Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-29 / 282. szám, szerda

Szlovákia München előtti határalt, különféle cseh, lengyel, vagy Duna menti, a Szovjetunió ellen irányuló szövetségek kialakításával spekuláltak. Miután a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót, a harcterek eseményei és a hazai ellenállás helyzete bizonyos módosításokra kénysze­rítette a londoni kormányt. A Szovjetuniónak a fasizmus elleni harcban egyik első­rendű célja az európai államok felszabadítása és felújítása volt, melyeknek függetlenségét és szuverenitását a hitleri agresszió megsemmisítette. Majszkij, a Szovjetunió londoni nagykövete tolmácsolta Benešnek, hogy a Szovjetunió tá­mogatni fogja Csehszlovákiának a függetlensége felújítására kifejtett törekvését, és egyetért azzal, hogy felújítsák dip­lomáciai kapcsolataikat a csehszlovák kormánnyal. 1941. július 18-án jelentős csehszlovák—szovjet szerződést írtak alá, amely fontos támogatást Jelentett a Csehszlovákia fel­újításáért folytatott harcban. A csehszlovák egységeknek a Szovjetunió területén való kiépítésével a Hitler-ellenes koa­líció egyenrangú partnerei lettünk. A szovjet kormány min­den fenntartás nélkül elismerte a csehszlovák kormányt és megerősítette, hogy Csehszlovákia a München előtti ha­tárok szerint újul fel. Kijelentette, hogy a Csehszlovákia elleni agresszív akciók durván megsértették a nemzetközi jogot, és a fasizmus veresége után érvénytelenekké válnak. Ez lényegesen különbözik az angol kormány álláspont­jától, amely továbra is kitartott a csehszlovák kormány ideiglenes jellege mellett, s nem volt hajlandó elismerni Csehszlovákia München előtti határait. A Szovjetunió állás­foglalása és a München előtti határok feltétel nélküli el­ismerése lehetővé tette, hogy a kormány követelje Angliá­tól és Franciaországtól, mondjanak le a gyalázatos münche­ni szerződésről. A Szovjetunió egyértelmű állásfoglalása, és a nagy csaták, elsősorban a sztálingrádi, a kurszki és az őrli csata ered­ményei azt bizonyították, hogy a Vörös Hadseregnek döntő szerepe lesz Csehszlovákia felszabadításában, és a Szovjet­uniónak döntő jelentősége lesz az európai biztonság sza­vatolásában. Ezért egyre erősebb lesz a nemzetnek az a kívánsága, hogy még a második világháború folyamán szö­vetségi szerződést írjanak alá a Szovjetunióval. A nyugati hatalmak, elsősorban Nagy-Britannia, meg akar­ták akadályozni, hogy még a háború alatt Ilyen szerződést írjanak alá. Csak hosszas huzavona után 1943. december 12-én írták alá Csehszlovákia egyik legjelentősebb doku­mentumát, Csehszlovákia és a Szovjetunió barátsági, kölcsö­nös segítségnyújtási és háború utáni együttműködési szer­ződését. A szerződés rendkívül megszilárdította Csehszlová­kia nemzetközi helyzetét, és végleg pontot tett a cseh­szlovák történelem sorsdöntő szakasza után, melyet mün­cheni szerződésnek neveztek. Csehszlovákia biztonságot kapott, hogy a háború utáni években, amikor az európai erőviszonyok új elrendezéséről tárgyalnak majd, szilárd szovjet támogatást kap, ami lehetővé teszt, hogy kielégítően oldja meg külpolitikai problémáit, s ne engedje meg a külső beavatkozásokat az új állam belső fejlődésébe. 1944 májusában csehszlovák—szovjet szerződést írtak alá, amelyben a szovjet kormány kijelentette, hogy amint a fel­szabadított terület valamelyik része már nem tartozik a közvetlen hadműveletek övezetébe, a szovjet parancsnokság a hatalom gyakorlatát átadja a csehszlovák kormánynak. Hasonló szerződést akart elérni a londoni kormány az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával folytatott tár­gyalásain, de ezek kitartottak a felszabadított területek katonai igazgatásának elve mellett. Ez ellentétben állt a Szovjetunió politikájával, mely teljes mértékben respektálta a kis nemzetek szuverenitását. A nyugati hatalmak és had­seregeik gyakorolták hatalmukat a felszabadított területe­ken, amíg ez megfelelt politikai céljaiknak. Felléptek a demokratikus mozgalmak ellen és céltudatosan a kapitalis­ta rendszer megszilárdítására törekedtek azokban az orszá­gokban, melyeket hadseregeik felszabadítottak. 1945 márciusában Moszkvában tárgyalásokat kezdtek az új kormány megalakításáról, amely a közügyeket intézné a felszabadított területeken. Az új kormány először Kogicén ülésezett, és elfogadta a nemzeti és demokratikus forrada­lom fontos dokumentumát — a košicei kormányprogramot. A kormány ezen dokumentuma negyedik pontjában megerő­sítették a Szovjetunióra orientálódó külpolitikai irányzatot: A kormány a csehszlovák külpolitika szilárd vezető irányvonalának tartja a győzelmes keleti, szláv nagyhata­lommal való legszorosabb szövetséget. Az 1943. december 12-i csehszlovák—szovjet kölcsönös segítségnyújtási, barát­sági és együttműködési szerződés az egész jövőre nézve meghatározza államunk külpolitikai koncepcióját... A kor­mány kezdettől fogva érvényesíteni fogja a Szovjetunióval való gyakorlati együttműködést minden téren — katonailag, politikailag, gazdaságilag, kulturális téren..." A felszabadító harcokban csak Csehszlovákia területén 140 000 szovjet katona esett el, akik vérükkel pecsételték meg a csehszlovák és a szovjet nép barátságát. A Szovjet­uniónak a fasiszta Németország fölött aratott győzelme megteremtette az alapfeltételeket az önálló csehszlovák állam felújításához, biztosította a békés, demokratikus fej­lődést. A szovjet csapatok jelenléte meghiúsította a reak­ciós erők ellenállását, ami polgárháborúhoz vezethetett volna. A Szovjetunió a felszabadulás óta nagyvonalú segítséget nyújtott Csehszlovákiának s minden szükségessel ellát­ta népgazdaságunkat. Ismerjük azt a segítséget, melyet a szovjet hadsereg Brno, Bratislava, Moravská Ostrava pol­gárainak nyújtott. Nagy segítséget kapott Csehszlovákia 1947-ben, amikor országunkban nagy volt a szárazság, rossz volt a termés, és veszélybe került a lakossság ellátása. A csehszlovák kormány kérésére a Szovjetunió 600 000 tonnára emelte a gabonaszállítmányokat. Ebben az időben Csehszlovákiában még nem oldották meg végérvényesen a politikai hatalom kérdését. A burzsoá képviselők nem tagadhatták a csehszlovák—szovjet szövet­ség jelentőségét, de arra törekedtek, hogy ezt a Nyugattal való kapcsolatokhoz hasonlítsák. Közismert Benešnek az a kijelentése, hogy a biztonság szempontjából Moszkvában kell védelmet keresnünk, de kereskedelmünknek és kultú­ránknak a Nyugat felé kell fordulnia. Ennek felelt meg a nyugati kapitalista országokkal folytatott külkereskede­münk óriási növekedése. A munkásosztály és a burzsoázia között folyó, az új állam jellegére vonatkozó politikai harc része volt az 1945—48-ban a Szovjetunióhoz fűződő szövetségi kapcso­latainkért folytatott küzdelem is. Elsősorban arról volt sző, hogy a gyakorlatban megvalósítsuk azokat a szerződése­ket és megállapodásokat, melyeket a csehszlovák és a szovjet kormány a második világháború alatt kötött. Ezek a szerződések a független, önálló Csehszlovákia jelképeivé váltak, teljes összhangban álltak nemzeteink azon akaratá­val és kívánságával, hogy az új társadalmat mint a szociá­lisan igazságos társadalmi rendszert építsük, ahol a politikai hatalom, a termelőeszközök, a föld a dolgozók kezében lesz. Dolgozóink számára az ilyen, szociális szempontból igaz­ságos társadalmi rendszer példaképe a Szovjetunió lett. A reakciós erők veresége 1948 februárjában utat nyitott a csehszlovák társadalom forradalmi átépítéséhez. Ugyan­úgy, mint a politikai hatalom kérdésében, a burzsoáziának az állam külpolitikai irányvonalára vonatkozó spekulációi ls kudarcot vallottak. Csehszlovákia és a Szovjetunió kap­csolatai, melyek előzőleg a hagyományos szláv kölcsönös­ségből indultak ki, 1948 februárja után elmélyültek a pro­letár és a szocialista internacionalizmus lenini elveinek, az azonos társadalmi rendszerű országok osztályegyüttmű­ködése elve érvényesítésének elmélyítésével. A két nemzet hagyományos kapcsolatai új tartalmat kapnak. Előtérbe kerül az osztálykapcsolat, a csehszlovák és a szovjet tár­sadalom szociál-gazdasági rendszerének azonossága. Az osztálykapcsolat szolgált alapul ahhoz, hogy 1948 után a Szovjetunióval sokoldalú együttműködést kössünk a szocia­lizmus építésében. A külpolitika területén kétoldalú szövetséges szerződése­ket kötöttünk a szocialista országokkal. 1955-ben, miután alakítja kl, de ezek lényegüket tekintve mindig a burzsoázia diktatúráját jelentik. Az egész társadalom gondolkozását befolyásolja a burzsoá Ideológia, és a társadalomban a ki­zsákmányoló erkölcs kritériumait érvényssíti, mely meg­felel az uralkodó osztály — a burzsoázia érdekeinek. Amennyiben azt akarjuk, hogy a szocialista forradalom győzzön, fel kell számolnunk a kapitalista társadalmi rend­szert, tekintet nélkül arra, milyen sajátossägaí vannak az egyes országokban. A szocialista forradalom győzelmének formái különbözőek lehetnek, de közös alapja azok a jel­lemvonások, melyek a burzsoá társadalmi rendszer felszá­molásának és az új, szocialista társadalmi rendszer kialakí­tásának tartalmát képezik. A szocialista forradalom fejlődése általános törvénysze­rűségeinek tagadása vagy lebecsülése a kapitalista társa­dalmi rendszer lényegének tagadását, vagy pedig a kapi­talizmus szépítését, a szocialista forradalom lényegének elutasítását jelenti. A szocialista forradalom, a munkásosztály osztályharca, a kapitalista társadalom forradalmi megváltoztatása, a pro­letárdiktatúra megteremtése, általános törvényszerűségei­nek elismerése s az új típusú marxista—leninista párt ál­tal vezetett munkásosztály vezető szerepe összekapcsolódik a szocialista forradalomnak mint nemzetközi jelenségnek elismerésével, a nemzetközi kommunista és munkásmozga lom egysége szükségszerűségének elismerésével. Ezért bi­zonyára nem véletlen, hogy a burzsoázia ideológusai, a munkásmozgalom bal- vagy jobboldali árulói támadják a szocialista forradalom általános törvényszerűségeit. Külön­böző módszerekkel arra akarják kényszeríteni a munkás, osztályt és szervezeteit, hogy utasítsák vissza a szovjet tapasztalatokat, hogy kompromittálják a szovjet tapasztala­tokat, melyek az általános törvényszerűségek érvényesítését jelantik. Ezért a szovjet tapasztalatok és a szocialista for­radalom általános törvényszerűségei iránti viszony a mar­xizmus—leninizmus iránti viszony kritériuma. A kommunista és munkáspártok képviselőinek 1957. évi tanácskozása összegezte az SZKP és a többi szocialista or­szágoknak a forradalom időszakában és a szocializmus épí­tésében szerzett tapasztalatait, s így jellemezte a szocialista forradalom általános törvényszerűségeit: „A szocialista forradalom és a szocialista építés folyamata az alapvető törvényszerűségekből indul ki, melyek az ösz­szes, a szocializmus útjára lépő országot jellemzik. Ezek a törvényszerűségek mindenütt megnyilvánulnak ... Ezek a törvényszerűségek a következők: — A proletár forradalom megvalósításában és a proletár, diktatúra létesítésében a dolgozók tömegeit a munkás­osztály vezeti, melynek a magva a marxista—leninista párt; — a munkásosztály szövetsége a parasztság tömegeivel és 9 dolgozók más rétegeivel; — a kapitalista tulajdonjog felszámolása és az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdona; — a mezőgazdaság fokozatos szocialista átépítése; — a népgazdaság tervszerű fejlődése, amely a szocializmus és a kommunizmus felépítéséhez, a dolgozók életszín­vonalának emeléséhez vezet; — a szocialista forradalom végrehajtása az ideológia és a kultúra területén, valamint a munkásosztályhoz, a dol­gozó néphez és a szocializmus ügyéhez hű értelmiség kialakítása; — a nemzetiségi elnyomás felszámolása, a nemzetek egyen­jogúságának és testvériségének a megteremtése; — a szocializmus vívmányainak megvédése a külföldi és a hazai ellenségek kísérleteivel szemben; —• az adott ország munkásosztályának szolidaritása a többi ország munkásosztályával — proletár internacionaliz­mus. Ugyanúgy, mint bármilyen általános törvényszerűség a szocialista forradalom általános törvényszerűségei is az egyes országok viszonyai szerint különleges formában nyil­vánulnak meg. A forradalmak még sokáig a nemzetek talaján keletkeznek és gvőznek, mivel a nemzetközi forra­dalmi mozgalom részei. A marxista—leninista pártok az általános törvényszerűségek applikálásánál figyelembe ve­szik a termelőerők fejlődési fokát, a gazdasági rendszer és az osztályok közti erővizsonyokat, a forradalmi és a reak­ciós erők közti erőviszonyokat, a nemzetiségi összetételt, a nemzeti hagyományokat, vagyis figyelembe kell venniük országuk konkrét történelmi, nemzeti, állami, gazdasági, földrajzi és kulturális viszonyait, valamint a nemzetközi helyzetet. V. I. Lenin „A marxizmus karikatúrájáról és az imperialista ökonomizmusról" című, 1916-ban írt cikkében hangsúlyozta, hogy minden ország valami specifikusát hoz a társadalom élete egyes oldalainak átalakításába. Ebből adó­dik a kommunista és a munkáspártoknak az az igényes feladata, hogy alkotó módon érvényesíteniük kell az álta­lános törvényszerűségeket, figyelembe véve országuk viszo­nyait és sajátosságait, Az általános törvényszerűségek helyes alkotó érvényesí­tése az egyes országok gyakorlati politikájában két téves koncepcióval találkozhat — az egyik elveti és torzítja a szocializmus általános objektív törvényszerűségeinek érvé­nyességét, egyoldalúan túlértékeli az egyes országok spe­cifikus viszonyait, és a szocializmus különböző „nemzeti modelljeit" alakítja ki. A leninizmus elleni harcban azt akarja bebizonyítani, hogy a szocializmus nem létezik mint egységes társadalmi, gazdasági alakulat és a leninizmus különféleképpen elrendezett és különféleképpen működő rendszerekből áll, melyekben csupán az a közös, hogy szocialistáknak nevezik önmagukat. Ez a mesterséges ide­ológiai elmélet azt a célt szolgálja, hogy visszautasítsa a szocializmust, s vele szemben kiemelje a szocializmus kü­lönböző modelljeit, melyek jellegüket tekintve kispolgáriak, s a nacionalizmus, az antiszovjetizmus és az antikommu­nizmus kendőzését szolgálják. A másik koncepció gépiesen egyesíti a szocializmusba való átmenet formáit, tagadja annak lehetőségét, hogy az egyes országokban az általános törvényszerűségek realizá­lásánál, érvényesítésénél a specifikus viszonyok is érvénye­sülhetnek. Ennek az irányzatnak a következményei sema­tizmusban, a lényegtelen jelenségek lemásolásában, a spe­cifikus feltételek dogmatikus lebecsülésében és abban nyil­vánulnak meg, hogy nem tudják alkotó módon érvényesí­teni az általánosat az adott ország konkrét történelmi vi­szonyai között. Pártunk vezetősége egyértelműen kiemeli a szocializmus építése általános törvényszerűségeinek érvényesítését, azo­két, melyeket a Szovjetunió a gyakorlatban már kipróbált. Gustáv Husák elvtárs, pártunk főtitkára a Béke és Szo­cializmus című folyóirat szerkesztőségének kérdéseire vá­laszolva kijelentette: „Pártunk teljesítette feladatát a munkásosztállyal, nem­zeteink dolgozóival, a nemzetközi kommunista mozgalom­mal és a szocialista világrendszerrel szemben, amikor következetesen megtartotta Lenin tanítását, alkotó módon érvényesítette az életben az általános alapelveket az osz­tályharc és a szocialista építés egyes szakaszainak konkrét viszonyai között. A lenini eszméktől való bármilyen elhaj­lás, az osztályinternacionalista pozíciók elhagyása mindig hibákhoz vezetett, és 1968—1969 ben közvetlenül a szocia­lizmus vívmányait fenyegette a CSSZSZK-ban." 7

Next

/
Thumbnails
Contents