Új Szó, 1972. október (25. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-09 / 238. szám, hétfő
A Bohemians gólzáporos győzelme A II. labdarúgó-liga 10. fordulója után ismét a prágai Boliemians került a táblázat élére, miután otthonában 6:1 (3:0) arányban győzött a Dukla Banská Bystrica lölütt. A 2. helyen álló lnter idegenben értékes pontot szerzett. ZVL Pov. Bystrica—lnter 0:0. A színvonalú találkozón az első félidőben a vendégek kezdeményeztek többet, szünet után a hazaiak játszottak enyhe mezőnyfölényben. Az lnter technikásabb együttes benyomását keltette, a ZVL játékosai óriási küzdeniakarásukkal tűntek ki. A játék képe alapján a pontosztozkodás igazságos. A vendégek legjobbjai: Solín, Szikora, Krnáč és Petráš voltak. Baník Prievidza—Jednota Trenčín 3:1 (2:0). Góllövők: Praženica, Kovács, Argyusi, illetve Urvay. A hazai együttes győzelme teljesen megérdemelt. A bányászcsapat játékosai gyorsabb, modernebb játékot mutattak be, mint ellenfelük. A Trenčín együttesében sok szor hajmeresztő hibákat vétett a védelem. A SZOVJETUNIÓ VEZET A SAKKOLIMPIÁN A csehszlovák sakk-válogatott a macedóniai Skopjeben folyó sakkolimpia 10. fordulójában 2,5:1,5 arányban győzött Bulgária lelett. Ez volt a csehszlovák játékosok 5. győzelme. Eddig 10 mérkőzést játszottak, le győzték Dániát, Jugoszláviát, Romániát, Argentínát és Bulgáriát, döntetlenül játszottak a Szovjetunióval és az Egyesült Államokkal, s kikaptak az NSZK-tól, Spanyolországtól és Magyarországtól. A további ellenfelek: az NDK, Lengyelország, Svédország, Svájc és Hollandia. Hort az első táblán döntetlenül játszott Bobocovval, Smejkal legyőzte Tringovot, a Filip—Radulov és a Jansa — Padevský találkozók döntetlennel végződtek. További eredmények: Argentína —Hollandia 1,5:0,5 (2), RomániaSpanyolország 0,5:0,5 (3), Magyarország—Egyesült Államok 2:1 (1), NSZK—Jugoszlávia 1:1 (2), Szovjetunió—Dánia 2,5:0,5 (1), NDK— Svájc 0:0 (4), LengyelországSvédország 1,5:1,5 (1). A 10. forduló után a függőjátszmák befejezése előtt az élcsoport állása: 1. Szovjetunió 27 (1), 2. Jugoszlávia 25,5 (2), 3. Magyarország 25,5 (1), 4. Csehszlovákia 22, 5. NSZK 21,5 (2), 6. Bulgária 21, 7. Románia 20 (3), 8. Spanyolország 19 (3|. A női sakkolimpia 4. fordulója ban Csebsziovákia l:l-re játszott a Szovjetunióval. Mindkét játszma döntetlennel végződött. További eredmények: NSZK—Anglia 1,5:0,5, Románia —Magyarország 2:0, Bulgária—NDK 2:0. Az élcsoport állása: 1. Szovjetunió 6,5, 2. Magyarország és NSZK 4,5, 4. Csehszlovákia és Eulgária 4 ponttal. I. KÉZILABDA-LIGA Nitra — Hlohovec 14:12 mímelünk* Az I. kézilabda-ligában a hét végén a férfiaknál a negyedik és ötödik, a nőknél a nyolcadik forduló mérkőzéseire került sor. Férfiaknál a táblázatban vezet Skoda Plzeň otthonában 21:13 arányban győzött a Tepna Náchod csapata ellen és így megerősítette vezetését. Legnagyobb vetélytársa, a Baník Karviná Prágában 15:16 arányban alul maradt a Bohemiansszel szemben. A nőknél a forduló slágere a Nitra—Hlohovec találkozó volt, melyen a bajnokságot vezető vendégek elszenvedték Idei első vereségüket: Eredmények: Férfiak: VSŽ Košice—Tatran Prešov 13:9 (7:3), Sláviu Praha — Dukla Praha 17:15 (8:7), Plzeň— Náchod 21:13 112:4), Olomouc— Gottwaldov 16:17 (8:10), VS2 Košice—Michalovce 11:9 16:3), Olomouc—Baník Karviná 19:16 (11:15), Bohemians—Gotttwaldov 17:15 (9:11). Nők: Sparta—Vinohrady Bratislava 11:3 (3:2), Gottwaldov—Baník Ostrava 11:8 (6:1) Inter—Zora Olomouc 7:8 (4:5), MDŽ Bratislava—Štart Bratislava 15:10, Jednota Trenčín—Stfešovice 12:10 (7:3), Plastika Nitra—Odeva Hlohovec 14:12 (7:3). Bohemians—Dukla Banská Bystrica 6:1 (3:0). Góllövők: Jarkovský és Panenka 3—3, 111. Šarišský. A Bohemians pályáján nagyszerű formában játszott a fővárosi együttes. Kitűnően szerepelt a két gótlövő, Jarkovský és Panenka. A katonacsapat átlagon aluli teljesítményt nyújtott és egyedül Holiolko játéka dicsérhető. Partizán Bardejov—VCHZ Pardubice 2:1 (1:0). Góllövők: Kvašný 2, 111. Segmüller. T| Gottwaldov—Bohumin 2:0 (1:0). Góllövők: Strnad és Jugas. Baník Most—TI V2KG 2:3 (1:0). Góllövők: Hertl és Cermák 11-esből, ill. Mužík, Radlmec és Schreiner. Kovo Déčln—Strojárne Martin 0:1 (0:1). Góllövő: Zeman. A 64. percben a hazai Bielk 11-est hibázott. 42. fogadóhét VALOGATOTT LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS 1. Lengyelország—Csehszlovákia. Az olimpiai aranyérmes lengyel csapat e találkozó esélyese. A csehszlovák együttes számára a döntetlen is sikert jelentene. Tippünk: 1. UTÁNPÓTLÁS EB-MÉRKŐZÉS 2. Ausztria—Csehszlovákia. A csehszlovák együttes, a legutóbbi Európa-bajnok még Bécsben is esélyesebb. Tippünk: 2. 0. I. JÉGKORONG-LIGA 3. Slovan Bratislava—VSŽ Košice. A két szlovákiai csapat szinte valahány egymás elleni találkozóján a vendéglátó győz. Ez várható most is. Tippünk: 1. 4. ZKL Brno—Škoda Plzeň. A vendégek lendülete szorossá teheti a küzdelmet, de aligha akadályozhatja meg a hazaiak győzelmét. Tippünk: 1. 5. Sparta Praha—Tesla Pardubice. A kiváló játékosokkal Az amerikai Stan Smith csókolgatja a wimbleduni győzelméért járó díszes serleget. Így fog örülni a tengerentúli teniszező a bakaresti Davis Kupa döntő után is? rendelkező vendégcsapat az egyik pontot megszerezheti. Tippünk: 0, 1. 6. Litvínov— SONP Kladnu. Erősen döntetlen színezetű mérkőzésre van kilátás. Tippünk: 0, 1. 7. České Budéjovice— Dukla Jihlava. Nagy küzdelemre van kilátás és a döntetlen sem kizárt. Tippünk: 2, 0. ANGOL LABDARÚGÓ-LIGA 8. Coventry City—Manchester City. A nagyobb játékerő a vendégek oldalán áll. Tippünk: 2, 0. 9. Everton—Leeds United. Ezen a találkozón is döntetlenhez közeli eredmény várható. Tippünk: 1, 0. 10. Norwich City—Tottenham Hotspur. A vendég erősebbnek látszik. Tippünk: 2. 11. Southampton—Liverpool. Ebben az esetben is az előbbi állítás igaz. Tippünk: 2. 12. Stoke City—Newcastle United. A hazai pálya előnye jelentős lehet. Tippünk: 1, 0. Győzelmes visszavágó.., Slovan— Pardubice 5:3 (1:2, 2:1, 2:0) A kényszerítő körülmények következtében alaposan megfiatalított bratislavai csapat, — amelytől a jelek szerint elpártol a közönsége —, rossz előjelek kíséretében kezdte ezt a fontos jégkorong-találkozót, az I. liga hazai első mérkőzésén. Az első percben l:0-ra, a harmad végén 2:l-re, az újabb harmad első percébetn 3:1 arányban vesztett, de azután a lelkesedés, az akarás, a tapasztalat hiányát bőségesen pótló fiatalos erőbevetés mindent helyíehozott. A mindaddig vesztésre álló mérkőzést sikerült az új edző, a volt Slovan-játékos, Fakó csapatának megnyernie olyan ellenféllel szemben, amelynek első sarában a Dukla Jihlavában, tényleges szolgálata során kiváló csatárrá fejlődött E. Novák mellett a válogatott erősségei: Martineo és Šťastný játszanak. Mindent egybevetve, a Slovan rászolgált erre a sikerre, amelyet az I. liga egyik legjobb képességű csapata ellen ért el. Persze még csak a kezdet kezdeténél tartunk, és korai volna messzemenő következtetéseket levonni ebből a győzelemből. Egyelőre még így is nagyon merésznek tűnik Fakó edző célja: a Slovan a 36 forduló után az első négy között akar szerepelni, hogy így jogot szerezhessen a döntő csoportbeli bizonyítás lehetőségére. A hazaiaknál Dzurilla, Kužela, Haas, Miklušovič, Žižka, a vendégeknél Panchártek, Martinec, Štastný bizonyultak a legjobbnak. Gólütők: Žižka (2), Dučaj, Miklošovič és M. Šťastný, illetve: Martinec, B. Štastný és Weith. (zala) AZ I. JÉGKORONG LIGA TÁBLÁZATA: 1. Jihlava 2200 10:5 4 2. Č. Budéjovice 2 2 00 9:6 4 3. Plzeň 2 110 9:6 3 4. Kladnó 2 110 7:4 3 5. Pardubice 2 10 1 7:5 2 6. Slovan 2 10 1 5:7 2 7. Košice 2011 6:9 1 8. Brno 2011 4:7 1 9. Litvínov 2002 6:9 0 10. Sparta 200 2 5:10 a A keddi forduló párosítása: Jihlava— Litvínov, Košice—České Budéjovice, Kladno—Sparta, Pardubice—Brno, Plzeň—Slovan Bratislava. A külföld labdarúgása * VB selejtező mérkőzésen az NDK 5:0 (0:0) arányban győzött Finnország ellen. Az első félidőben a finnek kitűnően védekeztek és az NDK csatárainak csak a szünet után sikerült végül ls kiharcolnia a fölényes győzelmet. A 4. csoportban Finnország vezet 3 mérkőzésen szerzett 3 ponttal, a két pontos NDK, az egypontos Románia és a nulla pontos Albánia ellen (e három válogatott még csak egy mérkőzést játszott). ir Ugyancsak VB-selejtező mérkőzésen Olaszország idegenben 4:0-ra legyőzte Luxemburg válogatottját. ir A skót bajnukság 6. fordulója után a Dundee United vezet 10 ponttal a 9 pontos Celtlc és a 8 pontos Aberdeen előtt. •k Az angol liga első divíziójának 12. fordulója után 18 ponttal a Liverpool áll az élen a 16 pontos Arsenal, az azonos pontszámmal rendelkező Tottenbam, valamint két 15 pontos az Everton és a Leeds előtt. Eredmények: Birmingham—Chelsea 2:2, Crystal Palace—Coventry 0:1, Ipswich-i West Ham United 1:1, Leeds— Derby 5:0, Leicester—Soiíthamptoa 1:0, Liverpool—Everton 1:0, Manchester City—Wolverhampton 1:1, Newcastle—Norwich 3:1, Sheffield United—Arsenal 1:0, Tottenham— Stoke 4:3, West Bromwich Alblon —Manchester Untted 2:2. * Az NSZK bajnokságában ls a 6. forduló mérkőzéseit bonyolították le. Vezet a Bayern München 11 ponttal, a Fortuna Düsseldorf előtt. Gerd Müller szombati mérkőzésén elérte 200. gólját a Bundesligában. * Az UEFA fegyelmi bizottsága zürichi ülésén úgy döntött, hogy meg kell ismételni a Panatli inai kosz—CSZKA Szófia BEKmérkőzést, amelynek visszavágóját Athénben a játékvezető a meghosszabbítást követő 5—5 11-es elvégzése előtt lefújt, és a bolgárok győzelmét birdette ki 3:2 arányban, holott még egy-egy 11esre sor került volna. A bizottság helyt adott az óvásnak, és a találkozóra nktóber 11-én vagy október 25-én kerül sor Athénben. HA AZ „ISTENEK" LESZÁLLNAK A FÖLDRE... AZ AMATÖR VAGY A PROFI JÉGKORONGOZÓK ? Mottó: „Hogy sikernek tartanám-e a nyolc mérkőzésből elért hét győzelmet? Nemi Nem lennék elégedett csak nyolc győzelemmel a Szovjetunió, kettővel Svédország és eggyel Csehszlovákia ellen. És nagyarányú gyôzelmekkell" H. -Sinden, a kanadai profi jégkorong válogatott edzője mondotta azeket a szavakat. Tudjuk, hogy mennyire alaptalan és gőgös monda tok voltak ezek a cserepad mögött oroszlán módjára futkosó Slndentől. Azóta persze megváltoztatta véleményét kontinensünk jégkorongozésáról. A három európai válogatott 11 mérkőzése közül hármat meg nyert, három találkozó döntetlenül végződött és öt összecsapáson a tengerentúliak bizonyultak jobbnak. A gólarány 42:40 Kanada javára. Tehát nem következett be a „feltétel nélküli kapituláció". 1. Kétségtelen, hogy a profik az utolsó betűig ismerik a jégkorong ABC-jét. Játékstílusuk más társadalmi és természeti feltételek mellett fejlődött ki, mint az európai. Kanadában a profi jégkorong egy kicsil (vagy talán sokat is?) a küzdősportokhoz hasonlít. Nem hiába szokták mondani egy kis túlzással, hogy a hoki vívás a jégen. A profiknál ez uagyon is nyilvánvaló. Egy-egy mérkőzést az ember ember elleni kemény harc jellemzi. Minden méter, centiméter teriiletért óriási harc folyik a jégen. Az észak-amerikai jégkurong-rajongöknak, a más nem zeti mentalitású, kemény jellemű kanadai nézőknek ez a játékmódultetszik. Közben láthatnak vfvást hokibottal, ökölvívást kesztyűben és kesztyű nélkül, szabadfogású birkózást (az egyik moszkvai találkozón) és még sok más „tarkító" elemet. A kanadai profik a legtöbb esetben nem ismernek pardont. Talán sok mindent meg lehetne változtatni játékukban, de a tengerentúliak más társadalmi rendszerben korongoznak, ahol minden az üzletnek, és nem kis üzletnek van alárendelve. Ezért csak nagyon nehezen lehet keresztül vinni valamiféle változást előidéző reformot, amely a sportág tökéletesedését vonná maga után. Ugyanis Kanadában a profi Jégkorong „tv-árú". Ügy kell játszani, hogy az vonzó legyen a néző számára. Tehát „betétekkel" együtt. Kontinensünkön ls láthattunk bőven ezekből a „betétekből". Sokszor az volt az ember benyomása, hogy furcsa irányban fejlődik a profi légkorong. Mintha a tengerentúliak a jégkorongozás mellett még sok mindent be akartak volna mutatni a nézőknek. Pedig a sportszerető közönség elsősorban és kizárólag csak a játékra kíváncsi, nem pedig a gladiátorbarcra degradált ún. jégkorongra. A modern világ szikrázó iátékának még akkor is játéknak kell maradnia, ha ember ember elleni küzdelem folyik a jégen. 2. De nemcsak rosszat illik mondani a profi jégkorongozókról, mert bizonyos tekintetben az európaiaik előtt állnak. Gondolánk itt elsősor ban a kemény és pontos lövésekre, valamint az átadásokra és a fi gyelmes védőjátékra. A kapuralövéseknél szinte nincs szükségük időre és térre. Villanásnyi idő alatt, tenyérnyi helyről képesek pontosan és erősen lőni. Főleg csuklólövéseik veszélyesek. Olyannyira, hogy az egyik csehszlovák szakember egy kis túlzással meg merte kockáztatni: „Ha válogatott játékosainknak ilyen „csuklójuk" lenne, akkor állandóan világbajnokok lennénk. £s az átadásaik? A pálya másik széléről is pontosan az 50 km-es sebességgel száguldó játékos ütőjére teszik a korongot. Ehhez bizony érzék kell. Koncepciójuk megerősített védelemből indul kl. A védők rendszerint jól megtermett legények, akik esetleges lassúságukat és gyengébb manőverezési készségüket fokozott keménységgel, testtel való könyörtelen játékkal igyekeztek pótolni. Figyelemre méltó védekezésükben, hogy míg az egyik védő keményen támadja az ellenfelet, addig a má slk elviszi a korongot. Az ellenféllel szemben könyörtelenek, még szabálytalanság árán is igyekeznek kinyomni az Illetőt arról a helyről, ahonnét veszély fenyegetné a kaput. Védőjátékukat emberhátrányban szinte tanítani lehetne. Bottechnikában, korongvezetésben, erőteljes játékban is példaképül szolgálhatnak a kanadaiak. Óriási erő van karjukban, ami azt eredményezi számukra, bugy rendre győztesen kerülnek ki a párharcokból. IP. Espositótól szinte nem lehetett elvenni a korongot.) A támadásokat Rgyénileg vagy kettesben vezetik. Üsssjátékuk azonban ötletszegény, sztereotip, lassú és kevésbé szervezett. Nagyon egyszerűen kombinálnak, de az ellenfél kapuja előtt kitűnően helyezkednek, ketten is a kapu előterében „mutoszkáliťak". Tehát a célszerűség az alfája és ómegája a játékuknak. Csak csodálni lehet szívósságukat, küzdenitudásukat, mindennemű mérkozesállásnál, minden korongért. Maximálisan tudnak összponto sltani a játékra, főleg a mérkőzés utolsó perceiben. No és a korcsolyázásuk. Látszólag lassú, de gazdaságos. Ezen múlik pillanatnyi gyors ritmusváltásuk. 3. És az európaiak? Kontinensünk korongozol kollektív iátékfelfoeásban összjátékban, erőnlétben telette állnak a kanadai profiknál. Kanadában nem olyan igényesek az edzések, mint Európában. A magas fokú technikát az erőteljes játékot, főleg a két kapu előtt, a pontos és kemeny leveseket talán nem is annyira a csapat céltudatos edzése ráéri" ' "" aZ egyé l" m B" ka 3 Pr ü" k mindenn aP i k e"ye A szovjet válogatott fő előnye továbbra is a gyorsaság, a kollektív támadásvezetés és a kitűnő erőnlét. Ha Harlamovéknak megy a játék, akkor legyőzhetetlenek. A „szborna" gyengébb oldala az improvizációs készség hiánya, a kisebb teherbírás a kemény egyéni összecsapásoknál, valamint a kemény, erős lövések hiánya. Éppen eme tulajdonságok hiányában nem értek el még jobb eredményeket a profik ellen. 4. Kanada profi válogatottja nagyjából ugyanolyan képességű, mint az európai élválogatottak. Nem lehet úgy feltenni a kérdést, hogy melyik jégkorong jobb, a profi vagy az amatőr. Ezt nehéz eldönteni. Mindkét felfogásnak vannak előnyei és hátrányai. Egyénileg talán képzettebbek a tengerentúliak, de játékukból hiányzik a modern, kollektív elem. Arról nem is beszélve, hogy az amatőr jégkorong mennyivel tisztább, lovagiasabb játék. Amint a mérkőzésekből kitűnt, az európaiak manapság már nemcsak korcsolyázásban, hanem gondolkodásban is felülmúlják a profikat. Egy dolog, amivel nem lehet megbékélni, az a durvaság. A testtel való kemény játékhoz már hozzászoktak Európában. De a durva korongozáshoz, a bottal való verekedésekhez nem. Ne fogjuk rá, hogy ez a férfias játék. A durvaságnak semmi köze a férfiassághoz. 5. A 11 „csúcstalálkozó" után arra a megállapításra juthatunk, hogy alapjában véve nem szarul megreformálására az európai jégkorong koncepciója és edzésmódszere. Sajátos európai úton kell haladni, amely modernabb és haladóbb, mert a jégkorong végeredményben kollektív sport, csapatjáték. Csak azt vegyük át a profiktél, ami elősegíti az amatőr jégkorong további fejlődését. Hogy látnak valami „rációt" az európai jégkorongban a tengerentúli profik azt bizonyltja az a tény Is, hogy a jövőben európai edzőt akarnak. Talán mégiscsak hiányzik valami nekik, mondjuk a tökéletesebb, sokoldalúbb felkészülés, az összjáték stb. 1972. szeptemberének 11 amatőr-profi összecsapása már történelem. Európában már évekkel ezelőtt megmondták (Taraszov), hogy hogyan végződik az amatőr—profi erőmérés. Kontinensünket tehát nem lepték meg. Ök lepődtek meg. De csak azért, mert lebecsülték a profizmuson kívüli világot. Hát így szokott ez már lenni. Ha egyszer az istenek leszállnak a földre, kiderül, hogy ők is csak emberek. S ezek után azok is maradnak. A kanadai profi „istenek" legyőzhetetlenségének és felsőbbrendűségének legendája szertefoszlott. Jöhetnek a további, összecsapások ... TOMI VINCE