Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-04 / 182. szám, péntek
Az elmúlt hét óta a Hubicei (Gomba) Állami Gazdaságban három magyarországi kombájn is dolgozik. A kombájnok a Bábolnai Állami Gazdaságból érkeztek, és nemcsak segítséget jelentenek az idei aratásban, hanem lehetővé teszik a nálunk használatos aratási technika összehasonlítását is más típusú, külföldi gépekkel. A bábolnaiak két kombájnja ugyanis USA gyártmányú, az egyik IHC 915-ös, a másik John Deere 730-as, a harmadik pedig NSZK-beli CLASS DOMINATOR lOU-as gép. (Kép és szöveg: B. Dušek) Eürópa-bajnok kombájnosunk tapasztalatai AZONNAL SZÁLLÍTJÁK A KÍVÁNT ALKATRÉSZEKET Kissé szokatlan dolog augusztus elején az aratás kezdetéről írni, ám Csehország egyes járásaiban és Szlovákia északabbra fekvő területein valóban még csak itt tartanak. Az idei aratás ezeken a területeken lesz a legnehezebb, nem késett el tehát a Mezőgazdasági Technika Központi Vállalata (UPZT) sem, amikor felkérte az NDK-beli Fortschritt vállalat dolgozóit, hogy dolgozzanak ki egy útmutatást az általuk gyártott E — 512-es kombájnok alkalmazásához az idei aratás rendkívüli feltételeiben. A német szakemberek szerint a megdőlt, rövidszalmájú gabonaféléknél az esetek többségében elosztőcsúcsra és szárválasztóra is szükség van. A kalászemelők felszerelését okvetlenül indokoltnak tartják. A szárterelő motollát ebben az esetben szintén a kalászok emelésére kell beállítani. A motollát minél alacsonyabbra — közvetlenül a vágószerkezet elé — kell helyezni, vigyázva, hogy annak ujjai megfelelő távolságban maradjanak a vágószerkezettől. A hosszabb szárú, megdőlt gabonaféléknél a belső és a külső szárválasztót a helyi feltételeknek megfelelően kell beállítani. A gép haladási sebességét alkalmazni kell a meg. dőlt gabona állapotához, ügyelve arra, hogy a nedvesebb gabona szára könnyen a szállítócsigára, valamint a vágó- és a eséplőszerkezet forgó részeire tekerődik. Az elmúlt héten egy érdekes beszélgetésre is sor került Laeh. ner elvtárs, az E—512-es kombájnokat gyártó Fortschritt vállalat képviselője, az UPZT vezetői és Bohumil Honig, a hus- topečei gépállomás Európa-baj- nok kombájnosa között. Az említett kombájnos eddig mintegy húsz újítási javaslatot terjesztett elő az E—512-es kombájnok üzemeltetésével kapcsolatban. A kombájnosok európaid méretű versenyében az utóbbi öt év alatt négyszer végzett az első helyen és egyszer a másodikon. Újítási javaslatai, amelyek főleg az 1970 előtt gyártolt kombájnokra vonatkoznak, sorra beváltak és a hustopečei gépállomás szívesen nyújt róluk felvl- lágosílást az érdeklődőknek. Honig elvtárs ezen a beszélgetésen elmondotta a megdőlt gabona betakarításával kapcsolatban szerzett eddigi tapasztalatait. A kalászemelők felszerelését elkerülhetetlen intézkedésnek tartja. Megemlítette, hogy a kalászemelőket felszerelésük után 5—8 centiméternyire lefelé hajlítja és hangsúlyozta, hogy azokat, főleg a hegyeiket, simára kell csiszolni. A szállítócsigát a lehető legmélyebb fekvésbe helyezi, hogy a levágott gabona a lehető leggyorsabban lekerüljön a kaszáról. Különös gondot fordít a kasza élességére és a megfelelő szélességű fogás beállítására, mert a megdőlt gabonában sokkal többet és tökéletesebben kell vágni. Gyakran szükséges ellenőrizni a cséplődobot és a kavicsfogót is. A kosár alatti szállítódeszka is gyakran behordod ik, főleg a toklászos gabonában. A szalmarázókat is gyakrabban kell tisztítani, mert a berakodás akadályozhatja normális működésüket, és így feleslegesen sok szem kerülhet a kicsépelt szalmába. Az egész cséplőszerkezetet módosítani kell a nedvesebb gabona csép- léséhez, mert az általában súlyosabb. Gyakrabban kell ellenőrizni az ékszíjak feszességét, mert elsősorban azoktól függ az egyes szerkezetek munkája. Eső után nem kell várni, amíg az egész tábla megszárad, az aratást el lehet kezdeni az álló gabonában és fokozatosan átmenni a megdőlt részekbe. A puha talajon a kombájn súlya a tartály gyakrabbi ürítésével is csökkenthető. A tapasztalt kombájnos megemlítette a pótalkatrészek fokozottabb szükségletét is. Tapasztalatai szerint tizenkettő azoknak az alkatrészeknek a száma, amelyek az erőltetett munka következtében gyorsaidban tönkremennek. Ezek közül kilenc a sebességváltóval és a cséplőrész variátoraival kapcsolatos. Az UPZT és a kombájnokat gyártó vállalat között a beszélgetés alapján megegyezés jött létre, hogy a megjelölt alkatrészeket az aratás végéig „sofort bedarf“ rendszerrel, kívánságra azonnal szállítják. JAN DUSÍK Ismerkedés a hoHand festészet aranykorával A bratislavai Városi Képtárban a XVII. század tüneményesen kivirágzott holland piktúrá- jával találkozunk, mely a megelőző olasz irányzattól elfordulva, fokozatosan önálló, nagyszerű művészetté nemesedett. A nyomasztó spanyol iga alól felszabadult, immár függetlenné vált polgári köztársaságnak megvoltak a maga művészi igényei. A vagyonos kereskedők otthonaikat pompás, monumentális alkotások helyett vonzó, szép képekkel akarták díszíteni. Ezek festésmódja is kifejezője a társadalmi viszonyoknak. A lakás méretei határozták meg a kép nagyságát.s mivel ezeket közelről szemlélték, finom, aprólékos megmunkálást kívántak. A legkedveltebbek a táj-, élet-, és arcképek, a szoba, belsők, a csendéletek voltak. Tájfestészetükben a fény uralkodik, s alakító erejének minden alá van vetve. Az addig unalmasnak vélt hazai tájat a piktor átérzi, s ecsetje nyomán lélegzeni kezdenek a síkságok, a legelők, dombok, az erdők és párásán csillog a levegő a csatornák fölött. Az ég és felhők végtelen színárnyalatúak. /. As- selyn rákászó parasztokkal benépesített táját az érett holland tájfestészet megalapítójának, V. Goyennek és S. Ruysdaelnek, a légköri tünemények mesteri ábrázolójának hatása alatt rögzíti. F. Knibbergen a természet egy darabját finom párákba olvasztja. Táj és falu hátterébe helyezett életkép E. V. Poel Tűz az éjszakában. A fellángoló sárgák, vörösek és változó árnyak közt szekereken s gyalog vonuló parasztok népesítik be az előteret. A józan gondolkodású hollandok készséges követői a realizmus festői úttörőjének, Cara- vaggiónak. Zsánerképeiken kifejező arcvonásokkal, beszédes kezekkel, taglejtésekkel jellemzik szereplőiket korcsmákban, házaikban vagy azok előtt. (P. Bloot: Muzsikáló éneklő parasztok, J. Molenaer csendesen elgondolkodó Pipázói). Gyakran merítik témájukat a katonák életéből (Codde vagy Cuyp mozgalmas Katonai tábora}. Később a jómódú polgárság tagjait jelenítik meg. Palamedes Vidám társaságban díszes öltözetű nők, férfiak szórakoznak gondos aprólékossággal feltüntetett környezetben. A kép fényes, sima felületén remek színpompa bontakozik ki. A különböző anyagok, selyem, bársony, fa, fém, agyag színeinek összhangja fokozza a hatást. A híres, váltó zatos motívumú önálló csendéletekből egyet sem láthatunk a tárlaton, de az életképek bővelkednek csendéleti részletekben. A hollandok a legjelentéktelenebb tárgyat is méltónak tartják az ábrázolásra, ezzel is dicsérve a mindennapok szépségét. A formák és színek világa varázslatossá teszi a prózait, a materiálisát. Dusart Paraszt- udvarán a haarleni falusi életkép jellegzetes í.guráit eleven valóságukban, házi munkáik közben jeleníti meg. A diadalmas, felszabadult polgárokat festő F. Hals-nak, a százádeleji nagy jellemábrázolónak művei helyett az ő nyomdokait követő öccse, D. Hals vidám társaságának dévaj alakjait is szívderítőnek találjuk. A pompás állatképekből ad ízelítőt Honde- coeter, aki az utrechti iskola szellemében a kicsinyből is tud monumentálisát alkotni. Ebben á korban páratlan jelentősége van az arcmásnak. Az önérzetes polgár meg akarja örökíteni magát. B. de Helst Férfi portréja nagyvonalúságra törekszik. Kiválik a többi közül P. Mereelse nagy fehér körgalléros, finom vert csipkével, hímzéssel díszes, sötét bársonyba öltöztetett Ifjú hölgye, akinek kedves, szelíd arcát széles főkötő keretezi. De Grebber Fiatal asszonya mintha titkolt bánattal nézné a világot. Finom vonalú keze is lelki érzékenységre vall. A házaspárok kettős portréja s a jellegzetes műfaj, a csoport-, és az itt szereplő családi arcmások az elért pozícióikra büszke s megelégedett famíliák többnyire ötletesen, finom kompozíciós készséggel megoldott ábrázolásai. (Utrechti- család, V. Bijlerf. Az időt álló értékű képek a Prágai Nemzeti Képtár tulajdonát képezik. 350 holland festmény közül csak a legkiválóbb 75 vászon ékesíti a Šternberk- palota falait. A tárlókban őrzött művekhez tartozik a Prímás palota reprezentatív helyiségeiben és tárlatl termében bemutatott élményt jelentő anyag, melynek egy része most került először a nyilvánosság elé. BÄRKÄNY JENÖNÉ Ceruzajegyzetek Eső, eső .. . Dél óta felhős az ég, de nem esik. Néha azonban az ember úgy érzi, hogy enyhe, nedves levegő érinti az arcát, mintha az eső már szemerkélne. Délután három óra múlott, már újra esik az eső. Ilyen vacak nyárra nem emlékszem. Minden nap, délelőtt vagy délután esik, zuhog, majd szél fúj, később tombol és dühében ártatlan fákat dönt le. Az időjárás gátolja az aratást. Az emberek mindezt szinte tehetetlenül nézik. Nem tudom, mikor lesz vége ennek az esőnek, amely naponta dühösen rácsap az aratásra. Panaszkodni volna kedvem, mindegy hogy kinek, csak panaszkodni. A Mihály kapu utcán találkozom egy ismerősömmel, Nem tudom, hogy hívják, azt sem tudom, mit csinált valaha, mi a mestersége, de azt tudom, hogy nyugdíjba készül. Ö, azt hiszem, tudja rólam, hogy szerkesztő vagyok. Mindig udvariasan köszön nekem, én viszonozom ... Most is bólintok, miközben hirtelen észreveszem, hogy valami furcsa dolog történt vele, mintha egy fiatalító kúrán ment volna keresztül, ga- lambősz haja is, mintha hirtelen sötét színt kapott volna. Egyetlen ősz hajaszála sincs. E felfedezésem után megkockáztatom azt a megjegyzést, hogy bizony mostanában mostoha napok járnak ránk, az aratást nem lehet befejezni, mindennap esik, zuhog. — Á.. .á — az semmi — válaszolja — engem ez nem zavar, én jobb szeretem az esőt, mint a meleget. Most is jobban érzem magam, mint tegnap, vagy tegnapelőtt, amikor negyven fokos meleg volt. Tudja, az asztma nem tűri a nagy meleget. — Nem, — válaszolom — pedig az aratásnak napfény és nem eső kell. — Ö — mondja, mintha nem tudná mi fán terem az aratás, — én az esővel meg vagyok elégedve. Egészen felfrissülök tőle. Tegnap óta teljesen megváltoztam. Tegnap — akarja folytatni, és látom, hogy újra magáról akar beszélni. De ekkor türelmetlenül közbevágok. — Persze, persze... — szólok — látni, hogy tegnap óta megváltozott. A haja is, mintha más színt kapott volna. Ismerősöm zavartan bólint, de már nem beszél magáról, és zavarában mintha minden bajáról megfeledkezne. Éh e zavart csendet arra használom fel, hogy előre sietek, és elköszönök tőle. Közben arra gondolok, hogy helytelen volt festett hajára célozni. De mit tehettem, ha elfogott a harag, mert figyelembe sem vette az aratást. Nyugdíj A nyugdíj miatt már eleget bosszankodtam, különböző közjátékok tették izgalmassá átvételét, de most a legújabb közjáték után már nem bosszankodom, hanem lassan belenyugszom sorsomba. Eddig az volt a helyzet, hogy próbáltam a postásnőt jobb belátásra bírni, és kértem, közölje velem, mikor jön, délelőtt vagy délután, hogy otthon legyek és várhassam őt. A postásnő erre röviden és tömören, sőt haragosan kijelentette, hogy nem tudja ... Honnan is tudhatná? És valóban nem tudja. Előfordult, hogy délelőtt tíz órakor a postaszekrényben már ott a levél, máskor meg csak este hat tájban kapom meg a postát. És így van ez a nyugdíjjal is. Úgyhogy gyakran egész nap otthon kell lennem és várnom, mert már olyan eset is előfordult, hogy a postás-hölgy öt perccel hat előtt érkezett, amikor éppen távozni készültem. Panaszomra a postán egy szőke hivatalnoknő azt válaszolta, hogy az nem baj, ha egész nap vártam, mert hiszen nyugdíjas vagyok, úgysem csinálok egész nap semmit, tehát várhatok. Én erre gorombán oda- mondtam neki valamit, ő nem maradt adósom... — mert ama nők közé tartozott, akik életük utolsó leheletéig ragaszkodnak az utolsó szóhoz, — lényegében azonban semmj sem változott. De nem, tévedek, mégi§ változott, hiszen éppen azt akarom elmondani. Legutóbb, 17-én, egy hétfői napon újra vártam, és lám, délután négy órakor megszólal lakásomban a csengő és én mennyei meg- könyebbülést érzek, arra gon* dolok, végre egyszer idejében érkezik a postásnő a nyugdíja jal. Nos valóban a nyugdíj volt, de nem a rendes postás* nő hozta, hanem egy fiatal sző* ke lányka... A postásnő meg-, betegedett, és a kislány he* lyettesítette. Diáklánynak, amolyan kedves, közvetlen teremtésnek nézett ki. Arra sem volt idő, hogy beinvitáljam udvariasan a lakásba, mert mindjárt a lépcsőházban kezdte számolni a pénzt. De csak az összeg feléig jutott, aztán abbamaradt a számolás. Kissé szégyenkezve azt mondta nekem, hogy nincs több pénze, elfogyott és nem fizetheti ki a nyugdíjamat. Én ezen csodál» koztam, azt hittem tréfál, mert ilyen közjáték eddig még nem fordult elő a nyugdíjammal. Persze, egy szó szemrehányás- sál sem illettem. Két óra múlva, a postán megkaptam a nekem járó összeget. Mégis, e furcsa közjátékok a várással nem szül- nek jó gondolatokat, és néha azon tűnődöm, hogyan lehetne mégis megállapodni a postás- nővel, vagy megegyezni a postával, hogy zavartalanul, hosz- szadalmas várakozás nélkül kaphassam meg a nyugdíjamat. A nemzeti bizottságon Most-pedig hadd szóljak néhány szót a Vajanský-parton székelő nemzeti bizottságról, ahol a minap jártam, hogy egy tanúvallomást hitelesítsek. Egy szerdai napon történt, a délelőtti órákban. Nagy meglepetésemre az ügyben egészen a második emeletre kellett felmásznom, és erős a gyanúm, hogy csak azért a másodikra, mert a ház harmadik emelettel nem rendelkezik. Ezenkívül az is meglepett, hogy a második emelet 42-es számú szobájának az ajtaja előtt vagy húsz fél várt már sorbanállva. Idővel a sor egyre hosszabbodott a folyosón, amely nagyon keskeny volt és mindössze három-négy kopott, szegényes szék állt a fal mellett, amelyeken idősebb ügyfelek ültek. A folyosón a várakozók türelmetlenül morogtak, és én ezen nem is csodálkoztam, mert voltak olyan felek is, akiknek ügyük elintézése egy fél óráig is tartott, miközben a várakozók sora egyre nőtt. Egy órai várakozás után hallgatva a sorbanállók panaszait, egyszerre két elegáns férfi jelenik meg a keskeny folyosón, és mit sem törődve a sorban- állókkal, egyenesen a 42-es számú ajtó felé tartanak, és soron kívül benyitnak. Én nem vagyok rest, utánuk megyek és megmondom a hivatalnoknőnek, hogy az urak soron kívül nyitottak a szobába, és mi, sorbanállók ezt nem helyeseljük. A hölgy erre ridegen azt válaszolta nekem: — Kérem, ne tévessze össze ezt a hivatalt a központi piaccal. — De összetévesztem, ha ilyesmi előfordulhat. A hölgy csak ekkor fordult az előbb érkezett férfiakhoz, és udvariasan közölte velük, hogy nem tehet senkivel kivételt. Ök kénytelen-kelletlen belenyugodtak a döntésbe, és velem együtt távoztak. Kint a folyosón a sorban várakozó felek tapssal fogadtak. Nem hittem volna, hogy ezzel az eljárásommal ilyen sikert arassak. Nem azért tettem. Az ügyből mégis ennyi tanulságot levontam, hogy a 42-es számú szobát, amelyet annyi fél keres fel, helyes lenne a földszintre vagy az első emeletre költöztetni, mert ezek az ügyfelek többségben idősebb emberek, akikhez lehetünk annyira udvariasak, hogy ahol lehet, könnyítsünk helyzetükön. És végül az sem ártana, ha a várakozók rendes padokon vagy székeken ülnének. SZABÓ BÉLA 1972. VIII. 4.
