Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)
1972-12-17 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó
Kezdeményez, példát mutat A Čuňovoi (Dünacsűnyi Hnb iró'dájában érdeklődtem: hol találom Štefan Babích képv'selöt? Jozef Bastl elvtárs, a nemzeti bizottsáe elnöke megjegyezte: — Szerencséje van, azonnal idejön, mert cementért megvünk az állomásra. Kölcsönkértem az efsz-től egy traktort és egy pótkocsit, mivel más szállítóeszközünk nincs, a cementre pedig szükségünk van a Z akció keretében. Sajnos, nincs ember akit elküldhetnénk, így magam vezetem a traktort, Bab'ch képviselő lesz a kocsikísérő Szétnéztünk a községben, és meggyőződhettünk róla. hogv az elmúlt negyed évszázad alatt megváltozott Čuňovo arculata. Az egykori elmaradott falu helyén fejlett község áll. A falu fejlesztésében elért eddigi sikerek a lakosság becsületes munkájának eredményei. A Nemzeti Front választási programját is következetesen teljesítik. Štefan Babichról azt mondják, hogy egyik szervezője a Z-akció megvalósításának. A faluszépítési akcióban elhatározták, hogy mintegy 600 méter hosszúságban járdát építenek. Babích képviselő példát mutat e munkában is. Választóinak mindig hűségesen segít, így érthető, hogy a brigádok megszervezése zökkenőmentesen folyik. 1956 óta képviselője a Čuňovói Helyi Nemzeti Bizottságnak. Tisztségében ügyesen érvényesíti tapasztalatait. Tagja a hnb tanácsának, és képviselője a bratislavai IV. Körzeti Nemzeti Bizottságnak, ahol a népi ellenőrző bizottságban tevékenykedik. Tizenhat éves fia, Štefan és 13 éves leánya, Helena elmondta, hogy otthon is gyakran esik szó arról, mit lehetne a községben tökéletesíteni és megvalósítani. Nincs messze a rusovcei (Oroszvár) állomás, rövid idő alatt visszatér a két brigádos. A nemzeti bizottság irodájában beszélgetünk. Babich elvtárs 42 éves, lelkesedése szinte határtalan. Megkérdeztem miként oszí ja be az idejét? , — Engem a képviselői munka egyáltalán nem terhel meg. Számomra ez kikapcsolódás a gyárban végzett munka után. Talán kicsit a veszszőparipám is. Községünk választási programjáért pedig megéri elköteleznie magát az embernek. A község fejlesztésével összefüggő feladatok közül néhányat már megvalósítottunk. Sikerült fellendíteni néhány társadalmi szervezet tevékenységét. Tűzoltóink ma már a legagilisabbak közé tartoznak, szervezetüknek 46 tagja van és nagyon jó eredményeket érnek el. További eredmény a SZISZ falusi szervezetének megalapítása és a testnevelési egyesület tevékenységének a felújítása. Az ötéves terv folyamán a Z-akció keretében másfél millió korona beruházássá! sportpályát építünk. Ez a sportolók kezdeményezésének köszönhető, akik az év végéig 500 000 korona értéket akarnak létrehozni. További akció a fő- és a mellékutak javítása. Ezt a munkát 1973-ban fejezzük be. jövőre a Z-akció keretében ravatalozót építünk. Számítunk a szolgáltatások további bővítésére is. lövőre cukrászdát létesítünk, legnagyobb akciónk pedig a művelődési otthon építése lesz, mivel a kulturális népnevelőmunkában ezt hiányoljuk legjobban. Építését 1974-ben szeretnénk megkezdeni. Amikor Štefan Babich elbúcsúzott — sietett a gyárba —. még sokáig elbeszélgettünk erről a reális célokat követő lelkes emberről. Megmaradt emlékezetemben Jozef Bastl elnök megjegyzése, aki így jellemezte a Matador üzem dolgozóját: — Ha a községnek minden dolgozója csak egy tizedét végezné annak, amit Babich képviselő, Čuňovót édenkertté változtatnánk. i J. SLUKA N eve is azt mutatja, hogy folyó mentén fekszik. Streda nad Bodrogom (Bodrogszerdahely) a trebišovi járás egyik legi.agyobt Községe. A mezőgazdasági jellegű, közel háromezer lakost számláló faluban évtizedeken át a báró és bérlői zsákmányolták ki a lakosság nagyobb részét. A hajdani cseiédek. kis- és középparasztok a szo cialista nagyüzem; gazdálkodás meg szervezésében látták felemelkedésük útját. Néhány esztendeje jól gazdái kodó állami gazdaság öregbíti a falu közel háromszáz dolgozóiának ió hír nevé # Ez csak egylizeae Bodrogszeraa hely lakosságának. Hol dolgoznak a többiek? — érdeklődünk Dublk Sándor elvtárstól, a helyi nemzeti bizottság elnökétől — Az állami gazdaságban foglal koztatottakon kívül még csaknem háromszázötven nő dolgozik különböző munkahelyeken, például az 1966-ban átadott egészségüP' i központban, az 1971-től működő takarmánykeverőben és a közszolgáltatási üzemekben A lakosság túlnyomó része azonban Čierna nad Tisoura (Tiszacsernyőre). Košicére és máshová jár munkába. Nagyon sokan — főleg a fiatalok, akik megnősültek, férjhez mentek — elköltöztek a faluból. Nem véletlen, hogy a lakosságunk munkalehetősé-' get nyújtó ipari létesítményeket igényel. Az állami gazdaság állandóan korszerűsíti termelését, ez érthető. Korszerű, csaknem teljesen automa'izált 660 férőhelyes tehenészetet létesít, 730 hektáros fn*özéses gazdaságot épít, s így nem igényli a munkaerők számának növelését. Ha sikerülne megvalósítani — az állami gazdaA helyueii szaoauitiri szi:ip<iu lök legtöbb esetben — teljes munkanapot veszítve — a Kráľ Chimec-i (királyhelmeci) kórházba kénytelenek vinni öeteg gyermekeiket, ahol szintén kevés az orvos Ugyanig} ..utazgatnak" a környező hat község lakosai. Kértük, szombaton és vasárnap tartsanak itt orvosi szolgálatot mivel ezeken a napokon a felnőtt betegek is kénytelenek utazni. Az említet/ napokon a gyógyszertár sem tart szolgálatot. Korábban a fogsorokat is itt késág kezdeményezésére végzett geológiai kísérletek alapján — a hétszáz— ezer méter mélységben talált termálvíz felszínre hozását és gyógyfürdő építését ez csökkentené foglalkoztatottság terén a gondjainkat, és egyben meggyorsítaná a község gazdasági fellendülését is. Ezzel kapcsolatban már készülnek i tervek, de a kivitelezés meghaladja a hnb hatáskörét és lehetőségeit. O Flnök elvtárs, térjünk vissza a hnb hatáskörébe tartozó, a községfejlesztéssel és a közszolgáltatásokkal kapcsolatos kérdésekhez. — A közszolgáltatások fejlesztésének kérdése igen gyakran szerepel a hnb tárgyalásainak napirendjén, mert korántsem lehetünk elégedettek az eddigi eredményekkel. Eléggé kedvezőtlen a helyzet az üzlethálózat szakaszán. Üzleteink a mai követelményeknek nem megfelelő helyiségekben vannak, a berendezés és az áruválaszték is sok kívánni valót hagy maga után. A jednota kisebb községekben is létesített elárusító központot, nekünk is erre volna szükségünk. Tudjuk nem megy minden egyszerre. A Jednota az idén adta át rendeltetésének a Bodrog vendéglőt, ahol naponta közel harminc étel között válogathat. és jó kiszolgálásban részesül a vendég. Ennek a vendéglátóipari létesítménynek cukrászdája és borozója is van. Reméljük, snr kerül az áruház felépítésére is. A Jednotán kívül, községünkben egyéb üzemek is nyújtanak közszolgáltatásokat. A szénraktár, a közszolgáltatási vállalat férfiés női fodrászata, üvegező és kerete ző üzeme, a járási ipari vállalat cl pőjavító üzeme bútorárusító üzlete televízió- és rádiójavító műhelye s csaknem hat éve működő egészsápügyi központ elégíti ki a községünk és a környező községek lakosságának igényeit. # és valóban kielégítik az igényeket? — Már amennyire tudják. Feladataik sikeres teljesítésére a legjobb munkafeltételekkel a közszolgáltatási vállalat és az egészségügyi központ rendelkezik. Az utóbbi berendezése valóban korszerű, mégsem mondhatjuk, hogy minden tekintetben elégedettek vagyunk az egészségügyi szolgáltatással. Az egészségügyi intézményben nincs gyermekorvos, a betegeket körzeti orvosod látják el. Igy a szüszítették. érthetetlen okokból ezt is — beszüntették A közszükségleti cikkek és az élelmiszer árusítása körül nincsenek problémák, csupán a pékség címére lenne megjegyzésünk: rendszeresítsék már végre a kenyér és a péksütemény időbeni széthordásái, és javítsák meg termékeik minőségét. A járási ipari vállalat műhelyei nagyon elavultak, a vállalat kulturáltabb munkahelyeket létesíthetne dolgozói számára, legalábt olyanokat, amilyennel a közszolgáltatási vállalat rendelkezik. Elvárjuk, hogy sor kerül a szolgáltatási ház felépítésére. # Milyen eredményeket értek el az építkezési beruházás, a választási program célkitűzéseinek megvalósítása terén? — Mielőtt rátérnék a községfejlesztés konkrét eredményeire, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy községünk lakossága szívügyének tekinti a falufejlesztést, Ez a tény bátorít, buzdít 'oénnünket. A lakosság segítségével sikerült befejezni a szabadtéri színház első szakaszának építését, ezt a nemzetközi gyermeknap alkalmával adtuk át rendeltetésének. Kisebb késéssel ugyan. de befejeztük közséhallgathatom el. hogy vannak gondjaink is. % És ezek milyen területeken jelentkeznek? — Első helyen említeném a kilencéves alapiskola második szakaszának építését, melyet a program szerint ez év sz jptemberében kellett volna megkezdeni. Ezzel megoldottuk volna a váltakozó tanítás problémáit és a tornateremhiányt. Sajnos, ez kimaradt a járási tervből. Ezenkívül más problémák is felmerültek menet közben, melyek nem szerepelnek a választási programban. Ezek közé tartozik a ravatalozó felépítése. Községünkben három temető van, egy továbbit kijelöltünk, és részben körülkerítettük. A ravatalozót még ebben a választási időszakban szeretnénk felépíteni. Bőven van tennivaló még egyéb területen is. A közelmúltban foglalkozott községünk fejlesztésének problémáival a járási nemzeti bizottság tanácsa. Megértéssel tárgyaltak az általunk felvetett kérdésekről, és terveink megoldását elősegítő határozatokat fogadtak el. Mindez derűlátásra jogosít fel bennünket. KULIK GELLERT Az új óvoda Felvétel: Molnár János günkben a vízvezeték építését, befejezés előtt áll az útépítés első szakasza is. — Rögtön a választások után megkezdtük a választási programban meghatározott feladatok megvalósítását. Nagy méreteket öltött a versenymozgalom. Ennek köszönhető, hogy a társadalmi munkában alkotott érték meghaladja a 37 m;llió koronát. Általában elégedettel: vagyunk a választási program teljesítésével, de nem \