Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó

Bratislava, 1972. október 22 M m índen évszakbon nyitott tenyérként tárul elénk a földművelők műhelyének csodálatos világa. Együtt örülünk az agronómusokkal és a traktorosokkal a szépen fejlődő vetésnek, a gazdag termést érlelő gabonatábláknak, s együtt sajnálkozunk, ha elveri a jég, ha földre döntik a szeles viharok. Az idei nyár bőven adott alkalmat az aggodalomra. Heteken át lehettünk szemtanúi a traktorosok és kombájnosok emberfeletti küzdelmének a naponta megújuló esőzésektől felázott talajop. Sokáig emlékezetes marad ez az aratás, amely annyira elhúzódott, hogy a mezők munkásainak szinte lélegzetvételnyi idejük sem maradt, máris csőstül a nyakukba szakadtak az őszi betakarítás, a talajművelés és a vetés halaszthatatlan tennivalói. többéves takarmányok ritkás, többnyire már csak gyomot termelő táblái szintén eke alá kerülnek, hogy helyet adjanak az új vetésnek. A cukorrépa is fokozatosan a gyárakba kerül. Emitt gyakorlott asszonykezek dobálják szabályos sorokba a koronájától megfosztott fehér gyökereket, néhány kilométerrel távolobb vadonatúj gépek járják a répatáblát, a répafejet és a répát elkülönítve szórják a mellettük haladó teherkocsikra. Bizony, sok a munka a mezőkön, és jól jön a segítség, főleg ott, ahol a szorgos kezek is ér-, vényesülnek, mint például a bur gonyaszedésben, a gyümölcsök és a zöldségfélék betakarításánál. A mezei munkák zömében azonbon ősszel is a gépeké a szó. A gazdaságok vezetőinek, DOLOGIDŐ Mert az idő sürget. A benőtt tarlókon itt-ott még szokatlanul mély keréknyomok tanúskodnak az idei aratás viszontagságairól, de a kukorica leveleit már sárgára sorvasztották a hajnali fagyok. Tengernyi még a tengeri és a munka a dércsípte mezőkön. A silókukorica után felszabadult területeken illatos, fekete hantokat raknak egymás mellé az ekék fényesre csiszolódott kormánylemezei. Távolabb rögtörő tárcsákat, talajtömörítőket és nehéz boronákat vontató traktorok sietősen róják a földeket, mintha tőlük függne most minden, az időben elvégzett vetés és a jövő évi kenyér. A napraforgó sem forog már a napra, fejüket lógatva, de mégis büszkén, dacosan, állva halnak meg, miként a fák. A lucernást kopaszra borotválják a mezőgazdasági üzemek pontos gépei. A az agronómusoknak és a gépesítőknek legfőbb gondjuk most az, hogy a rendelkezésükre álló erővel és eszközökkel a munkákat időben elvégezhessék. Az ő munkájuk a mi kenyerünk, fedetlen műhelyük a mi nagy éléskamránk. Az ő dolguk, de minket is bánt, ha nem kerül idejében silógödörbe a nehezen megtermelt takarmány, ha nincs elég idő a talajelőkészítéshez, és hevenyészett magágyba kerül a vetés, ho nincs elegendő műtrágya a megfelelő időben, vagy ha nincs gép és erő a szerves trágya szétterítéséhez. Minket is bánt, mert az idő most nagy úr, a termények betakarításánál gyakran órák, a talajelőkészítésnél pedig napok döntik el a földművelők munkájának eredményességét. Gyakran esik szó a mezőgazdasági termelésben rejlő tartalékokról. Az idejében, gyorsan elvégzett munka is egy ilyen nagy tartalék. Bármelyik agronómus számokban is ki tudná fejezni a különbséget az optimális viszonyok mellett elérhető és az adott körülmények közepette ténylegesen elért eredmények között. Az idén hatványozottabban tapasztalhattuk, hogy a sikeres növénytermesztés legfontosabb tényezői az ember és a gép. Ha e kettővel optimális összetételben rendelkezik a gazdaság, akkor az a bizonyos tartalék sem megy veszendőbe. Mezőgazdaságunk valóban megérdemli a központi szervek figyelmét és gondoskodását, hogy hozzáértő munkaerőben és korszerű gépekben ne legyen hiány. Üj, kedvező intézkedések szabályozzák a mezőgazdasági termelésbe lépő fiatalok anyagi és társadalmi érdekeltségét. Gépgyáraink a szocialista országok gazdasági együttműködésének keretében a nagy teljesítményű mezőgépek szakosított sorozatgyártására készülnek. Ez a szükséges, ugrásszerű fejlődés ma még hiányt okoz a gépellátásban, a türelem azonban helyénvaló, s amíg ezek az új gépek tömegesen a termelésbe kerülnek, addig azt kell jól kihasználnunk, amink van.