Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-05 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

Szöveg DélkSl (Csajak — Minszk) TAPASZTALAT Egy férfi tapasztalata: — Érdekes, mennyire változik ez a világ. Azelőtt, amikor udvarolni kezdtem a feleségemnek, gyakran egész éjjel nem aludtam, s arra gondoltam, hogy mit mondott nekem, amfg együtt voltnnk. Most pedig rögtön elalszom, amint beszélni kezd .., KÖZELEBB Egy teherautó ront be az egyik utcasarki ház udvarába. A sofőr zavartan k6rdi ax ijedten kifutó asszonytól: — Mondja, erre vezet az út Ungvárba? Mire az asszony: — Igen, de szerintem a konyhán keresztül még közelebb volna ... Mai történet (Plkker — Tallinn) TOVÁBB Egy kijevi férii be­megy a tévéjavító szer­vizbe: — Kérem, elhoztam a tévékészülékemet — mondja a műhely veze­tőjének. — Hány nap alatt javítják meg? A mester megszemléli a készüléket, majd így szól: — Három nap alatt kész lesz. A férfi a fejét csóvál­ja: — Nem jé, ebbe nem nyugszom bele. Kérem, kerüljön amibe kerül, de javítsák legalább két hé­tig, hogy legalább addig legyen nyngtunk a tévé­től... KSRDGS i Kijevben megkérdi az egyik férfi a társától: — Szergej, szerinted meddig bírja ki az ember vfa nélkül? — Nem tudom, de any­nyl tény. hogy vodka nél­kül nem lehet tovább 61. nl két-három óránáll Of KOCSI Ivan Ivanovics áj Zsi­gulit vett. Az első kocsi­kázásra feleségét és anyó­sát is magával vitte. Amint elindultak, meg­eredt a két asszony nyel­ve: — Vigyázz, Ivan, hogy hajtasz! Most ne előzzl Miért mész olyan gyor­san?! Vigyázz, ott jön egy teherautói — ilyen és ehhez hasonló mondatok tömkelege hallatszott. Ivan Iwmovics egy ideig férfiasan törte a szóára. datot, de azután leféke­zett és hátraszólt: — Most mondjátok meg. hogy kl vezeti az autót, te, szívem, vagy pe­dig a mama? MINDEGY Egy rigai fiatalember csinos kislánnyal sétál­gat. Megállnak a mozi­műsorokat hirdető plakát előtt, s a fiú megkérdi: — Melyik moziba men­jünk, kedves? Mire a kislány csillogó szemmel ezt válaszolja: — Mindegy, mindenhol sötét lesz ... HIVATALBAN Két kolléga beszélget: — Szerintem nálunk Pavelnak a legjobb. He­tek óta semmit sem csi­nál. Barátja rávágja: — Ez igaz, de azt vi­szont nagyon ügyesen csi­nálja! NEM TUDJA Vlagyivosztokban mond­ja az egyik tengerészfe­— Amikor férjhez men­tem Grisához, elhatároz­tam, hogy kellemes meg­lepetést szerzek neki. Mi­alatt ő hosszú tengeri úton volt, én megtanul­tam főzni. — Na, és mit szólt, amikor először kóstolta meg főztedet? — Nem tudom, mert szótlanul bekanalazta az ételt, felállt, s azóta nem tért vissza . . . GONDOLATOK Bármin meg lehet sért Odrit, esak akarni kell. ISMEAI Az egyik grúz házban három férfi kóstolgatja a borokat. Kettő közü­lük már kidőlt, de a har­madik még bírja, hibátla­nul találja el a borok faj­táját és évszámát. — Na már csak ezt nem* kóstoltuk meg — mondja a házigazda. — Ezt találd el, ez milyen bor? A férfi ízlelgeti, lenye­li, aztán rémülten meg­szólal: — Te jó ég, hiszen ez petróleum! — Stimmel, most már csak azt mondd meg, hogy melyik évből való? A hiszékeny ember azt t* elhiszi, amit lát. • • • A legtöbb felnőtt nem rossz, esak élénk. • * • Ember tervez, ember végei. • • • X nem gőgös. Alázatosan belátná a hibátt, ha lennének. • • • Van, aki a nemtudás fájáról szedett almát. • • • Rettenetes, hogy milyen fe­jek tudnak fájniI • • m Z semmit sem mond, ezért tévedhetetlen. • • • A vadembert nehéz megsze­lídíteni, de a kultúrembert könnyű megvadítani. VÉLETLEN Moszkvai utca. — Mondja, ön nem véletlenül Ivan Pavlo­vlcs fia? — Eltalálta. Azt viszont nem tudom, hogy véletlenül vagyok-e a fia... — Gyermekkorom éta emlékszem, leányom, hogy ezt az akadályt a so­főrök sikerrel veszik. (Krokogyit) Folytatásos regény (V. Kanevszktj karikatúrája) MONOLÓG A férj monológja: — Ti asszonyok, nem is tudatosítjátok, hogy mennyi mindent köszönhettek az álla­toknak. — Hogyhogy? — Hát úgy, hogy például báránybörböl van a kabátotok, kí­gyóbőrből a cipőtök, krokodilbőrből a tás­kátok, rókaprém a sapkátok és a kabát­gallérotok, s ráadásul mindig akad egy sza­már, aki mindezt meg­veszi nektek ... Jevgenyij Satyko: Az újságot hal kezemben tartva tekintetem a metró kijáratát kereste. Albina bármely pil­lanatban előbukkanhatott. A sors tegnap hozott össze bennünket, amikor a moziban egymás mellé kerültünk. A híradó után véletlenül a szomszédnőmre pillantottam, aztán a kezdődő film számomra minden idők legjobb filmjének tűnt. Egyébként a tartalmára már nem ls em­lékszem. Aztán mentünk együtt a szakadó eső­ben, a legtündérlbb esőben, amilyet valaha ls jósolt a meteorológiai Intézet. Amikor megáll­tunk náluk a kapu alatt, én már annyim vizes voltam és boldog, hogy még a telefonszámát is elfelejtettem megkérdezni ö búcsúzóul rövt den csak így szólt: — Anylszim, holnap négykor az újságosbódé_ nál, a metró kijáratánál. Legyen újság a kezé­ben. — Melyik kezemben? — kérdeztem fürgén. Albina kedvesen válaszolt: — Anyiszim, maga nagyon tetszik nekem, de félek, hogy az arcára nem fogok emlékez­ni. Ezért tartson a bal kezében egy újságot. Már útban az újságosbódé felé ott volt az újság a bal kezemben, mint valami stafétabot. Bs most, a kioszk előtt álldogálva, igen sajn&. tam, hogy nem tűzhettem a hajamba fehér tol­lat Ismertetőjelként, mint azt egykor a közép­kori lovagok tették. Különben Albina bármely pülanatban előbuk. kanhatott már... Egyszercsak megállt mellet. tem egy férfi újsággal a kezében, nézegetni kezdte, maid összehajtogatta és a bal kezébe vette. Idegességemben cigarettára gyújtottam: — Elnézést, barátom... E-e... látja, én Itt... itt... A zsebébe nyúlt. — Gyufát parancsol? — Dehogyis. Az újságját. — Parancsoljon. Tegnapi. — Ö, tgen, igen — kiáltottam, elvettem tőle az újságot, a bal kezembe vettem és olvasni kezdtem. Megszólalt: — Ön pedig adja nekem a saját újságját. — Igen... azaz hogy nem. Tegnapelőtti... — Annál tobb. En azt keresem. Így tehát szépen kicseréltük az újságjainkat. Az újságárus most kitett a kioszk polcára egy halom friss újságot, mire szempillantás alatt hosszú sorban felsorakoztak az emberek. Kö­rös-körül ott fehérlett a sok újság, kl jobb, kt bal kézben tartotta, az újságlapok elterpeszked­tek akár a vitorla és eltakartak engem, mint valami fehér jéghegyek. Vagy százan olvasták újságot a közelemben. Mivel éreztem, hogy sor­som mindjárt megpecsételődik, magam is be­álltam a sorba. Tíz rubelt adtam az újságárus­nak és azt mondtam: — Két... nem, három ... százatI Az újságárusok szeretik az ilyen vevőket. Ezért örömmel közölte: — Parancsolfon, az öt utolsó példány. De tessék várni, rögtön hozok még ezret. — Nem kell sietnie, én várok. Egy óra eltelte után felálltam a korlátra és lobogtattam az újságot, mint valami lobogót. Csakhamar odajött hozzám két férfi és az Iránt érdeklődtek, hol vásárolhatnának két egyforma bundát, mivel ök Ikertestvérek. Miután legfőbb tudásom szerint tájékoztattam Okét, egy sápadt fiatálember lépett hozzám és az tudakolta, hol javítanák meg az elektromos gitárját. Ezután egy forróvérű nyugdíjasnak azt magyaráztam, el, miként jut ei a téli vízalatti úszók szövetsé­gének központjába. Körülvéve az Információk­ra éhes türelmetlen tömegtől, szétnyitottam az úlsdgot és meglobogtattam a levegőben. Ennek a műveletnek sikere vol* Odajött hozzám egy temperamentumos öregasszony bőrönddel a ke­zében és bizalmasan mondta: — Köszönöm fiam, hogy integettél. Tehát át­vezetsz engem a másik oldalra. Az emberektől én gyerekkorom óta nem félek, csak az autók, tói meg a trolibuszoktól. Látva, hogy úgyis végem van, bál kezembe fogtam a bőröndöt, az öregasszony meg belém_ karolt. Átmentünk szerencsésen az utca másik oldalára. És ott megláttam a metró új állomá­sát és az új újságosbódét. Anti pedig a fő — De ne gondolja senki, hogy énrám várt. Kitar­tóan egy férfit követett, aki oti sétálgatott, bál kezében újságot tartva. Amikor minden tisztá­zódott, a lány így szólt: — Anylszim, maga szórakozott, mint a nagy emberek. Így én könnyen elveszíthetem magát. Többé tehát nem fogunk a kioszknál találkozni. A legbiztosabb helyen fogunk randevúzni — az állami áruházban a szökökútnál. (Sági Tóth Tibor fordítása)

Next

/
Thumbnails
Contents