés érkezett, nemcsak Szlovákiából, hanem Morvaországból is. Ezek a nem ranglista versenyek, melyeknek nincs különösebb tétjük, ugyan­is nagyon alkalmasak arra, hogy a fiatal vívópalánták megkezdjék versenyzői pályafu­tásukat, megtegyék az első lé­péseket a későbbi sikerek, esetleg a bajnokságok felé. Hiszen hány országos bajnok nevével ismerkedhettünk meg a múltban a karácsonyi tornák során. Most is pástra léptek kezdők, akik ugyan már az el­ső fordulóban kénytelenek vol­tak búcsút venni a további küz­delmektől, de átestek az első tűzkeresztségen, értékes tapasz­talatokat szereztek, melyeket a későbbiek során hasznosíthat­nak. A döntőkbe Ismert nevű fiatal vívók jutottak és küzdöt­tek a győzelmekért, valamint a helyezésekért. Nagyon jól sze­repeltek a szlovákiai fiatalok. A fiúknál az Ifjúsági válogatott JurkoviC, a lányoknál pedig a zvolení Šulanová végzett az el­ső helyen. A somorjai vívókat a döntőben három versenyző képviselte. Eredmények: Lányok: 1. Šula­nová (Zvolen), 2. Siposs (Sa­morín), 3. Povolná (Brno), 4. Chemifiová, 5. Vacnlová (mind­kettő Zvolen), B. Krpalová (Žižka Bratislava). Fiúk: 1. Jurkovič (SVŠT Bra­tislava), 2. Šich (Olomouc), 3. Damsitz, 4. Földes (mindkettő Samorín), 5 Franki (Žilina), B. Drobný (Zižka). (k) A női egyesben Ilona Vošto­vá nem védte meg bajnoki cí­mét, mert a döntőben nem tu­dott mit kezdeni szívósan ját­szó klubtársnőjével, Poláčková­val. Azzal sem számolt senki, hogy a férfi párosban Dvofák és DvoPáček legyőzi Turait és Orlowskit. Férfi egyes: Orlowski—Turai 3:0 (20, 13, 19), Női egyes: Po­láfiková— Voštová 3:2 (15„ —16, —15, 10, 19). Férfi páros: Dvo­rSk, Dvoráček—Orfnwski, Turai 3:1 (15, —15, 20, 15). Vegyes páros: Orlowski, Voštová—Tu­rai, Šilhanová 3:1 (—19, 16, 12, 18). Női páros: Šmídová, Ried­lová— Karlíková, šilhanová 3:1 ( — 17, 17, 11, 19). Danék 10. Európában Az AFP francia hírügynökség közzé tette a világ és Európa 1972­es év legjobb sportolóinak rang sorát. E szerint Európában Ludvík Danék a férfi diszkoszvetés ollra piai bajnoka a 10. legjobb spor­toló. A világ idei legjobb sporto lóinak rangsora így test: Férfiak: 1. Spltz, 2. Merckx, 3. Viren, 4. Borzov, 5. Flttipaldí, 6. Akii Bua, 7. Avilov, 8. Puttemans, 9. Cruyff, 10. Rouska (holland cselgáncsozó) és G. Thöni. Nők: 1. Gould, 2. Stecher, 3. Nádig, 4. Peters, 5. Bragina, 8. Zehrt, 7. Cslzsova, 8. Pröll, 9. Bla­gojeva, 10. Neílson (amerikai úszönő). Európa Idei legi sportolói nak rangsora: Fértiak: 1. Merckx, 2. Vlren, 3. Borzov, 4. Avilov, 5. Puttemans, 8. Cruyff, 7—8. Rcroska és Thöni, 3. Matthes, 10. Danek. Nők: 1. Stecher, 2. Nádig, 3. ŕeters, 4. Bragina, 5. Zehrt, 8. Cslzsova, 7. Pröll, 8. Blagojeva. 9. Calllgarts, 10. Schuba. a Képes Sport Kupát A múlt hét végén Miskolcot! a városi sportcsarnokban ren­dezték meg a Képes Sport te­remlabdarúgó-tornáját. Magyar­országon most először került sor teremfutballra és ez nagy közönségsikert aratott. Bár a televízió is közvetítette a mér­kőzéseket, minden délután zsú­folásig megteltek a lelátók. A győzelmet a Ferencváros csapa­ta szerezte meg, jobb gólkü­lönbséggel a Diósgyőr előtt. A harmadik helyen a Vasas, a negyediken a Tatabánya vég­zett. Eredmények: Diósgyőr—Tata­bánya 7:3, Ferencváros—Vasas 2:1, Ferencváros—Tatabánya 6:1, Vasas—Diósgyőr 3:2, Diós­győr—Ferencváros 1:0, Tatabá­nya—Vasas 2:1. Kellemetlen meglepetés A Dukla Jihlava jégkorong­csapata kellemetlen meglepe­téssel szolgált szurkolóinak. Otthonában 2:4 arányban alul­maradt a Dynamo Weisswasser ellen a jégkorong BEK harma­dik fordulójában. Mindkét csa­patban több válogatott játékos szerepelt. A Jihlava sokkal töb­bet támadott, ám a vendégcsa­pat védelme mindig a helyén volt és Fischer kapus jó napot fogott ki. Senki sem számolt a Jihlava vereségével és annak okozói talán a játékosok voltak, akik túlságosan lebecsülték ellenfe­lüket. A vendégek megérdemel­ten győztek, mert kevesebb helyzetüket jobban kihasznál­ták és reménykedhetnek a to­vábbjutásban Bravo Metr eve< Alekszander Metreveli, szov­jet teniszező, immár harmad­szor megnyerte Oj Dél-Ausztrá­lia bajnokságát és e viaadl 48 éves történetében első ízben nyerte el véglegesen a trófeát, amelyet megszakítás nélkül ara­tott három egymásutáni győze­lem ut$n adnak át. A szovjet teniszező a döntőben ötjátsz­más maratoni küzdelemben 7:5, 5:7, 6:7, 7:6, 6:2 arányban győ­zött Dibley, az ausztrál Davis Kupa-csapat játékosa ellen. Dél-Ausztrália bajnokságát 1924-ben rendezték meg elő­ször. A további döntők eredmé­nyei — női egyes: Goolagong—­Harris (mindkettő ausztráliai) 6:1, 6:2, férfi páros: Masters, Case (ausztráliai)—Metreveli, Kakuljak (szovjet) 6:2, 6:1, 6:4, női páros: Birjukova, Young (szovjet, ausztráliai)—Goola­gong, Gourlay (ausztráliai) 6:3, 6:2. • A moszkvai együttesekből összeállított szovjet jégkorongcsa­pat Kanadában Thunderbay-ben 4:3 (3:1, 1:1, 0:1) arányban győzött a helyi llgacsapat fölött. A sportfogadás hire A Športka 51. játékhete I. húzá­sának nyerőszámai: 9 22 28 33 44 48 A II. húzás nyerőszámai: 2 10 13 21 30 41 PRÉMIUMOK Gyűjtőhely: Pošta Boskovice, sorozat és szám: sorszám: összeg Kés blanskéi járás Xb 200625 692 20 000 Poéta Citov, mélníky járás Td 048466 49 60 000 Spartak Pflbram dl 329267 1837 60 000 Pošta Topoíníky, Dunajská Streda-I járás en 325134 16 60 000 Pošta Podivín, bťeclavl járás He 863144 12 60 000 Pošta Breclav 2 Jd 207552 3707 60 000 Union Malešice xl 29R478 15996 60 000 Pošta Fifakovo, lučeneci járás v m 011521 551 60 000 Pošta Čáslav, Kutná Hora l járás Md 724072 635 60 000 SZEMÉLYGÉPKOCSIK Pošta Rapid Bratislava Md 816913 680 Pošta Bílovec, Nový Jičln-1 járás Zb 394644 686 Pošta Pardubice 8 Od 9839JB 58 Pošta Kadaü, chomntovi járás 'g 0503P4 4i7 Pošta Bratislava 7 zm 758909 5282 Viktória 2Ukov, Strojimport Md 151009 10908 Pošta Mariánske Lázné 1 ebeby járás Fd B8320C 43 Lokomotíva Bučina Zvolen Vc 892873 11250 AC Nitra Sc 687782 11813 Poita Frýdek Místek 1 Td 084232 402

Next

/
Thumbnails
Contents