Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-10 / 266. szám, péntek

Miért rosszak a fogaink? Beszélgetés dr. ANDRIK PÄL egyetemi docenssel, oz orvostudományok doktorával Hiába vagyunk bátor emberek, be kell vallanunk, hogy a fogorvostól félünk, vagy legalábbis nem örömmel megyünk a rendelőjébe, pedig a félelmet, a fogfájást nem az ervos, hanem mi magunk idézzük elő. Mivel az utóbbi időben egyre nagyobb mértéket ölt a fogak szuvasodása, szükségesnek tartottuk, hogy erről a problémáról beszélgessünk dr. Andrik Pál egyetemi docenssel, az orvostudományok doktorával. • Amint azt a felmérések mutatják, Csehszlovákiában a lakosság 50 százalékának komoly problémái vannak a fogak romlásával. Miben látja ennek az okát? — Megvizsgáltam néhány száz koponyát a bronzkorszakból, az ószláv korból, a XV. századból, a XVII. és a XIX. századból. Megállapításaim szerint a bronzkori emberek fogszuvasodása 20—30 éves korukban kezdődött. Az életszínvonal fokozatos emelkedésével párhuzamosan rosszabbodik az emberek fogazatának állapota. Ma például oda jutottunk, hogy gyermekeinknek 4—6 éves korukban már a tejfogaik is szuvasodni kezdenek. Orvosi körökben ezt az állapotot „civilizációs faktornak" nevezzük, ami azt jelenti, hogy az életszínvonal emelkedésével megváltoztak életfeltételeink, és étkezésünk is. Ma például sokkal több szénhidrátot tartalmazó ételt fogyasztunk, mint valamikor, s ez nagyon rossz hatással van a fogazatunkra. Természetes, hogy gyermekeink hetente legalább egy zacskó cukorkát elfogyasztanak. Másik előidézője a fogak szuvasodásának az, hogy az emberek még most sem akarják megérteni, milyen nagy szükség van arra, hogy naponta legalább kétszer fogat mossanak. Nem tudatosítják, hogy a fogak között maradt ételmaradékok erjedésnek indulnak, tejsav keletkezik belőlük, ami aztán mészteleníti, felsérti a fogzománcot és romlani kezd a fog. • Az orvostudomány jelenleg miként foglalkozik e problémák orvoslásával? — A XIX. századtól kezdve a fogászat, mint orvostudományi szakágazat, rohamos fejlődésnek indult. Annyi ismeretre tettünk szert,- hogy szükségessé •vált a fogászaton belül több szaktudományi ágazatot létrehozni. Ilyen például a szájsebészet, amely további két ágaReggelenként, amikor a városba induló autóbusz után lassan ülepedni kezd a szélesen gomolygó porfelhő, legtöbbször nyomasztó csend nehezedik a keskeny völgyre. A meredek domboldalon erőlködve kapaszkodó traktorok közelről fülsértő dübörgéséből csak néha jut le a házak közé egy-egy kurta hangfoszlány. Mintha kihalt, üres, néma lenne a falu. Az ablakok mögött leeresztett redőny, az ajtókon erős lakat, vagy a kerítések mellett vicsorító házőrzők nyugtalansága jelzi, hogy a takaros porták lakói közül senki sincs otthon. Az üres udvarok láttán kedvetlenül járom az utcát. Már szinte biztosra veszem, hogy hasztalanul telik el a napom, kár volt rázatni magam a göröngyös úton. Ebben a világtól messze eldugott kis faluban aligha történhet valami nevezetes, nyomtatott betűt érdemlő ,áolog. Déltájban azonban hirtelen megelevenedik Sútor (Szútor) egyetlen széles utcája. A határból többnyire csoportosan jönnek haza ebédelni, szomjukat csillapítani a szövetkezetesek. Harangkondulásra gyorsan erősödik a völgybe tartó megkönynyebbült vontatók morajlása. Mire Rimavská Sobotáról (Rimaszombatból) visszatér a kopott autóbusz, az iskolában is befejeződik a tanítás. A zsibonDr. Andrik Pál egyetemi docens, az orvostudományok doktora zatra oszlik: az -ambuláns sebészetre és a magasabb fokú szájsebészetre. A szájsebész az állcsontban keletkező rosszindulatú daganatok eltávolítását, hibásan fejlődött állkapcsok kezelését végzi. A konzerváló fogász a fogsuvasodás problematikájával, a fogak tömésével, a gyökérbetegségek gyógyításával, a fogpótlástan, a hiányzó fogak pótlásával, az állkapocsból kioperált beteg részek pótlásával foglalkozik. A fogszabályozástan a fogorvosi tudományág úgynevezett szuperspecializáclója. A fogászati tudományok legérdekesebb és legbonyolultabb ágazata. Az ehhez az ágazathoz tartozó fogbetegségek, főleg a gyermekeknél észlelhetőek, akiknél gyakran fordul elő, hogy a fogak torlódottak, deformálódnak, kiállnak a fogsorból. Az ilyen szabálytalanságoknak többféle oka lehet, pl. öröklődés, gyermekkori rossz szokások. Előfordul, hogy a gyermek az ápától örökli a nagy fogakat, az anyától pedig a kis állkapcsot. Ilyen esetben már komplikációk keletkezhetnek az utód fogazatánál. Egy másik példa. Kihúzzuk a gyermek tejfogát, az üres foghely összeszűkül, s később, amikor gó gyerekhad egymást túlkiabálva, kergetőzve vonul végig a járdán. A sereghajtó szeplős arcú nebulónak mintha az utcaseprés lenne a legfontosabb feladata, félig tömött táskáját szíjánál fogva húzza a földön. — Te haszontalan nem tudod, hogy így hamar elkopik az oldala? — kezdi a megszeppent lurkó dorgálását egy idősebb traktoros. A gyerek riadtan néz rá, hamar belemarkol a táska fülébe, aztán futásnak ered. Amíg utol nem éri a többieket, hátra sem mer nézni. Távolabb, a falu alsó végénél asszonyok beszélgetnek. Hangosan sorolják, hogy mennyi mindent vásároltak a városban, melyik anyagból milyen ruhát varratnak majd a lányok. Azt is elpanaszolják egymásnak, hogy alig maradt némi apró a magukkal vitt százasokból. Később témát váltva a piaci zöldségárakról kezdenek vitatkozni. Közelükbe érve szándékosan mérem rövidebbre a lépést. Szivet melengető, jóleső érzés hallgatni az ízes gömöri beszédet, a más vidékről valónak utánozhatatlannak tetsző szavakat, magánhangzókat. Legszívesebben másodszor is visszafordulnék. néhány mondatért, de mire elhatározom magam, szétszélednek a beszélgetők. Kormos János elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke hétköznaponként egyszerre érkejön az állandó fog, már nincs számára hely, s ezért vagy az állkapocsban marad, vagy jobbra, 111. balra nő ki a fogsorból. A fogszabályozás feladata, hogy ezekét a deformációkat elhárítsa és Ideális fogsorokát teremtsen. Erre a célra használjuk fogszabályozó készülékeinket, melyeket éjszakára, amikor semmilyen munkát nem végez az ember, kell a fogsorra helyezni. Ez nem okoz semmilyen fájdalmat. Ennek ellenére több esetben előfordul, hogy elkészítjük a fogsorhoz megfelelő készüléket, de az arra rászorulók csupán egyszerkétszer használják, aztán egyszerűen félredobják, nem gondolnak arra, hogy ezzel saját maguknak is rosszat csináltak. • Van-e a fugászatban olyan felfedezés, melynek gyakorlati megvalósítása fékezné a fogmegbetegedések ilyen nagymértékű terjedését? — Újdonságnak számít a fogak fluorizálása. Ezt a módszert az NDK-ban már kipróbálták, és nagy reményeket fűznek hozzá. Amint azt nálunk is megállapították, ivóvizünk kevés fluórt tartalmaz, és ez nagyban elősegíti a fogak romlását. Egyes iskolákban kísérletképpen mi is bevezettük a fluorizálásnak az úgynevezett „ecsetelési" változatát. A fogorvos száraz vattával letisztítja a fogakat, majd fluóroldatos ecsettel keni be a fogzománcot. Ez a munkamódszer sok időt vesz igénybe. • Mit kell tenniük az embereknek azért, hogy ideális fogsoruk legyen? — Az emberek többsége csak akkor jön a fogorvoshoz, mikor már fáj a foga. Ilyen esetekben nem mindig tudunk segíteni. Jó lenne, ha polgártársaink bizonyos időközönként ellátogatnának a fogorvoshoz és megvizsgáltatnák a fogaikat. A gyermekek rászoktak a cukorkára, nehéz lenne megtiltani, de lefekvés előtt ne adjunk nekik cukorkát. Ilyenkor inkább egy-egy almát, nyers sárgarépát, vagy valamilyen keményebb zöldséget fogyasszanak — nemcsak azért, mert vitamint tartalmaz —, hanem azért is, mert ez a fogkefénél is jobban tisztítja a fogakat. SZÁSZAK GYÖRGY zik a faluba az ebédelni indulókkal. Hatvannégy éves kora ellenére rendszeresen dolgozik a helyi földművesszövetkezetben. Mindig ott segít, ahol érzése szerint a legnagyobb szükség van a munkájára. Pillanatnyilag kocsis. A helyi nemzeti bizottság elnöki funkciójával kapcsolatos tennivalókat, a szútoriak gyakori ügyes-bajos dolgait amolyan másodállásban, esténként, vagy ha úgy hozza a szükség, szombat-vasárnaponként intézi. — Sokáig teljesen szegény falu volt a miénk — mondja visszaemlékezve. — Részben kisgazdák voltak az itteniek. A munkabírók többsége azonban napszámosként dolgozott a hercegi birtokon, vagy az erdőben. A két világháború közötti években olyanok is akadtak akiket Amerikába kényszerített a nyomorúság. Az apám kétszer hajózta keresztül a tengert. Csakúgy, mint a többiek, ő sem vitte szinte semmire. Az emberekhez hasonlóan szegény volt a falu is. Hosszú ideig teljesen el voltunk zárva a külvilágtól. Kövesútra nem volt pénze a községnek. Így aztán csak gyalog járhattunk ki a faluból. Őszönként, hogy ne merüljünk térdig a sárba, mindig kukoricaszárral raktuk végig az utcát. Azóta persze minden megváltozott nálunk. Ha a régi világ dolgairól mesélünk a mai fiataloknak, egyszerűen el sem akarják hinni, hogy milyen nagy volt errefelé az ínség, mennyit kellett nélkülözni akkor. Könnyű most nekik ... Ma 368 lakosa van a falunak. Mintegy hatvan százalékuk cigányszármazású. Nyolcvankettes az utolsó házszám. Harminc-negyven évvel ezelőtf egyetlen házat sem építettek itt. A felszabadulástól számítva harminc telken húzták fel a téglafalakat, ácsolták össze a tetőszerkezet gerendáit. Az egykori apróablakos vályogviskókbői mutatónak sem maradt. A hatvanas évek elején nyolc kilométeres szakaszon elkészült az országút. Azóta autóbuszjáratot is indítottak a faluba. Akkor fejezték be a kultúrház építését is, amely eredetileg vendéglőnek készült, aztán az óvodát helyettesítette. Most öszszevont oktatásban négy osztályt tanítanak benne. — Régi nagy problémánk az iskola — panaszolja később Kormos János. — Nincs megfelelő épületünk. A régi iskola tatarozására kaptunk egyszer a járási nemzeti bizottságtól ötvenezer koronát. A kiküldött bizottság és a magunk megállapítása szerint azonban kétszerháromszor nagyobb összeg is kevésnek bizonyult volna. Azóta a kultúrházban tanulnak a gyerekek. összesen negyvennyolcan vannak. Az ötödikesek már Feledre járnak. Az ő helyzetük sem éppen irigylésre méltó. A kisebbekénél viszont mindenesetre kedvezőbb. Ugyanis a kultúrház épületében van a hnb irodája, a könyvtár, a falu egyetlen vegyesboltja, ami egyúttal vendéglő is. Egyszóval: minden egy fedél alatt van öszszezsúfolva. Mindez persze nagymértékben zavarja a tanítást. Ezenkívül az is kedvezőtlen számunkra, hogy az iskola két tanítónője naponta hazautazik Jesenskére, illetve Rimavské Janovcére. Nagyon hiányzik most egy férfi tanerő is, aki a közeledő téli estéken össze tudná tartani a fiatalokat. Pedig a szövetkezet közelmúltban felépült tömbházában korszerű lakást is tudnánk biztosítani, ha lenne jelentkező. Sajnos, úgy fest a helyzet, hogy senki sem akar idejönni az isten háta mögé. Bozó József elvtárs, a helyi nemzeti bizottság titkára hasonlóan vélekedik erről. A tavalyi választások óta naponta Rimaszombatból utazik a faluba. Az eltelt tizenegy hónap alatt minden tekintetben sokat tett már a régi keletű gondok enyhítése érdekében. Rengeteget törődik a fiatalokkal is. — Szútorban különösen sok a cigányszármazású lakos — mondja — ami sok esetben nagyon megnehezíti a munkánkat. Eddig összesen tizennyolc putrit vásároltunk fel tőlük. Az egykori lakók már emberibb körülmények között élnek. Néhányan közülük építkezni kezdtek, mások pedig még aránylag jó állapotban levő házat vettek a faluban. Lassan nyoma sem marad a faluszéli pérónak. A cigányszármazásúak B e I po I i ti kai kom m e n t á r Fiatalok a társadalomban és a gazdaságban (II.) Demográfiai fejlődésünk egyik kulcsfontosságú kérdése, hogy társadalmunk milyen feltételeit hozta és hozza létre a 34 éven aluli fiatalok korosztályában családi életük szilárd alapokra helyezésének. A család ugyanis a fejlődés adott szakaszában az a sejt, amely alapvetően befolyásolja egész társadalmunk kibontakozását, fejlődését. Legutóbbi népszámlálásunk adatai arról tanúskodnak, hogy hazánkban hozzávetőleg 900 ezer olyan család van, amelyben a házastársak életkora még nem haladta meg a 35 évet. Gyermekeik száma mintegy egy és negyed millió. További 275 ezer családban csak a feleség tartozik a 35 éven aluli korosztályba. Mindent egybevetve, csak ebbe a kategóriába globálisan három és fél millió ember tartozik, vagyis a köztársaság lakosságának egynegyede. Más szóval számottevő ez a csoport az egész társadalom viszonylatában is. Fontos kérdés, hogy tulajdonképpen mikor kerül sor a családalapításra. Elég sokáig tartották magukat az olyan elképzelések, hogy a távolabbi múlthoz mérten nálunk rendkívül korai lett a házasságkötés. Nos, a statisztika másról tanúskodik. Megállapítást nyert, hogy manapság a fiatal férfiak átlag 23—25 éves korukban szánják rá magukat erre a lépésre, mig a nők általában két és fél évvel korábban. Leszögezhetjük, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a fiatalok manapság biológiailag korábban válnak érettekké a közös életre, hogy ez teljesen normálisnak minősíthető. A tény arról tanúskodik, hogy a fiatalok zöme reálisan felméri a családalapítás körülményeit és adott feltételeit. Mivel magyarázhatjuk akkor azt a kedvezőnek -semmiképp sem mondható körülményt, hogy ezekben a családokban viszonylag kevés a gyermek (átlagosan 1,38)? Tény, hogy a fiatalok családjaiban többnyire divattá vált az egyke. Ez sok különféle körülménnyel magyarázható. A legfontosabbak közé kétségtelenül az tartozik, hagy többnyire mindkét házastárs dolgozik és ilyformán áldozattal, gonddal jár a több gyermek nevelésének vállalása. A szülői szerep tudatos szabályozása továbbá azzal magyarázható, hogy ezek a lényegében „indnló" családok először meg akarják teremteni a család életének elfogadható gazdasági alapjait, bizonyos anyagi szinvonalat akarnak elérni. Ez a törekvés bizonyos ésszerű határok között még a jelentősen megnövekedett, de alapjában természetes igények mellett is elfugadható. Más iapra tartozik, hogy vannak szép szerével olyan fiatalok is, akik a személygépkocsit vagy a víkendházat többre becsülik a gyermeknél. Látnunk kell viszont azt is, hogy hiába akarjuk ebben a kategóriában, amely a népszaporulat vonatkozásában meghatározó fontosságú, növelni a gyermekek átlagos számát, ha nem oldjuk meg a lakásproblémát. Tény ugyanis, hogy ez egyike azoknak a tényezőknek, amely kihat egyrészt a családok nagyságára, másrészt főleg a házasság 3—5-ik évében, a válások nagy számára is. A statisztika adatai szerint ugyanis a fiatal házastársak 12—15 százaléka a házasságkötés utáni öt esztendőn belül még nem tudta megoldani lakáskérdését. Talán ez az a terület, amelyen társadalmi szempontból a legnagyobb az adósságunk. Azt ugyanis senki sem vetheti társadalmunk szemére, hogy az általunk taglalt korcsoportban a fiatal házastársak aránylag magas anyagi nívó mellett háztartásaik berendezésében még nem érik el az idősebb dolgozó korosztályok színvonalát. Végeredményben természetes dolog, hogy ez igy van, hiszen ez egyrészt hoszszabb távon kifejtett munkatevékenységünknek, másrészt pedig társadalmunk adott fokán a lehetőségeknek függvénye. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a fiatalok családi helyzete a távolabbi múlthoz mérten általában jelentősen javult. Társadalmunk ennek érdekében sokat tett és tesz. Legfontosabb tennivalónk az marad, hogy modern korunk és a szocializmus igényei szintjén, lehetőségeinkhez mérten létrehozzuk a fiatalok életének olyan hiányzó feltételeit, amelyeket ők maguk fizikai és szellemi munkájukkal — legalább közvetlenül — képtelenek létrehozni. GÄLY IVAN Äz országút végén Dr. Andrik Pál munka közben (Felvétel: Hausleitner László)