Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-09 / 265. szám, csütörtök

A barátság megnyilvánulása NÉPSZERŰ KULTURÁLIS RENDEZVÉNYEK PRÁGÁBAN Sokan ismerik a prágai Szovjet Tudomány és Kultú­ra Házát, a Tyl Színház köz­vetlen szomszédságában. Nem is annyira külsejével, mint inkább korszerű, ízlé­ses és otthonos berendezésé­vel vonja magára másfél éves fennállása óta a fi­gyelmet. De mit érne a kel­lemes környezet, a süppedő szőnyegek, a kényelmes ka­rosszékek, a látványosság­számba menő csillárok a sokoldalú, gazdag tevékeny­ség nélkül? Elsősorban ez a nyüzsgő élet jellemzi ezt a Rytírská utcai házat, ahol annyi mindent megtudhatunk a szocializmus első országá­ról, ahol megismerkedhe­tünk népeinek a tudomány­ban, a technikában és kul­túrában elért sikereivel és ahol annyi őszinte jó barát­ra találtunk. Mindenkit szívesen fogadnak Ezért keresik fel a prágaiak, de a vidéklek is oly gyakran és szívesén a Szovjet Tudo­mány- és Kultúra Házának rendkívül népszerű rendezvé­nyeit. — A másfél év alatt lezajlott mintegy ezer akciónknak több mint negyedmillió résztvevője volt — tájékoztat Konsztantyin J. Tupicin igazgató, és elmond­ja, milyen körültekintő gondos­sággal és szeretettel készítik elő ezeket a népeink közti ba­rátság elmélyítésére irányuló tanulságos és színes programo­kat. — Nagy örömünkre szolgál ez a Szovjetunió iránti, Cseh­szlovákia minden részében meg­nyilvánuló érdeklődés — utal az igazgató az üzemekből és az iskolákbői csoportosan vagy egyénenként érkező vendégek­re, akik bizalmuk jeléül nem egyszer gondjaikat, örömeiket is megosztják az itteni dolgo­zókkal. Sokan csak egy-egy ér­dekes beszélgetésnek, eszmecse­rének akarnak tanúi lenni, eset­leg pihenni jönnek ide. Mások egyenesen a gazdag könyvtár­ba irányítják lépteiket, hogy teljes képet nyerjenek a Szov­jetunió egyes köztársaságaiban lüktető életről, népei történe­téről, kultúrájáról, egyre emel­kedő életszínvonaláról. Nem csoda, hogy ez a könyv­tár minden kérdésre választ ad, hiszen gyakran akad itt olyan kötetre a böngésző, amelyet más kölcsönkönyvtárban vagy könyvkereskedésben nem talál meg. Ha azonban valakinek vé­letlenül olyasmire van szüksé­ge, amit hiába keres, azt pos­tafordultával egészen biztosan beszerzik valamelyik moszkvai könyvtárból. Ezzel a gyors és előzékeny kiszolgálással magyarázható, hogy a könyvtár ma már több mint 800 törzsvendéget tart nyilván és az idejáró közép- és főiskolások, sőt az ipari tanu­lók száma is egyre gyarapodik. Jól érzik magukat a katalógu­sok, a tudományos és műszaki alkotások vagy akár a szépiro­dalmi müvek világában. Sokan haza sem viszik a kiválasztott könyveket, inkább a meghitt, csendes olvasóteremben keres­nek menedéket, hogy elmerülje­nek olvasmányukba. Tupicin elvtárs az orosz nyelv módszertani kabinettjére hívta fel a figyelmemet. A kor­szerű oktatási módot feltétele­ző segédeszközök és a könyv­tár is díjmentesen állnak az érfleklődők rendelkezésére. Ismeretterjesztés Ez az ismeretterjdáztő tevé­kenység azonban csak elenyé­sző része a számom rendezvény­rek, melyek közül Tupicin elv­társ legnagyobb jelentőséget a társadalompolitikai, a tudomá­nyos-műszaki és ku turális ak­cióknak tulajdonitia Különösen hasznosaknak tartja a Csehszlo­vák—Szovjet Baráti Szövetség­gel vagy a Szocialista Akadé­miával együtt megrendezett szemináriumokat. Ilyen volt pl. a legutóbbi, a dolgozók aktivi­tásának fokozására irányuló szocialista versennyel foglalko­zó kétnapos szeminárium, me­lyen szovjet lektorok és köz­gazdászok osztották meg ta­pasztalataikat az egész ország­ból összegyűlt szakembereink­kel. — A szeminárium nem té­vesztett célt, hiszen az élénk vitából is kitűnt, hogy a részt­vevők nem elégednek meg el­méleti tudásukkal, a gyakorlat­ban való meghonosítására töre­kednek — véli az igazgató, majd a készülő további filmelő­adásokkal és kiállításokkal egy­bekötött szemináriumokra tereli a szót, amelyek a lenini elvek alapján irányított szovjet föde­rációval, a Szovjetunió nép­gazdaságával, tudományos-mű­szaki forradalmával stb. Ismer­teti majd meg hallgatóságun­kat. Kiállítások Külön fejezetet érdemelnek a speciális munkamódszerként be­vált színes, tarka kiállítások. Még jól emlékszünk a „Metro— Moszkva—Prága" című bemuta­tó tavalyi sikerére — kb. 50 ez­ren tekintették meg —, mely­lyel egyidőben szakembereink néhány értekezleten is részt vehettek. Azóta lakosságunk nem egy érdekesnél érdekesebb bemutatót tekintett meg. Pl. a moszkvai diákok alkotóképessé gét szemléltető kiállítást — 3 hét alatt Prágában 27 ezren keresték fel — november 8-tól Bratlslavában is bemutatják. A prágaiak nagy érdeklődéssel várják a november 2-án meg­nyíló szovjet bélyeg- és fény képkiállítást is ... A múlt évi szovjet tudomány és technika napjaihoz hason lóan az idén megrendezett „Szovjet köztársaságok napjai" is rendkívül tanulságosaknak bizonyultak. Az egyes köztársa­ságokból érkezett küldöttségek beszámoltak hazájuk életéről, dolgozóik munkájáról, örömei ről és sikereiről. De nemcsak ők, hiszen a Szovjet—Csehszlo vák Baráti Társaság képviselői, a turistacsoportok, a tudósok és a művészi együttesek is ebben a küldetésben jártak nálunk. Fellépéseikkel a köztársaság több városában is megérdemelt sikert arattak. A Szovjetunió évfordulóira is felkészültek — Ám a kerületek, járások, városok és üzemek érdeklődése a Szovjetunió iránt oly nagy, hogy valamennyi meghívásnak — bárhogyan is igyekszünk — sajnos képtelenek vagyunk eleget tenni, szögezi le Tupicin elvtárs a Szovjetunió évfordu­lóira és ezzel kapcsolatban a prágai Fučík Park kongresszusi palotájában megrendezett kiál­lításra utalva. A kiállítás al­kalmából a hazánkba érkező szovjet vendégművészek bejár­ják az egész országot. Lehetetlen, de nem is célunk a prágai Szovjet Ház előkészí­tett gazdag műsorának felsoro­lása. Elégedjünk meg annyival, hogy a rendezvények résztve­vőinek minden bizonnyal olyan élményben lesz részük, amely­re később is szívesen visszaem­lékeznek majd. KARDOS MÁRTA : : Äti I Si v , v §|§ <> • A Szovjetunióban az ötéves terv végén az atomerőművek szol­gáltatják az ország áramszükségletének 12 százalékát — 6—8 millió kilowattot. A 12 év alatt üzembe helyezett atomerőművek összteljesítménye 30 millió kWó. A legnagyobb a Don folyó men­tén felépült novovoronyezsi erőmű, amely 1964-ben kezdte meg az áramszolgáltatást. Napjainkban a 440 ezer kilowatt teljesít­ményű energetikai tömbön dolgoznak, amelynek üzembe helye­zése után az erőmű teljesítménye 15 millió kilowatt lesz. A fel­vételünkön látható novovoronyezsi atomerőműn 20 féle nemzeti­ségű szerelő dolaozik a Szovjetunió köztársaságaiból és kül­földről (Felvétel: CSTK — TASZSZ) A szocialista országok kö­zös kísérleteket végeznek a világűrkutatás terén, és a világűr békés kihasználásá­ban. Az „Interkozmosz prog­ramba" Bulgária, Csehszlo­vákia, Kuba, Magyarország, Mongólia, az NDK, Lengyel­ország, Románia és a Szov­jetunió kapcsolódik be. Az együttműködés keretében vizsgálták például az NDK Tudományos Akadémiája Központi Asztrofizikai Inté­zetében a Luna 16 automata űrállomás által szerzett is­mereteket, s mindenekelőtt a holdfelszín mintáit. Dr. Ri­chard Wäsch azokat a struk­turális változásokat vizsgál­ja, amelyeket a nyomásvál­tozás idézett elő az anya­gon. Ifelvétel; CST-K — ZB) (Könözsi felvétele) NEM TEHETÜNK MÉG PONTOT AZ ŐSZI MUNKÁK VÉGÉRE Mezőgazdasági dolgozóink a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság felhívása nyo­mán a múlt hét végén szom­baton és vasárnap a kedve­ző időjárás adta lehetőségek kihasználásával döntő csa­tát vívtak a földeken az őszi termények betakarításá­ért és a mélyszántás elvég­zéséért. Ez volt az utolsó alkalom, hogy végleg behoz­zák azt a lemaradást, melyet a nyári munkák eltolódása okozott az őszi feladatok si­keres teljesítésében. Jobban kihasználni a gépek erejét Nyilvánvalóan ez a mondat csendült ki a legjobban Pavel Jamárik elvtársnak, a Levicei (Léva) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjének szavai­ból, amikor a mezőgazdasági munkák helyzetéről tájékozta­tott. — Való igaz — hangsúlyoz­ta — szövetkezeteink tagjai, ál­lami gazdaságunk dolgozói min­den erejüket megfeszítve dol­goztak,hogy pontot tegyenek az előirányzott 27 ezer 800 hek­tár kenyérgabona vetésének és a 4 ezer 812 hektáron termesz­tett silókukorica betakarításá­nak végére. Jelenleg a cukorré­pa és a kukorica szedése és a mélyszántás ütemének meggyor­sítása okozza a legnagyobb gon. dot. Bár a kukorica és a cukor­répa betakarítása az ütemterv szerint alakul, nem lehetünk megelégedve a mélyszántás menetével, aho* a tervet mező­gazdasági üzemeink mindössze 67 százalékra teljesitik. E z azt jelenti, hogy rövid idő alatt, a tartós fagyok beállta előtt, já­rásunkban legalább 14 ezer hektáron kell a mélyszántást elvégezni. A munkák menetét a traktorok tökéletes kihasz­nálása, az éjszakai műszakok megszervezése lényegesen elő­segítené. Az utolsó barázdát szántják a traktorok Vojnice (Bátorkeszi) határá­ban barna szántások mellett zöldellő vetések váltják egy­mást. A szövetkezet, mely 3270 hektár szántóföldön gazdálko­dik, 932 hektár területen az agrotechnikai határidők betar­tásával befejezte a búza veté­sét. Szovjet búzafajtájuk, az Auróra, 101 hektáron már gyö­nyörűen kisorolt, több mint 650 vagon kiváló minőségű ta­karmány érlelődik a silógöd­rökben. Zatykó István elnökkel karöltve a szövetkezet vezetői és tagjai egyaránt örülnek az őszi munkákban elért eredmé­nyeiknek, hiszen már csak na­pok kérdése és 677 hektáron a kukorica, 122 hektáron pedig a répa betakarítását is befeje­zik. Jó munkájukat a kukorica 60 mázsás, a cukorrépa pedig 460 mázsás átlagos termeléssel hálálta meg hektáronként. A csúcsmunkáik elvégzése lehető­vé tette számunkra, hogy a nyolc lánctalpas erőgép mellett további 20 kerekes traktort irá­nyítsanak a mélyszántásba, ami azt is Jelenti, hogy néhány nap múlva ezt a feladatát is mara­déktalanul teljesíti a szövetke­zet. Korszerűen — gépesítéssel Néhány év óta e Jelszó való­ra váltása jegyében szervezi termelését a Dvory n/Žitavou-i (Udvard) szövetkezet. 5C30 hektár szántóterületéből ez idén több mint 900 hektárt a kukorica foglalt el. Danis Pál efsz elnök elmondotta, hogy a betakarítást ez idén teljesen gépesítették, hat adaptér na­ponta 35 hektár 25 vagon ter­mését juttatta a szövetkezet magtárába. A hétvégi napokon szervezett műszaknak köszön­hetően a tervezett területen el­végezték a kukorica betakarí­tását. Hektáronként 60 mázsa termett. 230 hektárról utolsó répájukat szállítják a cukor­gyárba, melyből a 420 mázsás átlagos termelés a helyes ag­rotechnikát és a szövetkezete­sek jó munkáját dicséri. A szö­vetkezetnek az őszi feladatok­ból még 1400 hektár mélyszán­tás elvégzése maradt hátra. Nem megy veszendőbe a kukoricaszár Cslnger Rudolf, a Dolné Ob­dokovee-i (Alsóbodok) efsz el­nöke nem kis büszkeséggel új­ságolta, hogy a legfontosabb őszi munkákat a szövetkezet idejekorán befejezte. A hétvé­gi napokat a 70 hektár kukori­caszár betakarítására használ­ták fel, amiből — a cukorgyári répaszelet hozzáadásával siló­takarmányt készítenek. E héten a 15 hektáron termesztett cirok aratását is megkezdik, melyből a tél folyamán a tagok bevoná­sával legalább 17 ezer darab seprűt készítenek, ami azonkí­vül, hogy foglalkozást nyújt a tagok számára a közös bevéte­leinek gyarapodását is elősegí­ti. .',/. i ... .. s, t Egy lépés a cél előtt A nitrai járásban gazdálkodó alekšincel szövetkezetben szom­baton és vasárnap serény mun­ka folyt a földeken. A tagság és a falu lakosainak mozgósítá­sával a kukoricatörést szorgal­mazták, amit gépek hiányában kézzel kellett elvégezniök. A traktorosok az istállótrágya ki­szállításával és a mélyszántás­sal foglalkoztak. Az erőgépek teljesítménye a huzamosan tartó szárazság miatt alig éri el a napi három hektárt. Ezért a traktorosok éjjeli műszakban is folytatják a szántást, hogy e héten pontot tegyenek az őszi munkák végére. A talajjavítás eredményei A hosszútávú távlati tervek szerint ez idén 500 hektár te­rületen kell elvégezni a talaj­javítást a nitrai járásban. A csekély hozamú rétek és lege­lők feljavítása, a patakok sza­bályozása Rumanovcén, Volkov­cén, a jelšovcei és még egy sor más szövetkezetben 4 mil­lió 500 ezer korona értékű beru­házást igényel. Szombaton és va­sárnap a talajjavítást szolgáló építkezéseken is szorgalmasan dolgoztak, hogy a tél be^Uta előtt teljesítsék előirányzatukat. A nagy igyekezet ellenére szövetkezeteinkben nem kielé­gítően folyik a mélyszántás. Fehér holló gyanántr csak imitt-amott látni éjjel dolgozó traktort a határban. A jó mun. kaszervezés, az anyagi érdekelt­ség megteremtése e fontos sza­kaszon is előmozdítaná a mán­kat sikerét. SZOMBATH AMBRUS

Next

/
Thumbnails
Contents