Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-02 / 285. szám, szombat

Tovább fokozódik az érdeklődés Noha a „Szovjetunió 50 éve" •című kiállítás kapuin keresz­tül már három hete özönlik a nép, a világ első szocialista or­szága életét bemutató kiállítás iránti érdeklődés nem csap­pant. Ezt bizonyítja, hogy a rendezőség Vladimír Plateník, a Bratislavai Elektrotechnikai Szakközépiskola tanára szemé­lyében e héten már az 500 ez­redik látogatót fogadta ünne­pélyes keretek között. A kiállí­tásról, — melyre tanítványai­nak nagy számú csoportja is elkísérte, különösen a szakmá­jába vágó, a szovjet tudományt és technikát bemutató részről a legnagyobb csodálat és elis­merés hangján nyilatkozott. Megköszönte a félmilliomodik látogatónak kijáró ajándékokat, de — amint mondotta — a legjobban a kéthetes szovjet­unióbeli útnak örül. Míg az elmúlt hetet főleg a közép-szlovákiai és a délmorva kerületekből érkezett csoportok részére tartották fenn, ez a hét a nyugat-szlovákiai és a kelet-csehországi kerületek lá­togatóié. Érthető tehát, hogy a kiállításon számos bratislavai dolgozóval is találkoztunk. — Annyi itt az érdekes látnivaló — jelentették ki azok, akik összehasonlították a Szovjet­unióban néhány év előtt szer­zett tapasztalataikat az itte­niekkel, — hogy három nap is kevésnek bizonyulna a kiállítás alapos megtekintésére. A leg­többen a közszükségleti cikkek bő választékát dicsérték, ami a szovjet nép emelkedő élet­színvonalának a jele. Ladislav Landsman Bratislava Városi Népi Ellenőrző Bizottsá­gának az elnöke hangsúlyozta, hogy az elmúlt húsz évben szá­mos kiállítást látott már, de Ilyen tökéletesen megszerve­zett, ízlésesen elrendezett — politikai dokumentumnak te­A ruházati ipar termékei bemutatójának egy része a „Szovjetunió 50 éve" kiállításon. (1. Dubovský felvétele — CSTK) kinthető — expozíción még nem volt. A kiállítás rendezősége sok levelet és táviratot kap. Igy például a Dolný Kubín-i ipari tanulók, az Árva-folyó völgyé­ből küldték el jókívánságaikat, hitet téve a szovjet néphez fű­ződő barátságunk mellett. A Csajka néven jól ismert szovjet bolt dolgozói a kiállí­táson kettős ünnepet ültek. Rö­vid három hét alatt egymillió korona forgalmat bonyolítottak le, miután Anna Durinikova handlovai lakos a húszezredik vevő kifizette a bevásárlásért járó összeget. Természetesen ő is értékes ajándékokkal távo­zott az üzletből. A kiállított tárgyak rendsze­res karbantartása, megjavítása és tisztántartása felelősségtel­jes munkát ró a személyzetre. Ezért maradnak zárva minden hétfőn a kiállítás kapui. A szovjet szakemberek ilyenkor gondosan megvizsgálják a mil­liós értékeket képviselő számí­tógépeket, egészségügyi készü­lékeket, az űrhajók eredeti má­sait, és a többi gépet és be­rendezést, hogy kicseréljék, esetleg pótolják a tönkrement vagy hiányzó alkatrészeket. Di­csérik a látogatók fegyelme­zettségét, akik semmihez sem nyúlnak, s ezért egyetlen al­katrészt sem rongáltak még meg. A kiállított élelmiszeripa­ri termékeket a mezőgazdasági részlegen rendszeresen minden héten, néha többször is, frissel cserélik ki. Az előzőekhez hasonlóan ezt a hetet is tarka kulturális mű­sor jellemzi. Különösen a Prá­gában is népszerű szlovák tánc­és énekegyüttes — a SĽUK há­rom estét betöltő előadásait fogadja hálásan a közönség. Karel Gott három felléptét, a bratislavai Nemzeti Színház tagjai és a szovjet művészek követik, úgyhogy műélvezet­ben ezúttal sincs hiány a kiál­lításon. KARDOS MÁRTA Mindenkor készen Országos pionírvetélkedő £ Mikor lesz a járási forduló? 0 Egy pionírház, 7 szak­osztály, 33 szakkör 0 És a vidéki csapatok Nagyon érdekes feladatot kaptak az idén a pionírcsapa­tok. Olyan országos vetélkedőt hirdettek „Ahol a holnap már a tegnapé" címmel, mely ko­moly próbatétel elé állítja a pionírokat, a csapattanácsokat, de még a pionírvezetőket is. Hét szakterületen kell bizonyí­taniuk, hogy milyen mértékben ismerik annak az országnak a történelmét, földrajzát, művé­szetét, sportját, életét ifjúsági és pionírmozgalmát, ahol a holnap már a tegnapé. Vagyis: hogyan ismerik a Szovjetuniót. A vetélkedő a barátsági hó­napban kezdődött, a rajok, a csapatok egymás közötti verse­nyével, s a februári győzelem évfordulóján ér véget az orszá­gos döntővel. Próbatétel ez a javából, hiszen nincs idő körül­ményes készülődésre, nagyon egyszerűen csak arról van szó, hogy bizonyítani kell. Spontá­nul, szívből, az ismeretek, a tu­dás legjavát megmutatva. A GALÁNTAI JÁRÁSBAN már a járási forduló versenyére ké­szülnek. Naponta kézbesít a posta egy-egy benevezést Kol­lárovics Zoltánnak, a járási pionírház igazgatójának aszta­lára. Nem akar kimaradni eb­ből a vetélkedőből egyetlen pionírcsapat sem. Ogy mondja az igazgató elv­társ, hogy nagyon kedves gond ez... Gofid? Az bizony, hisz lehetetlen olyan nagyszabású versenyt lebonyolítani, hogy azon jelen legyen a járás min­den pionírcsapatának 3—3 tagú versenyzőcsoportja. Ezért előbb ^ körzeti vetélkedőket rendeznek, majd a legjobb 15 csapat ver­senyzői Jutnak a Járási forduló­ba, melyet február 7-én rendez­nek meg a matuäkovói (Tak­sony) művelődési ház nagyter­mében. NEM MARAD KI azonban a versenyből egyetlen pionírcsa­pat sem. Még azok sem, akik egy-két pontkülönbséggel ma­radnak az élenjárók mögött. A járási forduló napjára kiállítási csarnokká változtatják a járási pionírházat s a versenyben szereplő hét szakterület szerint csoportosítva összegyűjtik, ki­állítják a pionírok "versenyfel­adatként készített munkáit. Érdekes lesz a járási forduló versenye. Mindegyik csoport kap majd egy 40X60 cm-es mé­retű, műanyagból készített tér­képet, egy 10X15 cm-es mérető zászlócskát, annak a köztársa­ságnak a térképét és zászlóját, melyre vonatkozó kérdéseket kap a bíráló bizottságtól a ver­senyző. A feleleteket pontozzák majd, s a legjobbak bejutnak az országos döntőbe. Akik ott is példásan helytállnak majd, jutalmul a BARATSÁG nemzet­közi táborba utaznak a nyáron. HÉT SZAKOSZTÁLY működik a pionírházban. Nagyon termé­szetes, hogy a szakosztályok is bekapcsolódnak a vetélkedő megszervezésébe. A legjobban működő szakosztályok egyike a testnevelési, melynek Tóth Gá­bor a vezetője. Arra számíta­nak, vagyis úgy „tippelnek", hogy a vetélkedőben is vissza­tükröződik majd a szakosztály jó munkája. De sokat várnak a szakkö­röktől is. A pionírházban 33 szakkör működik. Melyek a legjobbak? Nehéz ítéletet mon­dani. A jól működő szakkörök közül azonban illő megemlíte­ni a legjobban működő szakkö­röket. Fáhn Ilona vezetésével sok sikert ért el eddig a népi táncosok szakköre. A bábját­szók Lučan Anna vezetésével érdekes, figyelemre méltó mű­sorokat mutattak be. Varga Sándor szakköre, a vízi model­lezők már sokszor megmutat­ták a különféle versenyeken, hogy mesterei a szakmának. A német nyelvi szakkör Mircz Károly tanár vezetésével pedig már külföldi, tanulmányi kirán­dulást is szervezett. Most arra számítanak, hogy a szakkörök pionírjai példásan helytállnak a vetélkedőn ls. A VIDÉKIEK, vagyis a járás más városaiban falvaiban mű­ködő pionírcsapatok is sorra küldik benevezésüket. Komoly versenytársak lesznek, hisz a járási pionírház igazgatója több csapatot is dicsérőleg em­leget. A sportjátékok terén Jól működik Jakoda Tibor vezeté­sével a váhovcei (Vága) pio­nírcsapat. Minden téren kitűnő a mostoviak (Hldaskürt) csa­pata, melynek vezetője Kole­csényi Éva. Nagyszerű vetélke­dőket, pionírjátékokat rende­zett eddig is a selicei (Sóksze­lőce) csapat Nogeli Éva veze­tésével. A szakkörök tevékeny­ségének megszervezése, irányí­tása példás Salán (Vágsellye), abban a pionírcsapatban, mely­nek Csiffári Zoltán a vezetője. SZŰKRE SZABOTT helyiségek állnak a galántai járási pionír­ház rendelkezésére. Most, hogy új épületet kapott a Járási Ta­karékpénztár, megkapták a volt irodahelyiségeket, már jobb viszonyok között dolgoz­hatnak. Annak ellenére, hogy az úgynevezett „bontási övezet­ben", a lebontásra váró házak sorában áll mindkét épület, s annak ellenére, hogy szűkre szabottak a helyiségek, tudják: a lehetőségek nagyok, élni fog­nak mindegyikével, az országos vetélkedőben igyekeznek a le­hető legjobban szerepelni. Ogy mondja az igazgató elv­társ, hogy olyan vetélkedő ez, melynek során nem a pionírok rendelkezésére álló helyiségek száma dönt hanem a lelkese­dés, a tudás, a leghűbb, a leg­odaadóbb baráthoz, a szovjet néphez való viszony. ORSZÁGSZERTE, és nemcsak a galántai járásban vetélkedő­be kezdtek a pionírok. A rajok, a csapatok szorgalmasan kutat­ják, tanulmányozzák a hősi szovjet nép országának múlt­ját, életét. Ha egyetlen kötetbe foglal­nánk össze a rengeteg hősi helytállásról, emberi önfeláldo­zásról szóló történeteket, me­lyeket a pionírok összegyűjte­nek, az lenne a legszebb tör­ténelemkönyv. Ha egyetlen ki­állításra hordanák össze azo­kat a tárgyakat, melyeket a vetélkedő témaköreivel kapcso­latosan összegyűjtenek pionír­jaink, még talán világkiállítást is lehetne rendezni. Ök azonban szerények, ilyes­mire nem törekednek. Vetél­kednek, versenyeznek egymás­sal, egymás között, s úgy bizo­nyítják a szocializmus eszmé­jéhez való hűségüket, mint pio­nírköszöntésükben mondják: Mindig készeni H. A. Orvosi tanácsadó A KÉTÉVES GYERMEK Igaz, hogy a gyermek szá­mára a csecsemőkor, vagyis a születéstől az első év végéig terjedő időszak rejtegeti a leg­több veszélyt, de a második életévben ís jelentkezhetnek különféle fejlődési rendellenes­ségek, betegségek és balesetek, amelyek csorbítják a harmoni­kus fejlődést. Az első év elteltével a gyer­mek járni tanul és mivel meg­vannak már az első fogai, a táplálkozás lényegében hason­lít a felnőttek táplálkozásához. A táplálkozásnak változa­tosnak kell lennie. Naponta öt­ször etetjük a gyereket, éspe­dig reggel, tízórakor, délben, délután és este. A tízórai lehe­tőleg gyümölcs legyen, például vajas vagy zsíros kenyérrel. Uzsonnára tejet, kakaót vagy tejeskávét adhatunk vajas ke­nyérrel. A táplálkozások között adhatunk a gyermeknek vizet, teát vagy limonádét kedve sze­rint, hogy olthassa a szomját. Mindenféle húst is adhatunk már a kicsinek, csak lehetőleg ne legyen túl zsíros, fűszeres és mellőzzük a nehezen emészthető füstölthúsokat. Na­gyon ajánlatos a főtt hús, külö­nösen a baromfi, hal és máj (baromfi-, borjú-, marha- és disznómáj), amelyek könnyeb­ben emészthetők és vitamindú­sak. A halhús különösen érté­kes emészthetősége, vitamintar­talma és foszfor- meg kéntar­talma miatt. Természetesen a szálkákat gondosan szedjük ki a fogyasztás előtt, nehogy a gyermek fuldokoljon tőlük. Na­gyon fontos, hogy a gyerek eb­ben a korban sok friss zöldsé­get és gyümölcsöt kapjon, mi­vel így jut a legtöbb fontos vitaminhoz. Már a második életévben fontos a gyereket megtanítani a személyi tisztálkodás teendői­re, mint a rendszeres kéz- és arcmosásra, fogmosásra és ter­mészetes, hogy ebben a korban már nem szabad pelenkát hasz­nálni, mivel a gyerek ilyenkor a helyes nevelés következtében már szobatiszta és jelenti a kis vagy a nagy szükségletét. En­nie saját evőeszközével kell megtanítanunk teljesen önál­lóan. A gyermek ebben a kor­ban már csak délután alszik az éjszakai alváson kívül mint­egy órát. Mivel ebben a kor­ban a gyerek mozgási tehetsé­ge nagyon kifejlődik és a ter­mészetes kíváncsisága mindig újabb tapasztalatok szerzése után űzi a kicsiket, nagyon gyakoriak e korban a balese­tek, esések, leforrázások, meg­égések. Gondoljunk erre, s le­hetőleg előzzük meg a balese­teket, amelyek néha halálosak is lehetnek. Gondoljunk arra, hogy a kisgyermek minden dolgot a szájába vesz ilyenkor és sokszor az őrizetlenül ha­gyott gyógyszereket is lenyeli és így halálos mérgezés áldó-, zata lehet. Ezért Íratlan tör­vény. hogy a gyermekek elől gondosan el kell zárni minden gyógyszert, rovarirtót és olyan anyagot, amely mérgezéseket okoz. Lehetőleg ne hagyjuk ke­zük ügyében a villanyfogyasz­tókat sem, mivel az ezekkel való játék sok bajt okozott márl A játékok megválasztásá­nál ügyeljünk arra, hogy ezek ne legyenek balesetveszélyesek például azzal, hogy szétszedve szögek állnak ki belőlük, vagy éles pléheikkel, csücskeikkel okoznak sebesülést. Legjobb, ha a játékok puha műanyag­ból vagy tömör fából készül­nek. A második évben megta­nítjuk a gyereket lehetőleg a cipőcske önálló felhúzására és sokat beszélünk vele. A lábak normális kifejlődése érdekében fontos, hogy megfe­lelő nagyságú és kemény ma­gas szárú cipőt hordjon a gye­rek. A puha papucsok csak elronthatják a gyerek lábátl Megemlítem még, hogy a két­éves gyermek étrendjében to­vábbá is fontos szerepe van a tejnek és a tejtermékeknek, mivel ezek tartalmazzák a nö­vekvő szervezet számára az összes fontos tápanyagot a leg­ideálisabb összetételben. A gye­rekek szeretik az édességeket, különösen akkor, ha rászoktat­juk őket. Legjobb, ha a kis­gyermek egyáltalán nem kap cukorkákat és édes süteménye­ket, mivel ebben a korban a fogak különösen hamar romla­nak az édességekben bővelkedő táplálkozás következtében. Ehe­lyett lehetőleg sok érett gyü­mölcsöt adjunk nekikl Az ter­mészetes, hogy e korban nem szabad a gyermeknek semmi­féle alkoholt adni, még gyenge sör formájában sem, mivel a korban az alkohol még nyo­mokban is komoly és nagyon veszélyes méreg! Előfordul, hogy a gyerek minden látható ok nélkül nem akar enni. Ilyen esetben nem kell erőszakolni és több mint valószínű, hogy egy-két étkezés kihagyása után megjön az elveszettnek hitt ét­vágy. Ha az étvágytalanság to­vább tart. keressük fel az or­vost. A második év végén a gyermek súlya eléri a 13 ki­lót, a magassága pedig a BO­SS centimétert. E korban a gye­rek eléggé jól beszél egyszerű mondatokat és jól járkál sza­ladgál még a lépcsőkön is. Be­szélőtehetségét és képzelőere­jét képes meséskönyvekkel, me­séléssel, labda- és kockajáté­kokkal fejleszthetjük legered­ményesebben. Elsősegélynyújtási szekrény, vagy láda Azt hiszem, hogy aktuális téma ez, hiszen a balesetve­szély ott leselkedik a munka­helyeken, otthonainkban, a szó­rakozóhelyeken és egyáltalán életünk minden terén. Helyes tehát, ha erre gondolva tehet­ségünkhöz képest felkészülünk, hogy elsősegélynyújtással eset­leg életeket menthessünk meg. Egy ilyen elsősegélynyújtási szekrény tartalmazzon különfé­le méretű steril kötszereket. A kötszereket egészítse ki vatta, géz, olló, csipesz, a vérzés megszüntetésére, vagy jobban mondva érleszorításra alkalmas gumiszalag, csöppentő biztosí­tőtűk, törésrögzítésre alkalmas deszkák vagy „sínek", egy gu­micső, amely alkalmas a száj­ból-szájba való mesterséges légzéshez. Nagyon célszerű, ha nem hiányzik a Jó hőmérő, a rosz­szulléteknél belélegzésre hasz­nálandó, erős szagú anyagok mint például az ammoniak, kölnivíz. A sebek kezelésénél nélkü­lözhetetlen a bórvíz, a tiszta benzin, a jődtinktúra, 3 száza­lékos hidrogénoldat és tiszta szesz. A kenőcsökből jó, ha van bórvazelín, szulfatiazol és ichthyolos kenőcs. Nagyon célszerű az orvosi széntabletta (Citrocarbon, Car­banto, carbo animalis), amely mérgezéseknél, gyomorrontá­soknál, felfúvódásnál hasznos lehet. Itt van a helye az egy­szerű fájdalomcsillatőknak is, mint például az Acylpyrin, Acylcoffin, a gyomorfájás elle­ni cseppeknek (Contraspan, Hoffmann-cseppek stb.). Jó, ha van egy-két csomag ólomecet is, amely ízületi zúzódásoknál, ficamoknál sikerrel alkalmaz­ható borogatás formájában. A sebek beszórására sikerrel használhatjuk a Dipront, Der­matolt, vagy más fertőtlenítő hatású hintőport. Az idegcstl­lapítók közül esetleg az enyhe hatású luminalos összetételű Hystepset ajánljuk, az altatók­ból a bróm tartalmú Bromiso­val, Bromadrylt. Ide tartozik még a sebtapasz is, a köhögéscsillapítő Codein, vagy a köptető hatású Ipeca­rin. Más speciális gyógyszerek otthoni tárolása nem célszerű, mivel ezek előírása és adago­lása csakis orvosi előírásra történhet. Kivétel talán az eny­he hashajtó, mint például a paraffin olaj (Lafinol), vagy az enyhébb hasmenésnél alkal- jj^f mazható csersavas gyógyszer, a Talbin. Az elsősegélynyújtási készlet ne buzdítson bennün­ket arra, hogy válogatás nélkül minden betegséget csak ma- xil gunk kezeljünk. Ezzel sok baj okozói lehetnénk! Dr. JUHÁSZ ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents