Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-13 / 242. szám, péntek

Nem véletlenül látogattunk el Debrecenbe, hiszen a magyar könyvnyomtatás 500. évfordulója alkalmából 12 előadásból álló kétnapos tudományos ülésszakot tartottak itt. Ennek keretében dr. Bán Imre egyetemi tanár nyitotta meg „ti debreceni könyv 1561—1972" című kiállítást. És valamelyes hazai vonatkozásai is tapasztalhatók ennek az eseménynek. Ugyanis, Debrecenben a nyomdát Huszár Gál vándorprédikátor, a volt kassai lelkész alapította 1561-ben. Ebben a nyomdában láttak napvilágot többek között Balassi Bálint versei is. A XVI. század végéig megjelent 371 magyar nyelvű nyomtatványból 101 készült itt, tehát a kiadott nyomtatványok majdnem egyharmada. A szépségükről ismert Magyar Helikon kötetek nagy részét ma szintén itt nyomtatják. De a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársasát/ közös könyvkiadási egyezményének keretében az Alföldi Nyomda géptermeiben sok-sok olyan könyvet készítenek, melyeket mi olvasunk. A NEMZETKÖZI KÖNYVÉV KIÁLLÍTÁSÁN Debrecenben jártunk Mikulás Klimčák: Család — Art protis, 1969 (F. Hideg felvétele J A megismerés öröme.., MIKULÁŠ KLIMČÁK A DUNA MENTI MÚZEUMBAN • AZ ŐSNYOMTATVÁNYOK valóban érdekesek. A Kollégium nagykönyvtárából — melynek jelenleg félmillió könyv az állománya — kerültek a kiállításra. Az egyik korai nyomtatvány ajánlása a „kereskedő és árus népeknek" szól, jeléül annak, hogy az akkorit irodalom szélesebb társadalmi rétegekre Iťívánt támaszkodni. Technikai s művészeti szempontból ugyan nem kimagasló jelentőségűek, de már bizonyos igényességet árul el a címlapon a genfi Vignon-nyomda jelvényének — két, felhőből kinyúló kéz tartja a horgonyt, amelyre kígyó csavarodik — utánzata. A betűk azonban egyszerűek, szinte darabosak. Szebb és egyénibb alkotás vyerbőczi Tripartiumának első magyar nyelvű fordítása. A ::önyv tartalmát „hírhedt" jelzővel illette már Ady Endre is, ezért inkább csak az utolsó Lapjät néztük meg. Fent stilizá't vitézek, középütt mellképek, ent erőtől duzzadó női aktok láthatók. Egyébként ez már az európai hírű nyomdász, Hoffhalter Rafael — eredeti lengyel nevén Skrzeutsky — irányításával 1565 utáni években készült. Csinos fejlécek, díszes iniciá. lék, jelképes zárórajzok díszítik !a régi betűkkel készült éles nyomású, 1586-ban megjelentetett egyházi könyveket, az első magyar aritmetikai tankönyvet. Különlegesség az 1614-ben kiadott „Nyereségosztó Tábla" is. Ä deákos műveltségű Lipsioi Rheda Pál, a nyomda vezetője adta ki. Különlegesség, mert akkoriban Magyarországon ő használt először görög betűket — saját metszésűeket — a kiadványokon. • MÁS ÉRDEKESSÉGEKET ljS láttunk. Ballasi Bálint és itimay János verseit. Nagy lelkesedéssel támogatták a debreceniek II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát. Bizonyítja ezt ýincze György nyomtatásában, 1703-ban megjelent Rákóczi ^Imádsága", és a betűtípus után átélve a következő évben megjjelentetett fejedelmi „Manifesíum" is. Érdemes felsorolni a további érdekességeket: 1743-ban Margitai János nyomdavezető működése idején jelent meg ízléses kiállítással Maróthi György vArithmetica" című műve. Széltében elterjedt kiváló tankönyv, volt egy évszázadig. Tekintélyét ä Kollégiumból szárnyrakelt kultúrtörténeti patinájú szállóige hangoztatta: „fgy van ez Maróthi szerint". Irodalmi jelentősége. az, hogy szerzője tudatosan alkotott szerencsés matematikai műszavakat — jóval Dugonics előtt. Ugyanekkor jelentek meg az első szláv nyelvű kiadványok, valószínűleg az VÉGE A NYÁRNAK Alföldre települt szlávok számára. Kitűnő metszeteket tartalmaz Veszprémi István „Bába mesterségre tanító könyv" című kiadványa. Az 1770-ben kiadott Sollenghi Károly „Új módi magyar selyemruha" című könyv pedig a selyemhernyó tenyésztésének első propagálója volt. Ugyancsak a debreceni nyomdában készült 1849-ben Táncsics Mfhály: Új alkotmány-javaslat Márczius 15-kének évnapi emlékéül c. munkája. • A KÖNYVKÖTÖMÜVÉSZET fejlődését is nyomon követhettük ezen a kiállításon. Valószínű, hogy a könyvkötőmesterség,mint máshol, Debrecenben is megelőzte a könyvnyomtatást. Korabeli nevükön a „compaktorok" a XVI. században mint önálló iparosQk működtek. Bőrkötéseiket leginkább reneszánsz-jellegű aranykeret, színezett dombornyomásos mitológiai alakok ékesítik. 1633-ban Fodorik Menyhért a várossal szerződést kötött, így ő nemcsak nyomdász-tipográfus, de „compaktor" is volt egy személyben. A kiállításon látott szerződés talán éppen az első ilyen írásbeli megállapodás nyomdászatunk történetében. Legértékesebb az 1488-ból származó Forster-kötés volt, külföldi remekmunka, melyet nemzetközileg már régen számontartanak. Azonban kassai, nagyszombati, kolozsvári és más, külföldi könyvkötési remekek és értékek is bőven láthatók voltak ezen a kiállításon. Finom bőrkötéseket, apró, aranyozott virágocskákból álló reneszánszkeretű díszműveket készített 1683-ban a mhgyaf nyomdászat legkiválóbb személyisége, Misztótfalusi Kis Miklós és tanítványa. Töltési István. Némi megilletődéssel nézegettük munkáikat. Nyomon követtük a könyvkötőművészet további fejlődését a tárlók anyagát vizsgálgatva, nézegetve. 1750 után a bőrkötések szerepe háttérbe szorult a hártyakötések mellett. A solr színű, virághíines keleti és magyar motívumok reneszánsz díszítményekkel átszőve jelentek meg. Láttuk, a népi ízlés a nyugati művészi igényekkel összehangolva remekműveket teremtett abban a korban. A hártya- vagy pergamenkötéseket könnyűvé puhított, tartós marhabőrbe bélyegzőkkel bemélyített ékítmények díszítik. Miért szépek? Arany, mitiszöld, cinóberpiros, égszínkék, sötétlila és fehér színek a tulipán-, szegfű és körömvirág-motívumokkal együtt, az ősi, szalagfonatos kereteléssel valami sajátosat mutatnak. • A KOLLÉGIUMI NAGYKÖNYVTÁR termeibe is belátogattunk. Érdemes volt, hiszen itt különleges értékek találhatók. Valamikor íratlan törvény volt, hogy a külföldre kerülő kollégiumi diák legalább egy könyvet hoz a „théka" számára is. Ezt általában meg is tartották. Most 146 ősnyomtatványt, az 1711 előtti időből 1300 régí magyar könyvtári nyomtatványt őriznek itt. Közülük 118 unikum példány, ami egyetlen példányban csak itt ismeretes. A könyvtár, mint nyilvános tudományos könyvtár működik ma is. Részt vesz a könyvtárközi kölcsönzésben. Nemzetközi viszonylatban is. Különösen érdekes kézirattári gyűjteménye. 35 000 darab kéziratot őriznek. Mi érdekes? Talán az, hogy 39 kódex látható itt. Különleges tudományos érték a XV. századból Nicolaus Gerinanus kéziratos térképkötete. De szép számmal láttunk itt történeti és irodalmi értékeket is. Kossuth Lajos eredeti kéziratai mellett Arany János Buda halálának kéziratát, Csokonai számos versét, levelét. Tompa Mihály, Mikszáth Kálmán, Lévay József, és mások egyes, eredeti kéziratait. A levéltárban pedig megnéztük azokat a legértékesebb és legalapvetőbb iratokat, melyek valamikor a „Coetus ládájában" őriztettek, s nem vesztek el sem az 1705—1709. évi labancdúlás idején, nem szóródtak szét a második világháború évei alatt sem. • PÉTERFIA, NAGYERDŐ. Jártunk itt is. Hogyne, hiszen a Kollégium és az Egyetem közötti utat így lehet a leghagyományosabb módon bejárni. Könyvtörténeti szempontból ez a két épület fontos, jelentős, mert a kiállítás anyagát itt láthattuk, ebben a két épületben. Közben persze az utcákon is szétnéztünk. Meg kell említeni feltétlenül, hogy a debreceniek számára a Kollégium és környéke valami olyasmit jelent, mint amit az athénieknek az Akropolis, a régi rómaiaknak a Capítoliuin. Innen vezet a Péterfia-utca a Nagyerdő felé. Furcsa módon a város egyik legrégibb földesurának, Péter fiának, Jakabnak emlékét őrzi. Azután a Simonyi útra jutunk. Ezt az utat homoksivatagból a híres Simonyi József huszárezredes csináltatta és fásíttatta be katonáival a XIX. század elején. A szép széles, fasorral ellátott utat ma díszes kertek mögött szebbnél szebb nyaralóknak illő házak szegélyezik. Az út végén már ott a híres, költők által annyiszor megénekelt Nagyerdő. A hősök emlékoszlopa mellett elhaladva, a ligetes park felén Tóth Árpád költő emlékére állított egyszerű, ízléses emlékművet láthatunk, majd elénk magasodik a Kossuth Lajos Tudományegyetem épülete. • A VÁROS ARCA egyre szépül. Bontják a híres Csapó utcát, melynek régi házai Somorjának a lebontott házaira emlékeztetnek. De már a tövében építik a hatalmas toronyházakat, hisz a szovjet segítséggel épített házgyár már ontja az épületelemeket. A lakosság száma nő, hiszen már ipara is van a városnak és a környék tanyavilágát lassan felszámolják. Ősi és egyben új ez a város. Láttuk házait, könyvemlékeit, dolgos népét. Ha majd kezünkbe vesszük az ott nyomtatott könyveket, biztos emlékezni fogunk: jártunk ott. HAJDÚ ANDRÁS (Molnár János felvétele) A monumentális festészet művelői már a régi időkben is olyan mindent átfogó műről ábrándoztak, amely felöleli az elem, a tárgy, a tartalmi szféra egész területét. Bizonyos mértékben ezt érezzük Mikulás Klimčák alkotásait szemlélve a komárnói (Komárom) Duna menti Múzeum képtárában. Ám Klimčák a mindent átfogó monumentális hatást nem a mérettel, hanem az arányokkal, a formaalakítás nagyvonalú öszszeforrottságával éri el. Ügy hangolja össze a színeket és formákat, hogy azok hűen fejezzék ki az alkotó érzéseit és egyben hűen közvetítsék a szemlélőnek is. A művész, saját bevallása szerint az ihlet három forrásából táplálkozik: a nemzet szellemi kultúrájából, a népművészetből, valamint a tudomány és technika jelenlegi fejlődéséből. Mindeddig fehér foltot képezett nálunk a szláv őskori hagyományok és a nép korai történelmének művészi feldolgozása. Ezt az űrt töltik be részben a subák, amelyekkel eddig kizárólag az alkalmazott iparművészet területén találkoztunk és most a klimčáki szimbolikájukkal magasabb fokú értelmet kaptak. Ugyancsak a távoli múltat és az ősök tiszteletét idézik a fafaragványok; ó-szláv ősalakzatok. A fa formálása — családi hagyomány. A művész apja, nagyapja és a család sok más tagja műasztalos volt és ma is az. Ezért ha hazalátogat szülővárosába: Humennéra, az otthon légkörében mindig hatalmába keríti a fafaragás varázsa ... „A kultúra minden korszaka megteremti saját megismételhetetlen művészetét" — ,írta Kadinszkij. Nagyon is tudatában van ennek Klimčák, az ikonfestő, a falfestményeiben, falkárpitjaiban a bizánci missziót, Cyrilt és Metódot, a nemzet korai történetének nagy eseményeit és alakjait felidéző művész. Mert ebben is ízig-vérig modern: az anyagok mai ismeretéből indul ki, szimbolikája a mához szól, jelképeinek értelme többnyire a jelképes tárgyon túl keresendő. Mozaikjai, festményei — mint például a Baktérítő, a Nap vagy a Fantasztikus vidék — geometriai szerkezetből és pontszerűen csillogó színekből felépülő önálló világot alkotnak, melyben az anyagszerű dolgok új anyagszerűséget nyernek. Klimčák ablaktervei — a Feltámadás, az Elet, az Anyag titka — a klasszikus üvegfestészet célkitűzését követik, hogy a kőből formált tért fényből álló térré alakítsa. Ezen felül az üveggel — eltekintve a fény ráhatásáról — át tudja lépni a festék színhatásának korlátait. A kiállítás visszatükrözi a művész elsődleges vonzódását a textilhez. Az említett subákon kívül háromféle technikát alkalmaz: a klasszikus gobelint, amelynek finom szövésű kivitelezése bonyolultabb figurális kompozíciók — a nagyméretű Téli napforduló, Omnia vagy a kisebb Fehér madonna, Jánošík — megvalósítására is alkalmas. Az újabb technika, az üj műfaji lehetőségek megismerésének igényét jelzik a színekben gazdag art-protisok és a textil-aplikációk. A művész érzi és vallja is, hogy a textil a maga természetes melegségével minden más anyagnál előnyösebben tölti ki a belső teret, megnyugtató hatással van az ember környezetére. A mértani rend, forma és színvilág egysége hatja át Klimčák kiállítási anyagának széles területét: az építészeti díszítőelemeket. Kezdeményező erő és gyors válasz a műépítészeti törekvésekre, szüntelen ismerkedés az anyagokkal és a műfaji lehetőségekkel, ez a termékeny művészi nyugtalanság jellemzi elsősorban Mikuláš Klimčák alkotóművét. Nem reked meg a puszta dekorációnál, hanem előtérbe helyezi az eszmei tartalmat, szemléletének természetes derűlátását. Ezt a művészi elkötelezettséget, az oeuvre külső és belső folyamatosságát tanúsítják Klimčák legújabb munkái is. A napokban fejezte be a Szlovák Képzőművészeti Alapnak az elkötelezett művekre meghirdetett ösztöndíj-pályázatára készült falkárpitot. A gobelin-vázlat címe: Szlovákia. Figurális kompozíciók és tájképelemek foglalják harmonikus egységbe hazánk természeti szépségeit, népének erejét, munkakedvét. Egy most készülő falkárpitsor a Szocialista Ifjúsági Szövetség egyik bratislavai klubtermét díszíti majd. A párja: az Építés — már a kiállításon látható, míg ennek témája: az örökös megújhodást szimbolizáló Elet fája. Klimčák, akárcsak sok művésztársa, önmaga szabja meg a képzőművészeti technika határait. És ezek a határok kibővítik az iskolában tanultakat: gyakran megpihen az ecset és a mester pléhhel, vassal, dróttal, műanyaggal, betonnal dolgozik ... A műterem sarkában áll egy betonrelief kicsinyített mása. Kivitelezése már jövőre a košicei új állomásépület homlokzatát fogja díszíteni. Hasonló terveket, modelleket a kiállításon is láttunk. Arról tanúskodnak, hogy a képzőművészet és a műépítészet szorossá vált kapcsolatában az előbbi — a belső tér kitöltése után —• egyre inkább szót kér a külső architektúrában is. A művész 50. születési évfordulójával egybeeső, tavaly októberben Bratislavában rendezett kiállítás gazdag, nagyjából Klimčák egész eddigi pályáját bemutató anyaga, azóta sokfelé eljutott. Még az év végén a košicei Kelet-szlovákiai Galériában mutatták be, az idén januárban ezzel a vándorkiállítással nyitották meg a művész szülővárosában, az újjáépített humennéi kastélyban a járási múzeumot. Sninán, e rohamosan fejlődő kelet-szlovákiai iparvárosban februárban, egy hónappal később pedig a Nitrai Kerületi Galériában került sor Mikuláš Klimčák tárlatára. Májusban falkárpitjainak, gobelinjeinek kiállítása szép sikert aratott Berlinben, az ottani nemzetközi kiállítási központban. Művészi krédóját Klimčák így foglalta össze: „Az alkotás anynyit jelent, mint örvendezni. A színekből és formákból áradó örömmel visszük tovább magunkat. Ez az öröm az önmegismerés, az ihlet kiapadhatatlan forrása." A megismerésnek ez az öröme hatja át a látogatót is a Duna menti Múzeum képtárában. DELMÁR GÁBOR