Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-23 / 277. szám, csütörtök

A válogatott érdeke elsőrendű Prágában sajtóértekezletet tartottak, amelyen a Csehszlo­vák Labdarúgó Szövetség vezetői nyilatkoztak e sportág leg­égetőbb problémáiról. Rudolf Tvaroška, a Csehszlo­vák Labdarúgó Szövetség elnö­ke a többi között a következő­ket jelentette ki: — Sajnos, nem sikerült tel­jes mértékben felzárkóznunk a labdarúgás élvonalához. Nin­csenek nagy labdarúgó egyé­niségeink, csapataink, hiány­zanak a jelentős tisztviselő egyéniségek. Ugyanezt állapit­hatjuk meg a játékvezetőkről is. Még az úgynevezett nagycsa­patokban is gyenge a fegye­lem. Igaz, Trnaván, Žilinán és PreSuvon az edzők a kemény munka hívei, és ennek az ered­ménye mutatkozik is. Mindeddig nem sikerült meg­győznünk az egyesületek vezető tagjait, hogy nem a pénz az előrehaladás eszköze. Még ak­kor sem, ha sokan annak tart­ják. Ennek vetületét láthatjuk a válogatottnál is. Az egész évi tervezésnél eredetileg a téli időszakban a klubok portyájára gondoltunk. Akkor azonban még nem tud­hattuk. hogy Novák és Kacsányi dr. edző megválnak a váloga­tottól, amely a második félév­ben gyenge teljesítményekkel rukkolt ki. A válogatott csapa, tot egységessé kell tennünk. Nem akarjuk játékosait megta­nítani a labdarúgásra, de ah­hoz kell alkalmazkodniuk, ami haladó és a sikerekhez vezet. Ennek érdekében elhatároztuk, hogy külföldön a válogatott csapat összpontosítására kerül sor. Mivel az is érdekünk, hogy a kupákban állva maradt csapataink továbbra is megáll­ják helyüket, az országos válo­gatottal együtt a Spartak Trna­va és a Sparta Praha csapatai is részt vennének az említett edzőtáborozáson. A válogatott érdekének alá kell vetni labdarúgóink nem­zetközi szereplésének miként­jét. Ezért határoztuk el, hogy nem engedélyezzük klubjaink külföldi portyáját. Ezt már előbb is terveztük és a CSSZTSZ KB elhatározása csak siettette a terv végrehajtását. — Mivel az időpontok sür­getnek bennünket, az eddiginél Kezdődik a siidény A szovjet slfutóbajnokság műsorán ez idén elsősorban szerepel a 30 kilométeres női sífutás. A szovjet sízők az új idényben több mint húsz verse­nyen vesznek részt, a többi között Kavgolovban, Falunban, Lahtiban és Holmenkollenben. A Leningrád melletti Kavgo­lovban 1973. március 2—4-e kö­zött rendezik a junior Európa­bajnokságot a klasszikus szá­mokban. A szovjet síelők gaz­dag idényüket március 18—25-8 között Murmanszkban a szov­jet bajnokság versenyeivel zár­ják. A csehszlovák síválogatott tagjai Rožňov pod Rudhoštom­ból a Magas-Tátrába költöztek. Itt a kedvező időjárási viszo­nyokat kihasználva — egy-két nappal ezelőtt 10 centiméter hó esett — intenzív edzéseket végeznek. Az eddigi műanyag­sáncon tartott edzések során átlagban több mint 200 ugrást teljesítettek a válogatott tag­jai. lényegesen korábban kell kez­deni a tavaszi idényt. A kö­vetkező évben március 3-án kezdődik a küzdelem a bajno­ki pontokért. Az egyesületek­nek az eddiginél többet kell törődniük pályájuk talajának alapos karbantartásával. Míg idegenben a játékteret pony­vákkal és egyéb védőburkolat­tal látják el, nálunk kiteszik az időjárás viszontagságainak. — Az egyesületekben min­dent meg kell tenni annak ér­dekében, hogy az alapozás ki­fogástalan legyen, és a csa­patok játékosai március 3-án ne idényeleji formában mutat­kozzanak be a közönségnek. Václav ježek, a válogatott fő­edzője ismertette terveit a vá­logatott világbajnoki selejtező mérkőzéseivel kapcsolatban. Hathatós együttműködésre hív­ta föl a klubcsapatok edzőit és vezetőit. Most már végérvényes döntés történik, hogy a válo­gatott csapatban a jelöltekre milyen feladat vár, s ennek végrehajtását kell elősegíte­niük az egyesületi edzőknek is. Ježek továbbra is derűlátó. Véleménye szerint csapatunk­nak ki kellene harcolnia cso­portjában a továbbjutás jogát. I. jégkorongliga Az I. jégkorong-liga állása a 14. forduló után: Á csehszlovák teniszváloga­tott — Zedník, Hrebec, Hufka, Šimbera — összetételben az idei Király Kupa mérkőzéssoro­zatában a következő eredmé­nyeket érte el: Lengyelország ellen 4:1, Svájc ellen 3:2 volt az eredmény. Az NSZK Norvé­giát 4:l-re, Angliát 3:2-re győz­te le. SPORTHÍRADÓ # Csehszlovákia férfi kézilab­da-válogatottja szombaton Tbiliszi­be utazik, ahol részt vesz a nem­zetközi tornán. A további részve­vők: NDK, Románia, Grúzia és a Szovjetunió. A torna hétfőn kez­dődik. 0 Az Ausztriában portyázó kí­nai jégkorongcsapat egy nappal a Klagenfurter AC-tól elszenvedett 3:2-es vereség után Kapfenberg­ben 2000 néző előtt 10:2 arányban győzött a Böhler Kapfenberg el­len. # Svédország férfi kézilabda­válogatottja barátságos nemzetek közötti mérkőzésen 17:18 arány­ban győzött Norvégia fölött. 0 Eddy Merckz továbbra is vár­ja, hogy a nemzetközi szövetség hitelesítse egyórás világcsúcsát, amelyet négy héttel ezelőtt állí­tott föl Mexikóban. A rendezők ugyanis még nem küldték el a 52 világ­és 68 Európa-rekord Nem kevesebb, mint 52 világ­és 68 Európa-rekordot hozott az esztendő s ezzel a világ úszósportjának elitje túlszár­nyalta az eddigi, az 1968. évi maximumot (48, illetve 42). A világrekordoknak több mint 60 százalékát, összesen 33-at az Egyesült Államok sportolói állí­tották föl, mögöttük Ausztrá­lia (7), az NDK (6), Japán (4), Magyarország és Svédország (1—1) következik. Az Európa­csúcsok listáján az NDK fölé­nyesen vezet (23), Hollandia és Olaszország (10—10), a Szov­jetunió (7), Magyarország és az NSZK (6—6), Svédország (4), Anglia és Franciaország (1—1) előtt. A legeredménye­sebb egyéni úszó 9 új világre­korddal, az amerikai Mark Spitz, míg az olaszok olimpiai érmes úszólánya, Novella Calll­garis javította meg a legtöbb Európa-csúcsot, ^zám szerint ti­zet. jegyzőkönyvet a Nemzetközi Ke­rékpáros Szövetségnek. 0 Argentína nemzetközi tenisz­bajnokságának eredményei: Kukal — Molina 3:6, 7:6, 3:6, 2:8, Metier (nyugatnémet)—Plnto Bravo (chi­lei) 6:3, 7:5, 6:1. • A CSZKA Szófia férfi röp­labda-csapata bejutott a BEK ne­gyeddöntőjébe, miután a visszavá­gó mérkőzésen ls 3:1 arányban legyőzte a jugoszláv bajnok Gik Banat csapatát. Lengyel készülődés a Békeversenyre Henrik Lasak edző vezetésé­vel 16 lengyel országúti kerék­páros megkezdte felkészülését a jövő évi Békeverseny és a spanyolországi világbajnokság­ra. Mint ismeretes, a Békever­seny össztávja 2098 km és a rajt május 9-én lesz Prágában. A tavalyi évhez viszonyítva a lengyel csapat megfiatalodott. A veteránok közül csupán a kétszeres győztes Szurkowski, valamint Krzeszowiec, Kaczma­rek és Stec maradt tagja a vá­logatott keretnek. A Békeversenyre és a világ­bajnokságra a következők ké­szülnek: Barcik, Boniecki, Brzezny, Bylicki, Zwirko, Kacz­marek, Katczorowski, Kowalski, Kreczinski, Krzeszowiec, Lis, Mytni, Nowicki, Stec, Szozda és Szurkowski. Jelentős a Bayern előnye A nyugatnémet labdarúgó­bajnokságban kedden este a következő mérkőzéseket ját­szották le: Bayern München— Fortuna Düsseldorf 3:2, Wup­pertaler SV—Stuttgart 4:0, FC Köln—Eintracht Frankfurt 3:1, Schalke 04—Borussia Mönchen­gladbach 2:2, Hertha Berlin— Duisburg 0:0. Az éllovas to­vábbra is a Bayern München csapata 23 ponttal. A második helyezett Fortuna Düsseldorf­nak 19, a 3. helyen álló FC Kölnnek 18 pontja van. Szlovákia nemzetközi tornászbajnokságáin a férfiak versenyében ez a három versenyző állhatott a győzelmi dobogóra: (balról) Tanaszisz (magyar), — a harmadik helyezett, — Kubica (lengyel), — a győztes, — Reizenthaler (csehszlovák) a második helyezett. az első jelentkező Bulgária az első jelentkező az 1973. augusztus 23-a és szep­tember 2-a között lebonyolítás­ra kerülő szlovák kerékpáros körversenyre. A szervező bi­zottság az elkövetkező hóna­pokban várja a több mint húsz meghívott ország jelentkezését. Mint ismeretes, a 11 útszaka­szos nemzetközi kerékpárosver­seny 17. évfolyamának rajtjá­ra augusztus 23-án kerül sor Banská Bystricán és a cél szep­tember 2-án lesz a Magas-Tát­rában. 1. Pardubice 2. Jihlava 3. Plzeň 4. Sparta 5. VSZ Košice 6. Kladno 7. Litvínov 8. Slovan 9. Budéjovice 10. Brno 14 11 14 10 14 6 14 6 14 5 14 14 14 14 14 0 3 62: 13 80: 2 6 53: 2 6 45: 4 5 42: 4 6 35: 2 7 37: 3 7 37: 1 8 33: 3 8 35: 38 22 35 21 49 14 46 14 50 14 42 12 58 12 48 11 45 11 48 9 Jelenet a Slovan Bratislava— Sparta Praha I. jégkorong liga mér­ko'zésről. Balról Haas (15-ös), Nedomanský (14 es) a hazaiak, középen Beránek, jobbról Dohnal, a Sparta játékosai. Ma utaznak... A csehszlovák teniszválogatott ma reggel utazik Hannover­be az NSZK elleni Király Kupa mérkőzésre. A győztes bejut a döntő csoportba, melynek találkozóira Madridban december 7—10-e között kerül sor. A svédek kezdeményezésére 1936-ban rendezték meg először az európai teniszezők számára az országok válogatott torná­ját, a Király Kupát. Az idén 24-szer került kiírásra. Szomba­ton és vasárnap három találko­zón dől el, mely csapatok jut­nak a Király Kupa négyes dön­tőjébe. Budapesten: Magyaror­szág—Franciaország, Hannover­ben: NSZK—Csehszlovákia, Udi­nében: Olaszország—Dánia. Spanyolország, mint a négyes­döntő rendezője, mérkőzés nél­kül jut a legjobb négy közé. Ha a csehszlovák válogatott legyőzi a nyugatnémeteket, ak­kor a spanyolokkal találkozik az elődöntőben. Ha Magyaror­szág együttese legyőzné a fran­ciákat, akkor az olasz—dán ta­lálkozó győztesével mérkőzhet­ne. Karviná—Bjelovar A férfi kézilabda BEK máso­dik fordulójában a csehszlovák bajnok, Karviná a jugoszláv Partizán Bjelovar ellen mérkő­zik. így döntött a dortmundi sorsolás. A Partizán együttesé­ben játszik néhány jugoszláv válogatott is, aki tagja volt az aranyérmet nyert csapatnak. Mindkét mérkőzést 1972. de­cember 31-ig kell lebonyolíta­ni. Az újonc a Fáy utcában A mágyar labdarúgó-bajnok­ság hét végén újabb forduló­val folytatódik. Szombaton a Bp. Honvéd­Komló és a Pécsi Dózsa—Fe­rencváros mérkőzésre kerül sor. A vasárnapi párosítás a kö­vetkező: Vasas—Zalaegerszeg, MTK—Szeged, Egyetértés—Vi­deoton, Diósgyőr—Üjpesti Dó­zsa, Salgótarján—Csepel és Ta­tabánya—Rába ETO. Az NB I. góllövő-listáján Fa­zekas, az Újpesti Dózsa és Glá­zer, a Rába ETO csatára áll az élen. Mindketten 8—8 gólt lőttek. Hatgólos: Bene (0. Dózsa), Karsai (Videoton), Kozma (Honvéd), Pusztai (Honvéd) és Váradi Béla (Vasas). Ötgólos: Juhász István (Fe­rencváros), Kiss Tibor (MTK J és Németh (Csepel). A Cseh Labdarúgó Kupáért A Cseh Labdarúgó Kupa elő­döntőjében a Sklo Union Tepli­ce— Sparta Praha mérkőzést szombaton 13.00 órai kezdettel Teplicén rendezik meg. Azért tűztek ki ilyen korai kezdést, hogy az esetleges döntetlen után hosszabbítás is következ­hessen. A másik elődöntő találkozót, a Baník Ostrava és a Zbrojov­ka Brno csapatai vasárnap 14.00 órától vívják. Ostrava vi­lágító berendezéssel rendelke­zik, s ha hosszabbításra kelle­ne kerülnie, a sötétedés nem okoz problémát. A góllövő-lista élén a 18 gó­los Nový (Dukla Jihlava) áll. 13 gólos: Martinec és Šťastný (mindkettő Pardubice), 10 gó­los: Haas (Slovan), Jifí Hollk (Jihlava), Paleček (Pardubice), Hlinka (Litvínov). Clay újabb győzelme Kedden éjszaka a Nevada ál­lambeli Stateline Sahara-Tahoe nevű hoteljében rendezték meg a 12 menetre tervezett Cassius Clay—Foster nehézsúlyú profi ökölvívó mérkőzést. A találko­zó előtti mérlegelésnél kide­rült, hogy Ali majdnem 20 kiló­val nehezebb ellenfelénél; Fos­ter 81,6 kilót nyomott, Clay 100,4-et. A mérkőzés előtt né­hány nappal Clay nyolc mene­tet „adott" ellenfelének, ezt az elhatározását ringbelépése előt­ti nyilatkozatában ötre csök­kentette. Ali kemény és pontos balke­zes ütésekkel kezdett, Foster láthatóan a későbbiekre tarto­gatta félelmetes balhorgát. A második menetben Ali orra vé­rezni kezdett, majd két menet­tel később a bal szeme fölött is megsérült a bőr. Közben a „nagyszájú" az 5. menetbe.i négyszer küldötte padlóra Fos­tert, a hatodikban egyszer, a hetedikben pedig kétszer. Így már jelentős pontelőnye volt, amikor a 8. menet 40. másod­percében kemény ütésváltások után jobb lengővel kiütötte el­lenfelét. A találkozás utáni nyilatko­zatok: Ali: — Foster jobban megvi­selt, mint Patterson. Chuvalo és Frazier együttesen. Ellenfe­lem mindent tud, amit egy pro­fi ökölvívónak tudnia kell, rá­adásul rendkívül gyors és ra­vasz. Frazier sohasem tudott úgy megütni, mint most Foster, félek, hogy a bal szemem fölöt­ti repedést csak több kapoccsal tudják rendbehoznt. Azért nyu­godtan készülődök a követke­ző találkozóra/ amelyet a brit Joe Bugnerral kívánok megvív­ni Foster: — Ez volt a 61. mér­kőzésem, Ali a hatodik, aki le tudott győzni. Azon bosszanko­dom, hogy a balhorgomat egy­szer sem tudtam bevinni, mert Ali nagyon jól védekezett. Sze­gény vígasz számomra, hogy jócskán elcsúfítottam Clay ar­cát, de sajnos az én jejem rendbehozása is jelentős mun­kát okoz majd az orvosoknak és patikusoknak. • Norvégia jégkorong-váloga­tottja Oslóban nemzetek közötti mérkőzésen fölényes, 9:0 arányú győzelmet ért el Románia ellen. • A szovjet jégkorong-bajnok­ság két eredménye: CSZKA Moszk­va— Szpartak Moszkva 6:2, Cselja­binszk—Szverdlovszk 4:2. • A szovjet vízilabda-bajnokság döntőjében a moszkvai nemzet­gazdasági főiskola 4:3 arányban győzött a CVSZK VMF együttese ellen. A sportfogadás hírei A Športka 47. játékhete I. hú­zásának nyereményei: I. díj: 1 nyertes 200 000 ko­rona, II. díj: 373 nyertes, á 3760 korona, III. díj: 12 610 nyertes, á 175 korona, IV. díj: 152 990 nyertes, á 20 korona. A II. húzás nyereményelosz­tása: I. díj: 1 nyertes 200 000 koro­na, II. díj: 53 nyertes, á 22 730 korona, III. díj: 2706 nyertes, á 595 korona, IV. díj: 53 854 nyertes, á 55 korona. A Sazka 47. játékhetének nye­reményei a következők: I. díj: 5 nyertes, á 15 575 ko­rona, II. díj: 72 nyertes, á ie c0 korona, III. díj: 888 nyertes, á 215 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents