Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-01 / 258. szám, szerda

A CSKP Központi Bizottsága 1972. október 26-27-i plenáris iisenek vitája (Folytatás az 5. oldalról) dolgozzanak és alkossanak. Ez azonban tartós és formalizmustól mentes figyelmet kíván a pártszervektől és a kommunistáktól az értelmiség körében végzett munka iránt, és kialakítja az ehhez fűződő lenini viszony valamennyi feltételét. Az értelmiség körében végzett eredményes munka, az értelmiség nevelése és a kedvező légkör kialakítása azonos értékű munkaformákat követel a pártós egyéb szervektől és intézményektől is. A sok munkaforma közül, amelyeket Bratislavában igyekszünk érvényesí teni, és amelyekről már szó volt, megemlítek ínég egyet, éspedig az egyéni megközelítés módszerét. Már V. I. Lenin megmondta, hogy az értelmiséggel nemcsak a gyűléseken kell beszélni, hanem be kell hatolni munkája lényegébe, segíteni kell hei lyes álláspontja kialakítását, meg kell Indra elvtárs felszólalása bevezető részében kiemelte: a központi bizottság tanácskozása ismét bizonyítja, hogy a párt rendszeresen dolgozza fel a XIV. kongresszus egyes döntéseit, ami a múltban nem volt annyira magától értetődő, mint ma. Ezáltal a jobboldal ós tevékenysége következményei ellen folytatott küzdelmünk minőségileg magasabb színvonalat nyert és hatékonysága fokozódik. Az ideológiai tevékenységhez fűződő kapcsolatunk nem lehet — ahogy mondani szokták — divatkérdés, mivel saját tapasztalatainkból ered. Rámutatott hová vezetett a párt ideológiai munkájának lebecsülése és jelentős gyengítése. Majd így folytatta: Mindenekelőtt a Tanulság című okmány hivatott arra, hogy a pártszervek és funkcionáriusok mindennapi gyakorlati tevékenységének állandó vezérfonala legyen. Minden egyes gondolata számos olyan ötletet tartalmaz, amely nemcsak az agitációs, de a komoly . tudományos munka számára is felhasználható. Helyes lenne, ha ezzň kapcsolatban nem bíznánk magunkat az ösztönösségre és Sz egyéni kezdeményezésre, hanem céltudatosan terjesztenénk az egyes témákat teoretikusaink szakavatott csoportjai elé. Elvégre is annyira szerencsések vagyunk, hogy nem vagyunk csupán önmagunkra utalva, hanem hasznosíthatjuk a testvéri kommunista pártok tapasztalatait, és azt a készségüket is, hogy hajlandók maximális gyakorlati segítséget nyújtani. Ez kifejezésre jut a konkrét együttműködésben az ideológiai tevékenységben, a szemináriumokon és szimpóziumokon való részvételben, valamint barátaink publicisztikai tevékenységében a csehszlovákiai tájékoztató eszközökben. Számunkra az inspiráció kimeríthetetlen forrásai a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának döntései és a

; legtapasztaltabb testvérpárt más jelentős dokumentumai. Természetesen nem az a feladat, hogy ezeket a dokumentumokat lélektelenül idézzük és gépiesen lemásoljuk, hanem az, hogy a testvérpárt dokumentumainak alapvető eszméjét alkotó módon alkalmazzák saját feltételeinkre. Nagyon fontos, hogy az ideológiai tevékenység a párt gyakorlati politikája elválaszthatatlan része legyen, hogy része legyen annak a küzdelemnek, amit a jobboldali revizionizmus és opportunizmus ellen folytatunk, ős annak a törekvésünknek, amelynek célja a nép nevelése, tudatának megnyerése és fejlesztése. Bizonyosan mindnyájunknak szívügye, hogy az Ideológiai munkáról való gondoskodás ne érjen végetitt ebben az ülésteremben, vagy a kerületi és járási bizottságok tanácskozásain. Nézeteink és a Központi Bizottság nézetei befolyásának hatása nagymértékben függ attól, hogyan valósítják meg a kitűzött feladatokat a mindennapi életben, függ a politikai-szervező munkától, a szó legtágabb értelmében, tehát a kádermunkátől is. A forradalmi gyakorlatról beszélek, amely azonban mint közismert, közvetlenül függ a forradalmi elmélettől és annak fejlődésétől. Ideológiai munkánk hatékonyságának feltétele mindenekelőtt az, hogy a marxista elméletben milyen beavatottan tudunk válaszolni a ma és a jövendő esztendők időszerű kérdéseire. Mindnyájan emlékezünk arra, hogy 1969 áprilisában nagyon szomorú, az előző évtizedekben felhalmozódott és a jobboldali teoretikusok 1968. évi korrumpált tevékenységével terhelt szomorú örökséggel kezdtük. Annyival is inkább megbecsülést érdemelnek azok az elvtársak, akik a marxizmus—leninizmus elvei tisztaságának érdekében és a párt új vezetőségét támogatva elkötelezték magukat különösen a propagaiľ győzni elvtársi őszinte bírálattal, valódi érvekkel, és nem üres beszéddel. Természetesen nem ez az egyetlen munkaforma. A tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy ez hozzájárul az értelmiség munkájával és állásfoglalásával összefüggő számos probléma megértéséhez. Az értelmiség körében végzett ideológiai munka sokkal átfogóbb és bo-, nyolultabb, mint ahogy azt egy rövid vitafelszólalásban elmondhatnám. Azonban szilárd meggyőződésünk, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága jelenlegi ülésének tanácskozása és e tanácskozások eredményei lehetővé teszik pártunknak, hogy sikeresen teljesítse a XIV. kongresszus határozatát az ideológiai munka területén, és azt, hogy megnyerjük egész értelmiségünket a szocialista társadal munk fejlesztése érdekében kifejtett aktív munkára. da területén. Az ő érdemük, hogy fokozatosan nagyon alapos elméleti munkákkal találkozunk, amelyek véget vetnek a jobboldali revizionizmus és a burzsoá ideológiai csodálói tévedhetetlenségéről és progresszivitásáról terjesztett mítosznak. Ezzel szemben azonban nyíltan meg kell mondani, hogy a társadalomtudomány területén a mai előrehaladás távolról sem elégíti ki szükségleteinket, hogy a marxista elmélet fejlesztése ez ideig nagyon gyenge pontunk. Ennek a megállapításnak azonban semmi köze sincs a kiúttalansághoz. Nem valami pesszimista siránkozás. Tudjuk, hogy ez miért van így, tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetnek olyan objektív és szubjektív okai vannak, amelyek a megszokott módon metszik egymást. Nem könnyű pótolni a teoretikusok sorában a káder^veszteséget, mivel a szolid tudományos dolgozók nevelése és felkészítése ugyanúgy időigényes, mint az elméleti előkészítés, valamint az életapasztalatok megszerzése. A vágtát felületesség kísérhetné, és ez csak árthatna érdekeinknek. m A marxista teória fejlődése jelenlegi helyzete legsúlyosabb objektív okainak egyike minden bizonnyal a jobboldali revizionizmus bomlasztó tevékenységének következménye. Igaz, hogy a jobboldal sehol sem ütközött komoly ellenállásba. Nagyon válogatott módon némították el az opponenseket, és minden korlátozás nélkül hirdették téziseiket, míg az akkori pártvezetés jobboldali részének hivatalos képviselőivé váltak. Nem csoda, hogy hálójukban fennakadt sok reményteljes, de az élet által még nem edzett, tapasztalatlan teoretikus. Ezeket az elvtársakat azonban nem használhattuk, amikor a nap programja az éles politikai küzdelem volt, hogy kiharcoljuk a marxista—leninista elvek érvényesítését a pártban és a társadalomban is. Ha tovább akarunk jutni, akkor nagyobb figyelmet kellene fordítani arra, hogy megfontoltan és céltudatosan vessük fel az elméleti témákat úgy, hogy összhangban legyen társadalmunk fejlődésének szükségleteivel. Arról van szó, hogy az elmélet ne bicegjen a politikai szükségletek után, hanem hogy a szeriőz, bármilyen szubjektivizmustól mentes teoretikai munka lehetővé tegye, hogy a politika valóban tudományos alapokra támaszkodjék. Bizonyos, hogy nincs szükség a marxizmus—leninizmus elveinek egyszerű deklarálására. Az ismert, vagy kevésbé ismert klasszikus idézetek ismétlésére, amelyekre erőszakkal alkalmazzuk a látszólag időszerű tézist. Az antikommunista és a burzsoá ideológia minden válfaja csak akkor küzdhető le sikeresen, ha elméletünk magas színvonalon áll, és emellett a meggyőző bizonyítékok alkalmazása hivatott arra, hogy alapvető munkamódszer legyen. A tapasztalatok bizonyítják, hogy ehhez csak a valóban szabad és alkotó viták járulhatnak hozzá az egyes munkahelyeken vagy munkacsoportokban. Az ilyen — természetesen a marxista—leninista tanok alapján folytatott — eszmecserék nélkül hiányoznak az alkotó indítványok, csökken a tudományos vitaképesség és az opponentúra, és marxista teóriánkat ezek hiányában az élettelenség, a meggyőző erő hiánya fenyegetné. A pártnak jogában áll megkövetelni, hogy mindenekelőtt a kommunista értelmiség vegyen részt határozottabban és kezdeményezőbb módon a XIV. kongresszuson kitűzött elméleti problémák feldolgozásában. Intellektuális erejének az eddiginél kifejezőbben kellene hozzájárulnia ahhoz, hogy kialakuljon a lakosság többsége és nem utolsósorban az ifjúság befolyásolásának egységes nevelő rendszere. Elméletünk jelenlegi helyzete szubjektív okai közé tartozik többek között az is, hogy mennyire vagyunk képesek hatékonyan megnyerni a jól felkészült és kézséges embereket annak formálására, amit társadalomtudományos frontnak nevezünk. Minden azt bizonyítja, hogy e munkahelyeken is annyira előrehaladt a politikai differenciálódás folyamata, hogy ez a feladat rendkívül időszerű. Talán felesleges hangsúlyozni, hogy nekünk semmi esetre sem célunk a jobboldali revizionizmus elméleti „óriásainak", az antimarxista és antileninista eszmék hordozóinak, a szovjetellenesség teoretikusainak és szervezőinek, az ellenforradalom képviselőinek és aktív szövetségeseinek a megnyerése. Ezek elvesztették a harcot. Végeztünk velük, s egyszer és mindenkorra nélkülözhetjük őket. Végül is munkájuk úgynevezett tudományossága már régen elvesztette mesterségesen előidézett fényét, és sikerült azt is bebizonyítani, hogy több mint kétséges volt. Ezek ahogyan fokozatosan megismertük őket, csupán a világ különféle részeiből származó régi és új revizionisták követői voltak. Nem találunk náluk úgyszólván egyetlen eredeti gondolatot sem. Leggyakoribb munkamódszerük a kompiláció. Ahogyan az előttem felszólaló elvtárs mondotta, az a követelmény, hogy árnyaltan közelítsük meg az embereket, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a tudatos ellenséget azoktól, akik csak átmenetileg inogtak meg, vagy követtek el részleges hibákat — megfelel politikánk szellemének. Ezt a követelményt fejezik ki pártunk legfontosabb határozatai. Nem egyszer hangoztatták felszólalásaikban a vezető funkcionáriusok, különösen Husák elvtárs. Itt nemcsak ideiglenes gyakorlatról van szó, hanem olyan eljárásról, amely teljes össszhangban áll legfontosabb stratégiai céljaink egyikével, nevezetesen azzal, hogy megnyerjünk minden becsületes embert politikánknak. A XIV. kongresszus határozatának szellemében elvszerűen, de árnyaltan és helyes érzékkel kell fellépnünk az értelmiség tagjaival szemben is, beleszámítva a társadalomtudományi dolgozókat. Természetesen csak azokkal szemben, akik ezt megérdemlik és anélkül, hogy ezt bárki a mi gyengeségünknek tarthatná. Végül is a párt soha nem vádolta elitelméletekkel az értelmiség egészét, mert ez nem is felelt volna meg a valóságnak. Soha nem vettük az értelmiség tagjait egy kalap alá azokkal, akik tagadták a munkásosztály és szövetségei vezető szerepét a szocialista társadalomért vívott harcban. A gazdag tapasztalatok birtokában jogunk van azt állítani, hogy értelmiségünk, beleszámítva a társadalomtudományi dolgozókat is, döntő része a népből származik és tevőlegesen vesz részt a szocializmusért, annak fejlődéséért és megszilárdításáért, a haladás és a béke gondolataiért vívott küzdelemben. A történelem bizonyítja, hogy hazánkban az értelmiség legjobb és legtehetségesebb képviselői mindenkor a dolgozó néppel és a forradalmi mozgalommal együtt haladtak. Ezt a tényt nem szabad elhomályosítani annak sem, hogy az értelmiség aránylag jelentős része, beleszámítva azokat is, akik marxista teoretikusoknak adták ki magukat, a válságos időszakban mozgalmunk árulójává lett. Természetesen — és már ezt is sokszor megmondták — nem hidetünk semmiféle általános bűnbocsánatot, semmiképpen nem szándékozunk enyhíteni az egyének és egész csoportok felelősségét, és nem lépünk rá semmiféle általános parttalan megbékélés útjára. Éppen ellenkezőleg, minden intelligens ember és különösen tudományos dolgozó személyes felelősségét sokkal igényesebben kell elbírálni. Ezzel kapcsolatban egyértelműen meg kell mondani, hogy a párt nem gyakorol semmiféle önkritikát, nem hintünk hamut a fejünkre, és semmiképpen sem adunk igazat azoknak, akik azt jósolták, hogy nem boldogulunk az értelmiség ama része nélkül, amely politikailag csődöt mondott. Ugyanis nem csupán a párt álláspontjáról, politikai alapelvei teljesen helyes gyakorlati érvényesítéséről van szó, hanem ezt mindenkor nagymértékben befolyásolja az egyén és az értelmiség egész csoportjának magatartása is. Politikánk lényege az, hogy lehetőséget akarunk nyújtani minden tehetség érvényesülésére, de emellett senki előtt nem hullunk térdre. Kialakítjuk a feltételeket a marxista teoretikusok munkája számára, de nem engedhetünk és nem is fogunk engedni az igényességből, nem tolerálhatjuk, nem szabad megtűrnünk az eszmei hibákat, a marxizmus—leninizmus elveitől való eltérést az elméleti munkákban, még kevésbé a párt gyakorlati politikájának deformálását. A társadalomtudományi dolgozóktól őszinteséget várunk a párttal és a munkásosztállyal szemben, és azt a bátorságot, hogy az elkövetett hibákért vállalják az elvszerü önkritikát. A hamis hivatásbeli szolidaritás és az úgynevezett köpönyegforgatás kispolgári jelenségek, és semmi közük nincs a forradalmi gyakorlathoz, de a komoly elméleti tevékenységhez sem. Mindenkinek, akit illet, tudomásul kell vennie, hogy a párt és a munkásosztály nem adósa az értelmiségnek, hanem ellenkezőleg, az értelmiség marad adósa népének és a forradalmi mozgalomnak. Természetesen az együttműködés nem kényszer. Ez végső soron az elméleti tevékenységben nem kívánatos és lehetetlen. Aki azonban nem él a kialakított lehetőségekkel, akinek nincs kedve és bátorsága részt venni a szocializmus építésinek történelmi jelentőségű művében, az saját maga okozza, ahogyan ők mondják, elidegenedését és ezért nem vádolhatja a pártot, a társadalmat. Az értelmiség küldetése és szerepe nem az, hogy felsőbbségesen nézzen a pártra és a munkásosztályra. Az értelmiség valóban haladó tagjai már régen megértették, hogy a munkásosztály és a dolgozó nép szolgálata, éspedig a szó legjobb értelmében vett szolgálata nemcsak kötelességük, hanem számukra a legnagyobb megtiszteltetés. Azok a feladatok, amelyeket a központi bizottság jelölt ki az ideológiai tevékenység számára, szavatolják pártunk további sikereit. Egyidejűleg azonban új lehetőséget is nyújtanak a valóban hazafias értelmiségünk számára is. Bízom abban, hogy ezt a lehetőséget az értelmiség tagjainak többsége kihasználja, bízom abban, hogy a társadalomtudományi dolgozók soraiból valamennyi becsületes ember velünk halad, velünk, a kommunista párttal, hazánk munkásosztályával és dolgozó népével. Blllllllillilliililli Alois Indra elvtárs felszólalása