Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-12 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

FIGYELMEZTETŐ ADATOK Nemrégen az első félév baiesetmérlegéröl számoltunk be olvasóinknak s megjegyeztük, hogy az „eredménnyel" nem lehetünk elégedettek, mert a harmadik negyedév rendkívül kritikusan kezdődött, és sajnos nagyon rosszul is végződött...! Július — augusztus — szeptember túl tett minden eddigi bal­esetstatisztikán. Szlovákia közútjain az említett három hónap alatt 6005 közúti baleset történt, vagyis 555-el több mint az előző év ugyanezen időszakában. S ami a legsajnálatosabb: 276 személy vesztette életét — tehát a múlt év említett három hó­napjához viszonyítva 34-el több! Űsszesen 3686-an sérUltek meg s az anyagi kár meghaladja a 40 millió koronát. MEGKEZDŐDTEK A II. BALATON—TÁTRA BARÁRTSÁG RÄLLYE ELŐKÉSZÜLETEI Olvasóinkat az év első felében rendszeresen tájékoztattuk a csehszlovákiai és a magyarországi autós újságírók találkozó­jának — 1. Tátra —Balaton Barátság Rallye-célkitűzéseiről, elő­készületeiről és eredményéről. Megállapítottuk, hogy a rendez­vény minden tekintetben sikeres volt. Ugyanezt hangsúlyozta a Barátság Rallye szervező bizottságának október 13—14-i buda­pesti ülése ls, amely egyben a II. Balaton—Tátra Barátság Rallye előkészítésének megkezdését jelentette. A határozatok értelmében a II. Barátság Rallye 1973. május 11—15-én kerül megrendezésre. A rajt ezúttal a Balatonnál, a cél pedig a Ma­gas-Tátrában lesz. A versenyvezetőség a napokban véglegesíti a rallye útvonalát. Hat ügyességi próba lesz — kettővel több, mint az első évfolyamban —, ami szinte jelzi a résztvevőkkel szemben támasztott igények növekedését. Ezt fejezi ki külön­ben a szervező bizottság két további döntése is: a II. Barátság Rallye szervező bizottsága megfigyelőket hív a többi szocia­lista országból, hogy a gyakorlatban ismerkedhessenek meg a rendezvény célkitűzéseivel, és konkrét tapasztalatokból kiin­dulva dönthessenek a következő évi hivatalos benevezésükről. A rendezők — a Pravda — az SZLKP Sajtôkombinátjának Prav­da Kiadóvállalata, a Szlovákiai Újságírók Szövetsége mellett működő Újságírók Autóklubja, valamint a VUE TURIST1QUE Kiadó Vállalat és az Interpress Autóklub magyar tagozata — célja ugyanis változatlan marad: elmélyíteni a baráti, benső­séges kapcsolatokat a szocialista országok autós újságírói kö­zött, s ezáltal is elősegíteni a szocializmus építése folyamán elért eredmények, a természeti szépségek kölcsönös népszerű­sítését, továbbá a motorizmus rohamos fejlődése terén szer­zett tapasztalatok kicserélését, kölcsönös értékesítését. A Barátság Rallye jelentőségét kívánja aláhúzni a következő határozat ls: a szervező bizottság vándordíjat alapit. Ez lesz a legértékesebb. A díjat minden évben a győztes csapat kapja. Amelyik csapat háromszor egymás után megnyeri a csa­patversenyt — a vándordíj tulajdonosa lesz (ker) Autós turistáknak Bár az idei turistaidénynek már vége, bemutatjuk olvasó­inknak a Kemplk típusú poggyászt szállító utánfutót, amit 4900 koronáért vásárolhatnak meg a iövö évi turistaidényre. Alsó képünkön ugyanez az utánfutó látható impregnált tető­huzattal, amely ezer koronával olcsóbb Az utánfutók teher­bírása 250 kilogram és a sport-szaküzletekben vásárolhatók meq. !; M, ^ ' , ' , Hazai gyártmányú fényvisszaverő szemüveg A szaklapokban az idén je­lent meg az a hír. hogy a fény­visszaverő szemüvegek gyártá­sát 1973-ban hazánkban és az NDK-ban is megkezdik. A Nový Bori Észak-csehországi Üveg­gyárakba, és a nýrskói Oku­lába a jövő évben érkezik meg az első mintaküldemény. Addig azonban, amíg piacra kerülnek az első gyártmányok, eltelik egy kis idő, s a választék a fényelnyelő képességüktől és főleg az áraktól függ. Szakembereink szerint ezek a szemüvegek nem alkalmasak éjszakai vezetésnél s nem nyúj­tanak védelmet a szembejövő autó fényszórója ellen. A veze­tés biztonságának érdekében azt lavasolják, hogy a gépko­csivezetők szilikátüvegből ké. szült szemüveget használjanak Erre a célra a Svit és a Rosa! szemüveg a legmegfelelőbb A motorkerékpárosok számá­ra a B—V 25-ös Slalom szem­üveget ajánlják. A széles üveg Jó látást biztosít. A BV 23-as szemüveget néhány sportmoto­rosunk is sikerrel használta versenyzéskor Iparunk figyelemmel kíséri a külföldi újdonságokat és min­den évben új nap- és védőszem­üvegek modelljét készíti elő. Nemcsak a divat szempontjából, hanem 'mindenekelőtt az egész­ségügyi előírásokra való tekin­tettel -jV­IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllll 4 motoros fármüvek forgalma év­'•ől-évre növekedik, ez pedig magá­val hozza az utak minőségéről va­* fokozottabb gondoskodást. A le­'Icel (lévai) járásban a beruházá­si építkezés keretében az utakra fibb mint 176 millió koronát költe­nek, így a járás utalnak 95 száza­éka portalanítva lesz. Örömteli üny, hogy már megkezdték az oyik legforgalmasabb, a Levice— 'álna nad Hronom fLéva—Garam­••ilna) útszakasz építését. A felvé­gen is látható 1 osztályú útvonal 'corszerűsítése közel 60 millió korona befektetést igényel. BENYAK jOZSEF SZEYASZTÖPÖLI YIZSGAZTATÜGEP A szevasztopoli autóiskola számára a szakemberek vizsgáz­tatógépet szerkesztettek, amelybe negyvennyolc különféle köz­lekedési helyzetet tápláltak be. A gépkocsivezető jslöltek 4008 lehetséges válasz közUl kereshetik meg az egy-egy helyzetra vonatkozó helyes feleletet. A helyes választ zöld, a helytelen választ piros lámpa jelzi. A B — V 25-ös modell motorkerékpárosok számára. Az S—A 92 női szemüveg. Petrezsél Sándór, a nagy­kürtösi járást kórház men tőkocsl sofőrje, a mindenki „Sanyi bácsija" befejezte szolgálatát. Elég is volt egész nap, sok kilométert tett meg reggel óta. Felesé­ge vacsorát tett eléje, de ő alig evett. Furcsa, eddig nem tapasztalt érzés járta át. So­káig forgolódott az ágyon, nem jött álom a szemére. Lassan a fáradság mégis­csak álomba ringatta. Ám nem sokáig pihenhetett, va­laki kopogott az ablakon. Sanyi bácsi sietve öltözött, hiszen tapasztalatból tudta: ok nélkül nem zavarják éj­nek ideién. — Sanyi bácsi jöjjön a kórházba. — Péter, a fia ... — Tessék?! Hogy a fiam meghalt ? .. Sajnos, igen . Péter, aki másfél órá/a még testvérei­vel jött hazafelé a faluból — halott. Dehát hoqyan történ­hetett? Hazafelé jövet, amikor be akartak fordulni a kapun, egy motorkerékpár reflekto­ra villant fel, majd a moto­ros megállt mellettük. Mik lós, volt, Péter szomszédja, barátin. Alig eqy hónapia kapta a „kettőötvenest". Ogy gondolta, átugrik „bál­nézőbe" a harmadik község be. Hívta Pétert is, menjen el vele. Egy órába se telik. Nem mosolyog többé.., itthon lesznek, hiszen alig 25 kilométer az út oda-visz­sza. Pétert testvérei marasz­talták: későre jár, reggel korán kell felkelni, gyere, feküdj le. De a barátja aján­lata csábította, meg aztán mi az az egy óra. Felbúgott a motor, s a két barát eltűnt az éjszakában. Valóban siettek. Körülnéz tek, s máris jöttek haza. Ta­lán egy kicsit qyorsabban ts, mint keltett volna. Suhant a gép a lejtős, kanyargós úton, ám az egyik kanyarban nem engedelmeskedett az emberi akaratnak. S hiába csikor­dult a fék, telies sebesség­gel nekirohantak egy átmen­ti fának, Hatalmas reccsenés, csörömpölés, utána síri csend. Miklósnak sz .-rencséje volt, ő még elsuhant a fa törzse mellett, de Pétert el­kapta. A lendület feldobta a fára, majd onnan az út­testre repült, ahol eszmélet­lenül terült el. Es hiába volt a gyorsan érkező segítség — mire a kórházba szállítot­ták ... elnémult a ziv. Az örökké mosolygó Péter mindig örült, amikor haza­jöhetett. Boldogan állt meg a kapuban, mikor Oravská Priehradáról — ahol három évig tanulta a szakács-pin­cér mesterségei — haza-ha­zalátogatotl liíniusban vég­leg hazajött, kitüntetéssel elvégezte az iskolát. Rá egy hónapra, egy közeli község­ben, munkába állt, ahol rö­vid idő alatt, aki csak meg­ismerte, megszerette Szor­galmas volt, mindenkihez kedves, szemében huncut mosoly bújkált állandóan. Első fizetéséi azonban már nem vehette fel: alig lépett az életbe, s egy kanyarban várt rá a halál. Május 9-én ünnepelte 18. születésnapját. BöíTOS JÄNOS

Next

/
Thumbnails
Contents