Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-16 / 192. szám, szerda
A Pieniny hazánk egyik legszebb vidéke. A Červený Kláštor csendes környéke és a Dunajec évről évre sok turistát csábít. A napokban is nagy a forgalom a Dunajecen. (Felvétel: K. Cích — CSTK) NEM KELL FÉLNI Ä MEDVÉTŐL Alig néhány hete Topoľčany vidékén a turisták, a gombászok között riadalmat keltett egy szokatlan hír: a közeli Kul- háíi-pagonyban az erdész medvével találkozott. Medve? Száz éve már, hogy ezen a vidéken az utolsó mackót lőtték. Azt is csak szinte véletlenül, mert az erdei hajtóvadászaton elejtője vaddisznónak nézte. Ez a medve még ma is látható a topolčanyi gimnázium biológia-szertárában. Közép-Szlovákiában szinte minden évben előfordul, hogy valaki magányos barangolás közben — nem kis ijedségére — medvével találkozik. Mivel hazánkban az utóbbi időben hivatalosan 300—350-re becsülik a szépen megszaporodott medvék számát, másrészt hegyeinkben egyre nő a turistaforgalom, talán nem lesz érdektelen a medvéről is szót ejteni. Ma Szlovákia az egyetlen ország Európa szívében, ahol a medve még a szabad természetben előfordul. Hatalmas, összefüggő, helyenként még őserdő jellegű erdőségeink, hegyeink- völgyeink ideális medvetanyát alkotnak. Ennek ellenére az 1930-as esztendőben itt is megcsappant a medveállomány, mert az év minden szakában, aki csak tehette, minden útjába kerülő medvét lepuffantha- tott. Híresek voltak a muráüi (Murány), a betliari (Betlér), a jávorinál medvevadászatok, ahol olykor egy-egy hajtóvadászaton több medvét ejtettek el. Azóta a medve országunkban védelmet élvez, tilos rá vadászni, és így aztán számuk évről évre szaporodik. Az Erdészeti Főigazgatóság csak kivételesen ad medvére lelövési engedélyt. Ezt külföldi vadászok vásárolják meg: egy medve elejtése államunknak kb. 1500 dollár bevételt jelent. Ezenkívül lőnek nálunk medvét múzeumok részére is, és lelövésre kerül az olyan medve is, amely málna, áfonya helyett inkább a húst kedveli és a havasi legelőkön békésen legelgető-kolompolgató birkanyájra, szarvasmarhára kap rá, vagy rendszeresen méheseket rabol ki. így aztán nálunk évente vagy 6—10 medve kerül terítékre. Ezek a garázda mackók azonban kivételt képeznek. Bízvást azt lehet mondani, hogy medvéink csaknem mind „vegetáriánusok“: élelmük szinte kivétel nélkül a különböző erdei gyümölcs, főleg málna, áfonya, szeder, vackor, de még a zsenge fű is. Közben a medve er- deinkben hasznos „szanitéc“- szolgálatot is végez, mert eltakarítja az elhullott, kivénhedt, beteg egyéb «'adat. Lárvák, csigák után kutat, de olykor még halászik is. Nagy tévedés volna a medvét holmi vérszomjas, közveszélyes xagadozónak tartani. Mint minden vad, a medve is, ha csak M Brigitte Bardot eladásra kínálja Saint-Tropez-i villáját. A híres La Madrague villa, amely ma 37 éves lakójával együtt az egyik legdivatosabb üdülőhellyé emelte az ismeretlen rivierai halászfalucskát, most állítólag három millió francia frankért megvásárolható. lehet, kitér az ember útjából. Hegyeinkben nyaranta sok száz asszony, gyermek szedi napszámban a málnát, áfonyát, számtalan turista járja hegyeinket, völgyeinket, ám valóban csak „fehér holló“ az olyan eset, hogy valakinek medvével gyűlt volna meg a baja. A TANAP (Tátrai Nemzeti Park) területén, Ľubochňa, Muráň vidékén, ahol talán a leggyakoribb a medve, sok erdész, vadász, erdőjáró bizonyítja, hogy az embernek nem kell félnie a medvével való alkalmi találkozástól. Alig emlékeznek olyan esetre, amikor a medve embert támadott meg. Legfeljebb akkor lehet kellemetlen a helyzet, ha az ember holmi hirtelen ösvénykanyarban kis bo- csait vezetgető anyamedvével találkozik össze meglepetésszerűen. De leggyakrabban akkor is segít a kiáltozás, a hadonászás. Lehet, hogy a medve ilyenkor rávicsorítja háborgatójára sárga fogait, dühösen mordul egyet, de aztán mégis egy hatalmas ugrással oldalt a sűrűbe veti magát, és elmenekül. Ilyenkor persze, akárcsak a hirtelen ránk támadó falusi kuvasz hősködésekor, kevésbé „hasznos a futás“. Sőt! Itt jegyzem még meg, hogy a medve még téli odújában, téli álma után szüli meg 1—2 bocsát. A bocsok meglepően picinyek: alig patkány-nagyságúak. Édes, vaksi kicsi macik, melyek csak 3—4 év múlva fejlődnek valóban tekintélyt parancsoló medvékké, melyek méltán képezik hazai erdeink, hegyeink- völgveink egyik büszkeségét. SZÜTSY LGRÁND IRODAIM! PÁLYÁZAT a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére A Szlovák Nemzeti Felkelés a szlovák nép, s vele együtt hazánk valamennyi népe történelmének egyik legdicsőbb fejezete, antifa- íiszta és internacionalista érzelmének múlhatatlan értékű megnyilvánulása. A felkelés 30. évfordulója — amelyre 1974-ben kerül sor —, minden bizonnyal újabb értékes alkotások megírására ihleti íróinkat. Az SZSZK Művelődésügyi Minisztériuma, a Szlovák Irodalmi Alap és a Szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetségének Központi Bizottsága az új, értékes, politikailag is elkötelezett alkotások születését elősegítendő az említett jubileum tiszteletére irodalmi pályázatot hirdet, amelynek egyik legfontosabb célkitűzése, hogy olyan művek lássanak napvilágot, me. lyek jelentős mértékben elősegítik fiataljaink, s társadalmunk valamennyi emberének szocialista hazafiságra 5s proletár nemzetköziségre való nevelését. A pályázatra — három géppel írott példányban Slovenský literárny fond, Bratislava, Štúrova 8, címre — Dlyan irodalmi alkotások küldhetők be, melyek eddig nyomtatásban még nem jelentek meg, s tematikailag az ellenállási mozgalomhoz kapcsolódnak (partizánharcok, a csehszlovák katonai egységek tevékenysége a Szovjetunióban, hazánkban és Nyugaton, a spanyol polgár- háború stb.). A pályázat műfajok szerint több kategóriára oszlik: költészet, regény, elbeszélés vagy novella, ifjúsági elbeszélés, színmű, tévéjáték, filmforgatókönyv, rádiójáték, történelmi elbeszélés, emlékezések vagy emlékiratok, valamint irodalmi tanulmány az antifasiszta irodalomról. Minden kategóriában három díjat (átlag 15, 10 és 5 ezer korona értékben) és több kü- löndíjat ítélhet oda a később kijelölendő zsűri. A pályázaton hazánk valamennyi polgára részt vehet szlovákul, ukránul vagy magyarul megírt irodalmi alkotással. A beküldési határidő: 1973. december 31. Eredményhirdetés a Szlovák Nemzeti Felkelés Í0. évfordulóján lesz. A legsikerültebb pályaműveket a pályázat meghirdetői kiadásra javasolják. Találkozás — önmagunkkal (Tallózás a Slovenské pohľady legújabb számában) A lapszemle — legyen az anyanyelvű vagy idegen nyelvű sajtótermékekkel való ismerkedés — ablaknyitás a világra. Segítségével és közvetítésével egy más, a sajátunkétól többé- kevésbé elütő szellemiség és kultúra körvonalai rajzolódnak ki előttünk, új szellemi égtájak alatt bolyonghatunk, új barátokkal, új „szellememberekkel“ foghatunk kezet. Előfordul azonban az is, hogy az idegen nyelvű szellemi „külhonban“ bolyongva földiekkel találkozunk. Ebben az esetben mondhatjuk azt, hogy önmagunkra nyitunk ablakot. Ilyen örömteli találkozásban volt részünk a Slovenské pohľady ez évi hetedik számának lapozgatása közben is. A patinás múltra visszatekintő, kisebb-nagyobb megszakításokkal már 184B óta megjelenő, immár a 88. évfolyamánál tartó szlovák irodalmi folyóirat szerkesztősége a lap legújabb számának jelentékeny részét a csehszlovákiai magyar irodalomnak szentetlte. A hetven oldalnyi válogatás természetesen nem adhat képet irodalmunk egészéről. Főleg mennyiségi szempontból nem. A válogatók tehát arra törekedtek, hogy a minőségi másság minél változatosabb legyen. Tudva, hogy a szivárvány akkor is hét színben ragyog, ha nem a teljes ívét, hanem csupán egy szeletét látjuk, megpróbálták bemutatni irodalmunk színspektrumát, azaz az egymástól elütő stílustörekvéseket, a jellegbeli különbségeket. Ékesen bizonyítja ezt a lírai körkép is, amelyben Csontos Vilmos hagyományos stílusú verse mellett ott találjuk a fiatal, modernista szellemben író Tóth László költeményét is (A kenyér törvényei). Dénes György finoman kimunkált, a Nyugat egykori költőinek hatását tükröző művét a klasszikus magyar költőket is nagyszerűen tolmácsoló Emil Boleslav Lu- káč fordításában olvashatjuk. Zs. Nagy Lajos Repülőgépen című költeményét ugyancsak ő ül. tette át szlovákra. Lukáč műfordítói képességeiről ml sem tanúskodik ékesebben, mint az a tény, hogy az egészen más jellegű, lendületes Cselényi-ver- set is mély átérzéssel, az eredeti hangulat maradéktalan átmentésével tolmácsolta. A válogatásban egy-egy vers képviseli Báby Tibort és Gály Olgát. Költészetünk modernebb törekvéseit Tőzsér Árpád (Zuhogá- sok), Mikola Anikó (Magányunk próbája], a már említett Tóth László, Bárczi István, Gál Sándor és Batta György versei tükrözik. Valamennyit a fiatal, de műfordítói képességeit a már megjelent Kassák-válogatással, illetve a közeljövőben megjelenő Weöres Sándor-kötetteJ is bizonyító fiatal szlovák költő, Vojtech Kondr ót tolmácsolta. A versekről elmondhatjuk, hogy jó kezekbe kerültek, s az eredeti művek egyenrangú párjának tekinthetők. Magát a szépirodalmi anyagot Csanda Sándor A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődése 1945 után című tanulmánya vezeti be. Az írás — noha kissé katalógusszerűen, rengeteg adattal, címmel és évszámmal — bemutatja az elmúlt két évtized irodalmában felbukkant írókat, költőket, s a jelentősebbeknél pár szavas, pár soros jellemzést is ad műveikről. A szíu- spektrum felvillantása érdekében talán jobb lett volna egy kisebb, de gazdagabb színű szeletel bemutatni, nem pedig a szivárvány teljes ívét. Persze az is igaz, hogy Csanda elsődleges célja nem az értékelés, hanem a bemutatás volt, e célnak pedig tökéletesen eleget tett. A csehszlovákiai magyar prózát csupán öt írónk képviseli* Prózaíróink száma egészen „prózai“ okokból kisebb; a novella, az elbeszélés több teret követel, a lehetőségek megszabta keretbe tehát kevesebb fért belőlük, mint a versekből. Az idősebb nemzedéket Szabó Béla és Egri Viktor képviseli, a leg- fiataiabbakat Kovács Magda ]<*- ku nem hazudott című novellája. Dávid Teréztői a Kurt von Eiberingen, Duba Gyulától a Tárgyalás előtt című írások reprezentálják prózánkat. A fordítások — az A. Spaňol tolmácsolta Kovács-novellán kívül — Tomáš Ščevlik munkái. A Slovenské pohľady hetedik száma felvillantja művészeti életünk más szféráit is. Hazai képzőművészetünket két jelentős, elismert alkotó: Lőrincz Gyula és a nemrég elhunyt Szabó Gyula reprezentálja. Az előbbitől főleg a Kosúti 1931 és a Dózsa című sorozat egyes lapjait láthatjuk, az utóbbi nem összefüggő ciklusdarabokkal, hanem önálló művekkel szerepel. Összefoglalásként azt állapíthatjuk meg, hogy a Slovenské pohľady válogatása — a lehetőségekhez mérten — gazdag, színes és változatos. S végezetül ki kell emelnünk a szerkesztőség munkáját, amellyel hozzájárult a szlovák közönség előtt viszonylag ismeretlen irodalmi értékek bemutatásához, s nemcsak a munka, hanem a művészet, a szellemiség frontján is közelebb hozta egymáshoz hazánk nemzeteit és nemzetiségeit. ZALABAl ZSIGMOND Hogyan készülnek a különleges japán fametszetek? EZ ÉV ŐSZÉN NYÍLIK MEG AZ ELSŐ „UKIJOE" MÚZEUM TOKIÓBAN 3 972 szeptemberében nyílik meg az első, speciálisan ukijoe műveket bemutató múzeum a Ginzán, Tokió vásárlónegyedének híres főutcáján. Az ukijoe tulajdonképpen egyfajta zsanér festészet és fametszés, amely az Edo-kurszak idején virágzott, 1615-től 1868-ig. Ez a múzeum lesz az a központ, ahol az ország ukijoe művészete méltó helyet kap és a múzeum felállításának alapját az ún. Hiraki-gyűjtemény átvétele adta meg. Ez Japán legkiválóbb ukijoe gyűjteménye mind meny- nyiségi, mind művészeti szempontból. A gyűjtemény kb. 6 ezer darabból áll és értéke kb. 800 millió jen (2,6 millió dollár). Anyaga különösen a háború végén növekedett meg tekintélyesen, amikor alapítója, Hiraki Sindzsi megvásárolta a két legnagyobb magángyűjtemény legjavát és így megakadályozta, hogy azokat eladják a külföldi gyűjtemények számára. Ezek voltak: a Mihara- gyűjtemény, amelyből a műgyűjtő kb. 3 ezer és a Hoonkai Szaitó-gyüjtemény, amelyből mintegy 800 műalkotást vásárolt meg. Ennek eredményeként a Hiraki-gyűjteményben jelenleg 11 olyan értékes műalkotás található, amelyet a kormány jelentős nemzeti kincsnek nyilvánított. Közéjük tartozik a „Folyópart mentén hűsülő asszonyok“, Kiyonagas (1752—1815) alkotása, a „Szépség a cseresznyevirág alatt“, Tojonobu (1/11—1785) műve, valamint az „Edo külvárosának nyolc látképe“ c. sorozat darabjai, amelyet Hiroshige készített. Művészettörténeti szempontból e gyűjtemény arról nevezetes, hogy az ukijoe — e különleges japán művészet — fejlődésének egész területét rendszerezve mutatja be, kezdeti szakaszától virágzásán át, egészen a hanyatlásáig, vagvis 1660-tól 1870-ig. A múzeum egy kis különtermében nap mint nap fametszők és lenyomatkészítők mutatják majd be az ügyességüket az érdeklődőknek. A kutatóteremben az ukijoe művészettel foglalkozó mintegy 4 ezer kötetnyi könyv várja mindazokat, akiket e művészet érdekel és akik ezen a területen kutatásokat akarnak végezni. A tervezett múzeum iránt máris igen nagy a külföldi múzeumok és kutatók érdeklődése, megnyitása után minden bizonnyal az ukijoe művészet külföldi és japán rajongóinak Mekkája lesz. Az ukijoe művészet jellegzetesen japán. Bár a fametszés maga kínai eredetű, a XI. századból fennmaradt darabok is igazolják, hogy a fametszetek már akkor igen kifinomult technikával készültek Japánban. A korai japán fametszetek vallási jellegűek voltak, témájukat a buddhista hitvilágból vették. Kezdetben csak a fekete kontúrvonalakat nyomatták ki és az így nyert képet színezték. Ezek a korai képek többnyire legyezőalakúak voltak, csak később tértek át többszínnyomásos képek készítésére. A japán fametszet az Edo-korszakban (1615—1868) vált híressé. Maga az ukijoe szó nem régi keletű: elsőnek Ihara Szaikaku 1682-ben kiadott művében szerepel ez a kifejezés, amely tulajdonképpen zsánerképet jelent. Az ukijoe művészek képeik témáját főleg az örömnegyedek és a színházi élet köréből merítették, a környéküket benépesítő teaházakat és az ott élő gésákat örökítették meg. Meg kell említeni, hogy egy metszet elkészítéséhez három ember munkája szükséges. Az első a művész, akinek nevét az utókor is őrzi és aki az alapmotívumot — rendszerint vékony rizspapírra — felfesti és megfelelő színekkel ellátja. De csupán e művész létezésével mindössze egy szép vízfestménnyel gyarapodna a művészet. Két másik mesterember munkája szükséges a mű végleges elkészítéséhez, akiknek kilétét az utókor rendszerint nem ismeri. Egyikük a famet- sző mester, aki az eredeti rajz nyomán általában cseresznye- fából ügyes kézzel és különleges eszközökkel kivési a körvonalakat. Ez a mester annyi faducot készít, ahány színt a művész képe kialakításában alkalmazott. Ezután következik az a — szintén a névtelenség homályába vesző mester, aki a kivésett dúcokról vékony rizspapírra, igen nagy gondossággal lenyomatat készít. Az ukijoe művészet azért alakult ki, mert a japán polgári lakosság lakása díszítésére képeket igényelt, de az egyedileg festett képek ára a japán kisember számára megfizethetetlen volt. így viszont a több példányban készített fametszeteket könnyebben megvásárolhatták. Amikor 1868-ban Japán megnyílt a külvilág előtt, a beözönlő külföldiek hamar felfigyeltek a különös, egyedi és szép japán művészetre és megkezdődött a japán fametszetek felvásárlása. Sok metszet került külföldre, így Franciaországba is és a művészettörténet feljegyzi, hogy hatást gyakoroltak a francia impresszionista festészetre is. (Journalists Affairs) 1972. VIII. 16.
