Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-20 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó
Egy évtizede, 1962. augusztus 23-án halt meg Sas Andor, aki példás és tartalmas életét: az emberiségnek, a magyar kultúrának, a népek közötti megbékélésnek, a progressziónak szolgálatába állította. Haláláig a munkában kereste az élet igazi értelmét; a jelen és a jövő gondjainak és feladatainak élt. Háromnegyed évszázados létének megfeszített munkássága bő termést hozott. Megemlékezésünk nem emelhet igényt életművének felmérésére, s nem adhatja ez a visszaemlékezés, egy hosszú, gazdag életnek összefüggő és még inkább teljes képét. Önéletrajzi művet nem írt. Életrajzi feljegyzései pedig javarészt elvesztek. Akik ismerték, tudják, hogy nehezen volt található hozzá hasonló olyan ember, aki olyannyira nem szívesen beszélt magáról, mint ő. Minden feltűnést kerülő szerény ember volt, aki a csendes, belső munkát kedvelte. Ritkán adott rá alkalmat, de ha már beszélnie kellett önmagáról, majdnem mentegetődzve tette, miközben minden lehetőséget megragadott saját érdemeinek lekicsinylésére. Magánéletének szűkszavúsága, látszólagos mogorvasága mögött jószívűséget, mélységes emberszeretetet rejtegetett. Egyénisége számos értékes tulajdonságból tevődött össze, amelyek nála összeillőén olvadtak egybe olyan személyiséggé, amelyet kiegyensúlyozott jellemnek nevezünk. Ortvay Tivadarnak, az ismert történésznek és régésznek munkásságát folytatta kiváló eredménnyel. „Pozsony múltjából“ „Kempelen Farkas“ című jelentek meg a várossal kapcsolatos munkái a Magyar Figyelőben, de legkiemelkedőbb város- és művelődéstörténeti munkája“. A diéták városának napjai a bécsi kongresszus idejétől a nagy márciusig“ csak a közeljövőben kerüi kiadásra. A korábban megjelent könyvei mellé egy egész sereg egyéb írásműve sorakozik, amelyek a legjelentősebb külföldi folyóiratokban láttak napvilágot: 1937-ben a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság ügyvezetője lett, ahol már korábban is tevékenykedett, főleg irodalmi téren. A „Magyar Élet“ vezércikkben foglalkozott a csaknem hat esztendeje működő Társaság problémáival és megállapítja, hogy: „Közel félszáz tagja van a tudományos osztálynak _ de dr. Orbán Gáboron és dr. Sas Andoron kívül jóformán senki sem jelentetett meg tudományos munkát“. A népszerűbben nevezett; Akadémiának azonban már nem lehetett sokáig a tagja. Az első köztársaság felosztásával egyidejűleg megalakult Szlovák Államban az egyesületek, így az Akadémiának is valamennyi nem SAS ANDOR HALÁLÁNAK TIZEDIK ÉVFORDULÓJÁRA EMLÉKEZÜNK ' 7*' KI? IDŐT 1111 ilETNÜ Sas Andor kiváló tudományos képességekkel rendelkezett. Műveinek megírásához — minden rokontudományból — a tények hatalmas halmazát hordta össze és azt mintaszerűen rendezte, csoportosította. Az így összegyűjtött anyagot folyamatos, élénk nyelven írta meg, mely az olvasót azzal Is megnyerte, hogy mindig üj gondolatok ösvényére vezetett, új megvilágosításokat eredményezett. Ehhez nemcsak irodalomtörténésznek és filológusnak kellett Jennie, hanem olyan alaposan felkészült tudós-kutatónak, aki a legkülönbözőbb tudományágak szakadékal között hidat tudott verni. Sokoldalúságát azonban nem szándékozunk polihisztori jelentésben értelmezni, mert ez az elnevezés — a tudományok mai előrehaladottsága mellett — bizonyos felszínességgel jár együtt, még ha csak az irodalomtörténet területére alkalmazzuk is. Univerzális volta nem a mindenhez értésben keresendő, hanem abban, hogy tehetségével, mely fáradhatatlan szorgalommal párosult, öntudatosan egész ember akart lenni, aki a gondolkodás és a kutatás mellett, a politikai előrelátással párhuzamosan, a művészi meglátást is jogaihoz juttatta. Sas Andor 1887. január 22-én született Budapesten. Itt kezdte és fejezte be tanulmányait. Különböző egyetemeken három doktori címet szerzett. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbizottság — Lukács György aláírásával — egyetemi tanárrá nevezte ki. Irodalmi munkásságát sokat ígérőén kezdte, s fiatal korában a haladó szellemű írógárda tagjai közé tartozott. Már fiatalon is nívós könyvismertetéseket, bírálatokat írt az itthon és a külföldön megjelenő, főként német nyelvű irodalmi alkotásokról. 1909-ben szerkesztőségi tagja, állandó munkatársa lett az akkori Magyar- ország legtekintélyesebb tudományos folyóiratainak: az Athenaeumnak és az Egyetemes Philológiai Közlönynek. Az utóbbiban jelent meg, — 1909-ben az első nagy tanulmánya: Hörderlin Frigyesről. Ez a 36 oldalas írásmű volt az első nagy irodalmi sikere. Az Egyetemes Philológiai Közlöny külön- lenyomatban is közzétette, ami már komoly megbecsülést jelentett. A következő években ugyancsak az Athe- naeumban, az Egyetemes Philológiai Közlönyben, de a Huszadik Században, a Nyugatban és a Néptanítók Lapjában is kifejtett publicisztikai tevékenysége közül megkülönböztetett figyelmet érdemelnek: Schelling kővető magyar természetfilozófusok a romantikus Jénában, Madách és Hegel, Görgey Ifjúsága, Hegel hazánkról, Az 1871-es párizsi konimün és a Leckék az újkori kapitalizmus s a bérmunkásság korából című közölt írásai. Tudományos munkássága ekkor már országos viszonylatban elismerést szerzett és a Magyar Filozófiai Társaság is tagjai sorába választotta. Hevrének, az első világháború kitörése után a Guerre Sociale-ben megjelent vezércikkeinek két kötetben kiadott könyvéről írt 1916-ban, a Nyugatban „A hadviselő francia lélek naplójából“ címen; állásfoglalásában figyelmet keltő, kiterjedt rezenciót. Az akkori hazája ellen hadat viselő franciákról, de az ellentábor többi népéről sem szólt — a kor általános hangulatának minősíthetően — a nacionalizmus hangján. Hevrét elmarasztalja amiatt, hogy „az az események hatása alatt proletariátus szélsőséges előharcosából hadszervezővé“ lett. Ez az antiimperialista telítettségű írása a szocializmus híveként mutatja be a fiatal Sast, akinek a magyar proletárdiktatúra eszméinek vállalásához már nem kellett hosszú utat megtennie. 1919. április 17-én a Közoktatásügyi Népbizottság szerkesztésében kiadott Néptanítók Lapjába: „Minden tanítóhoz!“ c. lelkes hangú vezércikket írt a fiatal Tanácsköztársaság pedagógusaihoz: „Tudás magvetői, nevelő munka dolgosai, odaadással, megértéssel és szeretettel köszöntsétek a proletariátus uralmát“. A magyar tanítóknak mintegy feladatul jelöli: „ ... legyetek méltókká, ahhoz a cselekvő erőkben páratlan korhoz, melyben élnetek adatott“. Forradalmi magatartása és tevékenysége miatt a Magyar Tanácsköztársaság bukása után Ausztriában keresett menedéket. A bécsi emigráció éveiben Marx és a magyar szabadságharc kibujdosott vezetőinek kontaktusait kutatta. A rövid ideig tartó bécsi tartózkodás után, végül a polgári demokratikus Csehszlovákiában lelt otthonra. Sas Andornak, anyanyelvén kívül végzett publikációs tevékenysége és fordítói munkássága is rendkívül sokrétű, szerteágazó. A német, angol és latin nyelv elsajátítása mellett, csaknem egy síkon a franciával ismerte még —, a második emigrációban tanult — cseh és szlovák nyelvet. Kiváló nyelvtudása és magas szintű műveltsége már korábban is lehetővé tette számára az alaposabb széttekin- tést és tudományos orientációt, melyet most a szláv nyelvek megismerésével tovább bővített. Ha nem a nyelv- ismeretét, hanem a később fordításra választott idegen nyelvek előfordulási arányát vizsgáljuk, akkor a harmincas évektől kezdődően — már a cseh és a szlovák nyelv, közvetlenül a németnek a használati aránya után következik. Erős akaratára és rugalmasságára jellemző, hogy néhány éves Ittléte után már cseh és szlovák művek tolmácsolásával jelentkezett. Szerényi Ferdinánd, a Magyar Figyelőben az elismerés hangján írt átültetéseiről: „Sas Andor fordításáról meg kell állapítanunk, hogy nemcsak gondos és hű, de szép és jó magyarságú is“. Irodalmi munkássága a pozitív kapcsolatok kutatása terén a szomszédos népek, a világtörténelem és irodalom területére, sőt ezeknek a tudományoknak az úgynevezett segédtudományaira is kiterjedt. Foglalkozott: archi- visztikával, művészettörténettel, esztétikával s a felsoroltakon kívül a kritikának sokirányú művelésével is. Még, mint középiskolai tanárról, minden tanítványa, ismerője tudta, hogy hazai és külföldi tudományos körökben is nagyrabecsült ember, akinek állandóan cikkei, tanulmányai jelenn ek meg a sajtóban, s műveit idegen nyelvekre is lefordították. Munkácson töltött tanári évei idején írta meg első önálló kötetét: Szabadalmas Munkács város levéltára 1378—1850 címen, melyet cseh és orosz nyelvre is lefordítottak. Sas munkácsi archivális és történetttudo- mányi tevékenységét Lehoczky Tivadar. — Munkács város történetével csaknem fél évszázadon át foglalkozó régész és történész — munkássága hozzáértő folytatásának tekinthetjük. Egy év múlva 1928-ban jelent meg „Munkács város múltjából“ című tanulmánya — egy kötetbe kötve: cseh, orosz, és magyar nyelven. A munkácsi korszak rendkívül termékenynek bizonyult. Itt írta meg a „Munkácsi barokk“ című újabb kultúrtörténeti és esztétikai jellegű írását. A szovjet szakirodalom számon tartja ezeket a monográfiákat, és mint értékes forrásmunkákat gyakran idézik a szovjet történészek is. Ebben az évben került Munkácsról Pozsonyba. Végleges megtelepedése után, egy itteni 1933. november 3-án kelt rendőrségi jelentésből kitűnik, hogy Sas Andort, mint a Magyar Tanácsköztársaság emigránsát a politikai rendőrség nemcsak megfigyelés alatt tartolta, hanem igyekezett őt provokálni is. A magyar proletárforradalom leverése után uralomra kerülő Horthy-rendszer árulónak nevezte, de az önkéntes számkivetést választó Sas Andor, az első republikában sem tartozott a „megbízható“ emberek közé. y\hogy Munkácson Lehoczky örökébe lépve végezte tudományos kutatásait, hasonlóképpen Pozsonyban keresztény, valamint szociáldemokrata és kommunista érzelmű tagját megfosztották tagságától. A fasiszta rendszer időszaka, 1939-től egészen a fel- szabadulásig; Sas Andornak nemcsak a teljes elhallgattatását jelentette, hanem életét is fenyegette. A második világháború befejezését követő évben — a fordító nevének feltüntetése nélkül — az akkori viszonyoknak megfelelően szlovák nyelven jelent meg két figyelemre méltó tanulmánya. 1948 után aktívan belekapcsolódott a csehszlovákiai magyar szellemi élet újjáteremtésébe. Megfeszített munkával, a pihenésre szánt időt is meglopva dolgozott. A Pedagógiai Főiskola, majd a Komenský Egyetem magyar tanszékének vezető docense lett. Az iskolaügy és tankönyvírás terén is nagy munkát vállalt magára. Sas Andorban a kiváló pedagógus, a sokoldalú író és kritikus, a becsületes ma- gatartású ember megtestesülését láthatták nemcsak a tanítványai, de mindazok, akik kapcsolatban kerültek vele. Megértéssel fordult az irodalomban „botladozva“ indulók felé, s nem feledkezett meg arról, hogy ő is csupán egy tagja a közösségnek, és csak akkor végez teljes munkát, ha tudásával embertársait és az egész társadalmat gazdagítja. A tudományos szocializmus rendszere alapján állva, határozottan kihangsúlyozta szellemi életünk egészséges fejlődésének kor- parancsát. A jelentős veszteségeket szenvedett csehszlovákiai magyar kultúrális élet talpra állítása céljából írt irányjelölő cikkeit, megemlékezéseit és tanulmányait — könyvbe gyűjtve — Történelmi és irodalmi tanulmányok címen adta ki. A magyar humoristák gyűjtőnevet viselő antológiában: Mire jó a humor és mit adnak nekünk a humoristák címén írt előszót; a személyi kultusz éveiben is bátran felvetette a kiállás és a társadalomkritika igényét. Következetesen arra törekedett, hogy a fejlődés fényével árassza el azt a homályt, melyet az egyes korok osztályérdekei, nacionalizmusa és fajgyűlölete teremtett. Művei a cseh- • szlovákiai magyar irodalom nagy értékei, az egyetemes magyar irodalomba számontartottak és egyre megbecsültebbek. Tíz éve búcsúztunk el Sas Andortól, aki életének nagyobbik felét, az új hazát adó Csehszlovákiában élte le. Itt halt meg, s itt jutott neki vég- tisztesség is. PÁRKÁNY ANTAL 1972. Vili. 20. 8
