Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

munkásosztály hegemóniájáról szóló tanítás vitatlanul a marxizmus—leninizmus egyik kulcsfontosságú kérdése. A munkásosztálynak a politikai hatalom kivívásáért, a burzsoá kormány megdöntéséért, a proletariátus diktatúrájáért, valamint a szocializmus és kommunizmus felépítéséért folytatott harcban betöltött vezető szerepére vonatkozó kommunista tanítás jelentős része. A munkásosztály vezető szerepének érvényességét tagadó vagy deformáló mai revizioniz- miis elleni harc központi motívuma.

A probléma elemzése nem kerülheti el a revizioniz- mussal való vitát. A revizionizmus bírálata e kérdés konstruktív, a munkásosztály mai konkrét feladatainak megfelelő megoldását feltételezi.

A probléma elemzése nem kerülheti el a revizio- nizmussal való vitát. A revizionizmus bírálata e kérdés konstruktív, a munkásosztály mai konkrét feladatainak megfelelő megoldását feltételezi.

A proletariátus hegemóniájának fogalma tartalmazza annak tudományos indoklását, hogy a munkásosztály vezető szerepe történelmileg objektíve meghatározott, a munkásosztály történelmi szerepéből és küldetéséből ered. Ezzel függ össze az a szemlélet is, mely hangsúlyozza, hogy csakis a munkásaz a tény, hogy a tőke kizsákmányolja őket, de ugyanakkor a forradalmiság fokát illetően nagy különbség van köztük. Forradalmiak egyes nem proletár szociális csoportok is, de forradalmiasságuk korlátozott és nem következetes. A legkövetkezetesebb egyedül a munkásosztály.

Ez rendeli eleve a politikai harcra, amely a szocialista forradalomba és a proletár diktatúrába torkollik. A többi szociális csoport félúton megtorpant, nem tudják radikálisan átlépni a burzsoádemokra- tikus követelések keretét. A munkásosztályt csupán a szocialista forradalom szabadíthatja fel. Ezért a proletariátus egész tevékenységének a szocialista forradalomhoz és a proletariátus diktatúrájához kell vezetnie. A munkásosztály nem egyedül harcol a kapitalizmus és a burzsoázia ellen, egyesül a többi kizsákmányolt osztállyal és csoporttal. Ez lehetővé teszi, hogy széles fronton folytassa a harcot a kapitalizmus ellen és ne kerüljön politikai elszigeteltségbe.

A burzsoázia uralmának megdöntéséért folytatott osztályharc stratégiáját és taktikáját követő munkásosztály tartós és ideiglenes szövetségesekre támaszkodik. A szocialista forradalom az alapcélja a munkásosztály és a többi kizsákmányolt, nem proletár réteg, elsősorban a parasztság szövetsége forradalmi politikájának. Egyes esetekben szövetséget köt a burzsoázia azon részével is, amely a monopoltőke ellen harcol.

aösen, opportunista módon, nem pedig forradalmi módon akarja vezetni a munkásosztályt. A revizionizmus' reformista lényege nem ismeri el a proletariátus hegemóniáját. A proletariátus hegemóniája törvényszerűen a szocialista forradalomhoz és a proletariátus diktatúrájához vezet. A proletariátus hegemóniája egyértelműen elválasztja a forradalmi marxistákat a szociáldemokráciától és a joboldall opportunizmustól.

A munkásosztály vezető szerepének és a proletariátus hegemóniájának lenini eszméje az osztályharc politikai gazdasági és ideológiai formáinak dialektikus egységét feltételezi. Átgondolt egységben összpontosítja a harc valamennyi formáját az egyetlen célra — a burzsoá társadalmi rendszer megdöntésére.

A proletariátus osztályharcának formái a kapitalista rendszer struktúrájának alapvető részeiből adódnak. A kapitalizmus gazdasági, politikai és ideológiai struktúrájának forradalmi megbontásához vezetnek. A kapitalista rendszer struktúrájának ezek a részei kombináltan zsákmányolják ki és nyomják el a munkásosztályt. Meghatározzák a munkásosztály helyzetét a kapitalista társadalmi rendszerben. Amennyiben a munkásosztály fel akar szabadulni a kapitalista kizsákmányolás alól, le kell küzdenie ezeket a meghatározó tényezőket.

Ezt a küldetést szolgálja a proletariátus osztályharcának stratégiája három alapvető formájában. Az

Ladislav Tömések:

A MUNKÁSOSZTÁLY HEGEMÓNIÁJA £S A JELENKOR

osztály hivatott a vezetésre és nem a többi osztály vagy szociális csoport.

A marxisták—leninisták az ellenséges erőkkel és elhajlókkal szemben megindokolják, miben rejlik a munkásosztály vezető szerepének és hegemóniájának lényege. Sokan ugyanis azonosítják, felcserélik e két fogalmat.

A marxisták feladata, hogy megmagyarázzák dialektikájukat, lényegüket, kölcsönös kapcsolatukat és kölcsönös feltételességüket.

Akadnak revizionisták, akik elismerik a munkás- osztály Vezető szerepét, de tagadják hegemóniáját. Mások mesterségesen elválasztják egymástól tartalmilag és időbelileg is az osztály hegemóniáját és vezető szerepét. Olyanok is vannak, akik mindkettőt elvetik. Találkozhatunk e téves nézetek kombinációjával, a mozgalom történetében nagyon sokféle elmélet merült fel. A lényeg az, hogy ma is folytatódik a harc e kérdésben. ^

Egy cikk terjedelme csupán arra nyújt lehetőséget, hogy rámutassunk a kérdés egyes oldalaira, elsősorban azokra, melyek ideológiai és politikai szempontból a legidőszerűbbek.

A munkásosztály vezető szerepe és hegemóniája a munkásosztály történelmi szerepéből következik.

Ellenségeink azt akarják bebizonyítani, hogy a

munkásosztály történelmi szerepére vonatkozó tanítás tudománytalan, a hegeli miszticizmus maradványa. Arról akarják meggyőzni a közvéleményt, hogy a munkásosztály politikai harcának minősége és lényege semmiben sem különbözik a többi osztály harcától. Azt állítják, hogy a munkásosztály csupán saját érdekeinek keretében tevékenykedik. Az ilyen érvelés alapján azt hirdetik, hogy a munkásosztálynak nincs történelmi jogosultsága a proletár diktatúra és a politikai harcnak Marx, Engels és Lenin által megindokolt koncepciójára. Ez az elméleti zsonglő- rösködés egy célt követ: be akarják bizonyítani, hogy a munkásosztálynak és vezetőinek csupán a a szociális partnerség koncepciójára, a politikai pluralizmusra van joguk, amely nem lépi túl az ún. szabad társadalom határait.

A marxizmus—leninizmus ezekkel az elméletekkel szemben azt bizonyítja, hogy a munkásosztály vezető szerepe nem az objektív idealista koncepciók maradványa, sem pedig egy szubjektív idealista szociológia megnyilvánulása, hanem teljes egészében tudományos tény.

A munkásosztály történelmi küldetése nem szubjektív pszichológiai tulajdonságaiból ered. A munkásosztály szubjektív pszichológiai és politikai ismeretei visszatükrözik objektív történelmi küldetését. Ez a pozíciója határozza meg történelmi sajátosságát, kivételességét, küldetését.

Marx zseniálisan felismerte, hogy a munkásosztály történelmi szerepe elsősorban a kapitalizmus gazdasági szerepében betöltött helyéből ered. Lenin tovább fejlesztette Marx tanítását, meggyőzően bizonyítva, hogy a történelmi szerep objektíve adott és egészen a kommunizmusig tart.

Marx rámutatott, hogy a munkásosztálynak létérdeke a kizsákmányolás és az egész kapitalista rendszer elleni következetes harc. Csupán fizikai és szellemi képességeit birtokolja, de ezeket kénytelen áruba bocsátani a kapitalista munkapiacon. A kapitalista kizsákmányolás a többi szociális csoportot is sújtja, de egy csoport sincs olyan durván kizsákmányolva, mindegyiknek van lehetősége a meghátrálásra, mivel annak ellenére, hogy kizsákmányolják, kisebb vagy nagyobb mértékben tulajdonos is. A munkásosztályt és ezeket a csoportokat összekapcsolja

A munkásosztály következetes forradalmisága határozza meg vezető szerepét a kapitalizmus megdöntéséért folytatott harcban. A munkásosztály vezető szerepe tehát a munkásosztály történelmi küldetésének konkrét megvalósítását jelenti. A hegemónia fogalma kiemeli azt a tényt, hogy csak a munkásosztály állhat a forradalmi harc élén. Ez megnyilvánul az osztályharc vezetésében, formáiban és eszközeiben. A forradalmi proletariátus osztályharcának eszközei és formái lényegében különböznek azoktól a formáktól és eszközöktől, melyeket a jobboldali irányzatok alkalmaznak és propagálnak a munkásmozgalomban. A munkásosztály vezető szerepének lenini koncepciója elvileg különbözik a politikai harc vezetésének szociáldemokrata platformjától.

A marxi—lenini koncepció az osztályharc politikai formájának elsődlegességére vonatkozó tanításból indul ki. A revizionizmus a munkásosztály vezető szerepének tartalmát apolitikus funkciókra szűkíti le.

A szociáldemokratizmus téves szociológiai platformból indul ki: nem ismeri el a munkásosztály objektív érdekeit. Többnyire csak ún. munkásságról beszél. A szociáldemokratizmus szerint a munkásosztály a professzionális és osztályérdekek mozaikjából tevődik össze. A szociáldemokratizmus nem egyesíti a munkásosztályt következetes, forradalmi, politikai harcra, hanem ellenkezőleg megosztja sorait. így érthető, hogy elveti a proletariátus hegemóniájára vonatkozó lenini tételt.

A szociáldemokratizmus'túlértékeli a munkásosztály gazdasági harcának jelentőségét, a harc más formáinak lebecsülésével, de magát a gazdasági harcot is egyoldalúan anakroszindikalista módon értékeli, mint a gazdasági követelésekért kifejtett ösztönös törekvést, mint olyan harcot, mely nem érinti a munkásosztály kizsákmányolásának okait és nem veszélyezteti a kapitalizmus gazdasági lényegét.

A szociáldemokratizmus lebecsüli az osztályharc idealógiai formájának jelentőségét. Formálisan ugyan egyetért Marx tanításával, használja Marx fogalomkörét, a valóságban azonban a burzsoá filozófiára, szociológiára és közgazdaságtanra támaszkodik. A nyílt forradalmi ideológiai platform helyett megtűri az ideológiai pluralizmust. Ezáltal politikája elveszti forradalmi tartalmát, ösztönössé válik és gyakorlatilag, hátat fordít a szocialista forradalomnak. Elfogadja a burzsoáziával való politikai osztályegyüttműködés eszméjét. Ügy mint a gazdaságban érvényesíti a munkás munkaereje eladása előnyösebb feltételeinek elvét annak érdekében, hogy a munkásosztály vezetői politikai képviseletet kapjanak a burzsoá képviseleti szervekben. A szociáldemokratizmus gazdasági harca nem vezet a kapitalista gazdasági rendszer megszüntetéséhez, politikai harca sem tűzi ki a burzsoá államgépezet legyőzését. A szociáldemokratizmus érdekmegosztottságot, osz- tálykülönbözetet és munkásarisztokráciát nevel ki a munkásosztályban. Ez megfelel a burzsoáziának, de árt a munkásosztály forradalmi érdekeinek.

A szociáldemokratizmus ugyan beszél szocialista forradalomról, de valóságban nem készíti elő a forradalmat, sőt inkább elárulja. Ezzel megkárosítja a munkásosztály érdekeit, a proletariátus történelmi küldetését. A szociáldemokratizmus nem tudja megérteni a munkásosztály történelmi küldetéséről, vezető szerepéről és hegemóniájáról szóló marxi tanítás tartalmát. Nem veszi figyelembe a burzsoázia és a munkásosztály osztályérdekei közti minőségi különbséget. A munkásosztály politikájában a burzsoázia politikai harcának kritériumait akarja érvényesíteni. Segít fenntartani a burzsoázia uralmát a munkásosztály és a többi dolgozó kizsákmányolását.

A szociáldemokratizmus és a revizionizmus ösztöadott forradalmi tettet csakis á forradalmi munkásosztály hajthatja végre. Ez az egyszerű tény határozza meg a munkásosztály hegemónikus szerepét. Lenin a kilencvenes évek végén „Kik a nép barátai“ című ismert tanulmányában azt írta, hogy „... a nagykapitalizmus elkerülhetetlenül megszünteti a munkás minden kapcsolatát a régi társadalommal, az egy helyhez, egy kizsákmányolóhoz kötöttséget, egyesíti a munkásságot, kényszeríti arra, hogy gondolkozzék, és olyan körülmények közé helyezi, melyek lehetővé teszik, hogy szervezett harcba fogjon“ (Lenin művei, 1. kötet, 314. oldal).

A marxizmus—leninizmus azt tanítja, hogy a munkásosztály vezető szerepének céltudatosan a szocialista forradalom felé kell irányulnia, míg a revizionizmus az ösztönösség platformján áll. Megkérdőjelezi a munkáosztály vezető szerepének fogalmát is.

A szociáldemokraták csupán arra törekednek, hogy a munkásosztálynak kedvező helye legyen a kapitalista rendszerben. A marxisták—leninisták a kapitalista rendszer megdöntéséért, a munkásosztálynak a szociális struktúrában betöltött szerepe megváltoztatásáért küzdenek. Ezért a következetes marxisták elválaszthatatlanul összekapcsolják a munkás- osztály történelmi szerepét a munkásosztály vezető szerepével és hegemóniájával.

A proletariátus felszabadítása szorosan kapcsolódik a munkásosztály történelmi szerepének megvalósításához. A proletariátus felszabadításának alapvető feltétele a győztes szocialista forradalom és a proletárdiktatúra kivívása. Ezzel azonban nem ér véget a proletariátus történelmi küldetése és felszabadítása. A forradalom csupán határkövet jelent a munkásosztály történelmi küldetésének útján.

A munkásosztály csak akkor szabadul fel végleg, ha világviszonylatban felépül a kommunizmus. A proletariátus történelmi szerepe akkor teljesül be, ha megszűnnek az osztálykülönbségek, elhalnak az osztályok és megvalósul az osztálynélküli társadalom. A munkásosztály végleges felszabadulása magába foglalja a munkásosztálynak, mint osztálynak megszűnését.

Vlagyimir Iljics Lenin több munkájában, elsősorban az „Állam és a forradalom“ című művében vázolta a proletariátus történelmi szerepének a forradalom utáni megvalósítása alapvető stratégiai útját. A kommunista és munkásmozgalom történelme egyértelműen azt'bizonyítja, hogy Lenin jövendölése ebben az esetben is tudományos, és helyes, semmiben sem szorul módosításra. A proletariátus osztályharcának tapasztalatai újból és újból azt bizonyítják, hogy bármilyen elhajlás a lenini irányvonaltól árt a munkásosztálynak, deformálja és fékezi a munkásosztály történelmi szerepének megvalósítását.

A marxizmus—leninizmus azt tanítja, hogy a munkásosztálynak a győzelem kivívása után proletár- diktatúrát kell létesítenie. A proletárdiktatúra lényege az, hogy a munkásosztály senkivel sem osztja meg politikai hatalmát. A proletárdiktatúra valamennyi jellemvonása ebből következik.

A proletárdiktatúra törvényszerű jelenség. Azok, akik elismerik a munkásosztály hegemóniáját, azoknak el kell ismerniük a proletárdiktatúra történelmi szükségességét és jogosságát Is. A proletárdiktatúra bizonyos történelmi időszakot jelent a győzelmes gazdasági forradalom után, a proletárállam, a szocialista demokrácia típusát, a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és a dolgozó értelmiség szövetségének jellegét képviseli.

(A tanulmány befejező részét a Vasárnapi ÜJ Szó következő számában közöljük.)

A