Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-15 / 191. szám, kedd
Vizsgálat egy minden gyanún felül álló polgár ügyében * (olasz) Kemény, kíméletlen ez a film, a nyugati rendőrség egész hatalmi gépezetéről, az apparátus korruptságáról. A jellemte- len emberek magánbűnözése kapcsán nemcsak morális ítéletet mond, hanem érzékelteti a represszió belső mechanizmusának törvényeit is. Tömören így foglalható össze Elio Petri filmje, melynek kvalitásait egy can- nes-i nagydíj, az 1971 évi Os- car-díj, a VII. moszkvai filmfesztivál díja és még több ki- sebb-nagyobb kitüntetés fémjelzi. De miről is szól voltaképpen a film, ki az az Elio Petri, mivel érdemelte ki az alkotás ezt a tengernyi, igen nagy elismerést? be, hogy a magas beosztás, a hatalom „szentté és sérthetetlenné“ avatja őt), Illetve bizonyságot akar szerezni hatalmáról. Az áldozat lakásán szándékosan nyomokat hagy, hogy szinte élvezettel figyelhesse a vizsgálat eredményeit. Mert ugyan kinek is jutna eszébe, hogy a gyilkosságot a politikai osztály új főnöke követte el. Erre gondolni sem mernek, jóllehet a szálak hozzá vezetnek, s önmaga vallomást is tesz. A hatalmi gépezet azonban kifogástalanul működik, az apparátus munkája nem szakítható félbe.,. Látszólag jól induló, izgalmas krimi tanúi lehetünk, bár a tettes az első perctől kezdve A Vizsgálat egy minden gyanún felül álló polgár ügyében című olasz film egyik jelenete. (Balról: Gian Maria Valonté, a film főszereplője.) Elio Petri az olasz „politikus“ film élenjáró képviselője; már « hatvanas években tanúbizonyságot tett arról, honnan jött s milyen irányban szándékozik folytatni útját, világosan megfogalmazta politikai állásfoglalását. Ez a magatartás kifejezésre jut filmjeiben is, melyek a neorealizmus jegyeit viselik magukon. Már debütáns munkájában, a Gyilkos-ban lerántja a leplet az olasz rendőrség nyomozási módszereiről; a megkezdett úton azóta töretlenül halad tovább (egy-két kisebb kitérőt leszámítva, amikor a kommersz-film követelményeit szem előtt tartva kénytelen volt engedményeket tenni), ezt igazolja az idei cannes-i fesztivál nagydíjas filmje, A munkásosztály a paradicsomba megy című alkotása is. Most bemutatott filmje — mely remekül ötvözi a neorealizmus stílusjegyeit és a brech- ti poétikát — egy magas beosz tású rendőrségi tisztségviselőről szól, aki kisebbrendűségi érzésekkel, gátlásokkal küzd, másrészt a saját hatalmától megrészegedve ellenállhatatlan vágyat érez, hogy visszaéljen ezzel a hatalommal. A történet azzal kezdődik, amikor a főhős, a gyilkossági ügyek kivizsgálásával megbízott osztály vezetője a rendőrségen átveszi a politikai osztály vezetését, de még aznap meggyilkolja szeretőjét. Tettével kettős célt követ: bosz- szút akar állni azért a sok megaláztatásért, amelyben a nő részesítette (a mazochista hajlamú nő állandó gúnyolódásával magára haragítja a férfit, másrészt arra ösztönzi, sőt, valósággal kiprovokálja: bizonyítsa □ A francia filmgyártás új reménysége Muriel Catala, aki a Le Sauveur című filmben, Horst Buchholz oldalán, az ártatlan, hamvas fiatalságot képviselte. A Faustine ou le bel été című filmben mindenkit elbűvölt természetes játékával, drámai tehetségével. Faustine tizenhat éves kislány, aki beleszeret pajtásai apjába s ez a szerelem csaknem végzetesnek bizonyul. ismert. Ha nem Elio Petri neve szerepelne az alkotógárda tagjai névsorában, talán nem is várnánk többet a filmtől, így azonban már előre sejthetjük, hogy a történet mögött komoly mondanivaló húzódik meg. Igen, Elio Petri súlyos vádat mond a kapitalista világ hanyatlásra ítélt rendszeréről, kevésbé rózsás képet fest az olasz rendőrség korruptságáról. Petri előtt még senki sem vett bátor ságot, hogy ilyen kendőzetlenül mutassa meg az olasz rendőrség módszereit: a veréssel kísért kihallgatásokat, a „felforgató elemek“ kínzását, a telefonok lehallgatását, a félelmet és szorongást kiváltó pszichológiai erőszak alkalmazását stb. A film tehát nem egy pszichopata egyén felette érdekes és izgalmas esete — Elio Petri tolmácsolásában a történet szélesebb összefüggéseket nyer: leplezetlenül kimondja, mivé fajulhat a rend őreinek munkája, ha a hatalommal visszaélő s a hatalomtól megrészegült egyén mögött a korrumpált társadalmi rend gépezete áll. „A vizsgálat egy minden gyanún felül álló polgár ügyében“ a rendező eddigi legkiforrot- tabb műve; tökéletes mesterségbeli tudással, korszerű kifejezési eszközökkel készült film. Sikerét nem csekély mértékben Gian Maria Valonté játéka biztosítja, aki színészi eszközeinek széles skáláját bemutatva remekbe szabott alakítást nyújt. Glan Maria Valonté ez idő tájt kétségkívül a legérettebb olasz színész, aki a gyilkos, vagyis a politikai osztály főnökének szerepében egy-egy képkockában sajnálatra méltó gátlásos kisember, más képkockákon viszont megvetésre méltó gyilkos vagy főnök, aki bizalmatlanságával, illetve túlzott határozottságával, céltudatosságával és tekintetnélküliségével félelmet kelt a beosztottak körében. A főszereplő legnagyobb erénye, hogy teljes mértékben azonosulni tudott a figurával, játéka a legapróbb részletekig kidolgozott. Filmbeli partnere Florinda Bolkan, akit — jó színészi képességei ellenére is — Valonté szuggesztív egyénisége elhomályosít. —ym— VERSENYFUTÁS A PONTOSSÁGÉRT Az időmérő-szerkezetek nem álltak meg a fejlődés útján. A rugók lassan eltűnnek a karórákból, parányi villamos szerkezetek veszik át szerepüket. Éveken át járnak felhúzás nélkül, de vannak már „örökjáró“ szerkezetek is. A pontosság is egyre jobban előtérbe kerül. Már a bil- liomod másodperc pontosságú órák sem ritkák, persze nem zseb- vagy karórák, hanem a tudomány igényeinek kielégítésére. — Ilyen megállapításokat olvasunk a hazai és a külföldi sajtó hasábjain. Vizsgáljuk meg az ott olvasottak alapján, hol is jár ma az óra? MENNYI EGY MÁSODPERC? Ki tudja megmondani, mennyi egy másodperc? A fürge másodpercmutató a karóránkon semmit sem mond erről. Olyan gyorsan jár, ahogyan az órás beállította. Az Oj Magyar Lexikon 1961-ben kiadott kötete így szövegezi meg a másodpercet: „az 1900-i tropikus év 31 556 925,975-öd része. Most már csak a tropikus év hosszának kellene utánanézni, de inkább hagyjuk abba a nyomozást. A csillagászok sokáig büszkék voltak arra, hogy ők tudják egyedül meghatározni a pontos időt az égi mechanika törvényei alapján. De mit lehet tenni, ha már a Föld sem forog pontosan? A csillagászok szerényen félreálltak, és a fizikusok az atomok mélyéből „húzták elő“ minden idők legpontosabb másodpercmértékét. így a pontos idő meghatározásáért folyó versenyben jelenleg a cézium—133 atom áll az élen. A Nemzetközi Súly- és Mérésügyi Hivatal döntése szerint 1967 októberétől a cézium—133 atom két magas energiaállapota között leadott elektromágneses rezgés 9 192 631 770 ciklusának időtartama tesz ki éppen egy másodpercet. „HOSSZÜTÁVÜ" ÓRÁK ÉS TÁRSAIK Az elmondottakból következik korunk óraszerkezeteinek két alapvető fejlesztési irányzata: egyfelől olyan órák szerkesztése, amelyek felhúzás nélkül is évekig járnak, másrészt pedig egyre pontosabb órák készítése. Az óraszerkesztők leleményessége érdekes „hosszútávú“ órák megjelenéséhez vezetett az elmúlt évtizedben. A svájci Átmos nevű asztali órákban például etilkloriddal töltött harmonikaszerű fémtartályt helyeztek el, amely a légkör hőmérsékletváltozásai szerint kitágul és össze- húzódik. Eközben ötletes szerkezet húzza fel az óra rugóját, s ez már a szokott módon mozgatja az óramutatókat. Az óra annyira érzékeny, hogy egy fok hőmérsékletváltozás is 48 óráig működteti. Minthogy nem múlik el nap a levegő hőingadozása nélkül, az Átmos elvileg örökéletű, legalábbis addig, amíg hagyományos mechanikai alkatrészei nem mondják fel a szolgálatot. Karórákba nehéz lenne beépíteni ilyen érzékeny szerkezetet, ezért a tervezők arra gondoltak, hogy az emberi kar mozdulatait kell észrevétlenül felhasználni az óraszerkezet rugójának felhúzására. így jelentek meg az önfelhúzó órák. Az NDK-beli glashüttei óragyár lengő félkorongot illesztett karóráiba. Ez a nehezék a kar mozgása szerint leng tengelye körül, de akármelyik irányba fordul el, egy kilincskerék segítségével mindenképpen felhúzza a rugót. Ha este lekerül az óra a karról, felhúzott rugójában még negyven órányi járáshoz elegendő energia tárolódik. A KARÓRÁK „VILLAMOSÍTÁSA“ A villamosság sem kerülte el az óraszerkesztők figyelmét. Nem volt nehéz beépíteni asztali vagy faliórába egy parányi szinkronmotort, de a karórák „villamosítása“ csak akkor kezdődhetett el, amikor megjelentek a parányi gombelemek és akkumulátorok. A hagyományos villanymotorok helyett azonban valamilyen új mozgatőszer- kezetet kellett találni. Már több mint egy évtizeddel ezelőtt megjelentek a rezgő elektromágneses billegőjű karórák. Az amerikai Hamilton- gyár olyan órákat hozott forgalomba, amelyekben parányi elektromágneses tekercsek lengenek álló mágnesek felett. A Junghans-óragyár hangvillával pótolta a mozgatószerkezetet. A hangvillát tranzisztoros rezgéskeltő lengette másodpercenként 360-szor. A villa egyik ágán parányi drágakő kapaszkodott egy kilincskerék fogaiba és minden rezgése egy foggal továbbította a kereket. Mindez egy apró karórában valóságos finom- mechanikai csoda volt, és a karóra árát is olyan magasra emelte, hogy sorozatgyártása nem volt kifizetődő. Ezért a gyár nemrégiben olyan típust hozott forgalomba, amely feltehetően nagyobb sikert arat. Az újfajta Ato-Chron karóra legkényesebb része egy rendkívül pontosan kiegyensúlyozott „lendkerék“, amely azonban nem kör-, be forog, hanem csak a hagyományos órabillegőhöz hasonlóan ide-oda leng, rugó helyett pedig elektromágneses erőtér tartja mozgásban. A villamos órahajtásra nemrég újabb ötletes megoldást találtak: a hollandiai Philips-labora- tóriumban két piezoelektromos kristályrúdból vibráló szerkezetet készítettek. Ezek a kristályok villamos feszültség hatására megváltoztatják alakjukat. Minthogy a két rúd ellenkező pola- ritású, ha feszültséget vezetnek rájuk, az egyik megnyúlik, a másik pedig összehúzódik, s a parányi ragasztott kettős pálca meghajlik. Ebből következik, hogy váltóáramot vezetve a piezoelektromos kristálypálcára, az áram frekvenciájának. ütemében vibrálni kezd. Végéhez kilincskereket kell illeszteni (amely csak egy irányban foroghat), s máris alkalmas óraszerkezet hajtására. KVARCÓRÁK, ATOMÓRÁK A fizikai, a csillagászati mérésekhez nagy pontosságra van szükség. Kinevetnék azt a fizikust, aki stopperórával igyekezne megmérni például a fénysebességet. Ilyen célokra kvarcórákat és atomórákat használnak. A kvarcórák a piezoelektromos jelenséget hasznosítják. Ha áramot vezetnek egy kvarckristályra, rezegni kezd. Ha az áram frekvenciája azonos a kvarckristály saját rezgésszámával, olyan rezgőkört lehet létesíteni, amelynek frekvenciája állandó, sohasem csillapodik. A kvarckristály rendkívül pontosan rezeg, de másodpercenként több milliószor, ezért az óriási rezgésszámot különféle elektronikus szerkezetekkel kisebb egységekre „osztják le“, az utolsó fázisban ezután mutatókra vagy szám- tárcsákra kerül az idő. A kvarcórák rendkívül pontos szerkezetek, de sok gondot okoznak. Minthogy a kvarckristály rezgésszáma erősen függ hőmérsékletétől, ezért tökéletesen hőszigetelő rendszer mélyére dugják, hogy még az ezredfokos hoingadozásoktól is megóvják. Ugyanakkor rezgéscsillapító szerkezetekkel veszik körül, nehogy a környezet rezgései befolyásolják az óra járását. A kvarcórákkal már tízmilliomod másodperces pontossággal mérhető az idő, de nem ez a végső határ. A pontos csillagászati megfigyelésekhez, a radarcsillagászati mérésekhez vagy az általános relativitáselmélettel kapcsolatos kísérletekhez még finomabb időmérő szerkezetre van szükség. Az atomórák működési elve elég bonyolult. A lényeg az, hogy villamos erőtérrel magasabb energiaszintre „szivattyúzzák“ egyes gázok (pl. ammónia) vagy elemek atomjainak elektronjait, s amikor ezek az elektronok visszaugranak eredeti energiaszintjükre, közben saját frekvenciájukon kisugározzák az elnyelt energiát, s ezt a természetben talált legpontosabb rezgést használják fel a pontos időmérésre. Az atomórák fejlesztését 1945-ben kezdték el a világ legnagyobb kutatólaboratóriumaiban, de az első működő példány csak 1955-ben készült el. A brüsszeli világkiállításon már olyan atomórát mutattak be, amely harminc év alatt késik vagy siet egy másodpercet. Ez óriási eredmény volt akkoriban, de ma már nemcsak többféle atomóratípus létezik, hanem kereskedelemben Is kaphatók. A pontossági rekordot jelenleg a cézium—133 atomóra tartja egy billiomod másodperces pontossággal, de ismeretesek még kvarccellába zárt, rubidium gőzzel működő atomórák és hidrogén- maser órák is. A pontosságnak ebben a birodalmában azonban már csak a fizikusok ismerik ki magukat. A radar utóda: a lidar A radarok (rádiólokátorok) működése az elektromágneses hullámok visszaverődésén alapul. Adóantennájuk keskeny nyalábban rendkívül rövid ideig tartó impulzusokat sugároz ki annak a tárgynak az irányába, amelynek a helyét meg kell határozni. Elengedhetetlen feltétel, hogy a bemérendő tárgy visszaverje a rádióhullámokat. A visszavert jeleket nagyon érzékeny URH- vevőkészülékkel fogják fel, majd a felerősített jelek egy katódsugárcső ernyőjén kis csúcsok alakjában jelennek meg. Az ernyő bal oldalán felrajzolódik a kibocsátott magasabb, és tőle jobbra a visszavert alacsonyabb jel. A két csúcs közötti távolság arányos a bemérendő tárgynak az adóállomástól való távolságával. Minthogy a műszer skáláját megfelelő léptékben hitelesítették, a skáláról közvetlenül leolvasható a bemért tárgy valóságos távolsága. A radarok üzeméhez kezdetben méteres és deciméteres elektromágneses hullámokat használtak, majd áttértek a centiméteres és a milliméteres hullámok használatára. Ez az antennaméretek csökkentését és a radar felbontóképességének javítását eredményezte. A méretekről és a távolságokról annál pontosabb adatok nyerhetők, minél kisebb hullámhosszúságú radarsugár- ral tapogatják le a céltrágyat. A lézerek kifejlesztésével a lokátortechnika a lidar nevű új műszerrel gazdagodott. Ez a radar optikai megfelelője olyan értelemben, hogy a céltárgyak „letapogatására“ nem rádióhullámokat, hanem a fényhullámok tartományába eső elektromágneses hullámokat használ (a lidar is betűszó: light detection and ranging — céltárgy jelenlétének kimutatása és helyének meghatározása fényhullámokkal). A lidar létjogosultságát az indokolja, hogy a fény hullámhossza 4—5 nagyságrenddel kisebb a radarokban használt letapogató sugár hullámhosszánál. így a lidar a radar felbontóképességét messze felülmúlja, s lényegesen nagyobb pontosságú távolság- és sebességmérésre nyújt módot (10 kilométer távolságot például 1 centi- méteres pontossággal mér meg; a Hold körül 2000 kilométer magasságban keringő Hold-szput- nyik irányát és sebességét a Földről körülbelül 0,1 százalékos pontossággal jelzi). A meteorológusok fegyvertárába már évekkel ezelőtt bevonult a rádiólokátor; nem csupán a légi közlekedés biztosításában, hanem az általános meteorológiai tevékenységben is fontos szerephez jutott. Most a lidaron a sor. Nemcsak a nagyobb jégrészecskék és esőcseppek detektálására alkalmas, hanem visszaverődést kap a felhők sokkal kisebb, radarral ellenőrizhetetlen cseppjeiről, vagy arról a mikroszkopikus, szemcsés anyagról is, amely általában a tisztának vélt levegőben is jelen van. (dj) 0 I HLMEK
