Új Szó, 1972. szeptember (25. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

'mmsassMmm BBBoamammaBaaBm ft OMBAT volt. Az összeszokott ^*T férfitársaság vitája már az ablakot remegtette. A „logar­léc-doktor“, ahbgy a gépészmérnököt csúfoltuk, a vita kezdetén azt fejte­gette, hogy ma már a szerelemben is az egyszerű képletek az érvényesek, a romantikus, patetikus, tragikus — már elavult fogalmak. Ezt nyúztuk, támadtuk és helyeseltük, cáfolgattuk és bizonygattuk, ki-ki a saját meg­győződése szerint, amikor megszólalt az öreg: — Nem is olyan egyszerű az a képlet... Elhallgattunk. Mert az öreg nem szokta hiába kinyitni a száját, inkább csak hallgatja soha véget nem élő vitáinkat. Egyébként az öreg velünk egykorú, de valahogy olyan legfelsőbb fórum, döntőbíró, mert különös em­ber, tudásának mélységét még nem sikerült felmérni, hiszen tartott már előadást a polifóniáról, a cseremisz hitvilágról, a rhodesiai helyzetről és az episzkopális egyházakról, a neo- kantianizmusról, és Picassoról csak úgy, mint a keresletprognózisról. Kü­lönc, könyvmoly, és az a kellemetlen tulajdonsága van, hogy soha nem té­ved. — Nem is olyan egyszerű az a kép­let — ismételte hangosabban. — egymást, és amikor ismét találkoztunk, a múlt idő már ezüst fóliával borí­totta halántékunkat. Kutattuk egymás vonásait, kerestük régi magunkat, jö­vőt faló étvágyunkat... mi maradt? Mennyi maradt? Mert az ember egész életében elhagy valamit — babacipőt tejfogat, fakardét, az első füzetet, az első suta csókot, az első adott és ka­pott ütést... átlépünk élményeinken, és emlék lesz belőlünk, átlépünk em­lékeinken, és ránc lesz belőlünk — szarkaláb a szem alatt, árok a hom­lokon. János nem nősült meg. Valami nagy szerelem volt az életében, és a szerel­met csalódás követte. A finom, illatos városi kisasszony kinevette a szegény falusi tanító orvostanhallgató fiát, és amikor az a szívót mutatta, a lány csak azt látta, hogy hódolója kinőtte a kabátját. Nem beszélt erről. Véletlenül kiej­tett szavak mozaikjából állítottam össze az egyetlen lehetséges képet. Zsófiáról beszélt, akit véletlenül is­mert meg egy hangversenyen. Még azt is tudta, hogy Haydn Esz-dúr és C-dúr kvartettjét hallották, és Zsófia ruhája olyan múlt-barna volt, amilyen szín ma már csak családi ereklyeként őr­zött öreg mázas kancsókon látható. mesebeli apóka. Mindene fehér volt, a köpenye, a haja, a szakálla, csak a szeme volt hűvösen kék, és irgal­matlan igazság csillogott benne. „Hát igen... János. Nézzék a fel­vételeket. Itt! Már kétszer volt klini- kailag tünetmentes infarktusa. Néz­zék a szívizmot! Oxigénhiány. Számít­sák hozzá a rizikófaktorokat: tizenkét óra munka, öt óra tanulás, hipertónia, napi hatvan cigaretta, két liter fekete és persze — a történelem ... Tudjátok, a mi nemzedékünk életé­ben ez a legsúlyosabb rizikófaktor. Csak ezt nem mutatja ki sem az elektrokardiográfia, sem a sugárkar- diográfia. Szerintem még az érfalakra rakodó mészben is ott van a történe­lem, dehát ezt nem említi természete­sen sem a lipoid, sem a tromboid teória. Még azt is kikutatják, hogy mit rejt az agyunk. Hiába bújik csont­barlangjába, van fúró, emelő, fűrész, elektroagulátor, agylapoc, retraktor, csak éppen azt nem tudja senki, hogy melyik idegtörzset kell átvágni, me­lyik idegducot kell kiirtani, ha el akarjuk felejteni a nyomort is, meg a félelmet is, a megalázást meg a csa­lódást is. Mert ez mind itt van ben­nünk, ez mind hajlamosító tényező. Zsófia akkor már tizenöt év óta Semmi nem egyszerű, ha az emberrel történik. Miden emberi életben, embe­ri érzésben megtaláljuk a romantikus, a patetikus és a tragikus vonásokat is. Nem hiszed? Akkor elmesélem nektek János és Zsófia történetét. # » # János és Zsófia — csak így együtt lehet emlékezni rájuk. Eggyé váltak, csókban, gondolatban, lépést váltott a szívük, hogy egy ütemre dobbanjon. János sebésztanár volt, túl az ötve- nen. A gyermekkor ösvényén még együtt jártunk, aztán elszakadtunk egymástól, de újra találkoztunk, ami­kor fiatal tavaszok édes méze csor­dult az ajkunkra. Mozartért rajong­tunk és Rembrandt sötéten örvénylő színeiért, Villon balladáiért, gázlám­pák alatt vívtuk örök szópárbajunkat az ambivalenciáról, Petrarca szonett­jeiről, Homéroszról és a Bauhausról, Ady magyarságáról és a gének sze­repéről, naponta újult erővel viaskod­tunk, váltogatva az opponens szere­pét. A háború viharában elvesztettük Zsófia orvosvegyész volt. Nem a szépségét csodáltam, hanem egyéni­ségének harmóniáját, életének zengő ritmusát. Nem ismertem a múltját, nem tudtam milyen emléket őrzött az agya, a szíve, az ajka, csak jelene volt, nagyon szép emberi jelene. Nem esküdtek meg, nem laktak együtt, és mégis csak egymásnak és egymásért éltek. „Tudod — mondta János —, mielőtt belépek a műtőbe, Zsófiára gondolok, és muzsikálni kezd a szí-" vem“. PEDIG Jánosról senki nem gondolta volna, hogy muzsikálni tud a szíve. A fiatal orvosok remegtek, amikor meghallották gyors, határozott lépteit, a műtős nővérek sápadtan ellenőriz­ték újra a műszereket, mert ismerték János jelszavát: a műtőben a halál neve — hiba! Csütörtök volt, otthon jegyeztem valamit a lineáris haladáselméletek­ről, amikor csengett a telefon ... Já­nos egy műtét után összeesett. A belgyógyász olyan volt mint egy dolgozott a szívtrombózis ellenszerén, már a klinikai igazolások is eredmé­nyesek voltak, és éppen előkészí­tették a gyártást. Ezt adta Jánosnak. Naponta egy tabletta! Egyetlen napot sem szabad kihagyni! Minden mulasz­tás végzetes lehet! És az asszony na­ponta új ötlettel figyelmeztette a fér­fit az új szabályra. Munka előtt sze­mélyesen ment el hozzá, vagy telefo­nált, minden asszonyi leleményessé­gével, szerelmes kacérságával küzdött azért, hogy bevésődjék a férfi tuda­tába: naponta egy tablettát, naponta kevesebb cigarettát, naponta több pi­henést ... Emberfeletti harc volt, mert egy ember vívta egy másik emberért, mert le kellett győzni a beidegzett szokásokat, mert lassítani kellett egy olyan ember lépését, lendületét, aki több mint ötven évig rohant. LÁTJÁTOK, ez a lendület, ez a ro­hanás is nemzedéki sajátosság. Az apám még ráért lassabban járni, a fiam már ráér egy kicsit szemlélődni, csak én nem érek rá, mert mindig van valami, amit még meg kell csinálni, meg kell oldani, meg kell írni, el kell olvasni. Sietni kell, mert hat borzal­mas esztendő kiesett az életünkből, sietni kell, mert néha már sürgetve markolja meg szívünket a múló idő. János egy év alatt tíz évet fiatalo­dott. Leszokott a dohányzásról, sokat sétált a várost ölelő hegyekben, régi slágereket dünnyögött Zsófia fülébe, sokat nevetett, és sokat pihent. Olyan jó volt látni ezt a két szép, okos, bol­dog embert, hogy amikor valami ke­serű ízt éreztem a számban, meghí­vattam magam Zsófiával egy feketére, és ahogy néztem őket, megnyugodtam, megbékéltem. Aztán Zsófiát elütötte egy autó. A mentőkocsiban halt meg. Hát igen ... kérek egy erősebb cigarettát... És eltemettük. Igen ... nem elég erős ez a cigaretta... A temetésen ott álltam János mellett... mit mondjak nektek?. Erről nem lehet beszélni. A temetés előtt soha nem volt szükségem alta­tóra — azóta nem tudok nélküle el­aludni. János visszavonult. Mindnyájunkat kizárt az életéből, és mi megértettük, hiszen nemcsak a nász kíván ma­gányt, hanem az ordító, üvöltő, égető kín is. Hallottuk, hogy bejár a klinikára, pontosabban dolgozik mint azelőtt, hallottuk, hogy csont és bőr, árnyéka önmagának és délelőtt vittünk virá­got Zsófia sírjára, mert tudtuk, hogy János minden délutánját ott tölti a sír mellett, és nem akartuk őt arra kény­szeríteni, hogy velünk találkozzon. Hat hónap telt el Zsófia temetése óta, amikor a klinikáról értesítettek, hogy János meghalt. íróasztala fiókjában öt tubus orvos­ságot találtak, öthavi adagot. Érintet­lenül. Egy szem sem hiányzott belő­le. Az öreg az asztalra könyökölt, és halkan, rekedten dünnyögte: — Nem is olyan egyszerű az a kép­let.,« PÉTERFI GYULA Következetesen haladnak Az Utóbbi években gyökeresen meg­változott Štvrtok na Ostrove (Csalló- közcsütörtök). Terebélyes, korszerűen rendezett utcák, a házak előtt járdák és fűvel borított szigetecskék övezik és szépítik a falu képét. Az egyéni és ál­lami lakásépítés üteme rohamosan fo­kozódik. Szinte nem található lakóház, melyet a felszabadulás óta át nem épí­tettek volna. Az elmúlt választási idő­szak végén a hnb és a képviselőtestü­let örömmel állapította meg, hogy a lakosság életszínvonala, lakáskultúrá­ja lényegesen emelkedett. A lakások többségében megtalálhatók a megfele­lő mellékhelyiségek is. A község ked­vező fekvése is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosok jómódban élnek, hi­szen többségük a közeli Bratislava ipa­ri üzemeiben keresi kenyerét, a töb­biek pedig a helybeli állami gazdaság­ban vagy a hnb mellett működő kis­üzemben dolgoznak. A helyi pártszervezet a hnb-vel és a képviselőtestülettel szorosan együtt­működve a választási programban ki­tűzött célok megvalósítását tartja fő feladatának. Nagy Lajos elvtárs, a községi pártszervezet elnöke elmon­dotta, hogy a termelés minden szaka­szán tevékenykedő kommunisták leg­főbb feladata az, hogy elmélyítsék a párt vezető szerepét, személyes példa- mutatásukkal serkentsék a lakosságot szocialista kötelezettségvállalások tételére, főleg a községfejlesztés sza­kaszán. De ugyanezt szorgalmazza a helyi képviselőtestület is, mely a tö­megszervezetek társadalmi munkába történő bevonásában ér el figyelemre­méltó eredményeket. A választási prog­ram egyik legfőbb célkitűzése a lakos­ságnak nyújtandó szolgáltatások szín­vonalának emelése, javítása. Ez első­sorban a tejellátás szakaszára vonat­kozik. A község ugyanis jelenleg még nem rendelkezik külön tejüzlettel, a tejet az élelmiszerüzletben mérik. Ily módon nagy volt a tolongás, és csak a kora reggeli órákban mértek tejet. A pártszervezet és a hnb sürgetésére a járási szervek segítségével ideiglene­sen egy nagy hűtőszekrényt helyeztek el az élelmiszerbolt raktárában. Itt tárolják a tejet, melyet ezentúl a dél­utáni órákban is lehet vásárolni. Per­sze végleges megoldást csak a tejüzlet felépítése jelent — ezt a hnb válasz­tási programja is előirányozza. Még az idén befejezik a községi ravatalozó építését, melyet a hnb mellett műkö­dő helyi gazdálkodási üzem a lakosság széles körű segítségévei épít. Az épít­kezésnél a tömegszervezetek közül fő­leg a SZISZ, a sportszervezet és a Ro­ma Szövetség tagjai dolgozták legtöb­bet társadalmi munkában. A képviselő- testület aktivitásit bizonyítja, hogy sikerül megnyerni a lakosságot a tár­sadalmi munkákra a községfejlesztési akciók során. Eddig összesen három­ezer brigádórát dolgoztak társadalmi munkában. Folyik a még hiányzó jár­dák építése is, ezt a munkát jelenleg a cement hiánya lassítja. Bővíteni kí­vánják újabb szolgáltatások bevezeté­sével a helyi gazdálkodási üzemet, mely 45 munkást alkalmaz és kilenc szakmát tömörít. Megnyílik a férfi és női szabóság, valamint a cipőjavító részleg is. Az üzem évi bevétele meg­haladja a hárommillió koronát. Ebből kb. négyszázezerrel járulnak hozzá a hnb költségvetéséhez a községfejlesz­tési akcióban. A hnb és a Nőszövetség kezdemé­nyezésére a községben tavaly kezdte meg működését a bratislavai AVA nemzeti vállalat női szabórészlege, amely 15 asszonyt és lányt foglalkoz­tat — a jövőben ezt a részleget szin­tén kibővítik. Itt elsősorban pizsamá­kat és kötényruhákat készítenek. A községi pártszervezet nagy gondot fordít a párttagok és a tömegszerveze-* tek funkcionáriusainak ideológiai to­vábbképzésére. A SZISZ helyi szerve­zete mellé lektort osztottak be, aki a tagság politikai nevelésével foglalko­zik. Kiszélesítik a szemléltető agitá- ciót, az egyes középületekben és üze­mekben vörös sarkokat létesítenek, ahoi propagációs táblákon ismertetik a gazdasági eredményeket, valamint a testvéri szocialista országok gazdasá­gi és kulturális sikereit. A párt sorait a legaktívabb pártonkívüliek, főleg a SZISZ tagjai sorából kívánják bővíteni. SVINGER ISTVÁN KETTESBEN (Kontár Gyula felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents