Új Szó, 1972. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-22 / 171. szám, szombat
Aratnak a fiatalok Egyre kilátástalanabb a saigoni bábhadsereg helyzete Ha az időjárás néha megszakítja is az aratást, mégis országszerte folynak a munkálatok. Ilyenkor minden erőnket arra összpontosítjuk, hogy a gabona minél előbb a raktárakba kerüljön. A Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) mezőgazda- sági termelési igazgatóság, valamint a SZISZ járási bizottsága aratási versenyre hívta fel a fiatalokat. Amint Gašpanik János, a SZISZ Dunajská Streda-i járási bizottságának elnöke és Varga Zoltán titkár elmondották, a felhívás sikerrel járt. Hat SZISZ-alapszervezet nevezett be az SZK-4-es kombájnokon arató csoportok versenyébe, kilencen pedig a kombájnosok egyéni versenyébe. A szalmapréselők kategóriájában tizenegyen versenyeznek a legjobb eredmények eléréséért. A rendvágók versenyébe csupán egy SZlSZ-alap- szervezet nevezett be. A megerőltető munka nemcsak az embereket, hanem a gépeket is próbára teszi. Hogy a gépek a meghibásodás miatt ne essenek ki a munkából, a javítók is versenybe léptek. Négy SZISZ-alap- szervezet versenyez ebben a kategóriában. A fiataloknak a kenyércsatában elért eredményeit augusztus 20-án értékelik ki, amikor az egyes kategóriák első három helyezettje pénzbeli jutalomban részesül és emléklapot kap. —szák Jókívánságok (ČSTK) — Gustáv Husák, a GSKP KB főtitkára és Ludvík Svoboda köztársasági eilnök táviratban fejezték ki jókívánságaikat Anvar Szadatnak, az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága elnökének, a köztársaság elnökének az Egyesült Arab Köztársaság államünnepe és a júliusi forradalom 20. évfordulója alkalmából. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök szintén táviratiján köszöntötte Aziz Szidkit, az Egyiptomi Arab Köztársaság miniszterelnökét, Bohuslav Chňoupek külügyminiszter pedig Muhammed Murád Gbálib egyiptomi külügyminisztert. * * » A júliusi forradalom 20. évfordulója alkamából a Szakszer, vezetek Központi Tanácsa üdvözlő táviratot intézett az EAK Egyiptomi Régiójának Szakszervezeti Szövetségéhez, amelyben további sok sikert kíván munkájukban a dolgozók és az ország gazdasági és szociális haladását szolgálva. A köztársasági elnök távirata (CSTK) — Ludvík Svubuda köztársasági elnök táviratban köszöntötte Haile Szelasszié etiópjai császárt 80. születésnapja alkalmából. Fogadás az államiinnep alkalmából (ČSTK) — A Lengyel Nép- köztársaság államünnepe tiszteletére Lucian Motyka, a Lengyel Népköztársaság prágai nagykövete és neje koktélt rendezett. A lengyel nagykövet vendégei Josef Kempný és Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségi tagjai, a KB titkárai, František Ondrich és Václav Svoboda, a CSKP KB titkárai, František Hamouz és Karol Laco, a szövetségi kormány alelnökei, Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájának elnöke, a szövetségi és a cseh kormány tagjai, a csehszlovák néphadsereg vezérkara, valamint a csehszlovák politikai, köz- és kulturális élet más személyiségei voltak. Jelen voltak a prágai diplomáciai testület tagjai is. A koktél szívélyes légkörben zajlott le. (ČSTK) — Boleslaw Bendek, a Lengyel Népköztársaság bratislavai főkonzulja és neje tegnap Bratislavában a Csehszlovák— Szovjet Barátság Házában koktélt rendezett. Eljöttek gratulálni az SZSZK politikai és közéleti személyiségei, Peter Colotka, a CSKP KB elnökségi tagja, az SZSZK miniszterelnöke, Václav Vačok és Ladislav Abrahám, az SZLKP KB elnökségi tagjai, Bohuš Trávníček, az SZLKP KB titkárságának tagja, Viliam Šalgovič, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, Ján Štencľ, fozef Gajdošík és Fábry István, az SZNT alelnökei, Július Hanus, a szlovák kormány alelnöke. Jelen voltak a bratislavai konzuláris képviseletek vezetői is. Lett küldöttség Prágában (ČSTK) — A külföldi baráti és kulturális kapcsolatokat ápoló lett társaság küldöttsége, amely a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségekre érkezett hazánkba, tegnap sajtóértekezleten találkozott Prágában, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában, a csehszlovák és a szovjet újságírókkal. Szilvia Janovna Lidumova, a társaság vezető titkára, a küldöttség vezetője a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság megalakulásának 32. évfordulója alkalmából, amelyet ma ünnepelnek, ismertette az újságírókkal a köztársaság történelmét és jelenlegi sikereit. A Lett SZSZK 1940. augusztus 5-től tagja a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének. (Folytatás az 1. oldalról) Miközben a dél-vietnami népi felszabadító erők Quang Tri és Bind Dinh tartományban úgyszólván szünet nélkül lövik a saigoni alakulatok állásait, amerikai repülőgépek szőnyegbombázásokkal próbálják támogatni szövetségeseiket, a Thieu-rezsim alakulatait. Párizs — A francia fővárosban folyó Vietnam-konferencia csütörtöki 151. ülése után a VDK és a DIFK delegációjának szóvivői sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat. Nguyen Thanh Le, a VDK küldöttségének szóvivője megjegyezte, hogy a csütörtöki ülésen azért nem értek el semmi eredményt, mert az amerikai küldöttség továbbra sem helyezkedik konstruktív álláspontra. Ehelyett az Egyesült Államok fokozza pusztító háborúját Vietnam ellen. A bizonyíték erre — hangsúlyozza a szóvivő —, hogy három év alatt — 1969—1972-ig — az amerikai légierő 3450 támadást intézett a VDK területe ellen. A szóvivő a továbbiakban kijelentette, hogy a vietnami problémával kapcsolatos VDK- állásfoglalás követeli az amerikai beavatkozás megszüntetését, a Thieu-rendszer támogatásának megszüntetését. A VDK támogatja a DIFK hétpontos béketervét. Li Van Sau, a DIFK küldöttségének szóvivője azért bírálta az amerikai delegációt, mert a 151. ülésen sem volt hajlandó konkrét választ adni a VDK és a DIFK javaslataira az alapvető kérdések vitája során. A DIFK szóvivője azt is szemére vetette az Egyesült Államoknak, hogy nem hajlandó kitűzni az összes amerikai és szövetséges csapatok kivonásának pontos időpontját. Kairó — Az egyiptomi fegyveres erők ünnepélyesen búcsúznak a hazatérő szovjet katonai tanácsadóktól. Magas rangú tisztek és parancsnokok hálájukat fejezik ki a távozó szovjet .szakértőknek az egyiptomi hadsereg kiképzésében és harc- képességének fokozásában nyújtott felbecsülhetetlen segítségükért. Sokan emléktárgyakat nyújtanak át szovjet harcostársaiknak. A kairói lapok is kiemelik a szovjet szakértők szerepét. Az Párizs — A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága bejelentette, hogy Waldeck Ro- chet-nak, a párt főtitkárának jelenlegi egészségi állapota nem engedi meg, hogy továbbra is ellássa képviselői teendőit, Waldeck Rochet Aubervilliers— Stains—La Courneuve-i választókerületében a dolgozók jogainak fáradhatatlan védelmezője, tanácsadójuk a barátjuk volt. A Politikai Bizottság háláját és odaadását fejezte ki Waldeck Rochet-nak munkásságáért, amelyet képviselőként, valamint a pártvezetés legmagasabb rangú felelős személyiségeként fejtett ki. A Politikai Bizottság megállapította, hogy a kommunista és a szocialista párt közös kormányprogramjának jóváhagyása kedvező visszhangot váltott ki. A Vietnammal kapcsolatos genfi megegyezés 18. évfordulója alkalmából rendezett nagygyűléseken minden békeszerető francia állampolgárBelfast — Belfast hónapok óta a legsúlyosabb óráit éli. Pénteken délután a város 16 különböző pontján, 45 perc leforgása alatt hatalmas detonációk rázkődtatták meg a tartományi székhelyet. A központi mentőállomás másfél órával az első merénylet elkövetése után közölte, hogy eddig kilenc halálesetet tudnak megerősíteni, ötven ember megsebesült. A legerősebb robbanóerejű ge- lignittöltetet egy autóbuszmegállóban, és egy kocsma közeléNew York — Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere és Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetője nyilatkozott az amerikai World Magazi- rce-nak. A lap augusztusi számában megjelent interjúban cáfolta azokat a célzatos híreszteléseket, amelyek szerint a Dél-Vietanamban tartózkodó amerikai csapatok kivonását vérfürdő követné. „Minden békekezdeményezésünkben egyértelműen leszögeztük — mondotta —, hogy nemzeti egyetértésre törekszünk, s meg fogunk akadályozni minden megtorló és terrorakciót olyan személyek ellen, akik együttműködtek az eqyik vagy a másik féllel. Az amerikai kormány rendez napról-napra vérfürdőket Dél- Vietnamban. Az Egyesült Államokban azonban akadnak emberek, akik a tényleges vérfürdőkön nem háborodnak fel, mert állandóan a képzeletbeli vérfürdőktől tartanak Binh asszony rámutatott, hogy a DIFK békejavaslatai egyedül Thieu elnököt zárják ki a vietnami koalíciós kormányból. Arra a kérdésre, hogy Nguyen Ca© Ky alelnök részt vehetne-e a tervezett kormányban, a külügy- miniszter-asszony így válaszolt; „Thieu kivételével bárki beválasztható lesz a koalíciós kormány saigoni összetevőjébe, feltéve, hogy nem akarja folytatni a vietnamizálási politikát“. Washington — A Fehér Ház csütörtökön Ismételten azt erő. sítgette, hogy az észak-vietnami gátak, töltések, lakóházak és iskolák bombázása nem célja a washingtoni kormány politikájának. Ziegler szóvivő azonban — akárcsak korábban Melvin Laird hadügyminiszter — nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a bombázások során gátak és töltések is megrongálódtak. Al Gumhurija hangsúlyozta: „Barátaink, a szovjet fegyveres erők tagjai valóban hatásosan, kiválóan teljesítették kötelességeiket. Távozásukkor biztosak lehetnek abban, hogy az egyiptomi nép méltányoľja lelkiismeretes törekvésüket és fontos tevékenységüket az agresszió elleni közös harcban, hogy Egyiptom sohasem felejti el segítségüket. Az egyiptomi nép harcostársaihoz híven minden téren kész folytatni az együttműkö- ködést a szovjet néppel.“ nak az amerikai agresszió megszüntetéséért kell kiállnia, hangoztatták az ülésszak résztvevői. Georges Marcliais, az FKP főtitkár-helyettese a monte-car- lói rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy mindent megtesznek a választási győzelemért és hozzátette: a kommunista párt szövetségeseivel együtt akar kormányba lépni. Hangsúlyozta, hogy az FKP politikája a baloldali egységre támaszkodik. Ez az egység a kommunista és a szocialista párt egyezménye köré csoporto- sulók egysége, tekintet nélkül azok filozófiai, vagy vallási hovatartozására. — Ezt nevezzük nemzeti egységnek, emelte ki Georges Marchais. Befejezésül pedig kifejtette azt a reményét, hogy nincs messze az az idő, amikor a többség haladó mozgalma meghozza a Franciaország jólétét szolgáló változásokat. ben robbantották fel a merénylők. A megállónál tartózkodó járókelők közül három a helyszínen meghalt és még két katonával végzett a bomba. Ezzel az észak-írországi zavargások három éve alatt 453-ra emelkedett az áldozatok száma. Tegnap Ulster déli részében az Észak-írországot Dublinnal összekötő vasútvonalon, Lurgan közelében robbant bomba. Tíz teherkocsi kisiklott, szerencsére senki sem sebesült meg. Munkatársunk jelenti Karlovy Varyból A CSEHSZLOVÁK FILM BEMUTATÓJA UTÁN Őszintén szólva érdemleges eseményről nemigen számolhatunk be. Az ünnepi megnyitón szereplő Elég jó férfiak című szlovák filmet ugyanis — mely a nemzetközi vetélkedőn a csehszlovák filmgyártást képviseli — a hazai közönség már láthatta (az alkotással lapunk hasábjain is foglalkoztunk), a késő esti órákban vetített „A szerelem szava“ című belga film viszont meglehetősen vegyes érzelmeket keltett, s értéke is vitatható. A P. Collet és P. Drouot rendezte belga verseny- film története az első világháború idején játszódik. Cselekményét meglehetősen nehéz lenne tömören összefoglalni, nemcsak azért, mert túlságosan elnyújtott, hanem több síkon mozog, a rendező e filmjében minden bizonnyal azt akarta kidomborítani, hogy az emberek szeretetre vágynak, a film azon ban célt tévesztett. A szlovák versenyfilm bemuÚj nagykövet Megérkezett hazánkba Abdul Moeis, az Indonéz Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. Laoszi vendégek (ČSTK) — Az afrikai és ázsiai nemzetekkel való szolidaritás csehszlovák bizottságának meghívására ötnapos látogatásra tegnap érkezett hazánkba a Laoszi Hazafias Front kéttagú küldöttsége, amelyet Nouhak Phoumsavan, a hazafias front állandó bizottságának tagja vezet. A küldöttséget a repülőtéren Miloslav Vácik, a CSSZK NF KB alelnöke, az afrikai és ázsiai nemzetekkel való szolidaritás csehszlovák bizottságának elnöke és a CSKP KB képviselői üdvözölték. Jelen volt Doung Dúc Ha, a Vietnami Demokratikus Köztársaság csehszlovákiai nagykövete és Hoang Minh Hao a Délvietnami Köztársaság nagykövete is. Ítélkeztek a vétkesek felett (ČSTK) — A prágai városi bíróságon tegnap ért véget a Jifí Müller, dr. Jan Tesaf és társai vádlottak elleni bűnvádi eljárás fő tárgyalása. A vádlottak az 1970—1971-es években köztársaság elleni felforgató tevékenységet végeztek. Különböző államellenes jellegű nyomtatványokat készítettek és sokszorosítottak, amelyeket külföldi ellenségek által kiadott lazító nyomtatványokkal együtt terjesztettek. Bűntettükért a büntető törvény 98. paragrafusának első és második fejezete alapján a köztársaság felforgatásáért dr. Tesaf vádlott hatévi, Jlíí Müller pedig 5 és fél évi szabadságvesztéssel felelnek. A köztársaság felforgatására Irányuló bűncselekmény vádjával a büntető törvény 98. paragrafusa első fejezete értelmében Rudolf Battčk mérnök vádlottat három és fél évi, Jaroslav Jifí mérnök vádlottat pedig huszonhét hónapi szabadságvesztésre ítélték. A büntetések feltétel nélküliek. Ugyanezen törvény értelmében Stanislav Furek vádlottat kétévi, Pavel Mareš mérnök vádlottat pedig egyévi szabadságvesztésre ítélték. Büntetésük háromévi próbaidőre feltételes. Az ítélet eddig nem jogerős. tatóját követően pénteken délelőtt sajtóértekezletet tartott a Csehszlovák Film vezetősége. A hazai veisenyfilm a külföldiek körében is kedvező fogadtatásra talált, bár egyes külföldi kritikusok kifogásolták a film állítólagos pesszimista kicsengését. A munkáskörnyezetben játszódó alkotás erkölcsi-etikai problémákat boncolgat, arra keres választ, meddig terjed az ember felelőssége, mert a kérdés nyitva hagyja, a döntést a nézőre bízza, távolról sem minősíthető borúlátó alkotásnak. A fesztivál első igazi élményét Fellini Rómája jelentette, melyet versenyen kívül vetítettek. A film tartalma a szó szoros értelmében nem mondható el. Arról van benne szó, amit a cím is kifejez: Fellini az ő Rómáját mutatja be, fanyar, fájdalmas humorral telt hangon. A filmből kicsendül, hogy a filmművészet e kivételes alkotója rendkívüli emberséggel szereti a szeretni valót, lángoló gyűlölettel gyűlöli a gyűlölni valót. Nagy érdeklődés előzte meg egyébként a pénteken este vetített két versenyfilmet, A család című angol filmet, melynek rendezője Kenneth Loach Kés című filmjével a legutóbbi Karlovy Vary-i fesztiválon nagydíjat nyert és a Kecskeszarv című bolgár alkotást. —ym— Teljesítették a tervet (ČSTK) — A szlovákiai energetikai vállalatok dolgozói az év első felében több mint 100 százalékra teljesítették a villany- energia-termelési tervet. A hőerőművekben a tavalyi év első hat hónapjának eredményeivel összehasonlítva 2,8 százalékkal növekedett a termelés, a vízi erőművekben termelt villanyenergia mennyisége azonban 7 százalékkal kevesebb a tavalyinál, mivel az energetikai célokra használható folyók vízállása sokkal alacsonyabb volt a tavalyinál. A legnagyobb hőerőműben, Vojanyban (Vaján) az első hat hónap alatt a teljesítményt 9,7 százalékkal csökkentették az üzemzavarok, s ez kedvezőtlenül befolyásolta a gazdasági eredményeket. Az első félévben nem lépték túl a villanyenergia megszabott fogyasztási alapját, a fogyasztás azonban az 1971 évvel szemben 5,7 százalékkal növekedett. Kedvezően fejlődnek a bérek és a munkatermelékenység. Az egy dolgozóra eső termelés két százalékkal emelkedett. Az első félév terveit a szlovákiai energetikai vállalatok a dolgozók csökkent létszámával teljesítették. Levél Nixonhoz (ČSTK) — A keresztény béke- konferencia nevében Nikodim leningrádi és novgorodi érsek, a békekonferencia elnöke és dr. K. Tóth főtitkár levelet idézett Richard Nixon amerikai elnökhöz, amely a többi között a következőket tartalmazza: — Lelkiismeretünknek eleget téve fordulunk önhöz és kérjük, hogy fejezie be azt a szörnyű és példátlan emberpusztítást, amelyet az amerikai katonák az ön parancsára végeznek Délkelet- Ázsiában. ,i Búcsúznak harcostársaiktól A Francia KP Politikai Bizottságának közleménye Merényletek Belfastban 1972 VII. 2