Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-03 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó

A tőkésországokban a mind szélesebb népi tömegek körében befolyását elmélyítő marxizmus—leninizmus vonzerejének növekedésével kapcsolatban a burzsoázia sürgető szükségét érzi egy ellentétes irányban ható ideológiai áramlatnak, amely élősködhetne a marxizmus—leniniz- muson és a forradalmi hangulatban levő rétegeket elvonhatná a kapitalizmus elleni tényleges harctól. Az ilyen áramlat szerepét akarják vállalni a különféle „baloldali* opportunista csoportok és csoportocskák. A burzsoázia' azonban már néhány évtizede közülük főleg a trockizmus- ra támaszkodik, amely ellenforradalmi tetteit az álmarxizmus maszkjával leplezi.

A trockizmus egész története arról tanúskodik, hogy korunk fő politikai mozgalmain kívül állt és áll: kívül áll az új szocialista társadalom megszilárdításáért világviszonylatban folyó harcon, kívül áll a tőkésországok munkásosztálya és valamennyi dolgozója harcán, amelyet az általá•

kalandokra. Amikor ezek a tervek csődöt mondottak és a kubai nép, a kubai kommunisták a szocializmus építésének útjára léptek, a trockisták dühösen megvádolták őket, hogy árulói a világforradalomnak, „tőkés átalakulás“ vette kezdetét, ösztönöztek a kubai kormány megdöntésére és a „trockista forradalmi párt által irányított“ szervezetekkel való helyettesítésére. Amint azt Fidel Castro megállapította, a trockisták „az imperializmus és a reakció kezében vulgáris eszközzé váltak“* A trockisták ugyanilyen ellenszenvei fogadták Chilében a népi egység tömbjének győzelmét. Rágalmazzák Salvador Allen- dét, akit „szociálkapitalistának“ neveznek.

A trockisták az utóbbi években igyekeznek korszerűsíténi áltudományos platformjukat azáltal, hogy az ultraforradalmi frázisokat új módon vegyítik a forradalmi harc helyzetének és kilátásainak kapituláns értékelésével.

Vegyük szemügyre korunk értékeradalml úton megdöntötték vagy megdöntik a kizsákmányoló osztályok uralmát.

A kommunisták ösztönzését arra, hogy egyesüljenek korunk forradalmi áramlatai „revizionistának“, olyan kísérletnek minősítik, amelynek célja a forradalmi világmozgalmat a szocialista országok bizonyos önző érdekeinek szolgálatába állítani. Az ilyen dühödt támadásaikban szembetűnően megnyilvánul az, hogy a trockizmus objektíve szolgálja a monopolista reakció érdekét, amely a szocialista rendszer rágalmazásával úgyszintén alá akarja ásni az imperializmus ellen harcolók világméretű egyesülésének mind nyilvánvalóbb tendenciáját.

A trockisták azt állítják, hogy a tőkésországokban a monopóliumok elleni front, a fejlődő országokban az imperializmus és a feudalizmus elleni front létrehozásának irányelve „elodázza“ a szocialista forradalom feladatai és az osztályegyüttműködés érdekében tompítja az osztályharc élét“.

• v. .-/C. *» . fí; V •}• •- . Vv. -1 • ■ »*.* ‘■'■■r1* >'<?- ,.*r: •

"WSLl fciL " _ ____ ' - . US!

FO

RRADALMI JELSZAVAK ES ELLENFORRADALMI TETTEK

SS5v.',; Ašť* ■' ^' '' 3

1972.

IX. 3.

nos demokratikus követelményekért, a békéért, a monopóliumok elnyomásának felszámolásáért folytatnak; kívül áll az Afrika, Ázsia és Latin-Ame- rika népeinek teljes és végleges nemzeti és szociális felszabadításáért folytatott harcon.

Szem előtt kell azonban tartani, hogy a trockisták különféle forradalmi frázisokkal és koncepciókkal elkendőzik antilenini, antikommunista, szovjetellenes felforgató akcióikat. A trockista taktika sajátos vonása az, hogy visszaél a marxizmus— leninizmussal és egyedüli követőjének adja ki magát. Kifelé „baloldaliabbak a baloldalnál“ és „forradalmiabbak a forradalmároknál“. A politikában tapasztalatlan emberek ezt gyakran készpénznek veszik.

A trockizmus mindig gyűlölte mindazt, ami a nemzetközi munkásosztálynak ádáz, nehéz harcban sikerült elérnie. Ismeretes, hogy Trockij milyen dühödten rágalmazta a Szovjetuniót. A harmincas években megjósolta, hogy a Szovjetunió, ellene irányuló támadás esetében katonai vereséget szenved, viszont a Világforradalom ezáltal „nem szenved kárt“. A Szovjetunió az ilyen jóslatok ellenére nemcsak megvédte szocialista vívmányait, hanem ezen túlmenően tágította a rést az imperializmus rendszerén, segítséget nyújtott számos ország népének, hogy felszabaduljon a fasizmus igája alól és eldöntse további sorsát.

Miután létrejött a szocialista világ- rendszer, a trockisták ugyanilyen dühödt rágalmazó kampányt indítottak ellene, mint amilyet évtizedeken át a Szovjetunió ellen folytattak.

A Szovjetunió és a többi szocialista állam rágalmazásának célja lejáratni a társadalom forradalmi átépítésének bevált tapasztalatait, hogy meggátolják az egyes országokban és világméretekben a szocializmus- megszilárdulását.

Ha csak egy pillanatra elképzeljük, hogy a szocialista rendszer híján milyen is lenne a világ helyzete és mit kellene az emberiségnek eltűrnie, akkor könnyen eljutunk ahhoz a következtetéshez, hogy kinek malmára hajtják a vizet az egységünk megbontására erejük teljéből törekvő trockisták.

Mihelyest bolygónkon valahol valami új születik, vagy valóban forradalmi szilárdul, a trockisták azonnal megrágalmazzák és befeketítik. így léptek fel a forradalmi Kuba ellen. Tagadták a szabadság szigete szocialista fejlődésének szükségszerűségét és szándékukban állt, hogy a kubai forradalmat felhasználják nemzetközi

lését. Ä mai trockisták korunkat formálisan úgy jellemzik, mint a világkapitalizmusból a világszocializmusba való átmenet korát. Ebbe a külsőleg forradalmi megfogalmazásba azonban reakciós tartalmat foglalnak. Most is elutasítják azt a lenini gondolatot, hogy a szocializmus győzelmet arathat egyetlenegy országban vagy az országok csoportjában, kizárják a népek szocializmusba való átmenetének olyan módját, hogy a tőkés rendszerről újabb és újabb láncszemek, országok leválnak. Az ő felfogásukban a szocialista társadalom csak akkor alakulhat ki, ha ez az átalakulás egyidejűleg megy végbe minden országban, vagyis a nagyon távoli jövővel számolnak. Szerintük a szocializmus építésének múlhatatlan feltétele a proletár világforradalom győzelme.

A IV. Internacionálé párizsi csoportjának alapszabályzata leszögezi: „Világforradalom’ nélkül egyetlen országban sem építhető fel a szocializmus“. A Posadas által vezetett további trockista csoport hasonló határozottsággal állítja: „A történelmi feltételek olyanok, hogy egymagában a világ egyetlen népe sem építheti fel a szocializmust. Egyetlen forradalom sem végződhet győzelemmel és nem indíthatja el a szocializmus fejlődését, mivel a forradalom csak világméretekben valósítható meg.“

A kérdés ilyen felvetése a trockisták gyalázatos taktikájáról tanúskó- dik. Az egységbontók ilyen logikája szerint a munkásosztály forradalmat megvalósító egyes osztagai nem haladhatnak előre, nem építhetik a szocialista társadalmat, hanem várniuk kell a proletár világforradalomra, amelyet a trockisták úgy képzelnek el, mint egy bizonyos időpontban az egész tőkés rendszerben beálló robbanást.

S mindezt akkor állítják, amikor a Szovjetunióban felépült a fejlett szocialista társadalom, kialakult a kommunizmus anyagi-műszaki bázisa, amikor a szocializmus további országokban bizonyította a kapitalizmus fölötti történelmi fölényét és a népek mindenütt a szocializmus Irányában törekednek. A győzelmes népek szocialista fejlődése lehetőségeinek tagadása gyakorlatilag egyet jelent az igazi proletár forradalmakkal, az igazi szocializmussal való szembehelyez- kedéssel.

A világforradalom kivárásának tfrockista elmélete objektíve olyan irányvonal, amely fokozza a kapitalizmus visszaállításának veszélyét minden olyan országban, amelyben forA hatvanas években a trockisták új politikai vádakat emeltek a munkásosztály ellen. Elsősorban azt állították, hogy a fejlett tőkésországok proletariátusa elveszíti forradalmi jellegét. A közelmúltban például a fejlődő országok parasztságát kiáltották ki korunk legforradalmibb erejének, jelenleg pedig a radikális diákságot.

A trockisták, miután ei vannak szi- getelődve a széles népi tömegektől, különféle álforradalmi „javaslatokkal“ igyekeznek magukra hívni a figyelmet. Mihelyt azonban jelszavaikat gyakorlati akciókkal akarják alátámasztani, konfliktusba kerülnek a forradalmi mozgalom érdekeivel és szükségleteivel s komoly károkat okoznak neki.

A fejlődő országokban a trockisták olyan politikát hirdetnek, amely a forradalmi harc sikere szempontjából rendkívül veszélyes elképzelésre épül: egymásután kell kiváltani a parasztok akár szétforgácsolt és gyöngén előkészített fegyveres lázadásait. A trockisták szerint csak így biztosítható „a tömegek permanens mozgósítása“, „új frontok megnyitása“ és a „mobil osztagok megőrzése“.

A latin-amerikai trockistáknak ezen irányelvei objektíve ahhoz vezettek, hogy meggyengültek vagy kimerültek a parasztság legradikálisabb rétegeinek erői s a forradalomtól elpártoltak mindazok, akik a sorozatos vereségek láttán elveszítették a harc kilátásaiba vetett hitüket.

Bár a trockisták kísérlete, hogy a fejlődő országok parasztsága körében érvényt szerezzenek provokatív módszereiknek, vereséget szenvedett, az utóbbi időben mind gyakrabban népszerűsítik ugyanezt a taktikát a fejlett tőkésországokban is.

A IV. Internacionálé szekciói ösztönöznek arra, hogy a forradalmárok, elsősorban a fiatalok kis csoportjai aktív tetteikkel „rázzák fel“ a munkásosztályt és az összes dolgozót. Míg a közelmúltban szétforgácsolt paraszti lázadásokra ösztönöztek, a trockisták most elszigetelt „ifjúsági lázadásokért“ harcolnak. Felelőtlen jelszavaikkal, amilyen például: „Minden

egyetem váljon forradalmi erőddé“ és provokatív akcióikkal, amelyek az ifjúság bizonyos részét meggondolatlan lépésekre késztet, zsákutcába terelik az ifjúsági mozgalmat és rendkívül ártanak az antiimperialista harci erők konszolidálásának.

A forradalmi harc történelmi tapasztalatai arra tanítanak, hogy a kapitalizmus számára a „diáklázadások“ és az „ifjúsági felkelések“ csak akkor jelentenek reális veszélyt, ha

szerves részét képezik a proletáriátus és a forradalmi élcsapata által vezetett osztályharcnak.

A trockistákat zsákutcába juttatták a forradalommal kapcsolatos elképzeléseik. Most, a kiutat keresve, mind gyakrabban foglalkoznak a háború, mint a világméretű forradalmi harc fellendítése eszközének gondolatával. Egyesek erről teljesen nyíltan beszélnek, mások kissé leplezik nézeteiket.

A Posadas által vezetett trockista csoport például felszólította a szocialista országokat, hogy azonnal indítsanak „preventív nukleáris háborút“. A csoport által 1964-ben jóváhagyott „Kiáltvány“ leszögezi: „Át kell venni a kezdeményezést, támadásba kell lendülni, nem szabad kivárni, amíg támadást indít a kapitalizmus és maga dönti el, hogy miképp és hol robbantja ki az atomháborút“.

A nukleáris háború trockista pártolása bizonyos mértékben tükrözi olyan nem nagy létszámú kispolgári rétegek nézeteit, amelyek kapitulálnak az osztályharc nehézségei előtt, borúlátóan értékelik helyzetét és kilátásait.

A IV. Internacionálé párizsi titkársága további receptet javasolt: tegyék ki az emberiséget az atomzsarolásnak. A szocialista országok nyújtsák az emberiségnek az alábbi választás lehetőségét: „Választani kell a szocializmus és az atomhalál között, aközött, hogy a világ szocialista lesz vagy nem lesz egyáltalában“.

Nem csoda, hogy a trockisták a háborút és a háborúval való zsarolást a történelmi fejlődés mozgató rúgójá- nak minősítve támadják a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének politikáját és gyaláz- zák a nemzetközi kommunista mozgalom bármilyen törekvését a nemzetközi feszültség enyhítésére.

A kommunista és munkáspártok

1969-ben megtartott nemzetközi tanácskozásán, az utóbbi években számos párt kongresszusán és központi bizottsági ülésein marxi—lenini módon elemezték a baloldali extrémizmust, többek között egyik válfaja, a trockizmus ellenforradalmi jellegét.

A trockizmus és ideológiája politikai arculatának elemzését összegezve, a következő megállapításokra juthatunk.

Korunk trockizmusa kispolgári baloldali extrémizmus, amely a dolgozó nem proletár rétegek, főleg a városi értelmiség és diákság fokozódó anti- kapitalista forradalmi hangulatán élősködik. A trockizmus a proletár internacionalizmust felcseréli a kozmo- politizmussal és ebből az alapállásból tagadja nemzeti méretekben a szocialista forradalom győzelmének lehetőségét. Hangzatosan ösztönöz a világ- forradalomra, de borúlátóan tekint a forradalom és a szocializmus győzelmének ügyére. A trockizmus harcos antilenlnizmus, amely igyekszik Lenin tanításának eltorzítására és Trockij nézeteivel való helyettesítésére. A trockizmus a kommunista eszmékkel spekuláló dühödt antikommunizmus és szovjetellenesség.

A trockizmus leleplezését elősegíti a kommunisták előző nemzedékei tapasztalatainak tanulmányozása. Ma is időszerű az a harc, amelyet az SZKP folytatott Lenin vezetésével, majd később a kommunisták Lenin nélkül, de eszméihez igazodva. A trockizmus eszmei és politikai hibáinak elemzése, kapituláns, forradalomellenes lényegének feltárása, annak bizonyítása, hogy objektíve a reakció erőit szolgálja, az SZKP és az egész világ kommunistáinak a trockizmus elleni harcban szerzett tapasztalatai — mindez korunk nemzetközi kommunista mozgalmának hatásos eszmei fegyvere. A marxisták—ieninisták természetesen tekintetbe veszik azt a körülményt Is, hogy a trockizmus ellen manapság folytatott harc sajátos jellegű, mivel sajátosak azok a feltételek is, amelyek között a trockisták jelenleg hatást gyakorolnak.

A kommunisták a húszas években határozottan meggátolták a trockizmus kísérletét, hogy a kommunista mozgalom politikai áramlatává váljon. A kommunisták a hetvenes években sikeresen folytatják eszmei és politikai munkájukat korunk jobboldali és „baloldali“ opportunizmusának leleplezése érdekében, és ezzel még jobban szilárdítják a szocialista forradalom nagy hadseregét.

P. Fedoszjejev, J. Baszmanov, A. Szoboljev