Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)
1972-11-10 / 266. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1972. november 10. PÉNTEK BRATISLAVA • XXVI. ÉVFOLYAM 266. szám Ara 50 fillér BefejezM Szlovákia Kommunista Parija Központi Bizottságának ülése A vitában felszólalt Vasil Bil'ak elvtárs, a CSKP KB küldöttségének vezetője (ČSTK) — Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ülését csütörtökön, a tanácskozás második napján, vitával folytatták, amelynek keretében hozzászóltak az SZLKP KB Elnökségének a párt szlovákiai i'deológiai munkájáról, va iamint a CSKP KB októberi ülése határozataiból eredő feladatokról tartott beszámolóhoz, amelyet Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tartott. Andrej- Siracký elvtárs, az el sö felszólald a fiatal nemzedék nevelésének problémáival és ezzel kapcsolatban az új ember nevelésével foglalkozó szocialista tudomány feladatairól szólt. Hangsúlyozta, hogy el kell mélyíteni az ifjúsággal való foglalkozás eddig alkalmazott módszereit, hogy hatékonyabban befolyásoljuk a fiatalok tudatát. Fehérváry Géza elvtárs a párt Nové Zámky-i (Érsekújvár) járásban kifejtett ideológiai munkájának eredményeiről szólt, főleg a pártmüvelődésről. Hangsúlyozta. hogy a járásban kifejtett Ideológiai munkát nem egy szűk csoport tevékenységének, hanem minden kommunista ügyének tartják. Vojtech Mihálik elvtárs rá mutatott az okokra, amelyek miatt a közelmúltban olyan mélyreható bomlás állt be a kultúra szférájában. Megállapította, hogy a művészet és a kultúra terén a konszolidációs f olya mat túlnyomórészt csak szerve zési vonalon valósult meg, a művészeti alkotás szocialista elkötelezettségéért vívott jóval nehezebb küzdelem még csak ezután következik. Pavel Tomáš elvtárs a párt propagandista aktívája politikai nevelésének problémáiról, a pártba belépő fiatal munkások előkészítéséről szólt. Rámutatott ugyanakkor a filmművészet mé lyebh marxista—leninista eszmei irányzatának szükségszerűségére a szocialista, hazafiasságra való nevelésben. Eugen Turzo elvtárs tájékoztatta a plénumot a párt nyu gat-szlovákiai kerületi szervezetének politikai és nevelési téren elért figyelemreméltó eredményeiről. Ezeket az eredmé nyeket főleg azért érték el, mert a kerületi pártszervezet a jól felkészült és tevékeny propagandisták széles körű aktívájára támaszkodott. Miroslav Válek elvtárs a kul túra és a művészet néhány sza kaszán tevékenykedő művészek elkötelezettségének konkrét eredményeit ismertette, és rá mutatott a kulturális célberendezések építésének és biztosító sának problémájára. Megemlítette, miszerint a további sikerek attól függnek, hogy a művészek milyen kezdeményezöen járnak el a párt kulturális po littkájának megvalósításában, milyen mértékben elégítik ki el kötelezett alkotásaikkal a dol gozók szükségleteit. Vasil Bitak elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, a CSKP KB küldöttségének vezetője az ülés délelőtti tanácskozásának folyamán szó lalt fel. Bevezetőül hangsúlyozta, hogy a CSKP KB a CSKP XIV. kongresszusának határozatait fokozatosan lebontja minden téren, miközben a párt figyelmének előterében az ideológiai munka marad. A párt ez irányban „A CSKP XIII. kongreszszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságaiból'' indul ki, és a fő láncszem módszerét alkalmazza. tízzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a jobboldali opportunizmus ideológiai vereségének betetőzése hosszadalmas, állandó folyamat. Az ellene vívott harc a kommunisták mindennapi feladata a politikai, gazdasági és társadalmi élet valamennyi szakaszán. A továbbiakban hangsúlyozta az ideológiai munka javításának szükségszerűségét, valamint azt, hogy a párt politikájának meg kell nyerni a dolgozók legszélesebb tömegeit, szilárdítani kell bennük a szocialista épí tés eredményei feletti büszke ségérzetet. Nem kevésbé fontos feladat a hazafiasság ápolá sa, a Szovjetunióhoz és az egész szocialista közösséghez való tartozás érzetének ápolása, mert ha nem lett volna a Szovjetunió és a többi szocialista ország 1968 ban nyújtott internacionális segítsége, akkor a helyzet a nemzetközi életben is az egész szocialista tábor kárára alakult volna. Vasil Bitak elvtárs továbbá megemlítette, hogy differenciált eljárást kell választanunk az emberek tevékenységének megítélésénél, meg kell teremteni az egészséges bírálat légkörét, nem szabad utat engedni a gya(Folytatás a 2. oldalon) A CSKP Központi Bizottsága Elnökségének 1972. október 20-i határozata Az 1973. évi évzáró taggyűlések, plenáris ülések és pártkonferenciák Az alapszervezetek évzáró taggyűlései, a plenáris ülések és a pártkonferenciák 1973-ban további jelentűs határkövet képeznek a pártnak és a dolgozóknak a CSKP XIV. kongresszusa határozatai sokoldalú teljesítésére irányuló törekvésében. A gyűléseket az „Erőnk teljéből teljesítsük a CSKP XIV. kongresszusa határozatait" jelszó jegyében készítik elő és bonyolítják le. A gyűlések a kongresszusi irányvonal és a CSKP KB határozatai érvényesítése során a politikai, a gazdasági, a kulturális és a társadalmi elet minden területén megmutatkozó pozitív eredményekre épülnek, amelyek kedvező feltételeket hoznak létre a párt további tevékenysége, vezető szerepének megszilárdítása és a dolgozók széles rétegeivel való kapcsolata szempontjából. A párt figyelmének középpontjában továbbra Is a társadalmunk gazdasági fejlesztésével kapcsolatos feladatok következetes teljesítése áll, összhangban a CSKP KB 1972. évi februári és áprilisi ülésének határozataival. Mindenekelőtt az a fontos, hogy tartósan fokozzuk a népgazdaság hatékonyságát, érvényesítsük a termelésben a tudományos-műszaki haladást, tökéletesítsük a népgazdaság irányítását, feltárjuk és kihasználjuk a tartalékokat, fejlesszük a dolgozók aktivitását és kezdeményezését és emeljük a nép életszínvonalát. A XIV. pártkongresszus irányvonalának megvalósítása során rendkívüli jelentőséggel bírnak a párt további munkája szempontjából a CSKP KB 1972. októberében megtartott ideológiai kérdésekkel foglalkozó plenáris ülésének határozatai is. Az ideológiai munka terén a párt legfontosabb feladatai közé tartozik a szocialista módon gondolkodó ás cselekvő ember formálása, a dolgozók szocialista öntudatának kialakítása és fejlesztése, a tudományos világnézet, a szocialista hazafiság, a proletár nemzetköziség és a szocialista erkölcs elvei alapján. Az évzáró taggyűlések és konferenciák jelentősen hozzájárulnak a párt vezető szerepe további elmélyítéséhez a társadalomban, az állami és társadalmi szervekben és szervezetekben. Figyelmet szentelnek a kommunisták munkája értékelésének a Nemzeti Front szervezeteiben és szerveiben és a nemzeti bizottságokban, valamint a választási programok teljesítése terén való további eljárásnak. A XIV. pártkongresszus határozatainak megvalósításául kapcsolatos feladatok magasabb színvonala és növekvő igényessége objektív módon megköveteli a pártélet állandó tökéletesítését, realizációs képességének fokozását és a dolgozók széles rétegeivel való kapcsolaténak elmélyítését. Ezzel összefüggésben előtérbe kerülnek a párt tagalapja rendszeres megjavításának, a CSKP KB Elnöksége káder- és személyzeti munkával foglalkozó határozata következetes teljesítésének, a párt eszmei egysége állandó megszilárdításának, a kommunisták ideológiai felkészültségének, politikai és munkaaktivitásuk fejlesztésének és a párt alapszabályzata sokoldalú érvényesítésének kérdései. A pártszervek és szervezetek munkájának további tökéletesítésével kapcsolatban szintén elengedhetetlenül fontos a támaszkodás a „Tanulságok" c. dokumentumra, a párt eszmei tisztaságának megőrzése a revizionizmus és az opportunizmus összes recidívájával szemben. Nagy jelentőségű a párt-, állami, gazdasági és társadalmi szervekben és (Folytatás a 2. oldalon) Tömegbombázások mindkét Vietnamban Bunker—Thieu tárgyalások Saigon — Amerikai repülőgépek csütörtökön is folytatták a VDK déli részének és Quang Tri dél-vietnami tartomány felszabadított körzeteinek tömeges bombázását. A B-52-es repülőerődök — mint jelentettük — már kedden és szerdán is többezer tonna bombát szórtak le a tartományra. Légitámadásaik a vietnami háború kitörése óta a leghevesebbek voltak. Az óriásbombázók — saigoni közlés szerint — kedden déltől csütörtök délig 54 hullámban 4840 tonna bombát szórtak le Dél-Vietnam északi részére. A VDK elleni légitámadásaik állítólag a 20. szélességi körtől délre fekvő területekre korlátozódtak. Csütörtökön Iránból Saigonba érkezett öt további F-S típusú amerikai sugárhajtású vadászgép. Az Egyesült Államok eddig mintegy 30 ilyen típusú harci repülőgépet „kért kölcsön" Irántól és irányított Saigonba. Az utóbbi időben az Egyesült Államok jelentősen fokozta a fegyver- és a hadfelszerelésszállítást Saigonba. Sietve igyekszik növelni saigoni csatlósának ~ katonai potenciálját, mert a Vietnamra vonatkozó békemegállapodás a Saigonba irányuló amerikai fegyver- és egyéb hadianyagszállítás beszüntetéséről is intézkedni fog. A dél-vietnami népi felszabadító erők az elmúlt 24 őrában 65 gyalogsági és tüzérségi támadast intéztek ellenséges állások ellen. Támadásaik egyik fő célpontja a Saigontól mindössze 30 km-rel északra, a 13. számú főútvonal mentén fekvő Xon Suoi katonai település volt. Rakétákkal lőtték a Központifennsíkon lévő Kontum tartományi székhely katonai célpontjait, s a Kontum és Pleiku közötti főútvonalon sikeres rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a saigoni rezsim egyik járműoszlopa ellen. Miközben a vietnami hadszíntéren változatlan erővel dúl a háború, Ellsworth Bunker, az Egyesült Államok saigoni nagykövete csütörtökön reggel újabb megbeszélést tartott Thieu elnökkel. A megbeszélésről hivatalosan semmit sem közöltek, •saigoni körökben azonban feltételezik, hogy a csütörtökön Saigonba érkező Alexander Haig tábornok, Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó helyettese látogatásának előkészítéséről volt szó. A tábornok egyébként már elutazott Washingtonból és útban van a dél-vietnami főváros felé. Saigoni programját hivatalosan nem ismertették, de az AFP értesülése szerint megbízatása hivatalosan az, hogy elhárítsa az útból azokat az akadályokat, amelyeket Thieu elnök támaszt a tűzszünet megvalósításának útjába. Időközben az Egyesült Államok nagy erővel folytatja a hadianyagszállítást a dél-vietnami bábhadsereg számára. Nyugati tudósítások szerint amerikai polgári és katonai szállítőrepülőgépek tucatjairól naponként többszáz tonna hadianyagot raknak ki Saigon főváros Tan Son Nhut nevű repülőterén. Chüe a konszolidáció útján Santiago — Clodomiro Almeyda chilei külügyminiszter szerdai nyilatkozatában megemlítette annak a lehetőségét, hogy Allende elnök november végén ellátogat Moszkvába és Tokióba is, eleget téve a szovjet, illetve a japán kormány meghívásának. Santiagói politikai körök emlékeztetnek arra, hogy az ország hosszabb időre történő elhagyásához az elnöknek a szenátus engedélyét kell kérnie, és ez esetleges újabb összeütközésekhez vezethet a jobboldali többségű törvényhozás és Allende között. Carlos Altamirano, a Szocialista Párt főtitkára egy rádiónyilatkozatában „kemény elbánást" követel a 26 napos törvénytelen sztrájk fő szervezőivel szemben. Altamirano hangsúlyozta: „A vállalkozói lázadás főkolomposait felelősségre kell vonni, nem maradhatnak büntetlenek". Ezután figyelmeztette hallgatóit, hogy a jövőbeni összeütközés elkerülhetetlen. A Szocialista Párt vezető funkcionáriusa kitért arra a szégyenletes szerepre is, amelyet az amerikai CIA játszott a sztrájk megszervezésében, befejezésül méltatta a chilei fegyveres erők alkotmányhűségét. Mario Arnello, az ultrajobboldali Nemzeti Párt parlamenti képviselője annak a véleményének adott hangot, hogy a Népi Egység négy minisztere ellen benyújtott alkotmányjogi vád immár céltalan. Emlékezetes, hogy a pattanásig feszült politikai légkörben a jobboldal a kormány tagjai ellen intézett támadással próbálta gyengíteni a Népi Egység helyzetét. A chilei hatóságok rövid nyomozás után őrizetbe vették azt a négy személyt, akik néhány napja rátámadtak a szolgálati gépkocsiján utazó Raul Montero tengernagyra, a chilei haditengerészet főparancsnokára. A négy támadó — egyébként üzlettulajdonosok — az állambiztonsági törvény megsértése miatt felel majd a bíróság előtt. Elfogatási parancsot adtak ki az El Mercurio című Amerikabarát lap tulajdonosa, Augustín Edwards ellen. Edwards, Allende elnök beiktatásának napjaiban több reakciós nagytőkéssel együtt külföldre utaltatta a chilei bankokban tartott vagyonát és nagymértékben kivette részét a jobboldal által szervezett gazdasági terrorkampányból. A chilei kormány és a magánvállalkozók képviselői vegyes bizottságot létesítettek a gazdasági helyzet normalizálásával kapcsolatos kérdések gyakorlati megoldására. Prats tábornok, belügyminiszter cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a kormány „megtorló intézkedésekre készül a sztrájkolókkal szemben". Az önkényeskedésekről szóló rémhírek visszautasításával egyidejűleg azonban hangsúlyozta: a kormány fenntartja azt a jogát, hogy szükség esetén törvényes eszközökkel is éljen. Santiagóban a jobboldal hangulatkeltő „vészjeleinek" leleplezésére közölték, hogy az alkotmány értelmében március első vasárnapján megrendezik a törvényhozási választásokat. Ez alkalommal teljesen újjáválaszt* ják a képviselőházat és a szenátus felét.