Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-05 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

Szöveg DélkSl (Csajak — Minszk) TAPASZTALAT Egy férfi tapasztalata: — Érdekes, mennyire változik ez a világ. Azelőtt, amikor udvarolni kezdtem a feleségemnek, gyakran egész éjjel nem aludtam, s arra gondoltam, hogy mit mondott nekem, amfg együtt voltnnk. Most pedig rögtön elalszom, amint beszélni kezd .., KÖZELEBB Egy teherautó ront be az egyik utcasarki ház udvarába. A sofőr zavartan k6rdi ax ijedten kifutó asszonytól: — Mondja, erre vezet az út Ungvárba? Mire az asszony: — Igen, de szerintem a konyhán keresztül még közelebb volna ... Mai történet (Plkker — Tallinn) TOVÁBB Egy kijevi férii bemegy a tévéjavító szervizbe: — Kérem, elhoztam a tévékészülékemet — mondja a műhely vezetőjének. — Hány nap alatt javítják meg? A mester megszemléli a készüléket, majd így szól: — Három nap alatt kész lesz. A férfi a fejét csóválja: — Nem jé, ebbe nem nyugszom bele. Kérem, kerüljön amibe kerül, de javítsák legalább két hétig, hogy legalább addig legyen nyngtunk a tévétől... KSRDGS i Kijevben megkérdi az egyik férfi a társától: — Szergej, szerinted meddig bírja ki az ember vfa nélkül? — Nem tudom, de anynyl tény. hogy vodka nélkül nem lehet tovább 61. nl két-három óránáll Of KOCSI Ivan Ivanovics áj Zsigulit vett. Az első kocsikázásra feleségét és anyósát is magával vitte. Amint elindultak, megeredt a két asszony nyelve: — Vigyázz, Ivan, hogy hajtasz! Most ne előzzl Miért mész olyan gyorsan?! Vigyázz, ott jön egy teherautói — ilyen és ehhez hasonló mondatok tömkelege hallatszott. Ivan Iwmovics egy ideig férfiasan törte a szóára. datot, de azután lefékezett és hátraszólt: — Most mondjátok meg. hogy kl vezeti az autót, te, szívem, vagy pedig a mama? MINDEGY Egy rigai fiatalember csinos kislánnyal sétálgat. Megállnak a moziműsorokat hirdető plakát előtt, s a fiú megkérdi: — Melyik moziba menjünk, kedves? Mire a kislány csillogó szemmel ezt válaszolja: — Mindegy, mindenhol sötét lesz ... HIVATALBAN Két kolléga beszélget: — Szerintem nálunk Pavelnak a legjobb. Hetek óta semmit sem csinál. Barátja rávágja: — Ez igaz, de azt viszont nagyon ügyesen csinálja! NEM TUDJA Vlagyivosztokban mondja az egyik tengerészfe— Amikor férjhez mentem Grisához, elhatároztam, hogy kellemes meglepetést szerzek neki. Mialatt ő hosszú tengeri úton volt, én megtanultam főzni. — Na, és mit szólt, amikor először kóstolta meg főztedet? — Nem tudom, mert szótlanul bekanalazta az ételt, felállt, s azóta nem tért vissza . . . GONDOLATOK Bármin meg lehet sért Odrit, esak akarni kell. ISMEAI Az egyik grúz házban három férfi kóstolgatja a borokat. Kettő közülük már kidőlt, de a harmadik még bírja, hibátlanul találja el a borok fajtáját és évszámát. — Na már csak ezt nem* kóstoltuk meg — mondja a házigazda. — Ezt találd el, ez milyen bor? A férfi ízlelgeti, lenyeli, aztán rémülten megszólal: — Te jó ég, hiszen ez petróleum! — Stimmel, most már csak azt mondd meg, hogy melyik évből való? A hiszékeny ember azt t* elhiszi, amit lát. • • • A legtöbb felnőtt nem rossz, esak élénk. • * • Ember tervez, ember végei. • • • X nem gőgös. Alázatosan belátná a hibátt, ha lennének. • • • Van, aki a nemtudás fájáról szedett almát. • • • Rettenetes, hogy milyen fejek tudnak fájniI • • m Z semmit sem mond, ezért tévedhetetlen. • • • A vadembert nehéz megszelídíteni, de a kultúrembert könnyű megvadítani. VÉLETLEN Moszkvai utca. — Mondja, ön nem véletlenül Ivan Pavlovlcs fia? — Eltalálta. Azt viszont nem tudom, hogy véletlenül vagyok-e a fia... — Gyermekkorom éta emlékszem, leányom, hogy ezt az akadályt a sofőrök sikerrel veszik. (Krokogyit) Folytatásos regény (V. Kanevszktj karikatúrája) MONOLÓG A férj monológja: — Ti asszonyok, nem is tudatosítjátok, hogy mennyi mindent köszönhettek az állatoknak. — Hogyhogy? — Hát úgy, hogy például báránybörböl van a kabátotok, kígyóbőrből a cipőtök, krokodilbőrből a táskátok, rókaprém a sapkátok és a kabátgallérotok, s ráadásul mindig akad egy szamár, aki mindezt megveszi nektek ... Jevgenyij Satyko: Az újságot hal kezemben tartva tekintetem a metró kijáratát kereste. Albina bármely pillanatban előbukkanhatott. A sors tegnap hozott össze bennünket, amikor a moziban egymás mellé kerültünk. A híradó után véletlenül a szomszédnőmre pillantottam, aztán a kezdődő film számomra minden idők legjobb filmjének tűnt. Egyébként a tartalmára már nem ls emlékszem. Aztán mentünk együtt a szakadó esőben, a legtündérlbb esőben, amilyet valaha ls jósolt a meteorológiai Intézet. Amikor megálltunk náluk a kapu alatt, én már annyim vizes voltam és boldog, hogy még a telefonszámát is elfelejtettem megkérdezni ö búcsúzóul rövt den csak így szólt: — Anylszim, holnap négykor az újságosbódé_ nál, a metró kijáratánál. Legyen újság a kezében. — Melyik kezemben? — kérdeztem fürgén. Albina kedvesen válaszolt: — Anyiszim, maga nagyon tetszik nekem, de félek, hogy az arcára nem fogok emlékezni. Ezért tartson a bal kezében egy újságot. Már útban az újságosbódé felé ott volt az újság a bal kezemben, mint valami stafétabot. Bs most, a kioszk előtt álldogálva, igen sajn&. tam, hogy nem tűzhettem a hajamba fehér tollat Ismertetőjelként, mint azt egykor a középkori lovagok tették. Különben Albina bármely pülanatban előbuk. kanhatott már... Egyszercsak megállt mellet. tem egy férfi újsággal a kezében, nézegetni kezdte, maid összehajtogatta és a bal kezébe vette. Idegességemben cigarettára gyújtottam: — Elnézést, barátom... E-e... látja, én Itt... itt... A zsebébe nyúlt. — Gyufát parancsol? — Dehogyis. Az újságját. — Parancsoljon. Tegnapi. — Ö, tgen, igen — kiáltottam, elvettem tőle az újságot, a bal kezembe vettem és olvasni kezdtem. Megszólalt: — Ön pedig adja nekem a saját újságját. — Igen... azaz hogy nem. Tegnapelőtti... — Annál tobb. En azt keresem. Így tehát szépen kicseréltük az újságjainkat. Az újságárus most kitett a kioszk polcára egy halom friss újságot, mire szempillantás alatt hosszú sorban felsorakoztak az emberek. Körös-körül ott fehérlett a sok újság, kl jobb, kt bal kézben tartotta, az újságlapok elterpeszkedtek akár a vitorla és eltakartak engem, mint valami fehér jéghegyek. Vagy százan olvasták újságot a közelemben. Mivel éreztem, hogy sorsom mindjárt megpecsételődik, magam is beálltam a sorba. Tíz rubelt adtam az újságárusnak és azt mondtam: — Két... nem, három ... százatI Az újságárusok szeretik az ilyen vevőket. Ezért örömmel közölte: — Parancsolfon, az öt utolsó példány. De tessék várni, rögtön hozok még ezret. — Nem kell sietnie, én várok. Egy óra eltelte után felálltam a korlátra és lobogtattam az újságot, mint valami lobogót. Csakhamar odajött hozzám két férfi és az Iránt érdeklődtek, hol vásárolhatnának két egyforma bundát, mivel ök Ikertestvérek. Miután legfőbb tudásom szerint tájékoztattam Okét, egy sápadt fiatálember lépett hozzám és az tudakolta, hol javítanák meg az elektromos gitárját. Ezután egy forróvérű nyugdíjasnak azt magyaráztam, el, miként jut ei a téli vízalatti úszók szövetségének központjába. Körülvéve az Információkra éhes türelmetlen tömegtől, szétnyitottam az úlsdgot és meglobogtattam a levegőben. Ennek a műveletnek sikere vol* Odajött hozzám egy temperamentumos öregasszony bőrönddel a kezében és bizalmasan mondta: — Köszönöm fiam, hogy integettél. Tehát átvezetsz engem a másik oldalra. Az emberektől én gyerekkorom óta nem félek, csak az autók, tói meg a trolibuszoktól. Látva, hogy úgyis végem van, bál kezembe fogtam a bőröndöt, az öregasszony meg belém_ karolt. Átmentünk szerencsésen az utca másik oldalára. És ott megláttam a metró új állomását és az új újságosbódét. Anti pedig a fő — De ne gondolja senki, hogy énrám várt. Kitartóan egy férfit követett, aki oti sétálgatott, bál kezében újságot tartva. Amikor minden tisztázódott, a lány így szólt: — Anylszim, maga szórakozott, mint a nagy emberek. Így én könnyen elveszíthetem magát. Többé tehát nem fogunk a kioszknál találkozni. A legbiztosabb helyen fogunk randevúzni — az állami áruházban a szökökútnál. (Sági Tóth Tibor fordítása)