Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-02 / 180. szám, szerda
BABÄK (Tóthpól Gyula felvétele) A Dunamenti Múzeumban nyáron sem szünetel a tevékenység Ni ncs uborkaszezon Sok látnivaló akad a Duna- menti Múzeumban a vakáció ideje alatt is. Állandó jellegű régészeti és történelmi részlegek, sok figyelemre méltó dokumentumot tár a néző elé. Parkosított udvarán elhelyezett hatalmas kőkoporsók sora hívja fel először az érdeklődők fi- gelmét. Ezek a szarkofágok a környék területéről, a rómaiak korából származnak. Azután a bejárat folyosóján, ideiglenesen elhelyezétt kőtár kínál érdekes látnivalót. Az 1912-ben alapított, majd 1970-ben újra szervezett és kibővített Dunamenti Múzeum anyaga ma már az ország jelentős közgyűjteményei közé tartozik. Kutatómunkája is az egész Duna-mentére vonatkozik. Rendszeres archeológiái feltárásait is ezen a területen végzi a saját, valamint a nitrai Archeológiái Intézet kompetenciájában. Régészeti osztályának, gyűjtései köre a paleolit-tói a honfoglalásig terjedő időszakot öleli fel. Ez az anyag a múzeum emeletének három termében látható. Középkori és újkori részlege az ezt követő négy helyiségben tekinthető meg. Komárom és környékére utal az itt kiállított, tematikusán rendszerezett történelmi anyag. Napjainkban még csupán szerény helyet kap ezen a részlegen a viKULTURÁLIS hírek □ Az Irkutszkból a Bajkál felé vezető út mentén, a Tal- zinka folyó partján 50 hektár kiterjedésű szabadtéri szibériai múzeum létesül, amely különböző szibériai tájak népi építkezési, öltözködési, halászati, vadászati, földművelési és természetesen: művészeti alkotásait mutatja be a látogatóknak. A házak, jurták és sátrak nagy része olyan falvakból került e múzeumba, amelyek nem léteznek többé: a hatalmas szibériai gátak felett létrejött tórendszerek vize borítja egykori helyüket. □ Hosszabb szünet után újra filmet forgat Kósa Ferenc. Csoóri Sándorral közösen írták a forgatókönyvet, a címe: Nincs idő. A cselekmény nagyrészt a Horthy-korszak börtöneiben játszódik. Az operatőr Sára Sándor. 0 Varsóban tizenhárom részes színes tévéfilmet forgattak Balzac és Hanska asszony szerelméről. Rendezői a lengyel Wojciech Solarz és a francia Francois Gir. Hanska asszonyt Beata Tyszkiewicz, Balzacot rierre Meyrand játssza. dékre jellemző etnográfiai gyűjtemény. Ez persze nem jelenti, hogy a Dunamenti Múzeum legújabb történelmi és néprajzi gyűjtése ne lenne kielégítő. Sőt, nagyon intenzív. Raktáraiban számottevő anyag sorakozik, s csak helyszűke miatt nem kerülhet bemutatásra. A múzeumnak ez a szakasza a feudalizmus és a kapitalizmus korszakát szemlélteti egészen 1918-ig. Tematikája a múlt és a jelen egybevetése, a különböző korszakok szembesítése, az emlékezés és az emlékeztetés tárgyilagos bemutatása. Az itt fellelhető tárgyak, okiratok, könyvek és egyéb dokumentumok csupán egy részét képezik annak, ami a Dunamenti Múzeum kutatómunkáját tudományos rangra emeli. Mert nem passzív egyeztetésről, üres vagy alig látogatott kiállítási termek nyilvántartásáról van szó, hanem az egyetemes értékeknek muzeisztikai védelméről, az érvek igazáról, hitelességéről, melyekkel mindaz magyarázható, amit ma és az elkövetkező jövőben is nélkülözhetetlenül szükségesnek tartunk a közoktatás. a népművelés támogatására. Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a nyári, szünidei hónapokban három kiállítás lesz. A júliusi tárlatot, amely 29 szovjet grafikusművész negyven alkotását ölelte fel, Pavol Mester és Verba Imre komáromi képzőművészek közös Kamara-tárlata és az augusztus 18- án nyíló kiállítás követi, amely Mikuláš Klimčák festőművész sokrétű munkásságát mutatja be a Dunamenti Múzeum képtárában. Humennéi származású, Bratislavában élő akadémikus művész, igényes és értékes alkotásait állítja ki. Klimčák grafikái, festményei, falikárpitjai, (suba, art protis, gobelin) színekben, képszerkesztésben, festői felfogásban gazdag tematikus kompozíciói, díjnyertes pályaművei, humanista és békebarát telítettségű alkotásai nyilván örömet szereznek a múzeum látogatóinak, A komáromi múzeumban tehát nyáron sem szünetel a munka. Most is, mint mindig elsődleges feladata a nemzeti realitások felismerése, tanulmányozása, rendszeresítése, széles körű népszerűsítése. Ami azt is jelenti, hogy itt tárgyilagos, múzeumhoz tartozó szempontok kerülnek előtérbe. A munkatervek tudományos bázisra épülnek. amelyek eredményességét a gyakorlat, a jól alkalmazott módszertant és a látogatók egyre növekvő száma igazolja. SZUCHY M EMIL Ismeretlen világ A sivatag népe — minthogy figyelmét nem köti le a város mozgalmas élete, sok-sok benyomása — természetesen nagy gondot fordít az égitestek megfigyelésére. Ez a naptáruk, meteorológiai tájékoztatójuk és iránytűjük a vándorlásnál. A nomád időérzetét nem szabad kétségbe vonni, hisz az égitestek változó helyzetéből pontosan számolják a napokat, heteket, holdhónapokat és a mohamedán naptár holdéveit. Az iszlám időszámítása is a beduin naptár szerint jött létre. Az arabokban gyors számolási készség és biztos számérzék alakult ki. Ősidők óta tévedés nélkül, időben mentek be 1-1 város periodikusan ismétlődő vasárnapjaira. S bár a beduinok előtt az írástudomány ismeretlen, mégis minden nomád napnyi pontossággal ismeri nemcsak saját, hanem családja, sőt rokonainak életkorát is. Emlékezőtehetségük — éppen azért, mert semmit sem rögzítenek — erősen kifejlődött. Ismereteik nem oly szélesek, mint a mozgalmas, látványos élethez szokott európaié vagy a városi araboké, de az a kevés, ami rendelkezésükre áll, azt iskolázatlanul is alaposan ismerik. A sivatag híres hákimjai (há- kim = tudós) átlagon felüli szellemi képességű beduinok, akik Iskolázatlanul, környezetük tanulmányozásával ismereteket, tapasztalatokat szereznek, azokon hosszasan töprengenek, következtetnek, rendszereznek, majd tudásukat jó eredménnyel alkalmazzák. Az írástudatlan beduin tudósok neve általában ismeretlen, csupán a nagyszerű munkáikról, eredményeikről szóló történetek tanúskodnak hajdani létezésükről. Igen sok példát hallottam arra, hogy — bár primitív eszközökkel, de — sokszor operálnak is. Tűzben hevített vassal kiégetik a feké- lyes sebeket, tűzben sterilizált késsel távolítják el súlyos esetekben a gyógyíthatatlan és veszélyes végtagokat vagy részeit. Nagy fontosságot tulajdonítanak a sónak bizonyos betegségek megállapítására. Ismerik a vesét, a májat, a gyomrot tisztító, a szülés fájdalmait és általában a görcsöket csökkentő, valamint az ihfluenzát megállító gyógyfüveket. Általában ezek a hákimok orvosokká vagy filozófusokká válnak, hisz a sivatagi élet az ember testi és lelki bajait, az oázisok füveit és a csillagos égboltot adhatja csak tanulmányként a gondolkozó ember elé. Ezeket a háki- mokat semmiképpen sem szabad összecserélni a törzsi világban lépten-nyomon felbukkanó csaló kuruzslókkal, akik mellőzve minden tanulmányt, minden logikai alapot, túlvilági kapcsolataikra hivatkozva félrevezetik, anyagilag szipolyozzák a hiszékeny, tudatlan nomádokat. De léteznek a sivatag történőimében másfajta hákimok is, ezek rendszerint olyan városi vagy falusi emberek, akik vagy csalódásból, vagy valami más okból sivatagi emberekké válnak. Az ezredfordulón élt 2 híres tudós, aki a sivatagban tett megfigyeléseik alapján kerültek az orvostudomány élharcosai közé: Avicéna és Ghrázi. Avicé- na Afganisztánban született, de élete legnagyobb részét Arábia sivatagi törzseinél töltötte. Állandó megfigyelései, tanulmányozása és kísérletezései révén nemcsak kora leghíresebb filozófusa, gyógyszerésze és orvosa lett, hanem „Kánum“, azaz „Törvény“ című gyógynövény- ismereti könyve évszázadokon át az európai orvosképzés nélkülözhetetlen tankönyve volt. Avicéna, sivatagi nevén lbn Szína (a puszták fia) élete utolsó szakaszában Bagdadban tanította orvosi ismeretekre az érdeklődőket. Ghrázi életútja hasonló. Ö pályája végén keményen síkraszállt az orvosképzés szükségszerűsége és kötelezővé tétele mellett. „A sivatag bölcsője és temetője mindennek, ami arab“ — jegyzi meg Abu Tálib a VII. században. Igen, valóban csodálatos értékeket szül és temet el a sivatag homokja, amik évszázadokon, évezredeken át nem adhattak hírt magukról a világnak. A beduin líra íratlanul apáról fiúra szállt, csak úgy, mint a törzsek történetei, ami a népek életében természetszerűen kialakult népmesék jellegzetesen beduin formája. A sivatagi világ versei, prózái nélkülözik a mesékben szokásos irreális tényezőket, nincsenek bennük tündérek, megszólaltatott állatok, megelevenített tárgyak vagy költött személyek. A sivatag Íratlan „irodalmá“ szájhagyománya szigorúan reális, kemény mint azok a körülmények, melyekben született. A sivatag ugyanis sosem kényeztette lakóit. A beduin líra szép költői kifejezésekben, jellegzetes hasonlatokkal, lüktető ritmusban meséli el a nomádok életét. Gyakoriak a filozófus költők — különösen a VI—VII. században az iszlámot megelőző évtizedekben — akik az emberi hibákról, azok következményeiről, és a problémák megoldásáról verselnek. De ki ismeri ezeket? Az arab államokban is csak nemrég fogtak hozzá a sivatagi szájhagyomány, valamint a törzsi szokások tudományos gyűjtéséhez. Hogyan születtek a sivatag költői? Az arábiai városok életét ősidők óta a piac jelentette, azaz e két fogalom, piac és város egyet jelentett. Szabályos időközönként megrendezték a városok vasárnapjait, amire a környék törzsi emberei bejöttek, hogy ott beszerezzék szükségleteiket. Ezekre a napokra a törzsek között felfüggesztették a hadiállapotot, de ezeken szőtték az újabb összecsapások terveit is. így e vasárnapok a törzsek politikai életét is jelentették, éppúgy voltak békenapok, mint a háborúk előkészítői. Itt tárgyalták meg a törzsek belső problémáit, tágabb és szűkebb családi ügyeket, itt kötöttek házasság-szerződéseket gyermekeik számára. De ezek a napok jelentették a törzsek kulturális életét is, mivel minden vásáron színre léptek a költők. A beduinvilág szinte ontotta magából a verselőket, hisz a magány és a csendes elmélkedés mindig kedves a költészetnek. Minden törzs rendelkezett saját költőjével, akinek tekintélye sokszor túlnőtt a törzsfőjén is. A költőknek mindenkinél nagyobb szavuk van a -törzsi világban, az arabok szinte vakon követik a poétát. Az arabság vak hitét a költészetben és egy-egy költő hihetetlen erejét, hatását a tömegre Mohamed elítéli, magát a költőket sem becsüli sokra. „A költők mindig arról énekelnek, amit maguk sem hisznek és nem is cselekednek“ — mondta róluk. De nem minden verselő költő, mégha tehetséges is. A vásárok versenyein általában a nép dönt. Akinek elénekelt verse — mert a szöveget általában dallammal kísérik — legjobban megtetszik a népnek, és azt szinte első hallásra megtanulják, dúdolják, fütyörészik, éneklik, • az lesz az illető város győztes költője, s szinte ugrásszerűen emelkedik a törzs tekintélye is, ahonnan való. Majd egy írástudó felírja a győztes nevét egy nagy fekete vászonra — legtöbbször aranytintával — és azt kiakasztják a piac bejáratához. Ez a következő vásárig hirdeti az illető költő és törzs dicsőségét. A versenyeken történik az egyes törzsek „udvari költőjének“ kiválasztása is, vagyis annak megállapítása, hogy egy törzsön belül ki a legjobb, leghatásosabb verselő. A sivatag életében nagy jelentőségűek a törzsi és családi ünnepek, melyeket szigorú formaságok jellemeznek. Elkülönülve csoportosulnak a férfiak és külön a nők. A beduin férfiak legkedvesebb ünnepi szórakozása a kardtánc, melyhez a zenét eredeti, ősi hangszerek kísérik, melyben első és legfontosabb szerep jut a dobnak és a rubbábeh nevű egyhúros hangszernek. (Ebből fejlődött tovább az oud, ami a gitár őse.) A dobot ujjakkal ütemesen verik, a rubbábeh-t vonóval szólaltatják meg. A dob megtalálható a nők énekes táncánál is. Van egy előénekes, aki dobol, van egy előtáncos, s a tömeg a refrént énekli, egy helyben történő lépésfigurákat táncol. Mind a férfiak, mind a nők szórakozásánál nagy jelentősége van a „heláhil“ nevű hangjátéknak. Ez nálunk ismeretlen, magas hangú, gyors, ütemes „lu-lu-lu“ hangismétlödés, madárcsipogásra emlékeztet. Ez az örömujjongás jellegzetes arab formája minden ünnepen; házasságnál, gyermekek születésénél, fiúknál a körülmetélés alkalmával (itt Arábiábán ez a szokás a nagy meleg miatt a keresztényeknél is dívik)... S mindezek az ünnepek legtöbbször egy-egy hetes viga- dozással járnak. Felváltva alszanak, így a hangulat megszakítás nélkül tart. A kijelölt szakácsok főznek, szünet nélkül készül a tea, állandóan tálalják és isszák. Ilyenkor nemcsak tevét vágnak, hanem birkákat is, mellé — 16-féle fuszerkeverékkel megsárgított és ízesített — mazsolás rizst főznek, de a csirke sem szokott elmaradni ilyen esetben. így a törzsi világ ünnepei — mivel az ételekhez szükséges alapanyag legnagyobb részét vásárolják — nagy anyagi áldozatba kerülnek. De ilyen esetekben akkor is kitesznek magukért, ha utána koplalás következik. A törzsi ünnepek ceremóniáiban — ma is sok pogány vonás húzódik meg. Nem sok változással így volt ez az arabság pogány korában is. Talán a lényeges különbséget a nők helyzetében találjuk, mivel akkor közös ünnepekről beszél a történelem. A pogány arab nő nagyon szabad volt. Mohamed próféta látva kora tomboló életét, szabad erkölcsi felfogását, ennek megzabolázására írta szigorú törvényeit, mely mint mondta, „megmenti a nők erkölcsét“. Majd nemsokkal utána az új fátyoldivat is életbe lépett. Az új társadalmi reformokhoz nem volt elegendő egy új vallás hirdetése, gyökerében kellett elpusztítania a pogány istenek hatalmát. Ennek érdekében az első radikális lépése az volt, hogy egy éjszaka ő és hívei lerombolták Mekkában, a Kaába köré felállított 36 bálványt és egyben utasított minden „igazhitűt“, hogy sátraik istenszobrait, isteneket ábrázoló bábuit el kell égetniük, ösz- sze kell törniük. így természetes, hogy amíg a pogánykorban népművészeti ágként mutatkozott az agyag megformálása, a szobrászat, addig az iszlámkort embereket ábrázoló szobrok (rajzok) nem gazdagítják, hisz a Korán (a mohamedánok szent könyve, törvénygyűjteménye) szigorúan megtiltja élőlények ábrázolását. E merész lépésével erősen megrendítette a törzsi világot, s ezután tömegesen fordultak ellene. Mohamed próféta ezért a cél érdekében taktikát változtatott, és további törvényeinél óvatosabban kezelte a törzsi világ pogány tradícióit. Tiszteletben tartotta, sőt átvett sok ősi szokást, ami mélyen gyökeredzett az arabság életében, s tulajdonképpen ezen taktikája vezetett eredményre a törzsi nomádok közt is, ahol Jézus tanai néhány nyugati törzs kivételével nem találtak talajra. Ma már a városokban lépten- nyomon vannak fényképészüzletek, kirakatukban nők, férfiak képei. így a városokban egyre kisebb problémát jelent a fényképezés, de korántsem ez a helyzet a törzsi világban. Mindebből érthető az is, hogy a törzsi emberek különleges, érdekes világából csak nagyon keveset tudunk rögzíteni, szemléltetni, a számukra még ma is idegen, sőt „bűnös“ fotokam- ránlt segítségével. ÁGNES AL KURAYSHI 1972 VIII. 6
