Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-07 / 184. szám, hétfő

Lakásépítés Ascherslehenben Sujúí érdehűkben Ascherslebenben új lakónegyed épül. 1973 tavaszáig itt 593 lakásba költözik be 180IJ ascherslebeni lakos. A hallei kerületet több mint tiét év óta baráti szövetség fű­zi a Baskír Autonóm Szocialis­ta Szovjet Köztársasághoz, s évenként kölcsönös tanulmányi látogatásokra, tapasztalatcse­rére, közös utazásokra kerül sor. 1972 elején Hallében fel­újították az NSZEP kerületi vezetősége és az SZKP körzeti bizottsága között megkötött munkaegyezményt. Számos küldöttség, pártszer­vezetek vezetői, képviselők, Szövetkezeti parasztok, művé­szek és nem utolsósorban épí­tőipari dolgozók merítenek öt­leteket az Ural menti testvéri körzet gazdag tapasztalataiból. A hallei lakásépítők felke­resték szovjet építő kollégáikat p a tanulmányút végeztével fel­dolgozták és értékesítették a nyert tapasztalatokat. Követés­re méltó példát láttak abban, hogy Baskíriában a lakások jö­vő lakói mindenütt részt vesz­nek otthonuk építésében, majd pedig a lakókörnyezet szépí­tésében. E tapasztalat nyomán elláto­gattunk a hallei kerületben le­vő Ascher siebente. Az egyik új lakótömb laká­sainak 160 ajtaján dolgozott Pieter Lewerenz, de csak az égyik ajtón látható a névtáblá­ja. Ebben a lakásban lakik fe­leségével és gyermekeivel. Né­hány hét óta boldog tulajdono­sai az új lakásnak. A Lewerenz család az ascherslebeni „kulcs- yzövetkezet" tagja. További részleteket Willy ľechnertol, a kerületi tanács elnökétől tudunk meg. íróasz­talának fiókjából listát vesz ki, amelyen 593 új lakás szerepel. Minden lakás mellett egy név és csaknem mindegyik név mellett piros ceruzával írt „A“ betű. Ez azt jelenti, hogy 40 lakás közül 33-ba munkáscsa­lád költözik be. Aschersleben több mint 1200 éves múltra tekint vissza. Épü­leteinek 62 százaléka 100 évnél is régebben áll, s nem csekély <i lakáskeresők száma ebben az ipari körzetben. Ezért a város északkeleti részén új lakóne­gyed épül, csaknem 1800 ascherslebeni számára. „Csinál­juk együtt!" jelszóval verseny folyik a városok és községek között, š az ascherslebeniek e verseny keretében elsősorban új lakások építésére töreksze­nek. A jövő lakástulajdonosoknak az építésben való részvételéről folyt vitában természetesen nagy szerepet játszottak a Bas­kíriában szerzett tapasztalatok. 1971 nyarán került sor az első intézkedésre: megállapítot­ták, ki kap, mikor és hol új lakást, hogy a jövő lakástulaj­donosok az első kapavágástól a kulcs átadásáig részt vehesse­nek otthonuk felépítésében. A népképviseleti testület, a jövő lakók, az építőmunkások és a Nemzeti Front bizottsága „kulcscszövetkezetet“ hozott létre. Az építés színhelyén találtuk Kari Jeskét, az ascherslebeni szerszámgépgyár munkását, aki az egyik lakóbrigád tagja. Na­ponta több mint 200 lakó dol­gozik az építkezésen, lakatos, hegesztő munkákat végeznek, festenek, mázolnak és egyéb teendőket látnak el. Kari Jeske az egyik szállítóbrigádot vezeti. A padlóburkolók számá­ra egyenesen munkahelyükre szállítja az anyagot, s ezért csak úgy ég a munka a szak­munkások keze alatt. Csupán egy lakótömbbe 200 munkaóra alatt 150 tonna anyagot kellett szállítania. „Kezdetben termé­szetesen hólyagos lett a ke­zünk, de ennek ellenére brigá­dunk valamennyi tagja ledol­gozza az 1000 márka értékű megállapított munkát. 1971 au­gusztusa óta tudom, hogy ez év decemberére elkészül a la­kásom. így azután szívesen se­gítek!“ — mondja Jeske. Heinz Arndt pincér, és ezért kezdetben alapos aggályai vol­tak. Hogyan fogja felhólyago- sodott kezekkel kiszolgálni a vendégeket? „Ezt megemlítet­tem a tanácselnöknek is, ami­kor szó volt az építkezésben való részvételről. A dolgot az­után úgy oldottuk meg, hogy gumikesztyűben dolgoztam. Idő­közben segítségemre jöttek az apósom és sógoraim, úgyhogy könnyen elvégeztük a reám eső munkát“. Karl-Heinz lllian építésveze­tő a legnagyobb dicséret hang­ján beszél a lakóbrigádokról. „Kiváló segítséget nyújtanak, munkájuk kifogástalan! — mondja. „Csupán Dieter Lewe­renz, az 5. számú tömbben 160 ajtót épített be és több mint 14 ezer márka értékű "munkát végzett. Le a kalappal az ilyen teljesítmény előtt!“ „A lakóbrigádok nagy segít­sége—mondja a továbbiakban az építésvezető — nyugalmat és biztonságot jelent az építés technológiai folyamatában. Mi, építőmunkások és jövő lakók nagyszerű partnerek vagyunk“. A csütörtöki napon mindig nagy a sürgés-forgás az épít­kezésen. Az építkezés vezetősé ge jelentést tesz a tanácsel­nöknek, a polgármesternek, ta­nácskozik a képviselőkkel, a bizottságokkal, a lakóbrigádok- kal — dicsérő szavak váltakoz­nak az elmarasztalással, minden percért küzdelem folyik, amely- lyel lerövidíthetik az építési időt. „Örömet okoz látni, — mon­dotta Herbert Wiesner kerületi építési igazgató —, hogy min­denki tudja, milyen gyorsan haladnak előre a munkálatok, a földmunkáktól kezdve a falak felhúzásáig, a színes házsorok felépítéséig. Itt a lakóbrigá­dokkal egyidejűleg kovácsolód- nak össze a jövő lakóközössé­gek.“ (Nauss Deutschland) 1972. VIII. 7. Dieter Lewerenz családjával az új hárumszobás lakásban A gyakorlat teszi a mestert. Ezt a régi közmondást tartják szem előtt a hidászok is, amikor a folyón való átkelést gyakorolják. lns) Guderian hitleri tábornok vezér­karának terve szerint a breszti erődítményt — amelyet a Bug fo­lyó választ el a határtól — a há- burú első napjaiban kellett volna bevenniük. Ám ez a terv csupán elképzelés maradt. A Wehrmacht stratégái már itt meggyőződtek arról, hogy a Szovjetunió elleni támadás nem lesz „villámháború“, mint ahogy azt néhány nyugat­európai ország esetében történt. „Ott ismertük meg, hogy mit je­lent orosz módon harcolni...“ — írta meg később a bresti erődít­mény védőiről Guderian tábornok. Amikor az óriási tüzérségi elő­készület és a fasiszta katonaság első támadása után sem esett el az erődítmény, hanem ellenkező­leg, az erődítmény védői szurony- támadással válaszoltak, a 45. né­met divízió parancsnokának le kellett mondania a fő támadásról, és az erődítményt a légierő tá­mogatásával kellett bevenni. Az ellenséges repülőgépek az erődít­ményre számos bombát — köztük két tonnás súlyút is — dobtak. A bombázások szünetében repro- duktorok ismertették az erődít­mény védelmezőivel „az erődít­mény megadása feltételeit“ . . ., majd a felszólítások után újra jöttek a repülőgépek, a tüzérség és a szárazföldi haderők támadá­sai. Ritkultak az erődítmény védői­nek sorai, fokozatosan elfogyott a lőszer, az élelem, ám amint tá­madásba lendültek a német gép- pisztolyosok, az erődítményből is új tüzet nyitottak ellenük. A hit- leristáknak a Citadellára mért fő csapásakor, június végén az erő­dítmény védelmezői súlyos veszte­ségeket szenvedtek; hősi halált halt a védelem vezérkarának több tagja, súlyos sérülést szenvedett J. M. Fomin, az ezred politikai komisszárja, akit a németek el­fogtak, majd agyonlőttek. A ka­tonák egyes csoportjai azonban az erődítmény, különböző részein egé­szen július 20-ig harcoltak: „Meg­halok, de nem adom meg magam. Isten veled hazám, 1947. 7. 20." — qlvasható a breszti erődítmény falán egy ismeretlen harcos utol­só üzenete. P. M. Gavrilov őrnagy, a 44-es lövészezred parancsnoka, a dicső breszti hős, a hosszú küzdelemtől és éhségtől kiineriilten utolsó ere­jéig harcolt. A hitleristák a há­ború 30-ik napján, amikor mir szinte eszméletlen volt, fogságba ejtették. A breszti helyőrség hősiessége, közvetlenül a háború elején, a szovjet hazafiasság nagy példája lett. Nagyra értékelték a Szov­jetunió legfelsőbb szervei is. A breszti erődítmény 68 védője ál­lami kitüntetésben részesült, és Gavrilov őrnagy — ma tartalékos tiszt — is megkapta a Szovjetunió Hőse arany csillagot. A breszti erődítményt pedig a fasizmus fe­lett aratott győzelem 20. évfordu­lója alkalmából Lenin Érdemrend­del, „Arany Csillag“ éremmel és „Hősi erődítmény“ névvel tüntet­ték ki. Ezt a nevet kapta Moszk­va, Leningrád, Volgográd, Kijev, Szevasztopol és Ogyessza, amelyek 1965 óta viselik a „Gorod Geroj“ becsületbeli címet. A fent említett erődítmények kapui előtt a fasiszta hadsereg katonái teljesen kimerültek, majd a szovjet hadsereg megsemmisítő csapásai következtében meghiúsul­tak mindazoknak a tervei, akik a világ első szocialista államának megsemmisítésével számoltak. JÁN MIČÁTĽK alezredes A polgári honvédelem (CO) a közelmúltban ünnepelte fenn­állása 20. évfordulóját. A két évtized alatt a lakosok ezrei is­merkedtek meg azokkal az alapvető teendőkkel, amelyeket egy esetleges háború esetén minden állampolgárnak tudnia kelle­ne. A polgári honvédelem eredményeivel, feladataival kapcso­latban Jozef Tiso őrnagynak, az SZSZK Belügyminisztériuma polgári honvédelmi tnrzskara dolgozójának tettünk fel néhány kérdést. ■ Bevezetőül mondana néhány szót a polgári honvédelem jelentőségéről? — Talán ott kezdeném, hogy bár a nemzetközi politikai lég­kör enyhülést mutat, egy eset­leges háború veszélye tovább­ra is fennáll. így tehát nem ma­rad más hátra, minthogy békés építőmunkánk mellett olyan is­meretekre tegyünk szert, ame­lyeknek háború esetén hasznát vehetjük. Ezeket a lakosság a PH keretében sajátíthatja el. Szlovákiában több mint egy­millió embernek kellene részt venni az ilyen jellegű iskolázá­sokon. A statisztika szerint a részvétel 70 százalék körül mo­zog. Mint ismeretes, az iskolá­zás két részre oszlik; politikai­morális — amely a hazafiassá­gi érzelmek elmélyítésére össz­pontosul — előadásokra, vala­mint gyakorlati foglalkozások­ra. Az utóbbi filmvetítéssel van egybekötve, s így az elmondot­takat az emberek szemléltetően is látják. ■ Kik biztosítják a polgári honvédelem sikeres mene­tét? — A törvény szerint a polgá­ri honvédelemért — az illeté­kes központi létesítményeken kívül — a nemzeti bizottság felelős. Ugyanakkor törzska­runk a tömegszervezetekkel egyezséget köt, amelyben meg­határozzuk a feladatokat és a végrehajtás módját. Természe­tesen az NF közvetítésével az anyagiakat is biztosítjuk. Az előadásokat a Szocialista Akadé­mia, a praktikus részt pedig a PHSZ, a Vöröskereszt és a tűz­védelmi szövetség végzi, termé­szetesen a polgári honvédelem járási törzskara felügyelete mel­lett. B Melyik járásokban érnek el jó eredményeket? — A szövetségi szervek ta­vasszal ellenőrzést végeztek a közép-szlovákiai kerületben, amelyen jómagam is részt vet­tem. A feladatok teljesítésében igen jó eredményeket érnek el a Považská Bystrica-i és a zvo­lení járásban. A nyugat-szlová­kiai kerületben a trnavai járás jár az élen. Szlovákia fővárosá­ban is jó utakon halad a PH. Az előadók közül Muška, Sed- Iák, az oktatók közül Mráz és janák elvtársak végeztek di­cséretre méltó munkát. A ži­linai és a Bratislava-környéki járásban jobban meg kell szer­vezni a PH-i oktatást, mert na-, gyón sok a fogyatékosság. ■ Ön szerint mi szükséges ah­hoz, hogy a jövőben jobb eredményeket érjünk el? — Elsősorban is teljes égé-, szében érvényesíteni kell a la­kosság egységes honvédelmi ne­veléséről szóló párthatároza­tot. Nagyobb propagációra, jobb szervező munkára van szükség. Az utóbbi a nemzeti bizottsá-. gokat érinti. Falun főképpen a téli hónapokat kell kihasznál­ni. Nos, ha a hnb nem megfe­lelő időpontot választ az isko­lázásra, kevesen vesznek részt, vagy pedig hideg terem várja őket, máskor nem mennek el. Egyszóval meg kell teremteni a lehető legjobb feltételeket, s így az eredmények is jobbak lehetnek. ■ Az elmondottakhoz mit ten-* ne még hozzá? — Mint ismeretes., a polgári honvédelmi oktatáson való rész­vétel nálunk az önkéntesség alapján történik. Mégis szeret­ném hangsúlyozni, hogy min­denkinek hazafias kötelessége — érinti ez a fiatalokat és az idősebb korosztályt, valamint a nőket — a polgári honvédelmi oktatáson való részvétel. Sok olyan dolgot is megtanul az ember, amelynek hasznát veszi. Mi nem akarunk háborút, do ha mégis sor kerülne rá, tud­nunk kell, mi a teendőnk, ho­gyan viselkedjünk, hogyan vé­dekezzünk a tömegpusztító fegyverek ellen. Ezt a célt szol­gálja a polgári honvédelem, és saját érdekünk, hogy tevékeny­ségébe bekapcsolódjunk. Helyes úton járnak nek és alakulatainak taninté­zeteibe, akik viszonozzák a lá­togatást. A találkozókon kicserélik ta­pasztalataikat a pilótaképzésről és nevelésről, a párt- és ifjú­sági szervezetek munkájáról és egyéb dolgokról. Megtekintik az intézet felszerelését és meg­vitatják az eredményesség ja­vításának lehetőségeit. Az utóbbi három hónapban az MNK és az RSZK honvédel­mi miniszterein kívül ellátoga­tott az intézetbe a szovjet, a lengyel és az NDK néphadse­regének küldöttsége. A találko­zók testvéri hadseregeinek in­ternacionalista egysége megszi­lárdításának szellemében zaj­lottak le. -gf­A CSKP XIV. kongresszusá­nak határozata és a nemzetvé­delmi miniszter parancsa nép­hadseregünk katonáinak leg­fontosabb feladatai közé sorol­ja a csehszlovák, a szovjet és a szocialista tábor többi had­serege harci és internacionális szövetségének elmélyítését. Ezt a fontos feladatot a mindennapi életben helyes fel­fogásban érvényesítik a koši­cei felsőfokú pilótaképzőben. A hallgatókat a proletár inter­nacionalizmus szellemében a védelmi képesség növelésére nevelik. Az elméleti program mellett a gyakorlatban is erő­sítik ezt az egységet. Az inté­zet hallgatói ellátogatnak a szocialista országok egységei­_a. jeb jhjskues ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI Hősi erődítmény

Next

/
Thumbnails
Contents