Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

(A tanulmány első részét a Vasárnapi ÚJ SZŐ előbbi számában közöltük)

0 munkásosztály ellenségei azt állítják, hogy a proletárdiktatúra azt jelenti, hogy a munkásosztály kisajátítja a politikai hatalmat, a lakosság többi része fölé helyezi magát, és így a munkás- osztály hatalma öncélúvá válik. Lenin a kozákok első kongresszusán tartott beszámolójában az ilyen ellenségek címére ezt mondta: „Önöket a »proletár- diktatúra« szavával rémítették. Ezzel rémítették a parasztokat és a dolgozó kozákságot, azt akarták velük elhitetni, hogy a diktatúra nem egyéb, mint a munkás arcátlan erőszakoskodása.“ (Lenin Művei, 30. kötet, 398. old.)

A proletárdiktatúra a munkásosztály számára nem Cncél, hanem a politikai hatalom megőrzésének és elmélyítésének szükséges eszköze, a szocialista társadalom építésének pótolhatatlan eszköze. A munkásosztály a proletárdiktatúra nélkül nem teljesíthetné a forradalom utáni küldetését.

A munkásosztály a burzsoáziától eltérően etikailag helyesen jár el: nyíltan beszél uralmának jellegéről, viszont a burzsoázia minden eszközzel leplezni próbálja politikai rendszerének lényegét. A burzsoázia diktatúrája örökre meg akarja tartani a burzsoá osztály uralmát, míg a proletariátus diktatúrájának küldetése az osztálykülönbségek fokozatos megszüntetése folyamatának irányítása.

Ellenségeink néha úgy jellemzik a helyzetet, mintA munkásosztály történelmi szerepének megvalósítása az adott történelmi szakaszokban rendkívül bonyolult, igényes politikai, szervezési és ideológiai > feladat. Egységes nemzetközi politikai és ideológiai szervezetet követel meg. A proletariátus történelmi szerepének megvalósítása megköveteli, hogy a munkásosztály és a munkásosztály által vezetett dolgozók a történelem öntudatos forradalmi tényezőjévé váljanak. Hogy az osztály és a tömegek aktívan ismerjék objektív történelmi érdekeiket, a proletariátus tapasztalt forradalmi élcsapatának — a kommunista pártnak kell élére állnia. A kommunista párt a fő biztosíték és a vezető erő a proletariátus történelmi küldetésének, vezető szerepének és hegemóniájának megvalósításában. Mint forradálmi élcsapatnak politikailag, szervezetileg és ideológiailag egységesnek kell lennie. A párt egységét objektíve a munkásosztály történelmi érdeke határozza meg. Az egység magva a marxizmus—leninizmus forradalmi, tudományos elmélete. A marxizmus—leninizmus forradalmi tisztaságáról és alkotó jellegéről való következetes gondoskodás nélkül nem beszélhetünk reálisan a munkásosztály történelmi szerepének sikeres betöltéséről. Lenin „Programunk“ című munkájában ezt írta: „Nem lehetséges erős szocialista párt, ha nincsen forradalmi elmélet, amely egyesít minden szocialistát, amelyből a szocialisták meggyőződésüket merítik, amelyet alkalmaznak harci módhegemóniává deformálják. Túlértékelik az értelmiség szerepét, s lebecsülik a munkásosztály történelmi jelentőségét. A szocializmus osztályszociális struktúrájának reális fejlődését egy lépéssel sem lendítik előre. Ellenkezőleg, elmélyítik az ellentéteket a munkásosztály és az értelmiség között, deformálják a szövetségi politikát. A fizikai és a szellemi munka közti lényeges különbségek megszüntetése helyett elmélyítik a köztük lévő ellentétet, akadályozzák a baráti osztályok közeledésének lenini irányvonalát.

Az élet azt mutatja, hogy nem a revizionistáknak, hanem a következetes marxistáknak—leninistáknak van igazuk. A szocializmus sikeres építése megköveteli, hogy a társadalom valamennyi területén és valamennyi kérdésében következetesen megvalósítsuk a marxizmus—leninizmust.

A munkásosztály vezető szerepe megvalósításanak elsőrendű követelménye a munkásosztály jogainak meghatározása, mely a szocialista társadalom vezető és uralkodó osztálya. Ebből következik az a törveuy- szerű követelmény, hogy megszilárdítsuk a munkás- osztály hatalmát és valamennyi elsősorban politikai eszközét.

A munkásosztály vezető szerepének és hegemóniájának megvalósítása tartalmazza a szocialista építés feladatainak meghatározását és teljesítését. Ezelz

Ladislav Tomásek:

1972. VIII. 20.

A MUNKÁSOSZTÁLY HEGEMÓNIÁJA ES A JELENKOR

ha a proletárdiktatúra mély ellentétet teremtene a proletariátus és a dolgozók többi rétege között. A proletárdiktatúra ellen intézett támadásokkal akarják elválasztani a munkásosztályt a többi dolgozótól. A munkásosztály érdekei bizonyára nem azonosak a dolgozók többi szociális csoportjának érdekeivel. Az érdekeknek ezt a különbözőségét az határozza meg, hogy á munkásosztály és ezek a csoportok objektiven különböző pozíciót töltenek be a szocializmus gazdasági, politikai és ideológiai rendszerében.

Ez a különbség teszi szükségessé a munkásosztály vezető szerepét és a proletárdiktatúrát. Ezek a különbségek azonban nem ellentmondásosak, lehetővé teszik a munkásosztály érdekeinek integrálását a dolgozók nem proletár részeinek érdekeivel. Ezt az integrációt éppen a proletárdiktatúra valósítja meg. A proletárdiktatúra jelentős politikai eszköz (és nemcsak politikai), a munkásosztály történelmi szerepének és vezető szerepének megvalósításában.

Csak a proletárdiktatúra tudja megoldani a szocializmus idején a nem antagonisztikus ellentmondások kérdését. Furcsa, hogy azok, akik támadták a proletárdiktatúrát a nép ún. egységének nevében, a valóságban objektíve elmélyítették a dolgozók közti ellentéteket, a munkásosztályt szembeállították a többi szociális csoporttal és fordítva.

A proletárdiktatúra a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és a dolgozó értelmiség szövetségének politikáját jelenti. „A munka egyesített bennünket(Lenin Művei, 30. kötet, 398. old.), jelentette ki Lenin az előbb említett beszámolójában. Ezeket a szavait a munkás-paraszt szövetséghez intézte. Rámutatott, hogy csak a proletárdiktatúra tudja megvalósítani a dolgozó nép egységét a szocializmus építésének feltételei között.

A munkásosztály vezető szerepe a szocializmusban nem anakronizmus, ahogyan a revizionisták állítják, hanem objektív szükségszerűség, amelyet a munkás- osztálynak a szocializmus gazdasági és politikai rendszerében betöltött helye határoz meg. Végül rámutatott arra, hogy a szocializmusban is vannak irányzatok a kapitalizmus visszaállítására. Ezeket a kapitalista társadalomtól örökölt munkamegosztás adja. Csakis a gazdaságban, a politikában és a kultúrában érvényesített proletárdiktatúra vet gátat az ilyen irányzatoknak és irányítja sikeresen a szocializmus fejlődését a Lenin által meghatározott úton a munkásosztály történelmi szerepével összhangban.

A kizsákmányoló osztályok maradványai léteznek a szocializmusban, a tömegek tudatában csökevé- nyekkei találkozunk, de ezeket a tényezőket el kell nyomnunk. A szocializmusban is számos politikai, gazdasági és szellemi tényező hat, melyek, ha nem irányítják őket, letéríthetnék a szocialista fejlődést a helyes útról. Tapasztalataink is egyértelműen azt bizonyítják, hogy bármilyen elhajlás a lenini irányvonaltól törvényszerűen a szocialistaellenes irányzatok és erők malmára hajtja a vizet, megkárosítja a munkásosztály és a dolgozók objektív érdekeit. Ez nem szójáték. A leninizmust az osztályharc történelme határozta meg és a nemzetközi proletariátusnak az ellenség ellen folytatott harcában és a szocialista társadalom építésében szerzett tapasztalatainak általánosítását jelenti.

Az élet azt bizonyítja, hogy a szocializmus építésének helyes irányvonala megköveteli a nyílt forradalmi ideológiai irányvonalat. Ez az ideológiai stratégia a proletárdiktatúra rendszerét feltételezi. A forradalmi elméletért folyó harc szükségszerűsége nemcsak a politikai hatalomért folytatott küzdelemben, hanem a szocialista társadalom konstruktív építésének folyamatában is megnyilvánul.

szereikben és munkamódszereikben“. (Lenin Művei,

4. kötet, 214. old.)

A proletariátus történelmi küldetésére, vezető szerepére és hegemóniájára vonatkozó tanítás szervesen összefügg a kommunista pártra, mint a proletariátus forradalmi élcsapatára vonatkozó tanítással. Elvileg más mint a különböző revizionista koncepciók, melyek különféle ürügyekkel az ösztöpösség elméletét hirdetik és propagálják. Az ösztönösség elmélete mélyen árt a munkásosztály forradalmi küldetésének. Az ösztönös fejlődés nem csinál a munkásosztályból öntudatos forradalmi szubjektumot, hanem a kapitalista kizsákmányolás megtűrt tárgyának szerepére ítéli.

A második világháború után, de különösen az ötvenes években felcsapott a nemzetközi revizionizmus hatalmas hulláma, amely erősen kétségbe vonta a proletárdiktatúra és hegemóniája szükségességét a jelenben.

Ezek a revizionista irányzatok a tudományos-műszaki forradalom téves magyarázatából és a békés együttélés helytelen értelmezéséből indultak ki. Szubjektív, idealista, jobboldali reagálást jelentettek a mai korszak jellegének változásaira. Túlbecsülték az osztályerök erőviszonyának megváltozását a szocializmus javára. Ez törvényszerűen a burzsoázia, az antikommunizmus, a liberalizmus és a revizionizmus lebecsülésében tükröződött. Deformálódott az osztályharcról a szocialista forradalomról szóló marxi tanítás, és a marxizmusnak reformizmussal történő helyettesítésére irányuló törekvések ütötték fel fejüket.

A proletárdiktatúrára és a proletariátus hegemóniájára vonatkozó tanítás háttérbe szorult a szociális együttműködésre, harmóniára és partnerségre vonatkozó revizionista tézis mögött. A revizionizmus tévesen úgy magyarázta a békés együttélést, mint a leninizmus elhalását és a szociáldemokrata reformizmussal való helyettesítését. A leninizmus elleni közvetlen és közvetett támadásokkal törvényszerűen összekapcsolódott a leninizmus kulcsfontosságú kategóriájának, mint például a proletárdiktatúrának, a proletariátus hegemóniájának és a kommunista párt vezető szerepének tagadása. A revizionizmus a munkásosztályt szubjektiven, idealista módon magyarázta. A revizionisták azt az elvet propagálták, hogy a proletariátus már eléggé fejlett, ellenségeinek súlya nagyon csökkent, és így már nincs szüksége a kommunista pártra, sem pedig a proletárdiktatúrára.

Csehszlovákiában a revizionizmusnak az a válfaja nyilvánult meg, amely aránytalanul lerövidítette a proletárdiktatúra szükségességének időszakát. E téves platform szellemében beiyltlenül értelmezték a munkásosztály vezető szerepét és hegemóniáját. Voltak természetesen radikálisabb változatok is, amelyek teljes egészében tagadták a proletárdiktatúra szükségességét és jogosságát.

Csehszlovákiában olyan téves. nézeteket terjesztettek, amelyek abból indultak ki, hogy a tudományosműszaki forradalom áthelyezi a szocialista társadalom szociális szubjektumainak és mozgató erejének súlypontját. Azt állították, hogy a tudományos-műszaki forradalom elnyomja a politikai hegemóniát és intellektuális hegemóniával helyettesíti, ezáltal a munkásosztály vezető szerepéről szóló marxista tanítás elveszti jogosságát és ai értelmiség, az értelem hordozója válik a társadalom vezető erejévé.

A revizionisták nem tudják megérteni a politika, a gazdaság és az ideológia dialektikus egységét a s szocializmusban. A politikát a szellemi hegemóniával azonosítják, a tévesen értelmezett szellemi

a feladatok nagy igényeket támasztanak a munkás- osztállyal és élcsapatával — a kommunista párttal szemben. A feladatok bonyolultsága megköveteli a magas fokú szervezettséget, a munkásosztály nevelését. E feladatok teljesítése nélkül nem beszélhetünk a munkásosztály történelmi szerepének sikeres megvalósításáról.'

Országaink konkrét helyzete kettős feladat elé állítja a munkásosztályt, a dolgozó népet és a kommunista pártot: a munkásosztály hatalmának megszilárdítása és a kommunista párt vezető szerepének a lenini''elvek alapján történő megerősítése, a szocialista társadalom irányításának állandó tökéletesítése a társadalmi élet minden területén. Ez a két feladat dialektikusán feltételezi egymást, az egyik sem létezhet a másik nélkül.

E feladatok teljesítése szigorú önfegyelmet követel meg a munkásosztálytól és élcsapatától. Az öntudatos forradalmi fegyelem az alapfeltétele a munkásosztály történelmi küldetése sikeres teljesítésének a szocializmusban. A munkásosztály ■"-•s pártja meg tud birkózni a kitűzött feladatokkal. A párt és lenini vezetősége a szocializmus építése lenini stratégiájával összhangban álló nyílt és céltudatos irányvonalát választotta.

Törvényszerű, hogy oly nagy súlyt helyezünk a gazdasági fejlődésre, a termelés hatékonyságának növelésére.

A népgazdaság fejlesztésének feladatai neme n c a munkatermelékenység fokozásának és az életszínvonal emelésének célját szolgálják, hanem az osztályok gazdasági megszűnésére vonatkozó ismert lenini tézis megvalósítását is. A baráti osztályok Közeledése a szocializmusban megköveteli a város s a falu, a szellemi és fizikai munka közti különbségek megszüntetését. Ezen a téren jelentős hozzájárulást jelent a sikeres tudományos-műszaki fejlődés. A munkásosztály vezető szerepének keretében meg kell változtatnia önmagát és munkájának jellegét is. A munkásosztály politikai-nevelő törekvése azt a célt is szolgálja, hogy a munkásosztály iné <- értse, a gazdasági és tudományos-műszaki haladas az ő érdeke, dolgozóink érdeke. Ez rendkívül bonyolult, igényes, de örömteli feladat.

Számos további feladat áll előttünk. Ezek a szocialista társadalom építésének lenini irányvonalából következnek, és olyan bonyolult feladatok, hogy a munkásosztály csakis akkor oldhatja meg őket, ha következetesen megvalósítja vezető szerepét és a szövetkezeti parasztokkal és értelmiségiekkel kötött szövetségi politikájára támaszkodik.

Helytelenek azok a nézetek, amelyek a proletár- diktatúrát és hegemóniáját csak elnyomó funkciónak tekintik, amelytől elválasztódik a nevelő funkció. Ez a mesterséges megoldás ugyanis azt okozza, hogy idő előtt megszűnik a proletárdiktatúra és az állam szervező-nevelő funkciója hatalmi funkciójától függetlenül fejlődik. Ezáltal meginog a munkásosztály hatalmi pozíciója, amely nélkül elképzelhetetlen a szocialista állam szervező- nevelő funkciójának helyes érvényesítése.

A téves nézetek gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy a munkásosztály vezető szerepe a szocialista társadalom adott történelmi szakasza reális feladatainak figyelembe vételével a proletárdiktatúra két oldalának dialektikus egységét feltételezi. Figyelmen kívül hagyják, hogy a proletárdiktatúra a munkás-, osztály, a parasztság és az értelmiség szövetségének a politikája. Lenin a pétervári munkások helyzetéről mondott beszámolójában kijelentette: „A proletariátusnak uralkodó osztállyá kell lennie olyan értelemben, hogy vezeti az egész dolgozó népet, és politikailag uralkodó osztály“. (Lenin Művei, 26. kötet, 376. old.] Lenin szavai ma is időszerűek.