Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó
KÍSÉRT A GYARMATI MÚLT J úlius derekán hivatalosan bejelentették, hogy az afrikai Burundi Köztársaságban megalakult a kormány, azaz háromhavi interregnum után új kormány alakult, amelyben az előző kormánynak csak négy tagja kapott helyet, a többi tárcát új emberek töltik be. A kormányeinöki tisztséggel Abbi Nyamoya volt földművelésügyi minisztert bízták meg. Azt is közölték, hogy a külügyminiszter, Artemon Symbananyia megmaradt posztján. Így döntött az ország erős kezű kormányzója, Michel Micombero ezredes, köztársasági elnök. Egy kormányalakítás nem rendkívüli esemény, amelyet öles címekkel közölnének a lapok. Ám a Burundiban lezajlott kormányváltozásban éppen az interregnum három hónapja az érdekes, ez terelte a figyelmet erre a kis, jelentéktelen afrikai államra. A kormányválságot az a hivatalos közlemény vezette be, hogy áprilisban külföldről érkezett és segített fegyveresek törtek be az országba azzal a céllal, hogy visszaállítsák a királyságot. A köztársasági erők azonban felülkerekedtek, a polgárháborúval fenyegető helyzetben sokan életüket vesztették. Ezt a hivatalos állítást Nsanz Terence, Burundi ENSZ-képviselője is előterjesztette a világ- szervezetben, nyilván tájékoztatásul, mert egyébként nem kért tőle semmilyen segítséget. Burundi képviselője a hivatalos verziónak megfelelő „külföldről támogatott kormányellenes megmozdulásról“ beszélt, s hogy az esetleges kételyeket eloszlassa, feltűnően hangoztatta, hogy szó sincs belső ellenségeskedésről, törzsi viszálykodásról stb. Ezzel éppen a lényegre hívta fel a figyelmet. Mi történt Burundiban? A külföldi zsoldosok segítségével hazatérést megkísérlő V. Ntare, az 1966-ban elűzött exkirály áprilisban életét vesztette a harcokban. Azaz, a kormánycsapatok meghiúsították a betörési és restaurációs kísérletet és a kezükbe került exkirállyal rövid úton végeztek. A kérdés azonban ezzel még nem zárult le. A király megérkezésének hírére megmozdultak a többségben levő bahutu törzsek és a maguk módján „tisztogatáshoz“ láttak. Mivel az államvezetés a kisebbségben levő vatusszik kezében van, ezek felülkerekedve véres bosszút álltak: külföldi híresztelések szerint százezer áldozata volt a vatusszik megtorlásának. egységesen nyeri el függetlenségét, hanem két részre osztvľi. így lett önálló állam Rwanda és Burundi. Rwandában kedvezőbb helyzetbe kerültek a bahu- tuk, s 1969-ben puccsal magukhoz ragadták a hatalmat s így a többség érvényesíti akaratát. A 2784 négyzetlikométer területű és három és fél millió lakosú Burundiban azonban az előjogait és kiváltságos helyzetét féltő vatusszi arisztokrácia mindent elkövetett azért, hogy a bahutukat kiszorítsa a hatalom gyakorlásából. Vagyis Burundi jő problémája, hogy a húsz százalékos kisebbség uralja a 80 százalékos többséget, ennek még érezhetőbb gazdasági következményeivel együtt. IV. Mwambutsa, aki még 1915-ben lépett a trónra, nem sokáig uralkodott a független államban. 1965- ben saját fiának, a svájci nevelésű Charles hercegnek a beavatásával puccsot kíséreltek meg ellene. A király ugyan visszatért és véres bosszút állt a lázadókon, egy*bek között a kormány és a szenátus többségét felkoncoltatta, a következő évben azonban a saját fia döntötte meg és lépett V. Ntare néven trónra. V. Ntare uralkodása tiszavirágéletű volt, mert már 1966 őszén megdöntötte őt bizalmi embere, Michel Micombero százados, a brüsszeli katonai akadémia volt növendéke. Csak a cégér változott Micombero kikiáltotta a köztársaságot. Hadat üzent a feudális viszonyoknak és ostorozta az imperializmus gyarmati politikáját. A valóságban azonban ez csak amolyan szélmalomharc volt. Burundi mindenképpen rá van utalva a külföldi segítségre, s mivel az anyaország 1962 után sem nyírta el az új állam köldökzsinórját, Burundi gazdasági helyzetéről továbbra is Brüsszelben döntöttek. Burundinak csak kávéja, kukoricája és gyapotja van, amit exportálhat, gazdaságának monokulturális jellege miatt nagyon egyenlőtlen viszonyban van minden partnerral szemben. A helyzet úgy alakult, hogy a köztársasági rendszer sem oldotta meg a néptörzsek ellentéteit, sőt a helyzet tragikus visszásága, hogy a kialakulóban levő afrikai nacionalizmust megtestesítő republikánus rendszer még féltékenyebben nézi a jogaiért küzdő bahutukat, mint a királyi rendszer. Ezért mozdultak meg áprilisban a bahutuk. V. NtaA függetlenné vált afrikai népek fejlődésének akadálya: a tribalizmus $ Miért volt vérfürdő Burundiban? 0 Ha ketten hadakoznak, a harmadik mulat Q Egy neokolonialista politika afrikai szövődményei £ Nincsen béke a Tanganyika tó mentén 1972. VII. 30. Bár az áldozatokra vonatkozó számok eltérnek egymástól, s talán szándékosan, célzatosan is felnagyítják őket, tény az, hogy a most lejátszódott események egy ország drámájának újabb fejezetét alkották. Burundi bajai és okai ismertek, így a történtek magyarázata is a régi, legfeljebb új epizódok illusztrálják. Függetlenségtől a köztársaságig A Tanganyika tó közelében fekvő vidéket már a XVII században hamita fajú vatusszi törzsek lepték el. Az öles termetű, Etiópiából származó szilaj pásztornép könnyen leigázta az itteni bantu bahutukat, pigmeusokat és batvákat. A későbbi szultanátusban ez az állattenyésztő törzs alkotta az arisztokráciát, a zömében földműveléssel foglalkozó bahutuk pedig engedelmeskedtek és szolgáltak. A XIX. században a németek gyarmatosították e földet, majd az első világháború után a levert Németország volt gyarmata Belgium igazgatása alá került. Ruanda-Urundi néven. A lényeg nem változott, csak a gazda lett más. Egyetlen gyarmatosító sem gondolt az ország fejlesztésére, hanem egyedüli törekvése minél nagyobb profit ki- sa jtolása volt. így történt, hogy a viszonylag kis területű gyarmat gazdaságilag nagyon fejletlen és a külföldtől függő ország maradt. A hatvanas évek gyarmati felszabadító mozgalma végül Ruanda-Urundit is elérte. A belgák nem mondtak le önként gyarmatukról, hanem csak az ENSZ többszöri sürgetésére egyeztek bele, hogy fokozatosan függetlenítsék Ruanda-Urundit. De hogyan? 1960-ban tartották az első választásokat, amelyekből Louis Rwagasore herceg, IV. Mwahbutsa király fia került ki győztesen. A nemzeti felszabadulásért küzdő, antiimperialista és antikolonialista UPRONA szervezet vezetője volt, s ő alakította meg az első nemzeti kormányt. Egy év múlva, 1961 októberében „ismeretlen tettesek“ merényletének esett áldozatul. Később kiderült, hogy a tettesek nem is voltak olyan ismeretlenek: a gyilkosság elkövetője egy kétes múltú fehér telepes volt, felbújtatói pedig ott ültek a brüsszeli bankokban ... Rwagasore herceg Patrice Lumumbának harcostársa volt, egy célért küzdött vele, s úgy látszik ellenségeik is azonosak voltak. Ugyanerre a sorsra jutott 1965-ben barátja és segítőtársa, Pierre Ngendandum- we miniszterelnök. 1962-ben, az ENSZ unszolására végre Ruanda-Urun- diban is beköszöntött a függetlenség. Az örömbe azonban üröm vegyült. Az „illetékesek“ hosszú tanácskozása után úgy döntöttek, hogy az ország nem re érkezésének híre legfeljebb jeladás volt. Amiért viszont fegyvert fogtak, az az ő konkrét helyzetük, elnyomatásuk volt, melyen a mostani bujumburai rendszer sem változtatott. Micombero még kormányát sem tartotta megbízhatónak, s feloszlatása, illetve az új kormány kinevezése azzal is magyarázható, hogy még azt a kevés bahutu minisztert is ki akarta zárni a politikai élet bői, akik az előző kormányban tárcát kaptak. Az sem véletlen, hogy a Burundiban lejátszódott véres eseményeket a nyugati hírügynökségek drámaian kiszínezve közölték, sokszor egymásnak ellentmondva. így aztán nem meglepő, hogy nem egészen, világos a kép Burundi politikai helyzetéről. • Afrikai bonyodalmak Az, ami Burundiban lejátszódott, miniatűr változata a neokolonialisták afrikai bajkeverésének. Az át- kos gyarmati múltban keresendők a törzsi viszálykodás okai. Ez a politikai fogalommá vált belviszály, a tribalizmus lényegében, a hagyományos „oszd meg és uralkodj“ klasszikus gyarmatosító politikájának a neokolonialista változata. Felette veszélyes! Gondoljunk vissza legeklatánsabb megnyilvánulásának szörnyű következeményeire: a nigériai polgáháború- ra és borzalmaira. A Burundiban lejátszódott eseményekkel kapcsolatban érdekes, hogy Tanzániát és Zairét kapcsolatba hozzák a bujumburai rendszerrel, éspedig olyan értelemben, hogy segítséget nyújtottak a kormánynak a „monarchista lázadás“ leverésében. Egyesek arra utalnak, hogy nyilván Lumumba egykori harcostársának, a külföldi emigrációban levő Mulelének partizánjai támogatták a bahutukat, s velük szemben jöt- 'tek Micombero kormányának segítségére Mobutu csapatai. Ugyancsak a szomszédos országokban levő bahutu emigrációval hozzák kapcsolatba Tanzánia szerepét is. Tény az, hogy Zaire, a volt Belga-Kongó még mindig az imperialisták és kolonialisták érdeklődésének előterében van, különösen az utóbbi időben követett határozott antiimperialista politikája miatt. Ez is csak alátámasztja azt a feltevést, hogy a „világ csendőrei“ szeretnének valamilyen okot találni a beavatkozásra. Az afrikai népek tragédiája, melynek eredője az imperializmusban és annak gyarmati rendszerében van, teljesen mellékes nekik. L. L. Burundi vadász. Bujumburai piac. Amikor IV. Mwambutsa még Svájcban élvezte az édes élet örömeit (testőrtisztje társaságában). BURUNDI >i NtmŰLŰMAUZMUS
