Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-17 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

A Lityeraturnaja Gazeta cikke a marxista—leninista történelemszemlélet érvényesítéséről II

Mt

t!»

4U«.U

I'

.'»III

U»t

.l

l.4,.-> 1 II .li

ll i» -JU AZ ANTIHISTORIZMUS ELLEN Az antthistorizmus ellen címmel közölte a moszkvai irodalmi hetilap, a Lityeraturnaja Gazeta A. Jakovlevnek, a történettudományok doktorának, az SZKP KB egyik vezető munkatársának tanulmánynak beillő cikkét. A. Jakovlev írása egy hosszú eszmecsere lezárása, határozott állásfoglalása az internacionalizmus, a szocialista patriotizmus^ eszméi_mellett, érvekkel alátámasztott vita a történelmietlen nézetek ellen. És mint Ilyen, szervesen Illeszkedik abba a tudományos tevékenységbe, amely párhuzamosan folyik a Szovjetunió fennállása ötvenedik évfordulójának megünneplésével, s amelynek lényege a soknemzetiségű szocialista állam új típusú kultúrájának meghatározása. Új történelmi közösség nevében „A Szovjetunió 50 esztendeje — állapítja meg a bevezetőben A. Jakovlev — látványos bizonyíték a nagy szovjet állam összes népeinek hősiessége, önfeláldozása, történelmi teljesítménye mellett, s ezek a népek szoros egységben járták meg a harc, a munka és a győzelem nem könnyű útját. Csak az új rendszer megteremtésének feltételei közepette képződhetett az új történelmi közösség — a szovjet nép". A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy ennek a közösségnek a törvényszerűségeit megismerni — kitartó és bonyolult történeti és elméleti kutatómunkát Igényel. Hangsúlyozza a felelősséget is: „A dolog lényege szerint a mai tudós vagy irodalmár — nem egyszerű tollforgató ember, aki vagy szigorú tudományos formulákban, vagy emlékezetes művészi képekben rögzíti korunkat. Mindkét esetben kutatók ők, akik bonyolult jelentőségeket és mély folyamatokat kötelesek elemezni. Ahhoz viszont, hogy az élethelyzetek és jelenségek összetett jelenségeit megértsük, helyesen kell tudni, értékelni ezeket, meg kell különböztetni a valódi és a vélt értékeket, elengedhetetlen a pontos osztály orientáció, az eszmei meggyőződés és a politikai előrelátás. Ezekkel a tulajdonságokkal egyaránt öszszeegyeztethetetlen a dogmatikus türelmetlenség, betokosodás, valamint a revizionista mindenevés, a divatos pseudomodernség — a tudományos dialektikus materialista módszertől, az elemzés marxi—lenini elveitől valő bármely eltérés". Lenint idézi A. Jakovlev, amikor felhívja a figyelmet, hogy a soknemzetiségű szovjet állam társadalmi és kulturális körülményeit kizárólag a konkrét történelmi szituációk felidézésével és ezeknek elemzésével lehet helyesen megismerni. Két szélsőség Jakovlev korántsem marad meg az elvont elméleti fejtegetéseknél. Példákkal bizonyítja, hogy a történelmietlen látásmód milyen antimarxista, helytelen következtetésekhez vezethet. Egyesek — példaként Jakovlev l. Zabelin Az ember és az emberiség című könyvét említi — a munkásosztály szakmai és kulturális szintjének folytonos emelkedését úgy értelmezik, hogy ez mintegy előjátéka a munkásság vezető szerepe átadásának. „I. Zabelinnek az at állítása — olvashatjuk a Lityeraturnaja Gazeta cikkében —, mely szerint a munkásosztály azért vette át a hatalmat, hogy a történelmi színpadon átengedje a helyét az értelmiségnek, az értelmiségi osztálynak — enyhén szólva nem egyezik a szocialista valóság tényeivel." Jakovlev hivatkozik arra, hogy ma a munkásosztály vezető szerepe — forradalmisága, fegyelmezettsége, szervezettsége és közösségi mivolta révén — tagadhatatlan. Az értelmiség szerepe rendkívül fontos, kivált a kommunista építés folyamatában, de az értelmiség, „sohasem válhat osztállyá, mint ahogyan semmilyen más szociális csoport sem, mivel a jövőben ez az egyetlen osztály a társadalom lesz, azaz osztály nélküli társadalom ..." A nyugati kispolgári ideológusok szolgáltatják az Ilyesfajta teóriák elméleti megalapozását. Az ő elméleteik az „egységes ipari társadalomról", a tudományos-technikai forradalom jelenségeinek szembefordítása a munkásság és a munkássággal szövetséges érdekeivel a forradalmi mozgalmak dezorientálását szolgálják. Hasonlóképpen antimarxisták azok a nézetek, melyek a városi és a falusi kultúra szembeállítására alapozódnak. „Az »intellektualizmus« védelmezői ellen villámokat és mennydörgéseket szórnak, másként nem is nevezve őket, mint a »nemzeti lélek szétbomlasztóínak«..." — jellemzi e csoport magatartásat A. Jakovlev. Részletesen bírálja, mint ennek az álláspontnak jellegzetes képviselőjét, M. Lobanov kritikust, akinek Az emberség hősiessége című könyvében ilyesfajta állítások találhatók: „a parasztság az erkölcsileg legsajátosabb nemzeti típus", vagy: „a muzsik eredetisége szemben áll a nemzeti lélek szélbomlasztóinak (agresszív vagy passzív) arcátlanságával ..." M. Lobanov könyvében — folytatja A. Jakovlev — „olyan régen elfeledett, ócska gondolatokkal találkozunk, mint amilyenek »Oroszország rejtélye®, a »nemzeti öntudat nehéz keresztje®, a »nép titka, amely néma bölcsességben nyilatkozik meg«." Akik pedig nem fogadják el ezeket a gondolatokat, azok — Lobanov szerint — „a nemzeti lélek szétbomlasztói". „Az ilyesfajta elmélkedésekben a történeti elemzésnek nyoma sincsen. Elemi megértése hiányzik annak, hogy I. Miklós cár vagy a dekabristák, Katkov vagy Csernyisevszkij, Pobedonoszcev vagy Plehanov „nemzeti érzése", „nemzeti lelke" összeegyeztethetetlen egymással, és hogy semmilyen osztálytársadalomban nincsen és nem is lehet mindenki számára egységes „nemzeti öntudat". Az etikai és az irodalmi problémák történelmietlen, osztályfeletti megközelítése jellemző M. Lohanov Háború és béke-értelmezésére is (Az örök szépség című cikk a Mplodaja Gvargyija 1969. évi 12. számában jelent meg). Az 1812-es Honvédő Háborút M. Lobanov úgy értelmezi, mint az osztálybéke, a nemzeti harmónia korszakát. Idegenkedést váltanak ki M. Lobanovban a nagy francia forradalom eszméi is: az „erőszakosan, mesterségesen bevezetett" dolgpktól való megszabadulást, „a kiegyensúlyozott orosz élethez" való visszatérést biztosította — véleménye szerint — „az' orosz csapatok borogyinói erkölcsi töretlensége". „Hogy az ehhez hasonló állítások mennyire messze állnak az igazságtól, már az is bizonyítja, hogy a francia forradalom előkészítőinek, a felvilágosodás filozófusainak, valamint magának a forradalomnak a hatása érződött az orosz társadalom legjobb erőinek haladó gondolkozásában, és e hatás nélkül lehetetlen elképzelni Puskin és a dekabristák korának szellemi atmoszféráját." Jakovlev többször említi a „nemzeti lélek" történelmietlenül használt fogalmát, s általában félreérthetetlenül elítéli a nemzeti miszticizmus minden formáját. Ez korántsem Jelenti azt, hogy tagadná a nemzeti sajátosságok fontosságát: az ő határozott szavai az ellen Irányulnak, hogy ezeket a nemzeti történelemben olyannyira lényeges fogalmakat mindenkor a maguk történeti jelentéséhez híven alkalmazzák. Kitér A. Jakovlev Alekszandr Szolzsenyicin új regényének, a Tizennégy augusztusának antihlsztorikus szemléletére is. Megállapítja, hogy Szolzsenyicin Nyugaton kiadott műve „tagadja a forradalom eszméjét, befeketíti az orosz felszabadító mozgalmakat... s idealizálja az orosz önkényuralom alatti életet, létet és az akkori erkölcsöket..." A vita nem csupán történeti témákról zajlik. A fentebb bíráltak vitatják a szovjet irodalom egyik jelentős vonulatának, a „falusi próza" képviselői műveinek létjogosultságát is. Olyan, a magyar olvasók számára jól Ismert írókról van szó, mint Ovecskin, Trojopolszkij, Vitalij Szjomin, akik a mai orosz falu reális képét mutatják be. Ezekből a művekből azt szokták hiányolni — fejtegeti Jakovlev —, hogy nem eleget szólnak a „lelki fejlődésről", és nem siratják a „régi orosz falu" „patriarchális arculatának" elvesztését. „Mi féltőn vigyázunk minden haladó és demokratikus hagyományra, amelyet a népek erkölcsi tapasztalása tartalmaz, és amelyet szervesen kiegészítenek a mi osztályelveken nyugvó morális kategóriáink. Féltő szeretettel vigyázunk mindarra, ami a népi jellemben a forradalom éveiben fejlődött kl, és arra is, ami a békés munka folyamán keletkezett. Tiszteljük a dolgozó parasztság szabadságvágyát és égő gyűlöletét a kizsákmányolók ellen. Ezek az érzések vezették Sztyenka Razin csapatait, Jemeljan Pugacsov hadseregét, ezek az érzések indították harcra a cár és a földesurak ellen, és végeredményben történetileg ezek az érzések vitték a parasztságot a Vörös Hadsereg ezredeibe" A. Jakovlev két szélsőség ellen veszi fel a harcot. Az egyik szélsőség a tudományos-technikai forradalom eredményeit és lehetőségeit abszolutizálja, és osztályfeletti, „összemberi" álláspontról kinyilatkoztatja az értelmiség vezető szerepét, a másik szélsőség viszont ugyancsak osztályfeletti, történelmietlen nézőpontról kiátkoz mindent, ami a tudományos-technikai forradalom eredménye, és ami a legtávolabbról is összefügg az értelmiség szerepével. A nacionalizmus és a kozmopolitizmus „rokon pozíciót foglalnak el végkövetkeztetéseik tekintetében is, hisz nemcsak a munkásosztály vezető szerepét ignorálják a kommunizmus építése idején, hanem társadalmunk reális szociális struktúráját, egységének erősítését, pártunk politikáját ls elvetik, amely a város és a falu, a fizikai és az értelmiségi munka közötti, ma még meglevő különbségek eltüntetésére irányul!". „Örök" mitológiák és konkrétság Jakovlev tanulmánya utal arra, hogy a szovjet párt- és Irodalmi sajtó nemegyszer bírálta ezeket a jelenségeket, hasonlóan elítélte a nemzet és a nemzetköziség történetietlen értelmezését. Határozottan kiáll amellett, hogy a szovjet hazafiság fővonala az, amit a dekabristák, a forradalmi demokraták meghatároztak, s amely tradíció a bolsevikok munkásságában csúcsosodott ki. Kokrétan vitatja az orosz, illetve a nemzetiségi (a grúz, az örmény, az ukrán) irodalmi sajtóban megjelent nacionalista nézetek egyikét-másikát, majd megállapítja: „A nemzeti viszonyok problematikája általában is, s kivált egy olyan soknemzetiségű országban, mint a miénk — a társadalmi élet egyik legbonyolultabb jelensége. És amíg léteznek nemzetek, addig nem lehet levenni a napirendről azt a problémát, hogy a különböző nemzetiségű embereket a mély kölcsönös tisztelet, a nacionalizmus bármely megnyilvánulásával szembeni kibékíthetetlen viszony szellemében kell nevelni — legyen bár szó helyi nacionalizmusról vagy sovinizmusról, cionizmusról vagy antiszemitizmusról, nemzeti kérdésről vagy nemzeti bezárkózásról". „A burzsoá propaganda mindenféleképpen igyekszik feleleveníteni a nacionalista hangulatot"... — folytatja A. Jakovlev. — „A párt mindig megingathatatlan volt' minden olyan jelenséggel szemben, amely megcsorbíthatja társadalmunk egységét, egyebek között fellép minden nacionalista járvánnyal szemben, bárhonnan származzanak is azok". „Az egyik ilyesfajta járvány »a nemzeti lélek®, »a nemzeti érzés«, »a népi nemzeti jellem«, »a természetes kiegyensúlyozottság osztályfölötti értelmezése, amely némely tanulmányban, mint a múlthoz való objektivista viszony fejeződik ki. Ezeknek a tanulmányoknak jellegzetes sajátossága az, hogy elszakadtak azoktól a történelmi változásoktól, melyek a Nagy Október után végbementek nálunk, elszakadtak mai szociális struktúránktól, semmibe veszik vagy nem értik azt az alapvető tényt, hogy országunkban az emberek új történelmi közössége jött létre — ás ez a szovjet nép ... V. Petelin kritikus például ahelyett a marxi tétel helyett, mely az embert, mint »a társadalmi viszonyok össszességét® határozza meg, a maga primitív meghatározását használja: az ember lényege »az a nemzetiség, amelyhez tartozik® [Volga, 1963. 3.J. Mintha létezne nálunk olyan nemzeti jellem, mely független a forradalom, a szocializmus, a kollektivizálás, az iparosítás döntő hatásától, vagy függetlenítheti magát a kulturális és a tudományos-technikai forradalomtól, a kor alapvető szociális kontrasztjától". „Ha megkíséreljük logikusan végigvinni ezeket a távolról sem új elmélkedéseket — írja Jakovlev —, a következő eredményre juthatunk: ebben a világban nem léteznek sem osztályok, sem szociális rétegek, csoportok; nem léteznek mindenekelőtt osztály-, illetve szociális érdekektől meghatározott ideológiai áramlatok, csupán megmásíthatatlan és megváltoztathatatlan nemzeti sajátosságok vannak, melyek titokzatos időkben, titokzatos törvények következményeként keletkeztek." „Az ehhez hasonló aszociálls, történelmietlen értelmezése a nemzet, a nemzeti kultúra fogalmának szembeállítódik a nyugati, az európai kultúrával, ugyancsak annak szociális differenciálása nélkül. És az ilyesfajta szembeállítás időnként csaknem mint a burzsoá ideológia elleni harc jelentkezik! Holott éppen a burzsoá ideológusok állítják szembe Oroszországot Európával ... Űk azok, akik nem akarják látni a szociális megosztottságot, az osztályharcot nemcsak a forradalom előtti Oroszországban, hanem Európa és Amerika mai polgári államaiban sem . ." „Szükséges-e bizonygatni, hogy mennyire helytelen a szovjet népek életében történetileg elkerülhetetlen és haladó internacionalizálási folyamatot úgy beállítani, mint a nemzeti sajátosságok likvidálását! A kommunisták elvetik a kérdés burzsoá beállítását, mely szerint az internacionalizmus egyenlő minden nemzeti tagadásával. Az internacionális, mint Lenin mondotta, nem azonos a nemzetietlenséggel" A. Jakovlev cikkének befejező részében leszögezi: „A kommunista ideológia, mint ismeretes, a munkásosztály eszményeit és vágyait fejezi ki, egy olyan osztályét, mely természeténél fogva internacionalista. Éppen ezért a nacionalizmus nem egyeztethető öszsze a szovjet patriotizmussal és á proletár internacionalizmussal. A hazafiságra történő nevelést mindenekelőtt mint a szovjet patriotizmusra történő nevelést értelmezhetjük, hiszen büszkék vagyunk arra a szociális realitásra, melyet a forradalmárok nemzedékei munkával és harccal teremtettek meg. Éppen a marxizmus—

leninizmu n, mint a proletariátus forradalmi tanításában testesülnek meg az emberiség legmagasztosabb szellemi értékei. Ami a múltat illeti, számunkra a nemzeti történelem tradíciójának igazán demokratikus, forradalmi elemei a fontosak. Nem „a szentek életében", nem a cárok és kánok megszépített életrajzaiban látjuk az erkölcsi példát, hanem a nép boldogságáért vívott, forradalmi harc hőstetteiben " * # • A. Jakovlev tanulmánya — mint említettük — lényegében egy élénk vita lezárásának tekinthető. Ha Jakovlev tanulmánya — címének megfelelően — elsősorban a szovjet szellemi élet egyes neg ' jelenségeivel foglalkozik, ez korántsem jelenti azt, hogy ezek a retrográd, nacionalista nézetek uralkodóak lennének a szovjet sajtóban, vagy a szovjet irodalom életében. A párt- és irodalmi sajtó folyamatosan bírálta ezeket a nézeteket. Elegendő, ha hivatkozunk Ivanov tanulmányára a Kommunyiszt évfolyamában, vagy a szovjet irodalomtudományi és kritikai folyóirat, a Voproszi Lityeraturi által lefolytatott vitára a múlt saázadi szlavofilek nézeteiről, s a mai nacionalista értékelési kísérletekről. Ezekben az állásfoglalásokban mindig a nemzeti hagyomány demokratikus és forradalmi vonala hangsúlyozódott, és éppen ezeknek az eszményeknek jegyében bírálták a nacionalista, történelmietlen állásfoglalásokat. A szocialista eszmeiség egyik elsőrendű feladata a nacionalizmus, illetve a nemzetietlen nézetek elleni harc. Jakovlev tanulmánya is ezt az álláspontot vallja, érvei annak az internacionalizmusnak az érvei, amely a nemzeti érdekek legkövetkezetesebb védelmezője is.