Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-27 / 280. szám, hétfő

SKANDINÁVIA ASZTALITENISZ-BAJNOKSÄGA CSEHSZLOVÁKIA NÖI ÉS FÉRFICSAPATA EZÜSTÉRMES Jól szerepeltek a csehszlovák asztaliteniszezők a Borasban megrendezett skandináv asztalitenisz-bajnokság során. Férfi csapatunk az első fordulóban Norvégia fölött diadalmaskodott 3:0 arányban, majd ezután nagy meglepetésre 3:2 arányban győzött az esélyesnek tartott svéd válogatott fölött. Kitűnően helyt állt Milan Orlowski, aki a világbajnok Bengtssont és honfitársát, Johanssont is egyaránt 2:0 arányban verte. Az elődöntőben a japán válogatott volt férficsapatunk ellenfele. A csehszlovák versenyzők 3:1 arányban győztek. A döntőben Jugoszlávia jobb­nak bizonyult az előző mérkő­zések után elfáradt csehszlo­vák "csapatnál. A döntő eredmé­nye: Csehszlovákia — Jugoszlá­via 1:3, (Surbek, — Orlowski 2:1, Sztipancsics — Kunz 2:0, Surbek, Sztipancsics — Orlow­ski, Kunz 0:2, Sztipancsics — Orlowski 2:1). A győztes ju­goszláv csapat az elődöntőben nagy meglepetésre, a világ­nagyságokkal teletűzdelt kínai csapatot verte 3:1 arányban. A csehszlovák női csapat a negyeddöntőben Magyarország­gal mérkőzött és 3:2 arányban győzött. Az elődöntőben Japán csapatával szemben aratott 3:1­es győzelmükkel harcolták ki lányaink a dőntőbejutást. A má­sik ágon az elődöntőben a Kí­nai NK csapata 3:2 arápyban legyőzte Dél-Koreát. Az elsősé­gért vívott harcban a kínai csa­pat 3:l-re nyert Csehszlovákia ellen. (Csapatunk egyetlen győ­zelmét a fiatal Poláková szerez­te, miután 21:17, 21:15 arány­ban legyőzte Lin Meit.) Az egyéni versenyben a csehszlovák versenyzők közül Banks visszatér? Albert Henshall, a Stoke City klub vezetője örömmel közölte: — Gordon Banks, a világ legjobb kapusa rövidesen vissza, tér csapatunkba. Sérülést szen­vedett szeme napról napra ja­vul, biztos vagyok abban, hogy rövidesen üdvözölhetjük a Sto­ke Cityben és a válogatottban is. tárgyalják az FTC óvását A Ferencváros u ayan még nem kapott értesítést a Sparta Praha ellsn megóvott labdarú­gó KEK-mérkőzés ügyében, de az UEFA hivatalos lapjában az áll, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség decemberben tárgyal­ja majd a beadott óvást. Killanin a NOB-problémákról — Azt a célt tűztem magam elé, hogy a Nemzetközi Olim­piai Bizottság szorosabban együttműködjön a nemzeti olim­piai bizottságokkal — mondotta Lord Killanin, a NOB elnöke a Szovjetszkij Szportnak adott nyilatkozatában. Killanin továbbá arról be­szélt, hogy a NOB fontos fel­adatai közé tartozik a fejlődő országok támogatása. Ez azt je­lenti, hogy sportfelszereléseket, valamint szakembereket és edző­ket küldenek ezekbe az orszá­gokba. Arra a kérdésre, hogy ho­gyan ítéli meg a helyzetet az 1976. évi téli olimpiai játékok­kal kapcsolatban, Denver le­mondása után, Killanin így fe­lelt: — Mindent megteszünk, hogy hasonló esetekre ne kerüljön sor, amikor a sok jelölt köziil kiválasztjuk a rendező várost. Az elnök annak a véleményé­nek is kifejezést adott, hogy az olimpia műsorában nem sza­badna hogy szerepeljenek olyan sportágak, amelyek nem nagyon elterjedtek a világon, és amelyek lebonyolítása nagy anyagi befektetést igényel. (Szánkó- és bobpályák.) A NOB elnöke újra kinyilvá­nította álláspontját az amatőr kérdéssel kapcsolatban. — Az olimpiai játékokon csak azok a sportolók vehetnek részt, akik nem szegik meg az egyes sportszöve: jégek szabályait. A nemzetközi szövetségek azon­ban kénytelenek figyelembe venni a NOB általános előírá­sait. A NOB-ban pontosan meg kell fogalmaznunk, hogy mit is értünk az alatt a fogalom alatt, hogy hivatásos versenyzők. Ilona Voštová a női egyesben bronzérmet szerzett. A döntő­be jutásért vívott találkozón 0:3 arányban alulmaradt a dél­koreai Sook Hunggal szemben. A férfiak közül Orlowski a szovjet Szarhojántól 1:3 arány­ban kikapott, éppúgy mint Tu­rai a kínai Jui Jitszetől. A magyarok szereplését sem kísérte siker az egyéni ver­senyben. Beleznay a tizenhat közé jutásért legyőzte a ju­goszláv Korpát, majd kikapott a japán Hasegawától. Jónyert a tizenhat közé jutásért a kínai Hu Shao-fa, Gergelyt a kínai Vang Ven-hua győzte le. VEZETNEK A MAGYAR TENISZEZŐK A Népstadion szomszédságá­ban az olimpiai csarnok rekor­tán pályáján kezdődött szomba­ton a Magyarország — Fran­ciaország tenisz Király Kupa mérkőzés. Nagy volt a tét: a győztes csapat a Király Kupa madridi négyesdöntőjébe jut. A franciák két esztendeje Per­pignanban 4:l-re nyertek a magyar csapat ellen, s most is bizakodtak a győzelemben. Hiá­ba... Az első két egyes után Magyarország 2:0 arányú veze­tést szerzett, s már a szomba­ti nap után féllábbal a madri­di döntőben érezheti magát. Eredmények: Bárányi — Meyer 2:0 (6:1, 6:3), Bárányi gyilkos erejű adogatása és nagyszerűen he­lyezett fonákjai ellen az első számö francia Király Kupa já­tékos nem talált ellenszert. Szőke — Leclerc 2:0 (6:3, 6:2). Az első játszmában mind­két játékos elnyerte adogatását 2:2-ig. Ezután Szőke megtörte a jeget, a francia fiú adogatá­sából szerzett előnyt s meg­nyerte a játszmát. A második játszmában a higgadtabban játszó Szőke győzelme egy pil­lanatig sem volt kétséges. v. j. Nedomanský (jobbról) formája fokozatosan javul, amit az elmúlt hét mérkőzésein nyújtott teljesítmény is igazol. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Osztrák győzelem Máltán A labdarúgó világbajnokság I. selejtező csoportjának idei utolsó mérkőzésén Ausztria ide­genben 2:0-ra győzött Málta el­len. A győztes csapat részéről az 50. percben Kögelberger és a 76. percben Paritsch volt eredményes. 5000 néző előtt az olasz Francesco bíráskodott. Az első mérkőzést Ausztria Bécs­ben 4:0-ra nyerte. A csoportban Ausztria vezet 7 ponttal, a 6 pontos Magyarország, a 3 pon­tos Svédország és a pont nél­küli Málta előtt. Az afrikai selejtező csoport­ban Dar el Saalamban Etiópia l:l-re végzett Tanzániával. A visszavágóra december 3-án Addis Abebában kerül sor. A nyugatnémet Bundesliga 15. fordulójában a következő eredmények születtek. Bochum — Bayern München 0:2, Stutt­gart — Schalke 6:2, FC Köln — Kickers Offenbach 1:1, Ein­tracht Frankfurt — Borussia Mönchengladbach 3:0, Fortuna Düsseldorf — Rotweiss Ober­hausen 3:1, Dulsburg — Wup­pertaler 0:0, Kaiserslauter — Werder Bremen 3:1, Hambur­ger SV — Hertha BSC 4:0, Han­nover 96 — Eintracht Braun­schweig 2:1. Az éllovas 25 ponttal a Bayern München, 2. a Fortuna 21, 3.—4. holtverseny­ben a Köln és a Stuttgart egy­aránt 19 ponttal. OLIMPIAI JELENTÉS A Magyar Testnevelési és Sport Szövetség országos taná­csa és a Magyar Olimpiai Bi­zottság együttes ülést tartott, amelynek napirendjén a mün­cheni XX. nyári olimpiai játé­kokon részt vett magyar csapat előkészületeiről és szereplésé­ről szóló jelentés szerepelt. Eh­hez dr. Csanádi Árpádnak, az MTS OT elnökhelyettesének, a MOB főtitkárának megnyitó sza­vai után dr. Beckl Sándor, az MTS és a NOB elnöke szóbeli kiegészítést tett. A magyar csapat — össz­eredményét figyelembe véve — lépést tudott tartani a világ fejlődésével a sportágak jelen­tős részében. A fejlődés ténye­zője volt a versenyzők kiváló küzdőszelleme, a szakemberek • A Skót Kupa negyeddöntő­jének találkozóján a Celtic 4:1 arányban győzött a Dundee el­len. • A Moszkvában sorra kerülő jégkorong-világbajnokságra ké­szülő nyugatnémet válogatott négy előkészületi mérkőzésen találkozik Svájc együttesével. Az első Duisburgban, a második Hernben lesz, mindkettő az NSZK-ban, míg svájci földön Genf és Basel lesz a színhely. Érdekes, hogy a nyugatnémet együttes számításba vett játéko­sai közül nyolc tanulmányi és hivatali elfoglaltságra hivatkoz­va kérte felmentését. • Az NSZK férfi kézilabda­válogatottja november 28-án Randers városában Dániával mérkőzik, két nappal később Oslóban Norvégia ellenfele lesz. • A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség évzáró gyűlésén jóvá­hagyták a belga Eddy Merckx Mozikéban felállított egy órás vi­lágcsúcsát. lelkes, odaadó munkája, a ke­mény edzésmunkában való hite, s különösen az olimpia előtti utolsó év szervezett, összefo­gott, irányító és vezetői tevé­kenysége. Nagy erőt jelentett a társadalom részéről meg­nyilvánult sokrétű támogatás. A tapasztalatok álapján az alábbi következtetéseket szük­séges figyelembe venni az újabb olimpiai felkészülésben: javíta­ni kell a vezetés színvonalát a versenysportban, még kiegyen­súlyozottabbá kell tenni a jö­vőben a magyar csapatot, meg­különböztetett figyelmet kell fordítani az atlétikára és a lab­darúgásra; gondoskodni kell a válogatott keretek munkájában a tudományosan igazolt felké­szítési tapasztalatok maximális kihasználásáról; változatlanul foglalkozni kell a válogatott sportolók erkölcsi vonatkozású kérdéseivel, mivel a további élesedő küzdelmekben csak a kiemelkedő erkölcsi tulajdon­ságokkal rendelkező, rendezett magánéletű és fegyelmezett magatartású versenyzők tud­nak helyt állni; hatéko­nyabbá kell tenni a sportdip­lomáciai tevékenységet. A hozzászólások után az együttes ülés résztvevői határo­zatként elfogadták a XX. nyári olimpiai játékokon részt vett magyar csapat felkészítésének és szereplésének tapasztalatai­ról szóló jelentést. Az alapszabály szerint a je­lentés elfogadásával a Magyar Olimpiai. Bizottság tevékeny­sége befejeződött. Rövidesen öt-hét főből álló bizottság ala­kul, amely 1973 első félévéig előkészíti a Magyar Olimpiai Bizottság újjászervezését és a soron következő téli és nyári olimpiai játékokra történő fel­készülés irányelveit. Az I. angol divízió mérkőzé­seinek eredményei: Birming­ham City — Norwich City 4:1, Chelsea — Crystal Palace 0:0, Derby County — Arsenal 5:0, Everton — West Ham United 1:2, Ipswich Town — Coventry City a 61. percben 0:l-es állás­nál áramkiesés miatt félbesza­kadt. Leeds United — Man­chester City 3:0, Manchester United — Southampton 2:1, Sheffield United — Wolver­hampton Wanderers 1:2, Tot­tenham Hotspur — Liverpool 1:2, West Bromwich Albion — Stoke City 2:1. Vezet a Liver­pool 28 ponttal, a 26 pontos Leeds United és a 25 pontos Arsenal előtt. A skót bajnokság e heti for­dulójának eredményei: Arb­roath — Hibernians 2:3, Ayr United — Dundee 2:1, Dundee United — Aberdeen 3:2, Falkirk — Celtic 2:3, Hearts — Partick Thistle 2:0, Morton — Kilmar­nock 2:1, Motherwell — East Fife 0:1, Rangers — Dumbar­ton 3:1, St. Johnstone — Air­drieonians 1:1. Az NDK labdarúgó kupájának negyeddöntőjébe jutásért ren­dezett mérkőzések a következő­képpen végződtek: Rotweiss Erfurt — Stahl Riessa 2:0, Rostock — Chemie Zeiz 3:0, Dynamo Berlin — Vorwärts Leipzig 5:1, Carls Zeiss Jena — FC Hansa Rostock 4:1, Dynamo Drezden — Kari Marx Stadt 8:1, Dynamo Schwerin — FC Magdeburg 0:5, Chemie Halle — Lokomotíva Leipzig 2:1. Véget ért a szovjet labdarú­gó-bajnokság s a legjobb csa­patok már e hónap végén, illet­ve december elején hosszabb külföldi vendégszereplésre in­dulnak. November 25-én a Di­namó Tbiliszi Srilantába és Singapurba utazott, a Kajrat Alma Ata december 1-én Nigé­riába, a Dnyepr Dnyeprope­trovszk Szomáliába és Etiópiá­ba, a Minszki Dinamó decem­ber 14-én Kenyába és Ugandá­ba, a Zarja Vorosilovgrád de­cember 23-án Pakisztánba in­dul. I. KOSÁRLABDA LIGA A hét végén az 1. kosárlabda­ligában a férfiaknál a harma­dik kettősforduló, a nőknél az első forduló találkozóira került sor. Ezúttal is több meglepő eredmény született. Balszeren­csésnek mondható a férfiliga újoncának, az Inter Bratislava együttesének szereplése, mely mindkét hazai mérkőzését egy­pontos különbséggel vesztette el. Eredmények: FÉRFIAK: Inter — Olomouc 81:82, Iskra Svit — VŠ Praha 77:92,' Baník Prievidza — Bohe­mians 60:51, Inter — CH Par­dubice 79:80, Baník Prievidza — VŠ Praha 71:89, Sparta —. Baník Ostrava 73:70, Zbrojov­ka Brno — ČH Pardubice 83:89, Tatran Praha — NHKG Ostra­va 82:70, Tatran Praha — Ba­ník Ostrava 82:88, Sparta Pra-­ha — NKHG Ostrava 87:86. NÖK: KPS Brno — Lokomotíva Bra­tislava 69: 40, Univerzita Brno — Slovan Bratislava 44:56, NHKG Ostrava — Lokomotíva K. Vary 78:49, Slávia Prešov — Sparta Praha 58:80, Slávia B. Bystrica — Lokomotíva K. Vary 80:47, Slávia Prešov — Slávia Praha 44:67, Lokomotíva Košice — Sparta Praha 49:77, Lokomotíva Košice — VŠ Praha 52:83. A döntetlen a vendégek sikere Sparta—-ZKL 4:4 (3:2, 1:2, 0:0) Gólütők: Dohnal, Šindeláŕ, V, Cerný, Volek, ill. J. Cerný (2), janák és Kocourek. Az I. jégkorong-liga 15. for­dulójának utolsó mérkőzésén a prágai sportcsarnokban a táb­lázat utolsó helyén álló vendé­gek meglepetésre megszerezték az egyik pontot. A Sparta a ta­lálkozó nagy részén vezetett, sőt három ízben kétgólos előnyre is szert tett. A prá­gaiak ezúttal csalódást okoztak szurkolóiknak. A hátvédek több pontatlanságot vétettek, és ezúttal Wohl kapus sem volt biztos dolgában. A kométa dicséretére válik a kiváló küzdőmodor és az, hogy szinte a sírból hozta vissza az egy pontot. A vendégeknek ez­úttal is gondjuk volt a kapus teljesítményével, a kezdőcsa­"" patban szereplő Jurkát 0:2-es állásnál Nadrchal váltotta föl, aki ezúttal jó teljesítményt nyújtott. A ZKL továbbra is az utolsó helyen áll és a csapat­nak nagyon nehéz dolga lesz az elkövetkező fordulókban. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Pardubice 2. Jihlava 3. Plzeň 4. Sparta 5. Kladno B. Košice 7. Litvínov 8. Slovan 9. Č. Budéjovice 10. ZKL Brno 1512 15 10 15 15 15 15 15 15 15 15 0 3 66: 1 4 80: 3 6 55: 3 6 49: 4 8 39: 4 B 44: 3 7 41: 4 7 41: 2 8 35: 4 8 39: 38 24 39 21 511! 50 1E 4414 54 U 62 i; 52 a; 4712 52 lt 49. FOGADÚHÉT I. JÉGKORONG LIGA 1. Tesla Pardubice—VSŽ Ko­šice. Az éllovas bizonyára meg­szerzi a találkozó mindkét pont­ját. Tippünk: 1. 2. SONP Kladno—Škoda Plzeň. Nagy küzdelemre van kilátás, amelyben a hazai csapat esé­lyesebb. Tippünk: 1, 0. 3. Dukla Jihlava—Slovan Bra­tislava. A nagy formába lendült bajnokcsapat győzelmét a javu­ló Slovan csak megnehezítheti. Tippünk: 1. 4. Motor České Budéjovice— ZKL Brno. A vendéglátók na­gyobb eséllyel indulnak a küz­delembe. Tippünk: 1, 0. 5. Litvínov— Sparta Praha. Eb­ben az esetben is a házigazda sikere várható. Tippünk: 1. ANGOL LABDARUGÓ-LIGA 6. Arsenal—Leeds United. Döntetlenhez közeli eredmény a legvalószínűbb. Tippünk: 0, t 7. Coventry City—Everton. Lé­nyegében ugyanezt állíthatjuk erről a mérkőzésről is. Tip­pünk: 0, 1. 8. Manchester City—Ipswich Town. Manchesteri győzelem várható. Tippünk: 1. 9. Norwich City—Manchestei United. Bár a vendégcsapat na­gyobb játékerőt képvisel, a dön­tetlen is sikerének számítana. Tippünk: 0, 1. 10. Southampton—Tottenham Hotspur. Nagyjából egyenlő ere­jő csapatok küzdelme. Tippünk: 0, 2. 11. Stoke City—Chelsea. A vendégeknek adunk több esélyt. Tippünk: 0, 2. 12. Wolverhampton Wanderers — Derby County. Az angol baj­nokra nagy küzdelem vár Wol­verhamptonban. Tippünk: 0, 1.

Next

/
Thumbnails
Contents