Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-03 / 181. szám, csütörtök

A kameníčnái (Keszegfalva) népkönyvtárát nem véletlenül kerestük fel, hanem azért, mert értesültünk róla, hogy pénzjutalommal járó kerületi kitüntetésben részesült. Az

1965-ös árvíz utáni időkből megmaradt faház a község egyik csendes helyén áll. Ebben a pompásan berendezett faházban van a könyvtár. A könyvkölcsönzés a legnagyobb helyiségben történik, ahol szépen elrendezett polcokon, minden tekintetben áttekinthetően és rendezetten sorakoznak a könyvek. A teremben rádiót is hallgathatnak az olvasók. A másik szoba a kis olvasóterem, melyben napilapok, folyóiratok közt válogathatnak az ide látogatók. A harmadik s egyben a legkisebb helyiség Nagy Gizellának, a *iatal és igen kedves könyv- tárosnőnek az irodája, ahol a nyilvántartást végzi, a pénztárt vezeti és más hivatali munkákat végez kifogástalanul. Ezt a verseny bírálóbizottsága is megállapította. Egyebek közt éppen ezért javasolta kitüntetésre a helyi könyvtárat. Na meg azért, mert a könyveket szépen becsomagolták, s ami a legfontosabb: emelkedett a

a könyvtár rendszeres olvasóinak a száma — 1968-ban még csak 250, a múlt év végén pedig már 540 olvasója volt a könyvtárnak. A község lakosainak száma 2100.

— Hogyan érték el ezt a figyelemre méltó eredményt?

— összeállítottunk egy propagációs célt szolgáló listát, mely legszebb könyveink címén kívül az olvasás feltételeit, a könyvtár nyitvatartási idejét tartalmazta. A listát szétküldtük a lakosságnak. Utána sokan eljöttek a könyvtárba egyrészt azért, mert felkeltettük az érdeklődést, másrészt azért, 'mert nem mindenki értette meg, miért is küldtünk nekik propagációs anyagot. Azokkal, akik eljöttek, elbeszélgettünk, s többnyire az olvasók sorába léptek. A helyi hangszórót is igénybe vettük a könyvtár propagálásánál. Később író-olvasó találkozót, kvízeket és könyvekről való beszélgetéseket szerveztünk, melyeken főleg fiatalok jelentek meg. Sok fiatal olvasónk van, pedig kilencéves iskola nincs a falunkban, csak Komárnóban (Komárom). Én magam is Komáromban jártam iskolába, a magyar gimnáziumban végeztem.

— Kik látogatják az olvasótermet?

— Fiatalok és idősebbek egyaránt. A nyugdíjasok közül többen itt olvassák el a napi sajtót. Olvasóink a könyvtárban nem zavarják egymást, csak a kisebb gyerekeket kell olykor csendre intenem.

— Naponta általában hány könyvet kölcsönöznek ki?

— Az év folyamán a napi átlag 17—18 olvasó. Télen valamivel több mint nyáron. Most hétfőn 62 könyvet adtunk ki.

— Mire fordítják a versenyben való jó szereplésért járó pénzjutalmat?

— Még nem tudom pontosan. Szeretnénk tovább gyarapítani a könyvtár berendezését. Ezt tettük akkor is, amikor korábban járási versenyen már nyertünk 5000 koronát.

— Befejzésül elárulná, mik a terveik a jövőre nézve?

— Mindenekelőtt az, hogy megtartsuk olvasóink számát és még jobban megszerettessük községünk lakosságával az olvasást. A versenyben pedig szeretnénk tovább lépni, s a Művelődésügyi Minisztérium által meghirdetett versenyben is helyt állni.

Sok sikert kívánunk hozzá.

F. I.

A polcokon áttekinthetően és rendszerezetten sorakoznak a könyvek.

LÁTOGATÁS EGY JÁRÁSI MÚZEUMBAN

Gondok és tervek

Nemrég azzal a céllal mentem el Nové Zám'kyha {Érsekújvár), hogy áttekintést nyerjek a járási múzeum tevékenységéről, problémáiról és terveiről. Decsi Lajos elvtárs, a járási pártbizottság ideológiai osztályának dolgozója tagja a múzeumi tanácsnak, ezért az említett kérdésekkel kapcsolatban tőle érdeklődtem.

— A második világháború alatt Nové Zámkyban néhány történelmi nevezetességű épület tönkrement — kezdte a beszámolóját. — Többek között a bíróság épülete, melyben egy időben H. Rákóczi Ferenc szobát tartott fenn, valamint a múzeum és a benne elhelyezett régészeti leletek, köztük a törökök elleni harcokkal kapcsolatos tárgyak nagy része is. A levéltár teljesen megsemmisült. A háború után a megmaradt értékeket több helyen raktározták. A történelmi értékű tárgyak jelenleg a várostól eléggé távol eső Máriacsalád nevű kastélyban vannak, mivel a városban levő, mindössze két irodahelyiséggel és egy kisebb kiállítási teremmel rendelkező múzeumban nem férnének el. Csupán a múzeum könyvtárát sikerült itt egy folyosó végében elhelyezni.

— Vannak-e valamilyen kilátásaik a múzeum dolgozóinak a helyiséghiánnyal kapcsolatos problémák megoldására? — kérdezem.

— Igen — mondotta. — A régi kolostori épületben ugyanis — melyben a múzeum van — a Gyümölcs- és Zöldségfelvásárló és Értékesítő Vállalat dolgozói több helyiséget használnak, de rövidesen új épületet kapnak. Mihelyt az említett dolgozók átköltöznek az új épületbe, a városi és a járási szervek a régi épületet rendbeho- z ltjuk és a múzeum rendelkezésére bocsátják. Hangsúlyoznom kell, hogy ez az igyekezet nem új keletű. A javítási munkálatokra az anyagi fedezet már régen megvan; a tatarozás megkezdését csupán az említett körülmény hátráltatja.

— Milyen tevékenységet fejtettek ki a múzeum dolgozói az Utóbbi időben? — érdeklődöm r- ább.

— Nem panaszkodhatunk, hiszen tavaly a nehéz körülmények ellenére is jól doboztak

— válaszolta, majd előkereste a múzeum 1971. évi munkájáról szóló jelentést.

Ebből többek között megtudtam, hogy a múzeum dolgozói jelentős gyűjtőmunkát végeztek. A CSKP megalapításának 50. évfordulója alkalmából például számos olyan fényképet, levéltári anyagot, plakátot, jelölőlistát, újságot, gyűjtöttek össze, melyek a munkásmozgalom és a kommunista párt történetét dokumentálják. Az összegyűjtött anyagból kiállítást rendeztek. Ezenkívül részt vállaltak egy kulturális és egy néprajzi kiállítás előkészítéséből és megrendezéséből is. A választások idején főleg olyan dokumentumokat gyűjtöttek, melyek a régi és a mai választások közötti különbségről tanúskodnak.

A gyűjtőmunkával kapcsolatban említésre méltó az is, hogy a múzeum dolgozói bekapcsolódtak abba a néprajzi kutatásba, melyet dr. Ján Pedolák docens, a bratislavai Komenský Egyetem etnológiai tanszékének vezetője kisszámú csoportjával végez 1969 óta a Nové Zámky-i járásban, valamint az, hogy a Máriacsalád nevű kastélyban berendeztek egy néprajzi szobát.

A kiállítások anyagáról a múzeum dolgozói fényképfelvételeket készítettek, s ezzel megalapozták a fényképdokumentu- mok gyűjteményét. Rendszerezték a múzeum könyvtárát, s megkezdték a múzeumi tárgyak rendszerezését is.

— A látogatók jelenleg a múzeumban Anton Bernolák életéről és munkásságáról láthatnak kiállítást, melynek anyagát hazánkban, Magyarországon és Ausztriában gyűjtötték össze — mondta Decsi elvtárs, majd kérésemre a múzeum fő feladatait vázolta.

— Mivel a múzeum jelenleg csak egy kiállítási helyiséggel rendelkezik, dolgozóinak fő feladata a gyűjtőmunka. Elsősorban a járás forradalmi és munkásmozgalmi ha g yomán yai na k

a feltárása és dokumentálása, valamint a muzeális értékű nép- művészeti, irodalmi és történelmi anyagok, többek között Anton Bernolákkal, Czuczor Gergellyel, a várral és a törökök elleni harcokkal kapcsolatos anyagok gyűjtése tartozik ide.

Végül a múzeum jövője felől érdeklődtem. Megtudtam, hogy a régi épület megjavítása után a múzeumban több kiállítási részleg lesz. Ide tartozik majd a törökök elleni harcokat dokumentáló részleg, az I. világháború dokumentációs részlege, a forradalmi és munkás- mozgalmi hagyományok részlege — több kiállítási teremmel, az irodalmi, a népművészeti, az iparművészeti, a honismereti és a természettudományi részleg, ‘valamint a szlovák—magyar néprajzi kapcsolatok részlege.

Az elképzelés tehát szép. Most már csupán arra várunk, hogy megvalósuljon és a múzeum megtekintése után elmondhassuk: ez is történelem.

TÖZSÉR LAJOS

Otthon is pionír

Felvételünk a népművészeti szobában készült.

Pártunk az utóbbi években nagy megújhodáson ment keresztül, melynek az volt a célja, hogy megtisztítsa sorait és kilábaljon az 1968—69-es válságos évek következményeiből, s a párt munkáját új, magasabb szintre emelje. Ezt az ismert tényt azért hoztuk fel, mert az alábbiakban ennek kapcsán szeretnénk néhány gondolatot felvetni. Köztudott, ha valaki párttag, tagságának az élet minden terén meg kell nyilvánulnia. Tehát nemcsak a munkahelyén, hanem otthon, a lakhelyén is. Sokan autóbusszal vagy vonattal járnak munkahelyükre, s a munka- és lakóhely közti távolság miatt nehéz lenne ellenőrizni, hogy az illető eleget tesz-e a párt alapszabályzatából és a polgári együttélés szabályaiból eredő kötelezettségeknek. Ennek érdekében irányelvet fogadtak el, melynek értelmében a párttagok kötelesek lakóhelyükön is regisztráltatni tagságukat.

Ez az analógia bizonyos vonatkozásban érvényes a pionírszervezetek és természetesen a többi ifjúsági szervezet életére és tevékenységére is. Köztudott ugyanis, hogy a gyermekek önkéntes elhatározásuk alapján lesznek pionírok s ezzel olyan kötelezettséget vállalnak magukra, melynek Jépten-nyomon, mindenütt, ahol megfordulnak, meg kell nyilvánulnia. Azonban tekintettel arra, hogy a pionírok még gyermekek, ez a kötelezettség bizonyos vonatkozásban a felnőttekre, a szülőkre és a nevelőkre is vonatkozik.

A mindennapi életből számos példát meríthetnénk, melyek a felvetett probléma időszerűségét igazolják. Például: a szülő a gyermekére azzal szeretne hatni, hogy kérdőre vonja, a cselekedete vagy a tette összeegyeztethető-e pionírtagságával, mire a gyermek csodálkozva azt válaszolja, hogy nem tartózkodott pionírgyűlésen. Valóban nem rajgyűlésen volt, de csak addig pionír, amíg a nyakkendőt viseli? E tekintetben néha még számos problémába és nehézségbe ütközünk, melyeket a jövőben feltétlenül fel kell számolnunk. Ezek hallatára gyakran felvetődik a kétirányú nevelés kérdése, mely a szülő és az iskola eltérő nevelésében nyilvánul meg. A kétvágányúság káros voltának gyakori hangoztatása eredménnyel járt, mert a szülők többsége belátta, hogy a nevelés csak akkor lehet eredményes, ha az iskolával egy húron fognak pendülni. A pionírszervezet szerepét és jelentőségét ez idáig azonban nem ismertük fel eléggé, ezért nevelési szempontból sem használtuk ki a szervezet nyújtotta lehetőségeket. Ez a helyzet azonban "tarthatatlan, különösképpen, ha figyelembe vesszük a pionírszervezet célkitűzéseit. A cél merész és nemes — a jövő kommunista nemzedékének nevelésére irányul. S ezt a célt a pionírszervezet mindemuipi szorgalmas munkával akarja elérni, hiszen a gyermekek kommunista nevelése és arculatának formálása csak játék és az érdeklődési körüknek megfelelő tevékenység révén érhető el, mslynek során helyes jellembeli tulajdonságok, tehát sokoldalú személyiség alakul ki. Ügy tűnik, hogy a szülők és a gyermekek a szervezetnek ezt a küldetését ez ideig még kevésbé méltányolták. A pionírszervezetet gyakran csak az iskola részének tekintik, vagyis úgy gondolják, hogy ténykedése csak a négy fal közé szűkül. Az ilyen szemlélet rendkívül rövidlátó, mert ha kissé elgondolkodnánk a pionírszervezet céljai felett, rájönnénk arra, hogy nevelési céljaink csaknem azonosak a pionírszervezet által kitűzött ideálokkal és célokkal. A szülők részéről megnyilvánuló fenntartások és okok különfélék; nagy részük még a formalizmus maradványa, mely a múltban eme szervezet tevékenységét sem kerülte el. Napjainkban ez irányban radikális változások tanúi lehetünk. Egyrészt megújult és megszilárdult a pionírszervezet szerepe az iskolákban, céljait és törekvéseit összehangolták társadalmunk szükségleteivel és követelményeivel, melyek közt első helyen szerepel az ifjú nemzedék ideológiai nevelése, melyet a gyermekek életkorára és az életkor sajátosságaira való tekintettel megfelelő formában kell megvalósítani a szervezet keretében.

Hogyan támogathatják a szülők a pionírszervezet munkáját? Tevékenységüknek elsősorban a segítségnyújtásban kellene megnyilvánulnia. A szülőknek ugyanis a folyamatosság érdekében — akkor, amikor a gyermekek otthon tartózkodnak — szinte magukra kellene vállalniuk a pionírvezetők szerepét. Nem akarunk illuzionisták lenni, s nem akarjuk a szülőknek azt tanácsolni, hogy gyermekeiknek előadást tartsanak a pionírszervezet elveiről — bár ezt sem találjuk helytelennek. Tudjuk, hogy a szülők ilyesmire napi munkájuk mellett képtelenek; azonban arra kell törekedniük, hogy ápolják azokat a nemes tulajdonságokat, amelyeket a pionírszervezet oltott a gyermekekbe. A feladat megvalósítása nem kíván különösebb erőfeszítést, mindössze arra kell ügyelniük, hogy otthon a pionírszervezetről megfelelő komolysággal és tisztelettel beszéljenek s a pionírszervezet elveinek és céljainak érvényre juttatásáért fáradozzanak. Véleményünk szerint e téren a jellembeli és erkölcsi tulajdonságok formálásáért tehetnek a legtöbbet.

Vakáció lévén, a szülőknek számos lehetőségük van, hogy ezeket a feladatokat valóra váltsák. A gyermekek egy része a szünidőt pionírtáborban tölti; a táborozás a szünidőnek azonban csak egy része. A gyermekek a vakáció java részét többnyire családi körben töltik, tehát többet vannak a szülőkkel, mint a tanév folyamán. Talán nem haladja meg a szülők erejét, ha ez idő alatt magukra vállalják a pionírvezetők szerepét. Ez a feladat véleményünk szerint hatékonyan és igen természetes módon valósítható meg. Hiszen arról van szó, hogy a szülő szem előtt tartsa a pionírszervezet céljait, különös tekintettel az erkölcsi és jellembeli nevelésre s ezekre mindig ügyeljen. Olyan tulajdonságokról van szó, mint például a lelkiismeretesség, az igazmondás, a becsületesség, a készséges segítségnyújtás az idősebbeknek, a köztulajdon védelme, az idősebbek tisztelete. Ha ezeket a célokat magunk elé vetítjük, látnunk kell, mennyire közeliek és azonosak saját nevelési célkitűzéseinkkel. A gyermek most nem jár • iskolába, tehát lényegesen több időt tölt az utcán, a nyilvánosság előtt, különféle emberekkel, eseményekkel kerül kapcsolatba. A vakáció a gyermek számára szinte vizsga, hogy a rajon kívül is pionírként viselkedik-e, mindig és mindenkor — a pionírvezető ügyelete nélkül is — pionírhoz méltó magatartást tanúsít-e. Ám ki bírálja el a gyermek viselkedését vagy a feladatok teljesítését? Ez természetesen a szülőkre hárul.

Husák elvtárs egyik legutóbbi beszédében nyíltan és bíráló hangnemben szólt az ifjú nemzedék családi nevelésében mutatkozó fogyatékosságokról. írásunkban a tengernyi problémának csak egy részéről szóltunk, melyekre Husák elvtárs figyelmeztetett. A gyermekek kommunista nevelése -tulajdonképpen a pionírszervezetben kezdődik és mi, felnőttek tudjuk, mennyire fontos minden folyamatnak a kezdete. Ezért a célok realizálása érdekében ragadjunk meg minden alkalmat.

Dr. CZAKŰ MÁTYÁS

1972.

Megtalálták az utat az olvasókhoz

— A jövőben is szeretnénk megtartani olvasóink jelenlegi számát — mondja Nagy Gizella, a könyvtár vezetője.