Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)

1972-11-02 / 259. szám, csütörtök

A CSKP Központi Bizottsága 1972. október 29-27-i plenáris ülésének vitáié (Folytatös a 4. oldalról) A fiatalok tudata könnyen alakítható és nagyon érzékeny. Közös érdekünk, hogy az ifjúságot a szocializmus és a kommunizmus szükségleteinek megfelelően, céltudatosan neveljük. Mivel eddig nem sikerült kellőképpen egyesítenünk az általunk befolyásolt eszközök nevelő hatását, gondolkoznunk kell azon, hogy milyen nehéz ^ helyzetbe kerülünk az iskolákban. A párt és az állam nagy sikere, hogy az utóbbi három-négy év alatt az Iskolaügyben teljesen megváltozott a helyzet. A tanítók túlnyomó többsége támogatja a párt és az állam politikáját, becsületesen viszonyul a szocialista nevelés feladataihoz. Ezt a munkát értékelnünk kell, annak ellenére, hogy helyenként újból felmerül a formalizmus veszélye, különösen azoknál a tanítóknál, akiknek nincs meg az alapjuk a politikai nevelőmunkához. Ezen a téren is azonban tovább kell haladnunk, és sok mindent meg kell még oldanunk. Az iskolaügy kulcsfontosságú kérdése az iskolai élet tartalmának és módszereinek szocialista elvek alapján történő korszerűsítése, az iskola megszabadítása a verbalizmus, az enciklopedizmus maradványaitól. Hangsúlyoznunk kell a logikus gondolkodás kialakítását, az életre való előkészítést. Ez természetesen megköveteli, hogy az egész nevelési rendszert és a tanítók előkészítésének rendszerét átépítsük és tökéletesítsük. Ugyancsak jelentős feladat, hogy iskolai rendszerünkben következetesebben érvényesítsük az osztályelveket, s ennek alapján még jobban elmélyítsük a demokratikus jelleget, különösen a másodfokú iskolákon és a főiskolákon. Ez vonatkozik az ipari tanulókra, a jövendő munkásosztályra is. Az ipari tanulók képezik az alapiskola elvégzése után életbe lépő fiatalok 65 százalékát. Iskolai rendszerünkben olyan távlatokat és lehetőségeket kell biztosítanunk az ifjúság ezen része számára, hogy teljes mértékben fejleszthesse képességeit és érdekeit, s amennyiben akarja és megvannak hozzá a feltételei, elérhesse a legmagasabb műveltséget és szakképzettséget. Az ipari tanulók lebecsülését úgy kell értelmeznünk, mint az elitelméletek maradványát. Ugyancsak feladatunk, hogy iskolarendszerünk vegye figyelembe és szervesen összekapcsolja a csehszlovák iskola gazdag hagyományait a világ egyes iskolarendszereinek haladó fejlődésével, elsősorban a Szovjetunió és a többi szocialista ország tapasztalataival. Engedjenek meg néhány megjegyzést a kulturális kérdésekkel kapcsolatban. A konszolidálás folyamata éppen ezen a területen a legbonyolultabb, és e folyamatot az elért sikerek ellenére még mindig nem tekinthetjük befejezettnek. Hiszen még nem fejeződött be a művészeti szövetségek konszolidálásának folyamata sem. A napokban valósulnak meg az egyes szövetségek konferenciái. Ojból és újból el kell gondolkoznunk a közös eljáráson, egységesen kell viszonyulnunk az egyes művészekhez, az egyes problémákhoz. Ogy tűnik, hogy általánosságban mindent tisztáztunk, de amint valamilyen konkrét problémát kell megoldanunk, a helyzet mindjárt bonyolultabb. Nem ritkaság, hogy egyes elvtársak, kommunisták, vagy mondjuk úgy: marxisták—leninisták különböző nézeteket vallanak. Ezt nem tartom abnormálisnak, amennyiben az egyes eseteket közösen megvitatjuk és a megállapodást be is tartjuk. Roszszabb, amikor az egyes intézményekben, szerkesztőségekben, amint mondják, saját belátásuk szerint, szubjektív kritériumok szerint járnak el. Ez pedig előfordul. Ezért egyet kell értenünk azzal, amit itt hangsúlyoztak, hogy ezen a szakaszon, a kultúra szakaszán még jobban kell egyesítenünk sorainkat, és még következetesebben kell megkövetelnünk, hogy valamennyien, dolgozzunk bármilyen szakaszon, egységesen a XIV. kongresszus szellemében járjunk el pártunk központi bizottsága vezetésével. Szükséges, hogy ezen a téren respektáljuk a pártfegyelmet, mivel minden szubjektivizmus nagyon veszélyes, minden elhajlást érzékenyen regisztrálnak, azonnal csoportok alakulnak, amelyek nem a pártpolitikát, hanem valamelyik elvtárs Irányvonalát akarják megvalósítani. Semmi sem könnyebb annál, hogy az értelmiségnek ebben a csoportjában olcsó népszerűséget szerezzünk vagy pedig kegyvesztettek legyünk. Pártos kötelességünk, hogy ezen a területen Is állandóan megszilárdítsuk a párt pozícióit, következetesen megvalósítsuk a XIV. kongresszus irányvonalát. Ez az olyan elvi kérdésekre is vonatkozik, mint a XIV. kongresszus arra vonatkozó Irányvonalának kiharcolása, hogy művészetünknek szocialista-realista irányban kell fejlődnie. Az egyik legfontosabb kérdés, melynek megoldása az állami szervek állandó figyelmét igényli, az egyházpolitika. 1969 áprilisa óta ezen a téren megváltozott a helyzet. Pozitív tényező, hogy aktivizálódott a papságnak az a része, amely őszintén lojális köztársaságunk társadalmi viszonyai iránt, s hozzá akar járulni szocialista rendszerünk építéséhez, jó kapcsolatokat akar fenntartani az egyház és az állam kőzött. A papság ezen részének mozgalma, mint ismeretes, kifejezést nyer a „Pacem in terris" szervezetben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a különböző egyházakban a papság bizonyos része és világi aktivistáik is még mindig nem törekszenek az egyház és az állam közti kapcsolatok megbontására. Vallási platformon próbálják aktivizálni az antiszocialista erőket. Ezért oly fontos számunkra, hogy az egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozó valamennyi állami szerv fordítson állandó rendszeres gondot e területre, és magas színvonalú munkát fejtsen ki. Az ideológiai munka elválaszthatatlan része a vallásos csökevények fokozatos leküzdésére kifejtett törekvés. Nem folytatunk elszigetelt tudományosateista kampányt. Ezt a feladatot a világnézeti nevelés szerves részének tartjuk. Elsősorban a párt soraiban, az iskolai és az iskolán kívüli nevelésben, az ifjúság és az értelmiség soraiban kell megvalósítanunk. A társadalmi élet állandóan változó feltételei, a tudomány és technika fejlődése alapján és a szakképzett, az idealista vallásos elképzelések bírálatával egybekapcsolt világnézeti nevelés segítségével ezen az érzékeny területen is lépésről lépésre hatolhatunk az emberek tudatába. Pártunk a központi bizottság vezetésével az utóobi négy év alatt történelmi győzelmet aratott az emberek tudatáért folytatott harcban. Ojból tekintélyt szerzett és politikáját a legszélesebb tömegek is támogatják. Az állami szervekben dolgozók minden erejüket arra fordítják, hogy az elért sikereket újabbak kövessék, hogy a XIV. kongresszus határozatait ezen a területen ls maradéktalanul teljesítsük. lén Kozák elvtárs felszólalása Felszólalása bevezető részében hangsúlyozta a központi bizottság mostani ülése határozatainak fontosságát. Tisztelettel adózott azoknak a művészeknek, akik a nehéz helyzetben készek voltak tűzbe menni. Hangsúlyozta feltétlen szükségességét annak, hogy az ideológiai munkában nagyobb súlyt helyezzenek rá és érjék el, hogy mindenki megértse milyen fontos nálunk felszámolni az ellenforradalom valamenynyi maradványát és következményét, gyökereit, a legkülönfélébb hamis, revizionista ideológiákat, a nacionalizmust, a tiszta, osztálynélküli demokráciáról még fennmaradt mítoszokat, hogy sikeresen elnyomjuk a kispolgári gondolkodás óriási hullámát, amelylyel a válság éveiben szándékosan viszszaéltek és bekerült életünkbe. Kulturális területünket rendkívül súlyos ideológiai ártalom érte. Ezen a területen a hatvanas évek kezdetétől a revizionizmus legkülönfélébb apostolai esztendőkön át a filozófiában, az irodalmi és művészi alkotásban Fischer, Sartre, Garaudy elméleteit terjesztették, a marxista—leninista osztályszempontból való eljárás felszámolására törekedtek, a szocialista irodalmat és alkotást az elidegenedés és az abszurditás Kafka-féle elméleteivel mételyezték meg. E tevékenység gyümölcsei azután az 1968—1969-es válság éveiben oly mélyen nyilvánultak meg, hogy számos művészeti szövetség vezetősége, közöttük elsősorban a Csehszlovák Írók Szövetségének volt vezetősége, a legagresszívabb ideológiai, később pedig politikai antiszocialista és antiszovjet ellenforradalmi vezérkarokká váltak. A vészmadarak és az ellenség ezért azt jósolták, hogy e területet soha sem sikerül konszolidálni. Mégis, új művészeti szövetségek jöttek létre és dolgoznak, amelyek magvát kommunisták alkotják, akiket egységes marxista—leninista nézet fűz össze, és e szövetségek tagjainak soraiba fokozatosan belépnek olyan pártonkívüli művészek is, akik aktívan, alkotó szelleműen viszonyulnak szocialista rendünkhöz és annak osztályhatalmához. Éppen azért, mert ideológiai veszélyt jelentett, valamint azért, mert meg kellett világítani a revizionizmus gyökereit és mert állandóan megismétlődnek „az írók szellemi vezető szerepéről" táplált elméletek, továbbá amiatt a szerep miatt, amelyet az írók a többi művész között betöltöttek, a Cseh Írók Szövetsége kongresszusának elvi, következetes elemzést kellett végeznie és annak alapján kellett kidolgoznia programját, amely a szocializmussal lényegileg összeforrott irodalomra törekszik. Nem akarok beszámolót tartani, de tény az, hogy éppen a mi területünkön várták azt a jobboldali elemek, hogy soha többé nem sikerül újból szocialista pártos irodalmi frontot felállítani. De szövetségünknek már 120 tagja van, írók és Irodalomkritikusok, közöttük számos kiváló alkotóművész, és soraik belátható időn belül tovább bővülnek. A Szovjet Írók Szövetségéhez és a szocialista országok írószervezeteinek többségéhez szilárdabb kötelékek fűzik, mint bármikor azelőtt. Meghívunk kiváló haladó írókat és műfordítókat a tőkés államokból, neves haladó írókat az úgynevezett „harmadik világból" is, és megismertetjük őket szocialista életünk igazságával. A csehszlovák írók volt szövetségének jobboldala legagresszívabb képviselői által meghirdetett szabotázs és megkísérelt szervezett hallgatás ellenére, amit az írók körében propagáltak, megkezdtük az irodalmi havi folyóirat kiadását, amelynek irodalmi és irodalom-kritikai programját, tartalmi színvonalát már annyi neves és fiatal szerző Írásai biztosítják, hogy terjedelmének bővítését kell mérlegelnünk. Mindenekelőtt a fiatal szerzők -körében fejtünk ki munkát. Munkánk hatással van már olyan szerzőkre is, akik műveiket tekintve hozzánk, a szocializmushoz tartoznak, de a válság éveiben egyes állásfoglalásaik folytán tévútra kerültek. Egyesekkel közülük már együtt dolgozunk, individuálisan — és sikeresen — tárgyalunk velük, segítő kezet nyújtunk nekik, természetesen az elvhűség, a XIV. kongresszus elvei alapján. Szövetségünk nemzetközi szempontból is növekvő tekintélyre tett szert, amint erről számos együttműködési javaslat tanúskodik haladó irodalmi szervezetek részéről. A XIV. kongresszus kitűzte pártunk kultúrpolitikájának általános alapelveit, összhangban a párt fő irányvonalával. E marxista—leninista alapelvek kitűzése önmagában is rendkívül sokat jelentett a szocialista kulturális front számára, fokozatos egyesítése szempontjából. Ogy vélem azonban, hogy feltétlenül el kell mélyíteni a kultúrpolitika egységes irányítását. Ennek feltétlen szükségességéről tanúskodik az, hogy számos esetben nem egységesen magyarázzák és járnak el a kultúra egyes területein, a "párt kultúrpolitikája feladatainak teljesítése során. Az egységnek ez a hiánya gyakran megnyilvánul az egyes reszortokon belül ls. Hány eset volt például, amikor az egyik kiadóvállalat felbontotta a szerződést és leállította a már munkában levő, politikailag diszkreditált szerzők könyvét, nem adták ki fordításaikat, míg más kiadóvállalatok e szerzők saját "műveit tömeges példányban kiadták. Tudjuk, hány jobboldali elem, akiket kizártak a film területén végzett munkából, máshova furakodott be. Politikailag diszkreditált szerzők, akiknek műveit könyvalakban nem adják ki, gyakran idegen név alatt érvényesülnek — mondjuk a színházban, de a honoráriumot a saját nevükre kapják. Oleg Sus ismert jobboldali irodalomkritikus, akinek munkáit a cseh kerületekben senki sem adja ki legálisan, nyugodtan publikálta irásait a Slovenské pohladyban. Viszont azt is meg kell mondani, hogy amikor a szlovák elvtársak úgy döntöttek, hogy beszüntetik az egyik kis bratislavai színház, az esztrád-művészek kis csoportjának tevékenységét, egyszeriben akadt valaki, aki megszervezi turnéjukat a cseh kerületekben. Emellett nem akarok beszélni egyes folyóiratok kritikáiban és kulturális rovataiban recenzióiban megjelenő művészi-eszmei eltérésekről. Valamennyi esetben néha homályosságról, máskor viszont egyéb eljárásról van sző. Ez azt jelenti, hogy egyes kerekek csikorognak a párt általában offenzív egységes, eszmei eljárásában. Saját ügyünknek ártanánk, ha nem vennénk figyelembe ezt a tényt és ha nem tudnánk az esetleges homályosságokat elvhűen megoldani. Helyzetünkben ezért olyan fontos a marxista—leninista elvhű kultúrpolitika egységes, megfontolt irányításának érvényesítése. A párt kultúrpolitikája egységének és irányítása minőségének kérdésével egy további kérdés is összefügg. Szívesen mutatok rá, hogy például a televízióban, amelyet oly súlyosan, mélyen érintettek a válságos évek, jó munkát végeztek főként egyes szakaszokon, egyes szerkesztőségekben és hogy ott a becsületes kommunisták sikeresen törekednek a munka megjavítására. Feltétlenül szükséges azonban további lépést tenni. Lépést ahhoz, hogy a program egész összetételét — az irodalmi, zenei, drámai, vagy képzőművészeti műsor összetételét — alapvetően, ténylegesen szocialista művészi alkotások képezzék, hogy a művészet, amely közös küzdelmünket ideológiailag szolgálja, meghatározó helyzetet foglaljon el a televízió és a rádió műsorában. Egy további kérdés is összefügg a kultúra pártos Irányításával — mégpedik a káderek kérdése. Művészetünk területén óriási hiány van művelt, szakképzett, eszmeileg szilárd káderekben. Főként a műbírálat területén, amelynek jelentőségére oly komolyan és sürgetően figyelmeztetett a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának ez évi határozata is. De nemcsak kritikusokban, hanem különféle szerkesztőségi dolgozókban is hiány van. Az egyik kérdés e hivatások oktatásának megfontolt szervezése az állami főiskolákon. A másik kérdés az, hogy a párt soha sem mondhat le a területen a pártkáderek saját neveléséről. Javasolnám, hogy a pártfőiskolán külön tanfolyamot létesítsenek az ilyen dolgozók számára, kiválasztott fiatalok részére, legyenek azok a főiskolák végzett növendékei vagy a gyakorlati dolgozók köréből. Mit kell még tenni a művészi front ezen alkotó offenzívája feltételeinek megteremtéséért? A múlt években az ismert okok folytán gyakorlatilag kihaltak, vagy ehallgattatták a népet, a művészetet szolgáló alkotásokat. Ogy vélem itt nagy szerepet játszhat a központilag irányított, központilag kidolgozott társadalmi megrendelés. Ez. 1 összefügg még egy fontos kérdés. A cseh- és szlovák művészek közös eljárására gondolok. Rólunk, írókról fogok beszélni, de ez az egész művészeti területet érinti. Itt is megérett az idő arra, hogy ne egymás mellett, hanem együttesen haladjunk. Ehhez az út konkrét alkotó-eszmei feladatokon és azok közös értékelésén át vezet. Közös publikálásra, ebetleg együttes értékelésre, van szükség. írjunk ki például művészi pályázatokat közös bíráló bizottsággal. Folyóiratainkban, kiadóinkban a díjnyertes munkákat publikáljuk egyidejűleg cseh és szlovák nyelven. E pályázatokon a díjakat aszerint ítéljük oda, hogy ki adott a társadalomnak hasznosabb, szükségesebb, a szocializmussal lényegileg összefüggő művészi alkotást, nem pedig aszerint, hogy cseh vagy szlovák az illető. Kell, hogy közös legyen a művészi erőnk, közös legyen fegyverünk a közös osztályküzdelemben. Szlovákia fővárosában november elején helyezik üzembe a villany- és Diesel-mozdonyok új javítócsarnokát. A Bratislava Východ II. fűtőházban felépített csarnokban egyszerre tíz mozdony is elfér. Felvételünk a javítócsarnokról készült. (Felvétel: I. Dubovský CSTK)