Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

A NEMZETI VISZONYOK JELLEG L

enin 1895-ben vonaton átutazott egész Litvánián. Látta a nyomorúságos parasztkunyhók sivár tengerét, melyet csak itt-ott tarkítottak piros szigetecskék: a bokrok, fák, ligetek zöldjéből kiemelkedő nemesi udvarházak és templomok cseréptetői. Elmaradott, elnyomott népet látott, amelyet a cári csendőrség szuronyainak védelme alatt könyörtelenül, szipolyoztak a földesurak. Ennek a népnek még azt ls megtiltották, hogy anyanyelvén ' írjon, vagy könyveket nyomtasson. Lenin később ezt írta: „A régi világgal, a nemzeti elnyomás, a nemzeti vizsálykodás vagy a nemzeti elkülönülés világával a munkások szembeállítják az új világot, a valamennyi nemzet dolgozói közötti egység világát, amelyben nincs helye egyetlen kiváltságnak, sem az ember ember áltál való legcsekélyebb mértékű elnyomásnak." Miután Oroszországban győzött az Októberi Forradalom, 1918-ban a litván dolgozók kikiáltották a szovjethatalmat. Ezt azonban az intervenciósok és a helybeli burzsoá nacionalisták 1919-ben megdöntötték, s helyébe burzsoá diktatúrát teremtettek. A burzsoá uralom alatt Litvániában gyöngén fejlődött az Ipar. 1913 és 1940 között az ipari termelés szintje mindössze 2,6-szorosára nőtt. A szovjetköztársaságok ipara sokkal gyorsabb ütemben növekedett: a Belorusz SZSZK-ban például 8,1-szeres, a Grúz SZSZK-ban 10-szeres, a Kirgiz SZSZK-ban 9,9-szeres volt az ipari termelés szintjének növekedése. A litván népben erősen élt a Szovjethatalom visszaállítására Irányuló törekvés, amelyet az illegális kommunista párt és a Szovjetunió példája támogatott. Baráti közösség A litván nép vágya 1940-ben valósult meg. A burzsoá kormány megdöntése után Litvánia visszatért a szovjet népek testvéri szövetségébe. A fiatal szocialista köztársaság előtt megalakulásának első napjaitól kezdve rendkívül fontos feladat állott: jelentősen növelnie kellett a termelőerők fejlődésének ütemét. Megtörténtek az első intézkedések Litvánia iparosításának meggyorsítására, ami a hitlerista megszállás miatt elakadt ugyan, a háború után azonban erőteljesen folytatódott. Litvánia iparosítását nagymértékben segítette a többi szovjetköztársasá.g. Ha a litván köztársaságnak nem voltak elegendő anyagi eszközei nagyobb beruházásokra, a szövetségi kormány segített előteremteni őket. Ha nem voltak felszerelései, berendezései, megkapta, ami kellett. Ha valamilyen iparágban szakemberhiánnyal küszködött, a testvéri köztársaságok segítettek a szakemberképzésben. A burzsoá hatalom éveibgn, mint említettük, az ipari termelés növekedése csak 2,6-szoros volt, a Szovjethatalom fennállása óta azonban 34-szeresére nőtt az ipari termelés. A Litván SZSZK-ban fejlett gép- és szerszámgépgyártás alakult ki. A litván hajók nemcsak a Balti-tengeren járnak, ihanem az óceánok hullámait is szántják. A Szovjethatalom előtt minden egyes zsák cementet külföldről kellett behozni, ma Litvánia maga gyárt cementet. A Szovjethatalom, a szocialista rend gyökeresen megváltoztatta a litván mezőgazdaság helyzetét. A parasztság korszerű gépekkel felszerelt, tudományos módszerekkel dolgozó nagyüzemi gazdaságokba tömörült. Megnőttek a terméshozamok, szaporodik az állatállomány. A burszoá Litvániában a gabonafélék átlagos terméshozama hektáronként 10—12 mázsa, 1971-ben azonban már 26,6 mázsa volt. Hatalmas lendület jellemzi a litván kultúra fejlődését is. A burzsoá időkben mindössze 6000 körül járt a főiskolai hallgatók' száma, az 1970/71-es tanévben 57 000-en tanultak a különböző felsőoktatási intézményekben. Rendkívül fejlett a könyvkiadás, a könyvtárügy. 1940-ben 3,8 millió, 1970ben 14,6 millió volt az évi könyvtermés összpéldányszáma. Aziért szóltam kissé részletesebben Szovjet-Litvánia fejlődéséről, mert az jól példázza a nemzeteik szovjet típusú barátságát, és törvényszerű eredménye a kölcsönös segítség elvein alapuló fejlődésüknek, gazdaságuk integrációjának, törvényszerű eredménye a Szovjetunió nemzeti politikájának. Kölcsönös segítség Hasonló képet mutat bármelyik szovjetköztársaság élete. Belorusszia valaha éppoly elmaradott volt, mint a vele szomszédos Litvánia. Ugyanolyan ipari fejletlenség, kezdetleges mezőgazdaság, földhözragadt szegénység és kultúrálatlanság jellemezte. Belorusszia ma a műszaki haladást meghatározó, fejlett iparágakkal rendelkezik: gépgyártással, műszergyártással, rádió-technika- és elektronika-iparral, vegyiparral és petrokémiai iparral. A nyolcadik ötéves terv Időszakában, 1968 és 1970 között Belorusszia 392 000 traktort gyártott. A szovjathatalom előtt egyetlen gépgyára sem volt, most pedig az ércbányászat számára 27 és 40 tonnás dömpereket állít elő, amelyek felveszik a versenyt a világ legjobb hasonló gyártmányaival. Az új ötéves tervidőszakban folytatódik a lukomlszki vízerőmű építése, melynek teljes teljesítménye 2 400 000 KW lesz. 1968-ban Belorusszia erőművel együttesen adtak ennyi energiát. Üzbegisztánban rövid idő leforgása alatt új iparágak születtek: gyártanaik traktort, műszálat, vegyipari termékeket, gépeket. Jelentősen fejlődött az aranybányászat. Nagyszabású vízgazdálkodási munkálatokat végeztek, öntözőcsatornákat létesítettek, új teterületeket vettek művelés alá. Figyelemre méltó, hogy a mezőgazdasági termelés növekedésének 75 százalékát a terméshozamok fokozásával érték el. 1970-ben átlagosan 26,2 mázsa gyapotot takarítottak be egy hektárról, vagyis többet, mint bármikor Üzbekisztán gyapottermesztésének egész történetében. A Szovjetunió szövetségi köztársaságai kezdettől fogva segítették egymást, így fejlődtek sikeresen, így haladnak most is „új eredmények felé. Litvánia Iparosítása sem valósulhatott volna meg széles körű együttműködés nélkül. A Litván SZSZK az Urálból, a Volgavidékről, Szibériából kapja a fémeket, Moszkvából, Novoszibirszkbol Gorkijból a minőségi acélt. Körülbelül 200 vállalat közreműködésével épült meg Litvánia legfontosabb villamosenergia-forrása, az Elektrenaj városban létesített vízerőmű. A litván ipar más köztársaságokból behozott fűtőanyaggal dolgozik, sok vállalat behozott nyersanyagot is dolgoz fel. Ugyanakkor Litvánia egyre több készterméket szállít a többi köztársaságba. Nemrég az Örmény SZSZK-ban jártam, s ellátogattam a híres Matenadaran-könyvtárba. Láttunk ott igen régi kéziratokat, olyan tussal írva, amely az Idő múlásával nem halványodik el, sőt éppen ellenkezőleg, egyre ragyogóbbá válik. S akkor arra gondoltam: így van ez a szovjetköztársaságok népeinek kultúrájával is, amely a szocializmusban egyre színesebb, fényesebb, kisugárzik az egész Szovjetunióra, sőt messze annaik határain túlra is. Az örmény tus receptjének titkát régi mestereik magukkal vitték a sírba, ám a Szovjethatalom körülményei között élő nemzeti kultúrák virágzásának „receptje" ismeretes. A szocialista rendszer ereje az. A szocialista rendszeré, mely örököse és letéteményese minden jónak, minden haladónak, amit csak elért az emberiség. Döntő tényező Az egyes szovjetköztársaságok fejlődésében, virágzásában a Szovjetunió virágzása jelenti a döntő tényezőt, s ugyanakkor minden egyes köztársaság hozzájárul az egész Szovjetunió teljesítőképessgének fokozásához, elősegíti az egész oťszág erejének növekedését. Helytelen volna azonban azt gondolni, hogy a Szovjetunió ereje egyszerűen az egyes köztársaságok teljesítőképességének számtani összege. A Szovjetunió egész és minden egyes alkotórésze között bonyolult, dialektikus összefüggés van, amely megköveteli mind az egész rendszer, mind az egyes részeik érdekeinek figyelembevételét. Mihail Prisvin, Ismert orosz író egyik művében olvassuk: „A társadalomban az embernek saját természetével összhangban kell növekednie, önmagának és egyetlennek kell lennie, mit ahogyan a fán mindegyik levél különbözik a másiktól. De minden egyes levélkében van valami, ami közös a többiekkel, és ez»a közösség ott kering az ágacskákban, a közlekedőedényekben, s ez alkotja a törzs erejét és az egész fa egységét." Amint a levelek, a gallyak, az ágak nem csupán alkotják a fát, hanem maguk is tápanyagokat kapnak a többi levéltől, gallytól, ágtól, a gyökértől, a törzstől ugyanúgy a szovjet népek családjában is minden egyes nemzet nemcsak be= viszi értékeit a szovjet népek közös kincseskamrájába, hanem meg is kapja onnan, amire szüksége van." Az országos érdekeket az egyes köztársaságok érdekeivel egyeztetni, az egyes nemzeti képződmények sajátos érdekeit az egész szövetség érdekelnek alárendelni, ugyanakkor nem engedni meg az egyes köztársaságok érdekeinek mellőzését, egyáltalán nem egyszerű feladat. PJagyarónyú fejlődés A szovjet állam nemzeti politikájának lényegéhez tartozik, hogy gondoskodik valamennyi köztársaság egyidejű fejlesztéséről és a fejlettségi szintek kiegyenlítéséről. A szovjethatalom kikiáltásakor a három balti köztársaság fejlettségi színvonala, történetük hasonlósága ellenére nagyon ls különböző volt. Csak egy példát említek. 1940-ben Litvániában 1200 tonna, Lettországban 12 400 tonna, Észtországban 22 800 tonna halat fogtak ki. Az 1969-es halászati statisztikákban viszont már a következő adatokat olvashatjuk: Litvániában 328 100 tonna, Lettországban 413 000 tonna. Észtországban 286 300 tonna volt a kifogott halak mennyisége. Mint látjuk, mindegyik köztársaságban roppant gyors ütemben fejlődött a halászat, a szintkülönbségek pedig csaknem teljesen eltűntek. De más népgazdasági ágakban is lehetne ugyanilyen meggyőző példákat említeni. Az 1940. évi ipari termelést 100 százaléknak véve, az 1970. évi Ipari termelés mutatószámai a következők: az Orosz Föderációban 1064, Ukrajnában 832, Belorussziában 1251, Üzbegisztánban 856, Kazahsztánban 1872, Grúziában 836, Azerbajdzsánban 552, Litvániában 3117, Moldovában 2496, Lettországban 2726, Kirgiziában 1907, Tádzsikisztánban 993, Örményországban 2131, Türkmenisztánban 675, Észtországban 2779 százalék. A felsorolt adatok nemcsak azt mutatják, • hogy az ipari termelés valamennyi szovjetköztársaságban rendkívül gyors ütemben növekszik, hanem arra is rávilágítanak, hogy a fejlesztés gazdasági színvonaluk figyelembevételével történik. A Szovjetunióban a nemzetek közti viszony lényege: mindegyik nemzet felvirágzása és egymáshoz való közeledésük. E- folyamatok kölcsönhatásban vannak egymással, nem lehet őket sem szembeállítani, sem azonosí-ani, hiszen az egyik kiegészíti a másikat. Minél intenzívebben fejlődnek a nemzetek, annál jobban rá vannak utalva arra, hogy a társadalmi élet minden területén együttműködjenek: a gazdaságban, a politikában, a kultúrában, annál gyorsabbá válik a kölcsönös szellemi gazdagítás folyamata, az ideológiai és morális közeledés. S minél jobban közelednek egymáshoz a nemzetek, annál gyorsabban fejlődnek A szocialista nemzetek felvirágzásának és közeledésének elvi-politikai irányvonala a Szovjetunióban kizárja a nemzeti sajátosságok abszolutizálását, szerepük felnagyítását, de a nemzeti sajátosságok lebecsülését is. A nemzetek további közeletiésének fontos feltétele a burzsoá nacionalizmus maradványai ellen folytatott harc. Külföldön a burszoá nacionalisták ezeket a maradványokat próbálják felhasználni arra, hogy éket verjenek a szovjet népek közé. Az imperialisták különösen sokat „törődnek" a balti köztársaságokkal. Tagadják, hogy ezekben 1918-ban a nép akaratából győzött a szovjethatalom, s azt próbálják bizonygatni, hogy az Oroszországból exportált forradalom terméke volt. A valóság azonban az, hogy a balti körzetek túlnyomó többségében akkor alakult meg a Szovjethatalom, amikor ott Szovjet-Oroszorsszágnak egyetlen vőröskatonája sem tartózkodott. A Szovjethatalmat viszont a helyi burzsoázia csak a nyugati imperialista államok döntő támogatásával tudta elfojtani. A burszoázia apologétál nem tudják letagadni azt a tényt, hogy 1919 májusában Rigát megszállta Holtz tábornok német hadserege, hogy Talent angol ezredes lett Riga polgári kormányzója, Dowley amerikai ezredes pedig a város katonai kormányzója. Azt a tényt sem lehet letagadni, hogy 1918 decemberében Tallinn kikötőjébe angol hadihajóraj futott be, hogy Litvániában Bermot-Avalov és Holtz tevékenykedtek, hogy a fehérlengyel légionáriusok ez antant felbujtására foglalták el Vilniust. A balti forradalom elfojtása 1918— 1919-ben az imperialista országokból importált ellenforradalom következménye volt. Egyetlen út van A-burszoá nacionalisták ideológusai az i940-es eseményeket ls megpróbálják eltorzítani. Igy például a balti származású V. Vardis amerikai propagandista annexlőnak állítja be azt, ami 1940-ban történt. A valóság azonban az, hogy 1940-ben szocialista forradalom ment végbe a Baltikumban. A szovjet (hadsereg nem exportálta a forradalmat Litvánlába, hanem jelenlétével megvédte Livíniát a nyugati imperialista ellenforradalom importjától. A Szovjetunió igazi internacionalista segítséget nyújtott a balti dolgozóknak, akik ezért mély hálát éreznek szovejtunióbeli testvérnépeik iránt. A nacionalisták és az imperializmus ideológusai régebben azt szajkózták, hogy Litvánia egyre szegényebbé válik, hogy népgazdasága elsorvad. Most viszont arról firkálnak, hogy „Litvánkában gyárak épültek, de a függetlenségnek befellegzett." Ez az állítás kétszeresen is sántít. Először: igazi függetlenség nem lehetséges a gazdasági gyöngeség és fejletlenség állapotában. Másodszpr: a Szovjetunió népei mind sikeresen fejlesztik saját nemzeti államiságukat. A szovjet népek testvéri közösségében a nemzeti szuverenitás és az ösz-szövetségi szuverenitás nem állnak szemben egymással, hanem kiegészítik s így erősítik egymást. A közelmúltban Litvánia külügyminisztere tagja volt a Szovjetunió ENSZ-küldöttségének (ez egyáltalán nem rendkívüli eset). Egy Amerikában megjelenő, emigráns litván lap akkor ezt írta róla: „Nem Litvániát képviseli hanem a Szovjetuniót." A polemizáló cikk szerzője nyílván úgy gondolta, hogy ezzel a gunyorosnak szánt megjegyzései csökkenti a litván küldött jelentőségét. Valójában fokozta. Litvánia népi szejmjének 1940. július 21-i ülésén A. Snieckus képviselő kijelentette: „A Szovjethatalom kikiáltása még nem nyújt szilárd biztosítékot az ellen, hogy az imperialisták Litvánia létére törjenek.. Litvánia népe, amely vállain hordozta a háború, a megszállás, az idegen iga súlyos terheit, tudja, hogy szabad életét csak az biztosíttatja, ha belép a Szovjetunióba. Csatlakozni akarunk a Szovjetunióhoz, mert forrón szeretjük hazánkat, mert Litvániát az emberiség első soraiban akarjuk látni Ha a litván nép boldogan és szabadon akar élni, akkor, képviselőtársaim, egyetlen út áll előttünk. Az, hogy belépjünk a Szovejtunióba Minden más út pusztuláshoz vezetne." A történelem igazolta e szavak helyességét. Lenin, a szovjet állani megalapítója ezt írta: „Mi a nemzetek önkéntes szövetségét akarjuk, olyan szövetséget, amely nem tűri meg egyik nemzet erőszakosságát sem a másikkal szemben, olyan szövetséget, melynek a legteljesebb bizalom, a testvéri egység világos tudatán, teljesen önkéntes megegyezésen kell alapulnia." A szovjet nép ilyen szövetségbe tömörült. A Szovjetunió népei felismerték e szövetség erejét, az egység erejét. HENRIKAS ZIMANAS, a történelemtudományok doktora.