Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-03 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

Andrzej Borovicz, a lodzi egyetem ötödéves hallgatója. Oláh Péter Budapestről érkezett a nemzetközi versenyre. Helena Lepeňová, a hazai színek egyik kedves képviselője. Az arcképek Tóthpál Gyula felvételei v/» l ....... A jövő közgazdászai A nemzetközi diáknapot megelőző napokban, pontosabban 1972. novem­ber 14. és 17. között a bratislavai Közgazdasági Főiskola épületében a szokottnál mozgalmasabb volt az élet. Ezekben a napokban zajlott le ugyanis a közgazdasági irányzatú diákkörök 3. nemzetközi versenye. Bratislava tehát nemcsak a vegyipar világszerte ismert központja, hanem egyszer egy évben,. immár hagyomá­nyosan, a nemzetközi diáknap alkal­mából itt találkoznak a KGST-tagor­szágok közgazdasági főiskoláinak tu­dományos kutató munkát végző diák­jai is. A szocialista államok egyik legfon­tosabb közös programja a gazdasági integráció, ezért a tudományos diák­körök harmadik nemzetközi versenye is arra irányult, hogy a szocialista államokban felnövő ifjú közgazdász nemzedék a főiskolai tanerők szak­szerű vezetésével, képes legyen meg­oldani az egyre igényesebb elméleti és gyakorlati tudást követelő közgaz­dasági problémákat. A versenyek egyúttal lehetővé teszik a tapaszta­latok kölcsönös kicserélését és elmé­lyítik a szocialista államok közgazda­sági irányzatú főiskolái között a kap­csolatokat. A tudományos diákkörök működése a közgazdászok nevelésének szerves részét képezi, ugyanis az egyes té­mák feldolgozásánál jelentősen elmé­lyül a pedagógusok és a diákok kap­csolata. A bratislavai nemzetközi versenybe azok a diákok nevezhet­nek be, akik az országos versenyeken Jó helyezést értek el. Az idén lezaj­lott versenynek a pedagógusokkal együtt kb. 200 résztvevője volt, és a diákok mintegy 100 munkáját nem­zetközi bíráló bizottság értékelte. A versenyben részt vevő diákok munkáik témáit a politikai gazdaság­tanból, a népgazdaság irányításából, a matematikai módszerek és a számí­tástechnika alkalmazásából, a kül- és belkereskedelemből, valamint a ter­melő ágazatok és a vállalatok gazda­sági irányításából merítették. Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 17-én került sor. A bíráló bizottság minden kategóriában két első és három második díjat osztott ki. A politikai gazdaságtan és a nép­gazdaság irányítása versenyágazatban az első helyen Dagmar Weisbrod és társai Haliéból NDK) és a romániai George Ciobanu osztozkodtak. Máso­dik helyezést Siegrieg Hildebrandt és társa, a hallei főiskoláról, Munth Magda budapesti és Eva BýCková prá­gai versenyző értek el. A matematikai módszerek és a szá­mítástechnika alkalmazása kategóriá­ban az első díjakat szovjet diákok, a kijevi Natália Motorin és társai, va­lamint a prágai Pavol Šmid és társai szerezték meg. Ebben a kategóriában a második díjon a kolozsvári Sütő Sándor és a bratislavai Štefan Melja­din, valamint Eva Pagáčová osztoz­kodtak. A bel- és külkereskedelmi verseny­ágazatban a hazai versenyzők bizo­nyultak a legjobbaknak, mégpedig Alena Vacková prágai, valamint Ján Gróf és társa Pavel Hanušin, bratisla­vai versenyzők. A második helyeket a kolozsvári Ovidiu Radu, a varsói Wladislav Golemberský, valamint Dagmar és Ľubica Lesáková, bratisla­vai ikertestvérek foglalták el. A termelő ágazatok és a vállalatok gazdasági irányításának kategóriájá­ban a versenyzők közül az első he­lyet Olga A. Vakulenko kijevi és Georghe Vodescu kolozsvári diákok nyerték el, a második díjon pedig Andrzej Borowicz lodzi, Jiŕí Hájek és Ján Hrdina prágai, Marta FiTaková és Kristína FilipoviCová bratislavai diákok osztozkodtak. A négy versenyágazatban a munkák színvonala magas és kiegyensúlyozott volt. A verseny előkészítéséhez több szlovákiai ipari vállalat is hozzájá­rult, és figyelemmel kísérték az egész verseny lefolyását. « • * Az ünnepélyes megnyitó alkalmából meglátogattuk a Közgazdasági Főis­kolát és elbeszélgettünk az ott ven­dégeskedő külföldi és a hazai diákok­kal. Az előcsarnokban a résztvevők kisebb csoportokra oszlottak. A cso­portokban orosz, lengyel, bolgár, ro­mán, magyar és szlovák nyelven folyt a társalgás. A lengyel diákok csoportjában egy magas, szőke fiú élénken magyarázott valamit a többieknek. Megkérdeztük, hogy nem válaszolna-e néhány kérdé­sünkre. — Nagyon szívesen — feleli és kér­dezés nélkül bemutatkozott. — Adrzej Borowicz vagyok, a lodzi egyetem ötödéves hallgatója. — Hogyan kerültél erre a verseny­re? — tesszük fel az első kérdést. -y Nálunk, Lengyelországban a tu­dományos diákköröknek egy külön­leges formája működik. A diákok ön­kéntes táborokban vesznek részt, ahol pedagógusok irányítása nélkül, telje­sen önállóan próbálják megoldani a különböző vállalatok által felvetett gazdasági problémákat. Ha ezeket a kérdéseket sikerült megoldani, a vál­lalatok pénzjutalomban részesítik a diákokat. Ezt a lehetőséget én is ki­használtam. Miután a munkámat el­fogadták és az országos versenyen első kategóriába kerültem, elhatároz­tam, hogy ebbe a nemzetközi verseny­be is benevezek. — Említetted, hogy ötödéves egye temi hallgató vagy. Milyen terveid vannak az egyetem befejezése utáni időre? — En az egyetemen szeretnék el­helyezkedni, mint oktató. Ehhez azon­ban sokat kell még tanulnom és a főiskola befejezése nálam nem jelent­heti a tanulmányok befejezését. A közelünkben álló csoportból egy vidám tekintetű, szemüveges fiú fi­gyelte beszélgetésünket. Megkértük, hogy lépjen közelebb és ő is mondjon magáról valamit. — Oláh Péter, a budapesti Keres­kedelmi és Vendéglátóipart Főiskola harmadéves, végzős hallgatója vagyok — mutatkozott be a megszólított fia­talember. — Te milyen témakörben fogsz szerepelni ezen a versenyen? — Munkám a bel- és külkereske­delem témakörébe tartozik — vála­szolja, a címe a következő: „Az üze­meltetési színvonal és a szolgáltatási árak közötti összefüggések a Hunga­rotex vállalati egységeiben. Ezzel a témámmal a tudományos diákkörök iskolai és országos vetélkedőjén fól szerepeltem, s mikor a versenyről ér­tesültem, elhatároztam, hogy a feldol­gozott témámmal benevezek a ver­senybe. így arra is lehetőség nyílott, hogy kibővítsem az adott témával kapcsolatos Ismereteimet és azokat a diplomamunkám kidolgozásánál ls hasznosítsam. Mint végzős főiskolai hallgató — folytatja a választ — el­határoztam, hogy tanulmányaimat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatom. Iskolarendsze­rünk lehetővé teszi, hogy a kereske­delmi és a vendéglátóipart főiskola elvégzése után két évig tanulhatunk az említett egyetemen. — Ti melyik témakörben szerepel­tek? — kérdezi tőlünk váratlanul és kedvesen egy szlovák diáklány. — Szívesen eligazítalak titeket az isko­lán, esetleg a városban is, arrtíg rám kerül a sor. — Te is versenyzel, vagy a rende­zőséghez tartozol? — kérdeztük az önkéntes házigazda szerepét vállaló diáklánytól. — Helena Lepeňová, a bratislavai Közgazdasági Főiskola végzős hall­gatója vagyok. En is versenyzek, mégpedig a politikai gazdaságtan té­makörben. Mi vagyunk itt a vendég­látók, hát ezért ajánlottam fel a se­gítségemet. — Többször szerepeltél már nem­zetközi versenyen? — Nemzetközi versenyen még csak először veszek részt, de iskolai és országos vetélkedőkön már tavaly ls voltam. Témám azonos a diplomamun­kám témájával, a jelenlegi valuta­rendszer néhány kérdését tartalmaz­za. Közben a csoportok a számukra ki­jelölt termekbe vonulnak. Az előcsar­nok lassan kiürül, kezdődik a ver­seny. Mi sem tartóztatjuk tovább be­szélgető társainkat, sok sikert kíván­va a három napig tartó versenyhez, elbúcsúzunk tőlük. Az iskola épületé­ben most komolff munka kezdődik és nem illik zavarni a hivatásukra ké­szülő fiatalokat, a jövő szocialista közgazdászait. PÁKOZDI GERTRÚD llllllllllllllllllllllllllllllllllllllll

Next

/
Thumbnails
Contents