Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-26 / 253. szám, csütörtök

A MATESZ THÄLIA SZÍNPADÁNAK BEMUTATÓJA Kinek üt a toronyóra? Talán nem követek el szentségtörést a recenziók és kritikák íratlan szabályai ellen, ha mindjárt az elején röviden summázom véleményemet a Magyar Területi Színház Thália Színpada idei első bemutatójáról. Nagyon jő előadást láttunk, néhány vitatható megoldással. Mielőtt azonban részletezésbe bocsátkoznék, kikívánkozik belőnem egv észrevétel. Őszintén szólva, nekem nem tetszik a színmű plaká okon feltüntetett magyar címe, ahol a „torony", s az „őra" közé zárójelet bigygyesztettek. Szőrszálhasogatás, mondhatná valaki, jómagam a."onban nem tartom annak, szerintem ilyesmiről sem szabad megfeledkezni, többek között azért, mert hasonló „tréfával" már máskor is találkoztunk. Tudvalevő, hogy a címadás a szerző, fordító, esetleg a színház privilégiuma. Szinte korlátlan urak ezen a portán, csupán egy apróságra kell ügyelniük: még a legeslegszellemesebb ötletek is maradjanak a nyelvi és logikai értelem határain belül. Ellenkező esetben az elgondolások értelmetlennek, feleslegesnek (mint ebben az esetben J tűnnek. A mostani nem „egetverő" nagy hiba, de szembeötlő s ami a legfontosabb: könnyen kiküszöbölhető. Még egy észrevétel, mielőtt felgördítjük a képzeletbeli függönyt. Az utóbbi években az í ^gépünkről már-már lekopott néhány betű, olyan sokszor, szinte az unalomig kifogásoltuk a színház -dramaturgiai munká JAt. Most a jubileumi évadban úgy látszik, hogy itt is új szelek fújdogálnak. Ezek a jóté kony változások először is az átgondolt és rugalmas darabválasztásban nutatkoznak meg, s cz nem mellékes körülmény, 'jiszen ez a r^ínház eredményes tevékenységének egyik fontos előfeltétele. Állításomat az idei műsortervvel, s ezen télül a mostani bemutatóval igazolhatom. O svaid Záhradník nevét két évvel ezelőtt csupán a rádióhallgatók ismerték. Ma viszont már a színházi szakma, s egyre inkább a közönség is ismeri és elismeri. Pedig látszólag nem történt sok: írt egy színművet, s ezt eljátszották a bratislavai Kis Színpadon, majd röviddel utána Ostraván és más színházakban, most az ősbemutató u.án alig néhány hónappal a Thália Színház is műsorra tűzte. Záhradník mint minden tehetséges „elsőszínműves", őszinte szerző. Nem ismeri még a rutinos fogásoTiat, a gördülékeny bonyolítás és megoldás szakn.ai hátterét és mégis: színműve jobb, értékesebb az úgynevezett jól megcsinált drámáknál. Cselekményről a színművel kapcsolatban a hagyományos ér leiemben aligha beszélhetünk. Záhradník egy alaphelyzetet állít színpadra, s a lehetséges megoldásokat keresi emberi, erkölcsi és társadalmi vonatkozásban. A szerző a lélektan birodalmában is otthonosan mozog, tud valamit az emberi belső én törvényszerűségéről, tehát törvényszerűtlenségéről, s érzi, hogy az emberek cselekedeteit, gondolkodását többek között érzékeny belső mechanizmus motiválja, amelyre egyénileg, de olykor társadalmi méretben is — nem „figyelünk oda". Záhradník színpadán két generáció néhány képviselője mozog: néhány idős ember, s két fiatal. A köztük levő ellentétek azonos Indítóokból erednek: mindannyian álmodoznak: szeretnének mások, jobbak, emberileg nagyobbak lenni. Az öregek életében nem sok történt: Ábel negyven évig liftboy volt, kilométereket száguldozott fel-alá, többet mint a Föld és a Hold közötti távolság. Reiner vágya, hogy összehangolja az órák járását, s ezen kívül megjavítsa a város évek óta elhanyagolt toronyóráját. Continé valamikori nagyúri dáma szerepében tetszeleg, bőröndjében, — mint a végén kiderül — állandóan magával hordozza az esküvői fehér ruhát, fiatalkori álmainak jelképét. CJimelik vidám teremtés: hordár volt, cipelt, borravalókat kapott, így telt el az élete. Ez az öregek, „listája". Hetenként találkoznak, hogy feildézzék álmaikat, vágyaikat, beszámoljanak valós és fiktív életükről. A két fiatal már korszerűbb álmokat sző: hippermodern lakásról, magánhelikopterről ábrándozik. A színmű „cselekménye" látszólag a két generáció életének, filozófiájának illusztrálása, valamint a nézetek öszszecsapásának az ábrázolása. Ez is, de nemcsak ez. A színpadon ott van a falióra, s gyakran szó esik a toronyóráról is: ez szimbóluma a múló időnek, amely könyörtelen, s minden vágyat, álmot, elgondolást keményen megmér. Záhradník darabja az álmok és lehetőségek, vágyak és tettek ellentétéből e színtézisben csúcsosodik ki, s a mostani előadás ezt még inkább aláhúzza: a társadalmilag hasznos cselekedet az egyik legfontosabb értékmérője az ember életének, végső soron ez a mérce teszi értékessé, avagy értéktelenné, követendővé, avagy nevetségessé az ember cselekedeteit, s gondolatait. Záhradník darabja nem hibátlan: hiányzik például néhány szereplő pontosabb „életrajza", amely a felvázolt alaphelyzetet még plasztikusabbá tenné. Mégis értékes színmű, elsősorban a felvetett és sajátos eszközökkel ábrázolt időszerű gondolatok, helyzetek miatt. Beke Sándor rendezése nagyban hozzájárul a darab pozitívumainak kibontásához, alkotó rendezői koncepciójával tovább vitte a darab gondolatmenetét, s még jobban kihangsúlyozta a színmű művészi mondanivalóját. Hazai magyar színpadokon ritkán látni ilyen sokrétűen és aprólékosan kidolgozott előadást. S ez még akkor is így van, ha az első képben ismét éreztük — kevés túlzással nevezzük így — a „bekeizmus" zavaró jegyeit, amely itt főleg néhány jelenet (Ábel, Pali) túlexponálásában mutatkozott meg. E képben olykor a „szimbólumok szimbólumai" (például az állóképek) is túlzottnak tűntek, feleslegesen terhelik a néző amúgy szinte maximálisan igénybe vett figyelmét. A második kép, s különösen a harmadik, rendezői szempontból szinte tökéletesre sikerült, itt már nincs semmi túlzás, minden možgás- és zenei elemnek funkciója, értelme van. Különösen emlékezetes marad számomra a születésnap színpadokon ritkán tapasztalható melegsége, meghitt légköre, s zökkenőmentes volt a „hozzáírt" befejező jelenet is, amely végső kicsengését pozitív értelemben nagy mértékben befolyásolta. Ugyancsak sok jót mondhatunk a színészek teljesítményéről is. Valóban nehéz feladat előtt álltak, hiszen a figu rák jellemrajzához, megjelenítésükhöz a szövegkönyvben meglehetősen kevés volt a támpont, tehát jórészt az egyes helyzetekből adódtak a figurák gondolatai, tettel. Játékuk ennek ellenére aprólékosan kidolgozott, kiegyensúlyozott volt, s ez a rendező elsőrangú színész vezetése mellett a színészek mesterségbeli felkészültségén kívül értelmi, avagy — mond juk így — „ráérző" képességeit is dicséri. Gombos Ilona csodálatosan szép és undorítóan rút, szánalomra méltó és nevetséges figurát keltett életre, egyszerűen, s mégis nagyszerűen. Nála különösen a szinte hibátlan dikciót kell elsősorban kiemelni. Kitűnő alakítás Várady Bé la sok megfigyeléssel, humorral átszőtt Chmelíkje is, kengyel Ferenc Reiner szerepében a kezdetben talán a kelleténél kissé jobban hangsúlyozta a begubózott, óráival „szöszmötölő" mestert. A későbbiek folyamán azonban, különösen a születésnapi jelenetnél hibátlan, s plasztikus alakítást lát hatunk. Ábel Ferenc figurája, habár sokat szerepel a színpadon, véleményem szerint kissé szürkébbre sikerült társaiénál. Ez még inkább dicséri Gyurkovics Mihály teljesítményét, aki emberközelbe hozta ezt az írói és színészi szempontból kissé mostoha figurát is. Az utóbbi két színész játékáról még el kell mondani, hogy kitűnően sikerült jelenetük jó „aperitifo" volt a már említett születésnapi légkör megteremtéséhez. A fiatalok — Tóth Erzsébet (Dása) és Boráros Imre (Pali) temperamentumosak, kedvesek, néha talán túl hangosak voltak, de az a figurák évjáratát tekintve talán rendjén is van. Platzner Tibor díszleteit szinte észre sem vettük, s úgy érzem, számára mégis ez a legszebb dicséret, mert a szcenika így illúziót keltő volt, megteremtette a szükséges légkört. SZILVÄSSY JÓZSEF KULTURÁLIS HÍREK • A szovjet film történetéről készül filmciklus a Szovjetunióban. A ciklus első darabja a kezdeteknek: Eizensteln, Dovzsenko és Pudovkin művelnek állít emléket, a második a harmincas évek forradalmi tárgyú filmjeit eleveníti föl, a harmadik, a háborús Időszak, a negyedik a jelenkor filmtermését „dolgozza föl". • Ján Cikker kapta meg a szlovák zeneszerzők 1972. évi díját, Hommage ä Beethoven című művéért.' Cikker „Boldogok a halottak", meditáció Heinrich Schütz azonos nevű motettájának témájára című művét Jevgenyij Szvetlanov vezényletével mutatja be az SZSZK Szimfonikus Zenekara, Schütz halálának háromszázadik évfordulója alkalmából. • Ojabb UNESCO-lemezek. Az UNESCO megbízásából, Alain Daniélou szerkesztésében újabb lemezsorozat jelent meg a Philipsnél, melynek célja a hagyományos ázsiai zene megismertetése. A címek: Zsidó zene, Udvari zene Kambodzsából, Észak-indiai énekes zene, Jávai gamellán-zene, Arab makámzene stb. Anckássy Tibor: Szlovákia fővárosának új dominánsa (linómetszet) SZÜLŐK, NEVELŐK FÓ R U M A A GYERMEK ÉS A TELEVÍZIÓ Az az általános elképzelés, miszerint a gyermek a televízió rabja lett, nem felel meg a valóságnak. A gyermekek többsége ugyanis kiválasztja, mit akar megnézni és ha a műsoron olyan adás szerepel, ami neki nem tetszik, akkor mással foglalkozik. Az aktív gyermek, amely minden iránt érdeklődik és szeret játszani, kevesebb időt tölt a tévé-készülék előtt, mint a passzív gyermek. A készülék mellett töltött időnél azonban fontosabb a program típusa (feltéve, hogy a gyermek 20 óra után már nem nézi a tévét), s az, hogy a gyermek életében a televízió milyen tevékenységet helyettesít, vajon az értékesebb volt-e, mint a tévé-műsor. Milyen műsorok idéznek elő félelemérzetet a gyermekekben? Különböző lélektani és szociológiai kutatások alapján megállapították, hogy pl. a westernek csak kevés gyermekben keltettek félelmet. Valószínű, hogy a gyermek mintegy hétéves korától kezdve félelem nélkül megtekintheti ezeket. Ezzel szemben a krimiket, a gyilkosságokról, bűntényekről szóló filmek félelmet váltanak ki a gyermekekben. Mert az erőszak ezekben a játékokban realista, nem stilizált, ezért nagy hatást gyakorol a gyermekre. A gyermekek sokkal jobban félnek, ha pl. a műsort sötétben nézik, ha este a felnőttek távollétében . tekintik meg az ilyen filmeket. A fegyvertől és általában a fegyvernemektől nem féltek annyira a gyermekek, mint pl. a tőröktől és más éles tárgyaktól. Az agresszív szavak (szidalmazás, káromkodás, gúnyolódás stb.) a gyermekekben gyakran kellemetlenebb érzéseket váltanak ki, mint a fizikai erőszak. Nagy félelmet keltenek továbbá az olyan helyzetek, amelyekben szinte magukat ismerik fel. Ha pl. a gyermek biztos abban, hogy csak kigondolt eseményről van szó, akkor a félelmet nem éli -át olyan intenzíven. Általában elmondhatjuk, hogy a gyermekek könynyebben vesznek bármilyen katasztrófát vagy annak következményét, mint az olyan veszélyt, amely például a velük azonosítható személyt érintik. Pl. tévé-híradóban bemutatott elemi katasztrófa kisebb hatással van a gyermekre, mint pl. ha valaki bántalmazta a kutyát, a Lassie visszatér vagy a Bell és Sebastian című filmben. Bármilyen lövöldözés, legyen az játék vagy „valóság", a gyermeknek tetszik, valószínűleg azért, mert a lövöldözést már saját játékaiból ismeri, s látványosságnak veszi, tekintet nélkül a lövöldözés értelmére. Ezzel szemben a közelharc, a késsel, vagy a tőrökkel vívott küzdelem zavarólag hat a gyermekre. Gyarapítja-e a televízió a gyermekek általános ismereteit? Kétségtelen, hogy a televízió révén a gyermekek sokat tanulhatnak. A műsorok figyelemmel kísérése azonban időt igényel, amelyet olvasásra, vagy más fajta ismeretszerzésre is ki lehet használni. Sok gyermek számára a televízió nem jelent segítséget, sem akadályt az általános ismeretek szerzésében. Kivételt képeznek csak a kisgyermekek, akik még nem tudnak olvasni. Abban az Időszakban, amikor a gyermekek Intenzíven követik a televízió adását, kevesebbet olvasnak, bár előfordulhat az is, hogy pont a televízió keltette fel a gyermekek érdeklődését az olvasás iránt. Pl. ha a gyermek egy irodalmi alkotás tévé-változatát nézi, akkor többnyire kezébe veszi az eredeti müvet. A gyermekek ízlése életkorukkal változik. Ezt a Változást az értelmi és érzelmi érettség befolyásolja. A serdülő gyermek nem érdeklődik az egyszerű cselekményszövések iránt, előnyben részesíti a bonyolultabb történeteket, az összetettebb motivációkat. A gyermek minden életkorban szükségleteinek és felfogóképességének megfelelően érdeklődik a műsor iránt. A serdülőkorban több információt igyekszik szerezni a felnőttek életéről. A kötelező iskolalátogatás befejezése előtt olyan műsorok iránt érdeklődnek, amelyek különböző foglalkozásokat és szakmákat mutatnak be. A kisebb gyermekek az események részletezését igénylik, mert felfogóképességük még korlátolt. Ennek következtében jobban reagálnak az epizódokra, mint a téma egészére. Megállapítást nyert, hogy a televízió erősebb hatást gyakorol a serdülő leányokra, mint a fiúkra, jóllehet nem töltenek mellette több időt, mint a fiúk. Hány adás megtekintését engedélyezzük a gyermeknek? Az órák pontos száma nem szabható meg. Ez a gyermek korától és még egyéb körülményektől függ. Ha ezt csupán oktató-nevelő szempontokból ítélnénk meg, akkor azt mondanánk, hogy az idősebb tanulók számára nem annyira hasznos a tévé-nézés, míg a kisebb gyermekek, akik keveset olvasnak, vagy vidéken laknak, sokat tanulhatnak a televízióból. A gyermeknek azonban több érdekes tevékenységet kell felkínálni. Az a gyermek, akinek szerteágazó az érdeklődési köre, kevésbé érdeklődik a televízió iránt, míg amelyik sok időt tölt a képernyő előtt, nem talál megfelelő szórakozást, vagy nem tud kapcsolatot teremteni más gyermekekkel. A tv számára tulajdonképpen menekülést jelent. A televízió felkelti a gyermek érdeklődését, de csak felületesen. A felnőttek feladata, hogy a gyermekek érdeklődési körét fejlesszék, s aktív érdeklődéssé változtassák azáltal, hogy lehetővé teszik számukra az érdekelt tárggyal, vagy tevékenységgel való kapcsolatfelvételt. Segítenek az anyagok beszerzésében, hogy a gyermekek a televízió nyújtotta utasítások szerint különböző tárgyakat készítsenek, lehetővé teszik, hogy a gyermekek megtekintsék azokat a kiállításokat és képtárakat, amelyekből ízelítőt adott a televízió. Több család hasznos szabályokat dolgozott ki, amelyek megakadályozzák, hogy a gyermekek ne nézzék mértéktelenül a televíziót. Hasznos megszabni azt is, hogy a gyermek a műsort csak bizonyos Időpontban nézheti, vagy csak akkor ülhet le a képernyő elé, ha már elvégezte házi feladatát. Ha azt akarjuk, hogy a telévízíó hozzájáruljon a családi összetartás és együvétartozás érzetének kialakításához, akkor nem elegendő csak a közös tévénézés, hanem a műsorokról vitázni, beszélgetni kell. Arra is ügyelni kell, hogy a gyermek ne tekintsen meg olyan műsort, ami megriaszthatná, nyugtalanítaná. Általában elmondhatjuk, hogy nem hasznos, ha a gyermekek lefekvés előtt izgalmas filmeket, krimiket tekintenek meg. A gyermekek ne nézzenek olyan adást, amelyben sok az erőszak, az agresszió, mert ezáltal egyoldalú képet nyernek az életről, és olyan benyomást szereznek, mintha minden konfliktust erőszakkal kellene megoldani. A veszély itt nem az esetleges utánzásban rejlik, hanem abban, hogy az erőszakot a férfiasság, a szükségszerűség megnyilvánulásának tekintik. Ügyelni kell arra is, hogy a gyermekek ne tekintsék meg a kizárólag felnőtteknek szánt adást. A televízió sokat tehet a gyermek ízlésének javításában vagy romlásában, ezért irányítani kell a műsorok megválogatását. Arra a kérdésre, vajon a televízió jó, vagy rossz hatássál van-e a gyermekekre, nem lehet egyértelmű választ adni. Ez épp olyan, mint amikor megkérdezzük az orvcist, vajon az injekció jó vagy rossz-e a gyermeknek. Erre azt válaszolná, hogy ez az injekció fajtájától, az adagolástól, a feltételektől, a gyermek korától és egyéb körülményektől függ. Hasonlóan több tényezőtől függ i az is, hogy a televízió hasznos-e | a gyermekek számára: egyrészt a műsortól, illetve attól, hogy a gyermek mennyi Időt tölt a képernyő előtt, milyen a gyer- x mek, az adott helyzet. A probléma rendkívül sajátos, akárcsak . a tv hatása. š Dr. MÁRIA VALLASEKOVÁ *