Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó

| K. KATUSEV, az SZKP KB titkára: | A SZOCIALISTA VILÁGRENDSZER, A FEJLŐDÉS FŐ IRÁNYZATAI I. A

szocialista világrendszer fejlődésének elméleti és gyakorlati problémáit a jelenlegi szakaszban mélyrehatóan megvilágítják az SZKP XXIV. kongresszusának és a párt Központi Bizottsága 1971. novemberi plénumának anyagai, a testvéri kommunista és munkáspártok kongresszusainak határozatai. A XXIV. kongresszus következtetései, amelyek teljes helyeslésre találtak a testvérpártok részéről, kulcsot adnak a szocialista országokban végbemenő társadalmi-gazdasági folyamatok lényegének megértéséhez. Pontos marxista-leninista értékelést tartalmaznak a szocialista országok között a társadalmi élet valamennyi igen fontos területén egyre erősbödő kapcsolatok jelentőségéről, megmutatják a szocialista világrendszer fejlődésének világos perspektíváját. Pártunk XXIV. kongresszusa különösen erőteljesen hangsúlyozta a szocializmus fejlődése nemzeti és nemzetközi méretekben megnyilvánuló általános törvényszerűségeinek jelentőségét, e törvényszerűségek helyes, az illető ország konkrét körülményeinek tekintetbevételével történő alkalmazásának fontosságát. A XXIV. kongresszus megjelölte a szocialista államok egysége és összeforrottsága további megerősítésének, külpolitikai tevékenységük szoros összehangolásának, az imperializmus elleni küzdelem e hatékony eszközének feladatait. A kongresszus anyagain vörös fonálként húzódik végig pártunk mélyreható gondoskodása a Szovjetunió és más szocialista államok sokoldalú és kétoldalú kapcsolatainak állandó fejlesztéséről. A kongresszus megerősítette és tovább fejlesztette a pártnak a Szovjetunió és a szocialista országok minden oldalú gazdasági együttműködésére, a szocialista államok gazdasági integrációjára irányuló politikáját. Mindezen haladó folyamatok gerince, mint a kongresszus hangsúlyozta, a testvérországok kommunista pártjainak együttműködése, amely lehetővé teszi számukra, hogy teljesen és mélyrehatóan megismerjék egymás tapasztalatait, közösen kidolgozzák a szocializmus és a kommunizmus építésének soron következő feladatait, megtalálják a gazdasági kapcsolatok legésszerűbb formáit, együttesen határozzák meg közös külpolitikai irányvonalukat. A kongresszus, miután megvizsgálta a szocialista világot a maga mozgásában és változásában, az újnak a régivel vívott harcában, a belső ellentmondások megoldásán keresztül, a szocializmus rendszerén belül mutatkozó nehézségeket figyelembe véve, a következő igen fontos elvi következtetésre jutott: a társadalmi fejlődés bizonyos nehézségei és ellentmondásai ellenére a legutóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a szocialista országok közötti barátság, együttműködés és összeforrottság megerősítésére irányuló törekvés meghatározó szerepet játszik. Ma az emberiség haladásában éppen a szocialista rendszer jelenti a fő vezető erőt, benne testesülnek meg mind teljesebben az emberiség eszményei. A szocialista rendszer az imperializmussal vívott harc élvonalában áll. A szocialista világnak a nemzetközi politikára gyakorolt hatását jelentős mértékben a szocialista országoknak az új társadalom építésében elért sikerei, akcióik összehangoltsága és egysége határozzák meg. E hatás foka szorosan összefügg mind az egyes szocialista országokban, mind pedig a szocialista világrendszer egészében végbemenő folyamatokkal. A jelenlegi forradalmi mozgalom egész fejlődése elválaszthatatlan a szocialista országoknak a világhelyzetre gyakorolt, egyre erősbödő befolyásától. A szocialista közösség erősítése, politikai, gazdasági és katonai erejének növelése nemcsak a legkedvezőbb külpolitikai feltételeket biztosítja a kommunizmus és a szocializmus építéséhez, hanem egyúttal megbízhatóan szavatolja a békét és a népek biztonságát ls. Bármennyire sokfélék azok a konkrét bel- és külpolitikai feladatok, amelyeket a szocialista országok U, népei kommunista és munkáspártjaik vezetésével megoldanak, a szocialista államok fejlődését a szo2« cialista építés általános törvényszerűségei határozzák meg, melyeket a marxizmus—leninizmus tárt fel. E törvényszerűségek óriási jelentőségét igazolta a történelem. Következetes érvényesítésüktől elválaszthatatlan a szocialista világrendszer valamennyi sikere és vívmánya. Míg negyedszázaddal ezelőtt a kapitalizmus igájából alighogy felszabadult országokban éles osztályharc folyt a hatalomnak és a társadalmi fejlődés útja megválasztásának kérdésében, addig ma a proletárdiktatúra teljes győzelmének eredményeként Ilyen vagy olyan formában sokoldalú fejlődésnek indult a szocialista politikai rendszer, és a társadalomban a marxista—leninista ideológia uralkodó helyzetet foglal el. A szocialista építés folyamatában erősödött a marxista—leninista kommunista és munkáspártok vezető szerepe, megnőtt befolyásuk, szélesedtek társadalmi alapjaik és tömegkapcsolataik, megerősödött proletár magjuk, megszilárdult soraik eszmei és szervezeti egysége. A testvérpártok hatékonyan irányítják az új társadalom építésének egész menetét, élvezik a népek mélységes bizalmát és osztatlan támogatását. Gazdasági téren a szocialista államokat potenciáljuk állandó növekedése, a világ gazdaságában betöltött pozícióik erősödése jellemzi. Csupán a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagországaira ma a világ egész nemzeti jövedelmének mintegy egynegyede jut. A KGST-országok jelenleg körülbelül 60 százalékkal több acélt olvasztanak, és 73 százalékkal több elektromos energiát termelnek, mint a Közös Piac országai. Az ipari termelés összvolumene. de számos fontos iparcikk, közöttük a nyersvas, az acél, a hengerelt áru, a cement, a szén, a traktorok (összesített vonóerőben számítva), a hűtőgépek, a pamut és gyapjúszövetek stb. termelése tekintetében is felülmúlják az Amerikai Egyesült Államokat. A KGST-országokban a nemzeti jövedelem és az ipari termelés növekedése gyorsabb ütemű, mint a Közös Piac államaiban és az egész kapitalista világrendszerben. 1950 és 1971 között az ipari termelés a KGST-országokban körülbelül 7-szeresére nőtt, ugyanakkor a fejlett kapitalista országokban ez a növekedés alig több mint 2,8-szeres, a Közös Piac országaiban pedig 4-szeresnél kevesebb. Figyelembe véve azokat a válságjetlegfí megrázkódtatásokat, amelyeken a kapitalista világgazdaság keresztülmegy, ez az irányzat mind szembetűnőbb. Tavaly a KGST-országok ipari termelése 7,8 százalékkal nőtt, a fellett kapitalista országoké pedig 1 százaléknál kevesebbel, az Egyesült Államoké és Olaszországé viszont csökkent. Mindez igazolja azt, hogy a szocializmus a nemzeti és a társadalmi haladás leghatékonyabb útja, hogy a KGST-tagállamoknak az egyenjogúságon, az internacionalista barátságon és a kölcsönös segítségen alapuló közössége magabiztosan halad afelé, hogy gazdasági tekintetben a világ egyik leghatalmasabb térségévé váljék. A társadalmi rendszer azonossága, az egységes marxista—leninista ideológia, az összes dolgozók létérdekeit kifejező, uralkodó kommunista és munkáspártok cáljainak egysége alapján negyedszázad alatt kialakult és megerősödött a szocialista államok rendszere; a szocialista világrendszer testvéri országai, amelyeket a marxista-leninista pártok vezetnek, öszszehangolt cselekvésről sikeresen védelmezik a népek érdekeit az imperializmus ellen vívott harcban. A szocialista világrendszer csaknem negyedszázados fennállása és országunk fél évszázados tapasztalata teljes meggyőző erővel igazolta a szocialista társadalom létrejötte és fejlődése alapvető törvényszerűségeinek objektív jellegét, annak szükségét, hogy minden kommunista párt szigorúan e törvényszerűségeket kövesse, kellő Időben egybehangolja velük saját politikáját, tekintetbe véve az ország konkrét, sajátos körülményeit. A szocialista forradalom és a szocialista fejlődés általános törvényszerűségeinek kötelező jellege, amelyeket a marxizmus klasszikusai tártak fel, és a Szovjetunióban és a testvérországokban végbement szocialista átalakulások tapasztalata megerősített, sokoldalúan kifejezésre jutott a kommunista és munkáspártok 1957., 1960. és 1969. évi tanácskozásainak okmányaiban. L. I. Brezsnyev elvtárs a Lenin születésének századik évfordulója alkalmából 1970 áprilisában rendezett ünnepi ülésen tartott beszédében a következő módon fogalmazta meg ezeket az alapvető törvényszerűségeket: az egyes országoknak a szocializmus felé vezető útját olyan igen fontos, valamennyiünk számára közös mérföldkövek jelölik, mint az ilyen vagy olyan formában végbement szocialista torradalom, s nyomában a kizsákmányolók államgépezetének szétzúzása és felváltása; a dolgozók többi rétegével szövetkezett proletariátus diktatúrájának létrejötte; a kizsákmányoló osztályok felszámolása; a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vétele, és a szocialista ' termelési és más társadalmi viszonyok megszilárdulása városban és falun; a kultúra értékeinek feltárása a dolgozók széles tömegei előtt, vagyis a kulturális forradalom e kifejezés lenini értelmében; a szocialista társadalom elidegeníthetetlen sajátja a munkásosztály vezette dolgozók hatalma; a marxista —leninista párt által irányított társadalmi fejlődés; a termelőeszközök társadalmi tulajdona és ennek alapján az egész népgazdaság legmagasabb műszaki színvonalú, tervszerű fejlesztése az egész nép jólétének érdekében; a „mindenkitől képességei szerint, mindenkinek munkája szerint" elv megvalósítása; az egész népnek a tudományos kommunizmus ideológiája szellemében, a szocialista testvérországok népeivel és az egész világ dolgozóival való barátság szellemében történő nevelése; a proletár, szocialista internacionalizmus elvein alapuló külpolitika. Az általános törvényszerűségek feltárása a népek óriási történelmi tapasztalata általánosításának eredménye, a marxista—leninista elmélet egyik kimagasló vívmánya. E törvényszerűségek mind teljesebb megismerése és gyakorlati alkalmazása vitte és viszi előre a szocializmus ügyét. A szocialista országok kommunistái méltóképp értékelik azt, amit a népek szívós harcban és önfeláldozó munkával értek el. Ugyanakkor reálisan ítélik meg saját sikereiket. Megértik, mennyire bonyolult és nehéz a nagyszabású történelmi változások megvalósítása; a kizsákmányoló társadalmi rendszer felváltása az elvileg új, kommunista társadalmi renddel. A szocialista világrendszer előrehaladása az imperializmussal vívott, elkeseredett osztályharcban történik, amely a legkülönbözőbb politikai, gazdasági és ideológiai formákat ölti. Az imperialista köröknek azok a lehetőségei, hogy a szocializmussal folytatott harcban katonai eszközöket alkalmazzanak, természetesen mindinkább szűkülnek, az Imperialisták azonban egyre agyafúrtabban és álnokabbul, más úton-módon próbálnak a szocializmus ellen fellépni. Az imperializmus felhasznál — és tévedés volna bármi mást várni tőle — minden lehetőséget arra, hogy megnehezítse és fékezze a szocialista világrendszer fejlődését. A szocialista országok belső fejlődésének folyamatára valamint egymáshoz fűződő kapcsolataik jellegére erőteljesen rányomják bélyegüket az egyes országok termelőerői fejlettségi színvonalában, termelésük struktúrájában, lakosságuk társadalmi és osztályösszetételében, történelmi hagyományaikban rejlő lényeges különbségek. A szocialista rendszer fejlődésére az a körülmény is hatással van, hogy ez a rendszer többnyire olyan országoknak a kapitalizmusból való kiszakadása útján alakult ki, ahol a termelőerők színvonala alacsony volt. A kapitalista, sőt olykor feudális múlt e következményeit leküzdeni, a kispolgári és a nacionalista ideológia csökevényeitől megszabadulni olyan feladat, amelynek megoldásához viszonylag hosszabb idő szükséges. Lenin, aki határozottan küzdött a nacionalizmus különféle megnyilvánulásai ellen, köztudomásúan ugyanakkor megkövetelte a nemzeti sajátosságok figyelmes tekintetbevételét. Rámutatott arra, hogy a népek és az országok között sokáig fennmaradnak a nemzeti és állami különbségek, és megállapította, hogy ezek „még nagyon-nagyon sokáig fennmaradnak a proletárdiktatúra világméretű megvalósulása után." (Lenin összes müvei, 41. kötet, 77. old., oroszul.) Ezek az objektív körülmények a jelenlegi valóság tanúsága szerint bizonyos, néha jelentős nehézségeket eredményezhetnek az egyes szocialista országok fejlődésében. Ha. a marxizmus—leninizmust az opportunizmus ilyen vagy olyan válfajával cserélik fel, ha megengedik az általános törvényszerűségektől „balra", vagy jobbra történő eltérést, ha nem képesek a konkrét helyzetben, az adott történelmi szakasz követelményeinek megfelelően alkalmazni őket, akkor a szocializmus építésének menetében figyelembe nem vett objektív szükségletek rendszerint társadalmi feszültségre, a normális ritmus megbomlására és zegzugos haladásra vezetnek. A tapasztalat egyúttal arról tanúskodik, hogy a társadalmi fejlődés valóságos szükségletei múlhatatlanul megkövetelik a szocialista építés objektív törvényszerűségeitől való bármilyen eltérés kiküszöbölését, és hogy az élet előbb-utóbb mindent a maga helyére állit. A társadalmi fejlődés lépcsőfokain való felemelkedés csak az uralkodó kommunista és munkáspártok helyes marxista—leninista politikájával eredményes, amikor az új feladatok megoldása következetesen a szocialista építés általános törvényszerűségein alapul. Az uralkodó kommunista pártok politikájának tudományos megalapozottsága, a marxizmus—leninizmus elveihez való hűségük — a szocializmus harmonikus és biztos fejlődésének elengedhetetlen feltétele, az egyik legfontosabb biztosíték a szubjektivista, egyoldalú döntések ellen. A szocialista rendszer tapasztalata arról tanúskodik, hogy a szocialista építés során az országok rendszerint az .új társadalom termelőerőinek és a szocialista termelési viszonyok kialakulásának tartalmilag hasonló fejlődési szakaszain mennek keresztül: ilyen vagy olyan formában végrehajtják a szocialista iparosítást, a népgazdaság szocialista átalakítását, a kulturális forradalmat. Ennek magyarázata a szocialista építés valóban nemzetközi jelentőségű, alapvető törvényszerűségeinek objektív jellege.