Új Szó, 1972. november (25. évfolyam, 258-283. szám)
1972-11-12 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó
iatalnkrűl F ialal nlcnafc H O s zi sorakozó A galántai járásban az ifjúsági szervezőtek munkáját a SZISZ járási bizottságának titkársága irányítja. Ennek elnöke Éles Károly elvtárs. Öt kerestük fel, hogy megkérdezzük, milyen lesz az őszi program? Milyen, mindenkit érintő megmozdulásra számíthatnak a járás fiataljai? — Általában arra törekszünk, hogy a szervezetekben folyamatos legyen a munka. Ennek ellenére azonban az ősznek különös jelentősége van a szervezeti élet szempontjából. Sor kerül az őszi sorakozóra . .. • Melyek a főbb jellemzői? —• Rendezni kell sorainkat. Ma már minden községben működik ifjúsági szervezet. A tagok létszáma 4150, csakhogy közülük sokan éppen az őszi hónapokban vonultak be katonának. Helyükbe új tagokat veszünk fel. Azután Itt az alkalmas idő arra. hogy a szervezetekben megtartsuk az évzáró taggyűléseket is. • Milyen változásokra számítanak? — Az évzáró taggyűlések jelentik az előbb említett sorakozót. A katonai szolgálatra bevonult ifjúsági vezetők helyébe másokat választunk. Örömünkre szolgál azonban az, hogy a helyi szervezetek elnökei jól dolgoztak, beváltak, így alig két-három szervezetnél választanak majd új elnököt. Ezen a téren tehát jelentősebb változásra nem számítunk. • Hogyan váltak be vezető beosztásban a lányok? — Az alapszervezetek mintegy 40 százalékában lányok töltik be az elnöki tisztséget. A vezetőségben való képviseletük részaránya pedig majdnem 50 százalékos, jól beváltak vezetői beosztásban. Néhány lány nevét dicsérőleg is megemlíthetem: Melicher Ilona, Polakovics Teréz, Matlaha Katalin, Nogéli Éva. Reméljük azonban, hogy nem csalódunk azokban sem, akik az évzáró taggyűlések során kerülnek majd most egy-egy szervezet élére. • Milyen új módszerek bevezetésére készülnek? — Szeretnénk, ha a fiatalok munkába lépése közügy lenne. Szeretnénk a fiatalok számára az első munkanapot ünnepélyessé tenni. Arra törekszünk, hogy főleg azok körében valósítsuk meg ezt, a lövőben hagyományosnak Ígérkező ünnepélyt, akik munkásosztályunk utánpótlását képezik, ezért az első ilyen ünnepélyt a šarai (Vágsellye) DUSLO vállalatnál rendezzük majd meg. • Hogyan biztosítják a szervezeti élet érdekességét, folyamatosságát? — Az előbb említett őszi sorakozó is azt a célt szolgálja, hogy konkrét feladatok teljesítése érdekében rendezzék soraikat a fiatalok. Ha minden tag kap valamilyen megbízatást, mely érdeklődésének megfelel, akkor a szervezeti élet érdekes és gazdag lesz. • Melyek a főbb munkaformák? — Brigádmunkák, politikai oktatás, szakköri tevékenység, együttműködés a sportszervezetekkel, fellépések és kiállítások rendezése. Természetesen mindenhol a helyi adottságok figyelembevételével. Trsticén (Nádszeg) például jól működik a citerazenekar, s a fiatalok nádból nagyon érdekes kézimunkákat készítenek; itt ilyesmire gondolunk. Ahol lehetőség van fényképezésre, ott az amatőrfotósok szakkörét fogjuk megszervezni. • Az irányítás munkájában mi lesz új? — Tökéletesíteni fogjuk azt a módszert, mely szerint kéthavonta tájékoztatót adunk ki a vezetők számára. Újdonság, hogy a fiatal mezőgazdasági mérnökök segítségével szakbizottságot hoztunk létre, mely irányítani fogja a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok munkáját. Sajnos, a fiatal értelmiségiek közül éppen a tanítók azok. akik elzárkóznak attól, hogy segítsék a járási bizottság irányító munkáját. • Mi lesz az őszt sorakozó sikere? — Nagy öröm, ha a szervezteknél, a gyakorlatban látjuk megvalósulni egy-egy ötletünket. Ez olykor több, tartalmasabb annál, mint amit elképzeltünk. Ezért az őszi sorakozó igazi sikere az lesz, ha az évzáró taggyűléseken a fiatalok elmondják, mit szeretnének többet, jobbat tenni a szervezeti élet fellendítése érdekében. Siker lesz azonban az is, ha majd jelezhetjük, hogy tagságunk létszámát növeltük, s a szervez stek több leányt és fiút is felkészítettek arra, hogy pártunk tagjai lehessenek. Nem valósul meg máról holnapra az őszi sorakozó a galántai járásban. Máshol sem, de ha mindenütt olyan lelkesedéssel készülnek erre a sorakozóra, mint a galantaiak, akkor a SZISZ fiataljai megérdemlik majd az idősebbek, a kommunisták dicséretét. HAJDÜ ANDRÄS Jó munkát végeznek Bartoftban (Brutyu) a I SZISZ alapszervezete az »1 sők között alakult meg. Alakuló gyűlésükön részt vett a helyi efsz és a hnb elnöke. Mindketten támogatásukról biztosították a fiatalokat. Jelenleg a vezetőség a taglétszám emelésére törekszik. Az elnök Szvetlík Ottó, aki a reá háruló feladatokat példásan végzi. Ennek a falusi szervezetnek az elsődleges célja — mint ezt a kultúrfelelőstől. Dojcsán Istvántól megtudtam — a fiatalok szórakozási lehetőségének biztosítása. Arra törekednek, hogy falujukban is jól érezzék magukat a fiatalok. Ilyen szórakoztató célja van az évenként megrendezésre kerülő ifjúsági találkozóknak, melyek 1 naposak. A találkozón szerveznek szavaló versenyt, népitánc- és táncdal-vetél, kedőt, és beat-együttesek bemutatkozására is sor ke. rül. A tavalyi bevételükből klubhelyiséget rendeztek be. A fiatalok politikai isme! reteinek gyarapítását is szem előtt tartja a vezetőség. Előadásokat tartanak egyes témákról, melyeket a politikai felelősök készítenek elő a párt tagjainak se; gítségével. Falujukról sem feledkeznek meg. A faluszépítési akciókban brigádmunkát végeztek és segítet! tek a parkosításnál is. Ebben Í a kis faluban a fiatalok meg' találták a helyes utat, eredményeket tudnak felmutatni A megkezdett úton tovább kell haladniok, hogy még j jobb eredményeket érhesse; nek el. i KELEMEN LAJOS 1 A SZISZ kongresszusa után A kongresszus utáni időszakban a határozatokat érvényesíteni kell a SZISZ valamennyi alapszervezetében. A kongreszszusi küldöttek gyűléseken ismertetik az ifjúsággal a határozatokat és feladatokat. Igy történik ez néphadseregünk ifjúsági szervezeteiben is. A küldöttek igyekeznek megvalósítani a határozatokat. Fontos munkát végeznek, ugyanis közeleg a kiképző év vége. A harci és politikai felkészülés feladatait a nemzetvédelmi miniszter parancsai alapján maradéktalanul teljesíteni kell. A SZISZ országos kongresszusa küldötteinek találkozása a katonákkal nagyszerű alkalmat nyújt a hátralevő feladatok megjelölésére és a következő évi feladatok kitűzésére. Az összejövetelek arról tanúskodnak, hogy ifjú katonáink figyelemmel kísérték a kongresszus tanácskozását. Élénken érdeklődnek a kongresszus eseményei iránt: mivel foglalkoztak a küldöttek, milyen volt a fiatalok találkozója a legmagasabb párt és kormányképviselőkkel stb. Jozef Cálik őrnagy, a repülős szaktanintézetből jelen volt a kongresszuson, és sorba látogatja a hadsereg ifjúsági szervezeteit, és ismerteti a katonákkal a kongresszus által kitűzött feladatokat. Kongresszus utáni munkája méltán megérdemli elismerésünket. Cálik őrnagy nem maradt csak a szavaknál. Viszszatért a kongresszusról, és mindent, amit látott, minden új ismeretet, amit ott szerzett, továbbadja a katonáknak. ~9fA Szovjetunió Barátainak KLUBJA A Šahy-i (Ipolyság) Magyar Gimnáziumban sokéves hagyományai vannak a csehszlovák—szovjet barátságnak. Az iskola számos diákja, s a tanári kar tagjai közül is többen évek öta leveleznek szovjet barátaikkal. Az iskolában működik a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség egyik legnagyobb létszámú szervezete a levicei (lévai) járásban. E szervezet keretében alakult meg a közelmúltban „A Szovjetunió Barátainak Klubja". A klub élére egy halkszavú, szerény és igen rokonszenves kislány, a III. B. osztályos Híves Márta került. Vele beszélgettünk a klub célkitűzéseiről, terveiről. • Milyen céllal alakult meg „A Szovjetunió Barátainak Klubja"? — Fő célkitűzésünk, hogy a klub tagjaival szórakoztatva nevelő és tanító formában minél jobban megismertessük legjobb barátaink, a szovjet emberek szép és gazdag hazáját, szovjet barátaink életét, a szovjet tudomány és technika, kultúra és művészet, ökonómia és sport eredményeit, vívmányait és kincseit. Nagy öröm számunkra, hogy a 'klub tevékenysége iránt iskolánk diákjai részéről nagy az érdeklődés. Eredetileg úgy terveztük, hogy egy 35—40 taggal rendelkező klubot létesítünk. A lelkesedésnek azonban nem szabhattunk határt, ezért örömmel fogadtuk valamennyi érdeklőló jelentkezését. A klub megalakult, és jelenleg a tagok létszáma 106. • Milyen formában való sul majd meg a klubtagok tevékenysége? — A klubon belül köröket létesítettünk a klubtagok érdeklődésének megfelelően. Hat ilyen körünk van: irodalmi kör, filmkör, zeneHives Márta barátok köre, a szovjet saj tó barátainak köre, levelezőkör és sportkflr. Az irodalmi-, a film- és a zenei kör a szovjet irodalom, film- és zeneművészet legújabb és legkiemelkedőbb alkotásaival fogja megismertetni tagjait előadások, viták, filmvetítések, illetve zenehallgatás formájában. A szovjet sajtó barátainak köre a klubtevékenységen belül propagálja majd a szovjet ifWsági sajtó termékeit, azokból kiállításokat, sajtóbeszámolókat rendez. A levelezőkörbe tömörültek azok a diákok, akik rendszeresen leveleznek szovjet Iskolák diákjaival és a klubtevékenység során fejleszteni fogják orosz levélírási és beszédkészségüket. A sportkör tagjai a müncheni olimpiai játékokon is kimagasló sikereket elért szovjet sport legjobbjainak életével, a szovjet sport eredményeivel ismerkednek meg. • Legközelebbi akcióik? — A nagy évfordulók, az Októberi Forradalom 55. és a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója, valamint a csehszlovák—szovjet barátság hónapja alkalmából számos akciót, rendezvényt tervezünk. A barátsági hónap folyamán szovjet ifjúsági folyóiratok és könyvek hagyományos iskolai kiállítását rendezzük meg, ünnepi klubdélutánt tartunk az NOSZF 55. évfordulója tiszteletére, beszélgetésre hívjuk meg a klubba a Szovjetunióban járt tanárainkat, a téli szünidő előtt ünnepi megemlékezést és esztráűműsort rendezünk a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére. Most fejeztük be a szovjet sajtó előfizetőinek toborzását iskolánkban. 277 diákja van iskolánknak és valamennyien előfizettek szovjet folyóiratra. SÁGI TŰTH TIBOR Szervezett munka f szép eredmények A tanulók pozitív jellemvonásainak kialakítása, a felnövő ifjúság formálása nagyrészt a kilencéves alapiskolák feladata. De az iskola feladata nemcsak a tudással való felruházás, hanem mindazoknak az ismereteknek, tudnivalóknak az átadása, melyek a szocialista társadalom becsületes, odaadó polgárává formálják a tanulót. A Vinicai (Ipolynyék) KAI pedagógusai, pionírszervezetének vezetői mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az iskolából szocialista rendszerünkhöz hű, a közösség ügyei iránt érdeklődést tanúsító fiatalok kerüljenek kl. Teszik ezt nemcsak a tanítási órák keretén belül, de a különböző iskolán kívüli akciók példás előkészítésével és megszervezésével is, melyeket az iskola pionírszervezetének vezetője, Kusický Ernő Irányít. A különféle akciókban elért eredmények azt bizonyítják: szervezett munkájuk nyomán szép eredmények születnek. A gyűjtési akciók keretében az idén 10 600 kg vasat, 2086 Tóth Zsuzsanna kg csipkebogyót, 1500 kg vadgesztenyét gyűjtöttek. A vietnami gyermekek megsegítésére elküldtek 487 füzetet és ceruzát. Munkaszeretetüket bizonyítja, hogy a nyári szünetben a mezőgazdasági csúcsmunkák idején 1062 napot dolgoztak le. ősszel négy napon át segítettek a helyi efsz szőlőjében szüretelni, részt vettek a burgonyabetakarításban, és 22 hektárról betakarították a silókukoricát. Az iskola minden tanulójának jár a Kis Építő, a Tábortűz, akik pedig az orosz nyelvet is tanulják, azoknak a Barvinok is. Természetesen, más lapokat ls olvasnak, hiszen a polgári nevelésre és egyéb órákra az Oj Szóból és más lapokból szerzik be a híreket. A rajok tevékenysége, munkájának sikere nagyban függ a jól szervezett munkától. Ezt biztosítja az egész évi, részletesen kidolgozott munkaterv. Ennek alapján tartották meg a csapatgyűlést, megemlékeztek Nálepka kapitányról is, valamint azt a csapatgyfllést, melyre meghívták a csehszlovák néphadsereg öt katonáját. Elbeszélgettek velük, majd apró ajándékokkal kedveskedtek. A jól szervezett munka sikereket eredményez. Bizonyítja ezt az is, hogy a gyűjtésekben legszorgalmasabb Tóth Zsuzsannát a hulladékgyűjtő vállalat kéthetes jutalomüdülésben részesítette. A kislány a román tengerparton üdült. Nyaraláson vett részt Petényi Zsuzsanna is, aki a Tábortűz T-klubjának tagjaként a bolgár tengerparton élvezte a nyarat. Rajtuk kívül még 45 tanuló üdült különféle táborokban. A szovjet nép iránti szeretet ís konkrétan megnyilvánul a tanulók életében. Az iskolát számos szovjet delegáció látogatta már meg, s tagjai szép emlékekkel távoztak a tanulók köréből. A tanulók szovjet iskolák diákjaival levelezés formájában tartanak kapcsolatot. BÜITOS JANOS