Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám, szombat

Napirenden a lakásépítés

Nincs szükség különleges felmérésre, sem körkérdésre, mert közismert tény, hogy az állam- polgári óhajok éte vágyak nagyságrendjében az első helyen a megfelelő és amennyiben lehetséges, jól felszerelt lakás áll. A CSKP XIV. kongresszusa a lakáskérdés megoldását az elkövetkező években az életszíny vonal további növelésével összefüggő kulcsfontosságú feladatnak minősítette. Az ötödik ötéves tervidőszakban hazánkban legalább félmillió lakást kell felépíteni, ebből 175 ezret a Szlovák Szocialista Köztársaságban. Nem kis szám ez, hiszen ez körülbelül 600 ezer ember számára nyújt otthont. Azonban még ez a nagyszabású építkezés sem jelenti a lakásprobléma megoldását.

A statisztikai kimutatás szerint — amely nem tünteti fel pontosan az igényeket — ez év kezdetén Szlovákiában 42 419 személy igényelt állami lakást és kb. 80 ezer lakásszövetkezeti tag várta ilyen irányú igényei kielégítését. Ahhoz azonban, hogy pontosabb képet kapjunk, figyelembe kell vennünk azokat is akik családi házakat építenek. Természetesen ezek helyzete is különböző, hiszen vannak akik ezzel a módszerrel akarják bővíteni lakásukat és vannak olyanok, akik így akarnak lakáshoz jutni.

Emellett ha a lakásprobléma teljes bonyolultságát meg akarjuk érteni, tudnunk kell azt is, hogy évente többezer lakást kell lebontani, vagy más célokra igénybe venni. így pl. az elmúlt évben Szlovákiában 3802 lakás esett áldozatul a csákánynak, 342 lakást pedig más célokra utaltak ki. A lakásprobléma azonban különösen nagy figyelmet érdemel, hiszen az állampolgárok érthető módon nagyon érzékenyen reagálnak minden indokolatlan kivételezettségre, bármilyen rendetlenség eltűrésére. Épp a lakáshiány következménye, hogy nyilvános lakáspolitikát követelnek, felhasználandó az ezen a területen adott összes lehetőségeket és tartalékokat. Mert vannak ilyenek. Ugyanis nem szabad- a statisztikai kimutatások száraz adatait egyoldalúan felhasználva beszélni erről a problémáról, hanem tanulmányozni kell a helyszínen a lakásigénylők valódi helyzetét. Ez pedig még nem mindenütt rendszeresített eljárás. Bizonyos mértékig fékezőleg hat, hogy a nemzeti bizottságok lakásügyi osztályain szokatlanul alacsony a dolgozók létszáma. Košicén például« — 170 ezer lakos mellett — a vnb lakásügyi osztályán egy vezető és két beosztott dolgozik. Ezeknek kell biztosítanlok az irányítást, a lakásgazdálkodás koor dinálását és ellenőrzését a város területén, ezek hivatottak betölteni a fellebbviteli szerv szerepét és biztosítani az alárendelt szervek egységes eljárását. A város-kerületekben ma a lakáskérdéssel foglalkozó dolgozók száma alacsonyabb mint évtizedekkel ezelőtt, holott a város közben jelentősen fejlődött és távlatilag is fejlődik. Ilyen körülmények között természetesen nem lehet kielégítő módon személyesen és a helyszínen ellenőrizni az igénylők jogosultságát.

Viszont tény, hogy igazságos lakáspolitikát csak akkor lehet érvényesíteni, ha a nemzeti bizottság saját hatáskörében ismeri a valódi lakáshelyzetet. Ilyen téren kiemelést érdemel Bratislava III. városkerületi nemzeti bizottsága.

Az égető lakáskérdések számára bizonyos tartalékot jelentenek különösen a nagyvárosokban az úgynevezett túlméretezett lakások. Bratislavában néhány évvel ezelőtt kb. 400 at, Košicén 100-at tartottak nyilván, de akadnak szép számmal Žili- nán, Nitrán, Prešovban, Trenčín- ben és más városokban is. A törvény értelmében ha a túlmé- retezettség meghaladja a lakás haszonélvezőjénél a több mint 50 %-os lakótér mennyiséget, akkor a nemzeti bizottság elrendelheti a kényszercserét, a lakótér jobb kihasználása érdekében. Erre azonban a gyakorlatban nem került sor, annak ellenére, hogy sokszáz család túlzsúfolt lakásokban lakik. Bizonyos humánus szempontok érvényesülhetnek nagyon öreg állampolgárok esetében, akiket évtizedek kötnek jelenlegi lakásukhoz, azonban egyértelműen és nem kesztyűs kézzel kellene olyanok ellen fellépni, akik túlméretezett lakásokban laknak, nyereségre törekednek, egy vagy két szobájukat igen magas áron kiadják. A nemzeti bizottságok nem egy ilyen esetről tudnak, azonban gyakorlatilag megtűrik.

Nincs minden rendben a vál lalatoknak kiutalt lakások körül sem. A törvény szerint ilyen lakásra azok jogosultak, akik a köztársaság más városából étkeztek új munkahelyükre és a munka szempontjából nélkülözhetetlenek. Tehát az ilyen lakások nem utalhatók ki azoknak, akik a munkahely színhelyén laknak. Sok mindent tudunk arról is, hogy Bratislavában visz- szaélnek az úgynevezett házmester-lakások kiutalásával is. Előfordult, hogy egy ilyen házmester-lakást egy orvosnak utaltak ki.

A lakáspolitikával, ügyintézéssel kapcsolatos panaszokat évek óta figyelemmel kísérjük. Megállapítottuk, hogy néhány járási nemzeti bizottság hatáskörében — ilyenek Poprád, Zvolen, Spišská Nová Ves, Martin, Dun. Streda (Dunaszerdahely), Rožňava (Rozsnyó) tiszteletben tartják a lakástörvény előírásait, de ugyanezt nem mondhatjuk el Piešťanyról, Žilináról, Prešovról vagy Košicérôl. Jó lenne, ha a fölérendelt nemzeti bizottságok tanácsai ezeken a helyeken részletesebben ellenőriznék a lakáspolitika gyakorlati megvalósítását.

A lakásigénylők száma egyelőre még jelentősen túlnő az igények kielégítésének lehetőségén. Éppen ezért kell a nemzeti bizottságoknak az eddiginél nagyobb gondossággal és energiával olyan aktív lakáspolitikát éľvényesíteni, ami szigorúan tiszteletben tartja az ide vonatkozó törvényes rendelkezéseket és lehetetlenné teszi szubjektív tényezők érvényesítését.

JAROSLAV MESKO

Károk feíniéréss

Az idei évi rendkívül sok elemi csapás nagy igényeket támasztott az Állami Biztosító Hivatal dolgozóival szemben.

Húszmillió koronára tehető a kár, amelyet a mezőgazdasági dolgozók jelentettek július- és augusztusban a Biztosító Hivatalnak. A közép-csehországi és észak-csehországi kerületben a zivatar és a jégeső főleg a komlóültetvényekben tett nagy kárt. Ittt 1200 hektárnyi komló a földön hever. Az épületekben és a gazdasági szervezetek más vagyonában keletkezett károkat 60 millió koronára becsülik.

A polgárok magántulajdonában keletkezett kár megközelíti a 22 millió koronát, és az itt felsoroltakba még nincsenek beleszámítva a legutóbbi tíz nap folyamán keletkezett károk.

Kongresszus előtt

Nem egész két év telt el azóta, hogy megalakult a Szocialista Ifjúsági Szövetség, amely alakuló kongresszusán a következő feladatokat tűzte maga elé: megteremteni a

szervezeti egységet, megmagyarázni a fiataloknak a párt vezető szerepét, a szövetség küldetéséi és célját.

Két év hamar elszaladt. A SZISZ tagok e napúkban számadásra, kongresszusra készülnek. Nehéz volna aprólékosan felvázolni az említett idő alatt végzett munkát. Kezdjük talán azzal a megállapítással, hogy a fiatalok többsége ma már a helyes úton jár. Szlovákia üzemeiben 820 ifjúsági kullektíva a „Szocialista munkabrigád“ megtisztelő cím viselője, 6975 pedig a cím megszerzéséért versenyez. „A SZISZ kongresz- szusának brigádja“ elnyeréséért további, mintegy 800 kollektíva versenyez.

Az alakuló kongresszus óta Szlovákiában 2233 sport és csaknem hafszáz honvédelmi szakkört alakítottak. Nem kevesebb mint 13 681 kulturális rendezvényt szerveztek, 455 műkedvelő színjátszó csoportot hoztak létre, 816 vers és próza mondó kör alapjait rakták le, 136 tánc és 24 fúvószenekaruk van, s két év alatt 10 379 különböző sportrendezvényt tartottak meg. Szlovákia fiatalja ma már 756 klubot vallhatnak magukénak, ami igen örvendetes, ám tevékenységükkel nem mindenütt lehe tünk elégedettek.

Amint azt az alakuló kongresszus is hangsúlyozta, a SZISZ az ideológiai munka terén arra helyezte a fő súlyt, hogy tagjait megnyerje a párt politikájának, és elmélyítsék a tagok marx—lenini ismereteiket a pártoktatási év vagy más rendezvény keretében. Az utóbbira jó alkalom volt a Lenin-centenárium. A párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából nemcsak értékes kötelezettségvállalásokat (ettek, hanem beszélgetések keretében találkoztak a veterán párttagokkal, s így nemcsak a párt harcát, hanem a burzsoázia igazi arcát is megismerték. A „Tettek stafétája“ akció keretében 66 forradalmi múltat megörökítő emlékszobát létesítettek, 2050 kiállítást rendeztek. A választások előtti időszakban teljes mértékben bekapcsolódlak az agitációs munkába. A különböző fokú nemzeti bizottságukba 19 137 fiatalt választottak meg képviselőnek. Hogy milyen munkát fognak végezni, ez nemcsak rajtuk, hanem az idősebb, tapasztaltabb képviselő társaikon múlik.

Az idősebb korosztály közül ki ne emlékezne az „Ifjúsági vasút“, az „Ifjúsági gát“ stb. építkezéseire. Nos elmondhatjuk, hogy az új generáció e téren elődjei nyomdokaiban halad. Ezt bizonyítja az is, hogy a nemeckái iskola elkészült, s a járási szintű ifjúsági építkezések is jól haladnak. A nyár folyamán több ezer fiatal töltötte szünideje egy részét munkával. Többen nemzetközi táborban voltak, ahol az internacionalizmus szellemét ápolva új barátokra, ismerősökre tettek szert. Az említetteken kívül számos olyan akciót valósítottak meg, mint az „Ifjúsági fényszóró“ a „Pionír fénysugár“, amely a rejtett tartalékok felkutatására irányult, s ezzel társadalmunknak nagy segítséget nyújtottak. Kivették részüket az újítási mozgalomból is. Csupán a Banská Bystrica-i járás fiataljai 63 500 korona értékű újítási javaslatot nyújtottak be. A SZISZ tagok ezer és ezer brigádórát dolgoztak le munka és lakóhelyük csinosításánál.

Természetesen a SZISZ mun* kájában is vannak még fogyatékosságok. Bővíteni kell tagjainak sorát, annak ellenére, hogy ez két év alatt megkétszereződött. Ugyanis az SZSZK fiataljainak csak 25 százaléka tagja a szövetségnek. Persze a taglétszám gyarapítását nem toborzással, hanem meggyőző munkával kell elérni. Az eredmények felmérése mellett ezekkel és hasonló jellegű problémákkal is minden bizonnyal foglalkozik majd a SZISZ nemzeti és országos kongresszusa, amely megteremti a szövetség munkájának jobb feltételeit, megerősíti az egységet és tovább mélyíti a párt vezető szerepét.

NÉMETH JÁNOS

A nagybácsi néhány órára megérkezett. Levelet hozott az apjától, azt mondta, hogy az apja az ostromlott Wroclawban maradt, aztán minden pillanatban az óráját leste és elrohant úgy, hogy tőle még el sem köszönt.

Schenk, aki apja után átvette a gyógy szertárat, még ezen a reggelen is hangoskodott, hogy a győzelem biztos, levette a falról a Führer portréját és az ablakokba kitűzte a fehér lepedőt. Anna-Maria Elken (különben talán másképpen nevezték) a kertben elásta SS- egyenruháját és kijelentette, hogy ápolónő Hamburgból és megfelelő papírjai vannak. Berta beleegyezett, hogy Anna Maria egyelőre náluk lakjon; tulajdonképpen csak Berta nem változott, a konyhában az ágya fölött függött a Vezér kicsiny fényképe. Azaz csak ebédig függött ott, mert Elken kisasszony anélkül, hogy megkérdezte volna Bertát, levette és a tűzbe dobta.

Ügy érezték, hogy minden, amiben annyi esztendőt éltek, hirtelen megszűnt létezni. Inga sohasem felejti el azt a néhány órát a lengyelek bejövetele előtt: a kisvárosban végtelen csend volt, mintha a háború megfeledkezett volna róluk, de az utcákon, a házak előtt félénk várakozással gyülekeztek az emberek, akik tegnap még a párt, a Volkssturm vagy az, SA egyenruháját viselték. Senki sem gondolt védekezésre, a Bund Deutsche Mädel vezetője világos ruhában vonszolt az üzletből a pincébe egy zsák krumplit. Az NSDAP blochführere foltos, rövid kabátban és

Fordította: Bába Mihály

szakadt csizmában parádézott. Csavargónak látszott.

— Mi történt a németekkel? — kérdezte Inga. Aztán csak legyintett.

A wroclawi országúiról jöttek ők. Éberen, lövésre tartott fegyverrel a kézben. Az utcák már üresek voltak, a házakat bezárták. Aztán megjelent egy tank, megállt. Inga látta kupoláját és körbe forgó ágyúját.

De még nem ez volt a legrosszabb, az még csak azután következett. Az éj szaka álmatlanul múlt el, hallották az utcáról beszűrődő lépések zaját, a gép pisztoly-sorozatokat, a hangoskodást az ismeretlen nyelven. Mindnyájan a nagy szobában ültek: Berta, Schenk, Anna- Maria és ő, féltek lámpát gyújtani, sőt féltek hangosan beszélgetni. Inga arra gondolt, hogy a németek nemrégen Lengyelországban voltak, hogy éjszakánként is jártak a lengyel városokban, de ez a gondolat nem hozott számára meg könnyebbülést. Csak félelmét növelte.

—■ Miért történt így? — suttogta. — Mondjátok meg nekem, miért történt

így?

Amazok hallgattak. Anna-Maria szüntelenül cigarettázott, idegesen sétált le s fel a szobában odament az ablakhoz is.

— Vigyázzon, kérem — korholta Schenk — megláthatják.

Reggel Inga kifutott a kertbe. Szép,

igazi tavaszi idő volt, a dombok csúcsai színesek, mint ilyenkor mindig. Bepillantott a lugasba, legjobban ezt a lugast szerette, és földbegyökerezett a lába. A kiáltás elhalt ajkán. A földön Marta feküdt. Ruhája tépett volt, bal válla rongy gyal átkötve. Amikor Inga föléje hajolt, kinyitotta a szemét.

— Marta, Marta... — suttogta Inga.

Még nem tudta elhinni, hogy Marta

az. Hetenként legalább egyszer találkoztak, minden vasárnap futott az Edelsberg várba. Marta az alagsorban, egy kis tiszta szobában lakott.

Talán a világ kezdete óta ott lakott. Valamikor, arra az időre Inga már nem emlékezett, a férje ispán volt a gróf birtokán. Férje meghalt, de Marta, az örök szegény rokon, ott maradt. Amikor a gróf a családjával otthagyta a várat és elbocsátotta a cselédséget, ő volt az egyetlen, aki nem akart elutazni. Nem volt hová utaznia. Inga megpróbálta rábeszélni, hogy költözzön be a városba, hozzájuk, állítólag a Ringek távoli rokona volt, de Marta nem akart. Meg szokta a várat.

— A lengyelek — súgta Inga megsebesítettek a lengyelek. Beviszi ek hozzánk és bekötözlek.

— Ne hozzátok — mondta Marta. — Nem akarok hozzátok menni.

Inga nem értette, azt gondolta, hogy Marta félrebeszél, de az öreg asszony mintha visszanyerte volna erejét.

— Gyermekem — suttogta —, senki nem tudhatja meg, hogy itt vagyok. Hallod: rajtad kívül senki. És aztán bekövetkezett a legrettenetesebb. Marta nagy nehezen elmondta, némelyik mondatot ismételgetve, ügyetlenül összefűzve a szavakat, de az értelme világos volt. Nem a lengyelek lőttek rá, Ring ezredes lőtt rá, Inga nagybácsija, ugyanaz a Ring, akit Marta szinte gyermekkora óta ismert...

így történt: délután Marta motorzúgást hallott. Az alagsor ajtajában állt, elkészülve a legrosszabbra, mert azt gondolta, hogy már az oroszok vagy a lengyelek jöttek meg.

Megpillantotta a németeket. A teherautóból katonák ugráltak le, a személyautóból pedig egy tiszt szállt ki, akit azonnal megismert. Ring volt. Felé akart futni, de megingott, maga sem tudja megmagyarázni, hogy miért, és á küszöbön maradt, sőt, kissé belyebb húzódott a sötét pitvarba.

Az SS-katonák géppisztolyt szorongattak kezükben, a civil munkások ládákat szedtek le a teherautóról. Marth észrevette, hogy Ring megmutatja nekik a gróf és talán még két három ember által ismert bejáratot a vár pincéibe, amely gondosan el volt rejtve á kertben. Elmozdították a lapot, aztán, amikor a munkások kijöttek a pincéből, Marta meghallotta, hogy rövid sorozatokat adnak le a géppisztolyból. Nem akarta elhinni, még mindig nem akarta elhinni... A civilruhás férfiak a földre zuhantak; az egyik még vonszolta magát az ösvényen, de az ezredes pisztolyából rálőtt. A holttesteket felrakták a teherautóra.

Elfojtotta kiáltását, aztán megpillan totta az egyik SS-katonát, hogy Ring- hez futott és az alagsorba vezető ajtó felé mutatott. Hangot nem hallott, de már biztos volt benne, hogy az SS katona észrevette.

És akkor arra gondolt, hogy legbiztonságosabb lesz a parkban, kifutott az alagsorból, hallotta Ring kiáltását és észrevette a felemelt pisztolyt. Menekült, ahogy tudott, az erdő sűrűségű parkig már csak néhány lépés volt, de nem jutott el; egy ütést érzett, amely egy cseppet sem fájt, és a földre zuhant. Biztosan azért menekült meg, mert elvesztette eszméletét, mert Ring már nem ellenőrizte, hogy él-e. Sohasem kételkedett abban, hogy pontosan céloz. Marta emlékezett még erre abból az időből, amikor a gróf vadászatot rendezett. Amikor eszmélethez tért, már csend volt, de félt visszatérni a várba és ide jött.

(Folytatjuk)

Andrzej Zbych:

KL

OSS KAPITÁNY KALANDOS TÖRTÉNETE